Stuber Andrea naplója

 

© netrights: Stuber Andrea

 

vissza a napló oldalra

Stuber Andrea honlapja

vissza a főoldalra

2010. július

hétfő

kedd

szerda

csütörtök

péntek

szombat

vasárnap

      1 2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

31

 

1. csütörtök

       Nem mondhatnám, hogy számottevően többet tudok a kultúra.hu sorsáról, mint tegnap. Annyit mindenesetre, hogy ma is munkanap van.

      Tegnap mentem megint a Rádióba, Tompa Andrea kolléga hívására, a Nemzeti Színház alföldista megújulásáról beszélgetni. Markó Róbert kolléga töltötte be a pró szerepkört, én a kontrát, aminek, úgy érzem, az Alföldi-rendezések nem nagy kedvelőjeként, meg is tudtam felelni.

      Most kéne szavazni a színikritikusok díjára, de úgy döntöttem, hogy mindenekelőtt a Frédikére való tekintettel, nem szavazok idén. Mivel csak 130 előadást láttam, és ez úgy 50-70-nel kevesebb, mint amennyit az előző évadokban abszolváltam. (Színészzsűri lefordul a székről :-)

vissza a lap tetejére

2. péntek

Mint tudjuk, színházba a férfiak zöme úgy keveredik, hogy viszi magával a nő. Esetleg vele viteti magát a nő. De ahogy tegnap a Belvárosi Színház előtt elnéztem a közönséget, ezúttal inkább nők a nőkkel jöttek, vagyis az átlagosnál is kisebb volt a nézők közt a férfiak aránya. (Nem tudom, hogy ennek a nyár-e az oka, esetleg Nagy Ervin.)

Ahogy az Esőember elkezdődött, meglepetten konstatáltam, hogy mindjárt Czukor-show lesz ebből, annyira tévéstúdiósnak tűnt a környezet és a szereplők. Már szinte vártam, hogy belépjen Czukor Balázs, de aztán csak Simicz Sándor jött be, ám ezúttal nem egzecíroztatta a publikumot, nagy megkönnyebbülésemre.

Anger Zsolt rendezte az előadást – az a darált kávéra váró, átlátszó műanyagdoboz mint urna… micsoda ötlet! –, és mintha a teljes stáb azon dolgozott volna (azt az ősz, szakállas embert is beleértve, akit a Pesti Színház munkásaként szoktam látni), hogy lehetőleg Nagy Ervin is legyen olyan jó Tom Cruise-nak, mint Kulka János Dustin Hoffmann-nak. Anger is direkt őt pártolta, talán az előadás előtt kezüket egymásra rakva arra esküdtek fel a közreműködők, hogy Nagy Ervinnek legyen a végén akkora tapsa, mint Kulkának. Tehát láttuk egyfelől a nagy (Nagy) munkát, másfelől meg a magától értetődöttséget. Közben szívesen legeltettem a szemem Cseh Juditon és Kézdy Györgyön is.

Ugyanakkor nem állítom, hogy személy szerint nálam elérte a szükséges érzelmi hatásokat a produkció, vagyis szám szerint az összes mosolyt és könnybelábadást. De azért elismerem, hogy megfelelő színvonalon abszolválják az alkotók a feladatot.

Most láttam Kulkát öregnek, nem pedig a Learben, ahol kellett volna.

vissza a lap tetejére

3. szombat

A János Kórház központi laborjának falán ránéztem egy papírra, exceltáblázat FUTURELAB VIZSGÁLATI ÁRLISTA címmel, és futólagos első pillantásra azt hittem, hogy a futball-világbajnokság meccsbeosztása.

A tegnapi vébénap izgalmas volt és drámai. Az urugulyák sikerének örültem (már csak Forlán miatt is), a brazilokra pedig azt mondtam: vesszenek, ha ennyire nincs lélekjelenlétük, ha ennyire szétesnek két bekapott góltól, és ennyire nem tudnak mit kezdeni a hátrányos helyzettel.

Ma meg elindul a Tour de France, már hetek óta figyelem és olvasom Armstrongot a facebookon, hol van, mit csinál, hogyan készül. A napokban Rotterdamból jelentkezett, ahol rajtaütésszerű doppingvizsgálatra fogták és rengeteget kellett pisilnie.

Mai:

Fennakadtam egy klipen a tévében, egy helyesfiú énekelte A szívem nem hátrál, sőt A Szívem Nem Hátrál című számot:

A SZÍVEM NEM HÁTRÁL

MERT Ő HOZTA EL A LELKEM TAVASZÁT

EGY HOLDFÉNYES ÉJSZAKÁN.

Teljesen elképedtem, ilyen dalszövegeket még lehet alkotni a XXI. század második évtizedében? De azóta már kicsit alább hagyott a csodálkozásom, mert közben elolvastam a Politikai nyilatkozat a Nemzeti Együttműködés Rendszeréről című dokumentumot – ez az, amit a miniszterelnök utasítására ki kell függeszteni a középületekben (vajon megérem-e, hogy a miniszterelnök portréját is kiteszik a hivatalokban?) – és hát végül is annak sem sokkal kisebb a közhelytartalma.

vissza a lap tetejére

4. vasárnap

Nem tartható fenn tovább az a több évtizedes véleményem, hogy a német labdarúgó-válogatott undorító.

Mai:

A Magyar Teátrum folyóiratból, Kiss József írásából. (A „Ki az a Kiss József?” kérdésre: színész és rendező végzettségű 48 éves művész, a szolnoki Szigligeti Színház művészeti vezetője.)

„A művészet nem bohémság. A művészet nem kísérletezgetés. A művészet nem a különböző lelki és genetikai eredetű torzulások kivetítésének terepe.

A Művészet az ember megváltásának, felemelésének eszköze.

 Azok a kiválasztottak, akik megkapták az úgynevezett ’tehetség’ adományát, nem játékszert nyertek, hanem hivatást, küldetést. Éles fegyvert, mellyel bánni mérhetetlen felelősség. A művész lát. Látja a múltat, látja a jövőt. Ő van fent az árbóckosárban (helyesen: árbockosárban). A művésznek példát kell mutatnia az élet minden területén, a művészeknek elől  (helyesen: elöl) kell járniuk.”

Jó, jó, de mit csináljanak azok a művészek, akik nem kapták meg az úgynevezett „tehetség” adományát?

vissza a lap tetejére

5. hétfő

A Tour de France versenyzői naponta kábé 150-230 kilométert tekernek, tehát az fel sem merül bennem soha, hogy én képes lennék-e ilyesmire. De speciel a szombati prológon mindössze 8,9 kilométert bicikliztek Rotterdam városában, és ez pont annyi, amennyit én megyek, amikor kerékpárral látogatok szülőt. (Vagyis egy út annyi. Oda-vissza már a duplája.) Igen, igen, az idei prológ nem okozott volna gondot nekem sem! Mondjuk az más kérdés, hogy a Touron résztvevőknek hozzávetőleg 10 percüket vette igénybe ez az etap, én pedig nagyjából 40 perc alatt szoktam megtenni a távot. Hazafelé mondjuk csak 35 perc, mert a budai rakpart észak felé lejt, úgyhogy ott két híd között akár hajtás nélkül is lehet szállni kicsit.

Meglehetősen eseménytelen nyár ez minálunk, ezért el-el fogok hallgatni. Üres napok is várhatóak. Csak akkor írok majd, ha lesz mit.

vissza a lap tetejére

6. kedd

Adta tegnap késő este egy tévécsatorna a Varga Katalin balladáját, megnéztem. Ó igen, szép, szívből jövő magyar fesztiválfilm egy brit rendezőtől. Sok benne a néznivaló, az erdélyi tájak, Pálffy Tibor „szép Zrínyi-feje” (ahogy Fáy Miklós írta találóan), és az általam különösen kedvelt Péter Hilda, akinek minden mondatát gyönyörűség volt hallgatnom (közben végig gondoltam Pető Katára is, szinte láttam, mivel olvastam egy interjúban, hogy a rendező eredetileg neki szánta ezt a szerepet). Ugyanakkor mégis volt az egész filmnek valami embertelen csinálmány jellege. Leginkább avval a hosszan kitartott képpel tudnám ezt jellemezni, amit kétszer is bevágtak. Hátulról láttuk Varga Katalint és a fiát, ültek a szekéren, de nem haladtak egy jottányit sem (mi lehet az a jotta?*), csak a szekér elé bekötött ló ficergett, hányta-vetette magát, csapkodott a farkával. És én rögtön úgy képzeltem el ezt a felvételt, hogy a ló vagy erősen ki van kötve, vagy pedig több ember keményen dolgozik a szekér takarásában azon, hogy az állat ne mozdulhasson ki a képből. És van az úgy, hogy az ember egy halálban gazdag ballada láttán már nem is azon akad ki, ha a film nem emberséges, hanem azon, ha nem lóságos.

Viszont rögtön volt némi összehasonlítási alapom, mert éjfél után még átkapcsolva pont belefutottam abba, hogy egy kereskedelmi tévé 0 és 01 há között éppen kulturális missziót teljesít: kortárs magyar filmet sugároz. Egressy Zoltán Sóska, sültkrumpliját képesítette meg Dömötör Tamás Les címmel. Még a stadionba is kiment, legalábbis a lelátót megmutatni, a meccs szünetében pedig magát Egressyt is alkalmazta szakkommentátorként a tévés közvetítésben. (Akárcsak a vébén az MTV1, ahol Egressy valamelyik meccs végeredményét bravúrosan be is jósolta.) De hiába tágította ki Dömötör az öltözőt, filmjét rövid úton nézhetetlennek minősítettem a szereplők kétharmadára tekintettel (kiv. Baj. Nagy. Gy.), mindenekelőtt Hujber Ferenc szőke, sárgaszemű, ufóid Lacikámja miatt.

* "Kérlek szépen a jotta vagy iotta vagy ki tudja, az egy pontot, egyetlen pontocskát jelent a héber ábécé írásos formájában" Gabnai Katalin szíves közlése

vissza a lap tetejére

7. szerda

Tegnap ideális munkakörülmények között dolgoztam: a Földhivatal tágas, világos, jól temperált irodájában ügyködtem a kultúra.hu-n, a soromra várva. Csak túl korán végeztem ott, nem tartott ki a teljes déli turnus idejére.

A Fehérvári úton a villamosról látható egy Droba fogtechnika portálú üzlet, és minden alkalommal Drogbának olvasom.

Az esti vébémeccs közvetítését avval kezdte a szpíker, hogy ez a mérkőzés fejben fog eldőlni, mire azt vártam, hogy bejön a két csapat, kétszer 11 ember feláll egymással szemben, lehunyja a szemét és erősen gondolkodóba esik, de nem így lett. Előbb még különben is a himnuszok voltak, majd szokás szerint elszaladt az egyik válogatott sora mellett a másik, miközben kezet fogtak egymással a játékosok. Remélem, arra már a csapatok is rájöttek, hogy utolsónak egy jó fizikumú, erős hátú focistát kell odaállítani, mert a sor végén állót mindig hátba is vágják a pacsizó focisták.

Ami a vébé várható végkifejletét illeti, már látom, az lesz, hogy 36 év után ismét megnézhetek egy holland-német döntőt, ahol majd megint az ellenszenvesebbik csapat nyer, csak most a holland lesz az.

vissza a lap tetejére

8. csütörtök

Megpróbáltam, hogy a németeknek drukkoljak, de nem ment.

Van a Petőfi téren – ahol szeretett a Frédike legelészni – egy orosz ortodox templom, amelynek 1945-ben ellőtték az egyik tornyát, és úgy is maradt, féltornyúan. Aztán nemrégiben döntés született, hogy újjáépítik a hiányzó tornyot, és most így áll, nem tudom, hogy készen van-e. Mindenesetre úgy fest, mintha most jött volna a fogorvostól, lecsiszolták, és talán hamarosan kap rá egy koronát.

Mai:

ÉS VOLT EGY KORSZAK, MIKOR A HOLTAK

TÚLSÓ VILÁGBÓL ÜZENTEK ÁT,

PLATON, SWEDENBURG, PROUST ÉS KRÚDY

BETŰK HEMZSEGTEK HANGYÁK GYANÁNT.

KÖNYVEKBŐL ÉPÜLT KÁRTYAVÁR,

HEMZSEGTEK A BETŰK HANGYÁK GYANÁNT.

(Cseh Tamás – Bereményi Géza: Volt egy időszak)

vissza a lap tetejére

9. péntek

A tisztelet hangján kell szólnom Annamarinkról, aki nem egy málé, jószándékú természet- és állatkedvelő, mint én, hanem kifejezetten környezettudatos. Ő például vásárlóként a boldog tyúkok tojásait keresi, gondosan áttanulmányozva a tojásokra nyomott számot, amelynek első számjegye tájékoztat a tojó lakáskörülményeiről és ennek folytán a lelkiállapotáról is. Boldog tyúk az, aki szabadon, a kertben kapirgálhat, ezt igazolja a hosszú szám elején az 1-es számjegy. Amelyik tojás kettessel kezdődik, az tömegszálláson, de mégis valamiféle mesterséges almon, közösségben élő tyúktól származik. Hármassal kezdődő tojást viszont egyáltalán nem kíván venni a gyermek, mert azt szabadságot nem ismerő, ketrecbe zsúfolt, égbolt kékjét sosem látott, rab tyúk tojta.

Csak az a kár, hogy mire Annamari jóvoltából eljutottam eddig az információig, addigra egyáltalán nem tudom szabad szemmel elolvasni a boltban azt a pici számot a tojáson. De jó szívvel ajánlom a kedves olvasók figyelmébe.

Mai:

IGAZSÁGTALAN RENDSZERBEN A LEGJOBB JELLEMEK A FEGYHÁZBAN ÜLNEK, A LEGJOBB ELMÉK A BOLONDOKHÁZÁBAN – írja Tamás Gáspár Miklós az e heti MaNcsban, A köztársaság jelképei című megrázó cikkében.

vissza a lap tetejére

10. szombat

Egyszerűen nincs benne még mindig a napi rutinomban, hogy olvasószemüveget vegyek magamhoz, ha elhagyom a lakást. Elmentem tegnap a Puksin (így mondjuk, Annamari anno) tékába, hogy nézzek valami filmet estére, aztán csak olyanok jöhettek szóba, amikre jó nagy betűkkel rá volt írva a címük és mondott is nekem valamit a cím. Ebből kerekedett ki a Poligamy című magyar film, Orosz Dénes jóhírű munkája, amely meglehetős csalódást okozott számomra. Két mondatban összefoglalható frappáns filmötlet – és nem sikerült belőle filmet csinálni. Talán ha egyetlen olyan jelenet volt – amikor Csányi és Mészáros Béla ültek az ágyon, és Mészáros Béla megpróbálta elképzelni, hogy is volt ő a sztriptíztáncosnővel –, amit fel tudok idézni. Csányi Sándort ma már, úgy tűnik, némiképp elhasználta a magyar film, Tompos Kátyáról pedig – több mint öt évvel ezelőtt szóltam! – mostanra bizonyos vonatkozásban lekésett.

Elolvastam tegnap, könyvtárból, Krasznahorkai László Az utolsó farkas című egylélegzetű kis könyvét. Talán elolvasom még egyszer, mielőtt visszaviszem, aztán pedig, anyagilag kevésbé nehéz időkben, beszerzem majd, hogy máskor is elolvashassam, mert úgy sejtem, hogy többször többféleképpen olvasható. Elsőre ez volt az én mondatom (mondatrészem) benne:

AZ ÁLLATOK SZERETETE AZ EGYETLEN SZERETET, AMELYBEN AZ EMBER SOHASEM CSALÓDIK

vissza a lap tetejére

11. vasárnap

vissza a lap tetejére

12. hétfő

Vacak egy vébédöntő volt. Még vereségből is az uruguayiak produkálták a legszebbeket.

Háy Gyula Születtem 1900-ban című önéletrajzi regényét olvasom. Történetileg-történelmileg kifejezetten érdekes, de úgy alakult, hogy naiv és jóhiszemű ember létemre már a 36. oldalon beleütköztem egy olyan esetbe, amely gondolkodóba ejtett. Vajon történhetett-e ez így, 16 éves főhősünkkel? És rossz lelkiismerettel bár, de arra jutottam magamban, hogy nem.

Mai:

ÉN MÁR ÚGY VAGYOK JÓ, AHOGY ÍGY VAGYOK

ÉN MÁR NEM LESZEK MÁSIK

MATATNI SZERETEK, ÁLMODOK

EGÉSZ KIPUSZTULÁSIG 

(Cseh Tamás – Bereményi Géza: A jobbik részem)

vissza a lap tetejére

13. kedd

Meghalt Kállai Ferenc. Elment az utolsó nagy bölény a szívemnek igazán kedvesek közül. (Garas Dezsőt is nagy színésznek tartom, de nincs hozzá olyan érzelmi viszonyom, mint mondjuk Feleki Kamillhoz, Kálmán Györgyhöz, Darvas Ivánhoz vagy Kállai Ferenchez volt.) Bánatos vagyok. Többszörösen halhatatlan persze. Ha semmi mást nem játszott volna el egész életében, csak Pelikán József gátőrt A tanú című filmben, akkor is halhatatlan lenne. De mennyi mindent eljátszott még, Takaró Sanyitól Orgonig. Ha bejött kis párducruhácskában egy játékszíni semmiségben, avval is az örökkévalóságig jutott.

Sajnos soha nem volt dolgom vele. Pár évvel ezelőtt a POSZT-on épp kávéztam egy pultnál, amikor észrevettem, hogy Kállai Ferenc ül a szomszédos széken. A kellemes meglepetés öröme villanhatott fel az arcomon, amit ő nyilván úgy értelmezett, hogy mi ismerjük egymást, még ha momentán nem is tudja, ki vagyok. Így hát köszönt és beszélgetésbe elegyedtünk színházi dolgokról. Később, amikor elbúcsúztam tőle, egy pillanatig latolgattam, hogy meg is puszilom. De aztán úgy gondoltam, nem volna helyes a hiszékenység vámszedőjeként ilyen durván visszaélni a helyzettel.

Különben meg nem bírtam tovább a harminc fokot a lakásban, úgyhogy fogtam magam és leléptem. Most itt vagyok Verőcén, ebben a nagyon szomorú, kutyátlan házban.

vissza a lap tetejére

14. szerda

Bár egy ága télen elfagyott, de ezért jól van a fügefácskánk, megterebélyesedett mostanra és rengeteg kis magzatot készül világra hozni. A végzetfahajtásokért viszont senki nem jelentkezett tavaly, hiába hirdettem meg itt, így hát bent maradtak a földben és alaposan fejlődésnek indultak. Az lesz a sorsunk, hogy a végzetfa annektálja a fél udvart.

Lesétáltam a Duna-partra, megálltam útközben annál a fánál, ahol az elsőt szoktuk pisilni, de nem pisiltem.

A kultúra.hu mellett a másik műszakban mosás, takarítás, ágynemű-szellőztetés, tavaly októberben költöztünk haza innen a kiskutyával, gondolhatni. Felszámoltam egyet s mást, szőnyegeket és korlátozásokat, amik a Frédike időskori esetlenségei miatt voltak úgy, ahogy.

Megdöbbentő és lesújtó, de a falu zöldségesénél, a Vitamintanyán csak hármas tojást árulnak. Sőt olyannyira rossz a helyzet, hogy az eladó nem is értette a tojás számára vonatkozó kérdésemet, és rá sincs pecsételve szám (a tojásra, nem az eladóra). Végül a személyzet másik tagja adta meg a választ, hogy ketrectyúkszármazék tojásokat tartanak. Ezt azért nem hittem volna a jó magyar vidékről.

vissza a lap tetejére

15. csütörtök

Mondta egy utcabeli asszony, hogy a Duna vize most a tengernél is kellemesebb állítólag. Még nem jutott eszembe, hogy egyedül lemenjek úszni.

Talán nem írtam még, hogy a templomhoz vezető száz lépcsőt a kedves férjem nagypapája csinálta valaha, egészen pontosan 1971-ben. (A dátumhoz fel kellett menni. Minekutána le is kellett jönni.) Jószívűségből tette ("Isten nevében"), aztán hálából ingyen sírhelyet kapott a temető katolikus részlegében.

Lett ehelyütt tavaly óta egy Kárpát-haza templom is, de ahhoz még nem volt szerencsém.

Kellemes itt, egyébként. Bár hiányok vannak a kertben.

Jövő héttől utalták ki a kéthetes szabadságomat, akkor is itt leszek majd, és ilyesféle érdekfeszítő beszámolókat fogok publikálni, úgyhogy nyugodtan tessék lapozni.

vissza a lap tetejére

16. péntek

(Odalinkeltem TGM cikkét múlt péntekhez.)

Kedves férjemnek van egy feketerigója. Amikor nekiáll füvet nyírni, a madár azonnal itt terem, megy mögötte és szemezget a terülj, terülj asztalkámról. (Persze lehet, hogy nem is egy rigója van, hanem mindig más.) De mégis az ő személyes rigója lehet ez, mert a héten minden nap idejött körülnézni a kertbe. Alaposan szemügyre vettem, és másodszor, harmadszor már megismertem a szárnya elején egy pár világosabb tollról. Sürgölődött itt nekem, forgatta a fejét, tipegett a fűben, épp csak nem kérdezte, hol van már a pasim?! Jön most már mindjárt.

Az elmúlt két estén 1976-os magyar filmeket néztem a Filmmúzeumon, olyanokat, amiket annak idején láttam, de nem emlékszem rájuk. Szomjas György Talpuk alatt fütyül a szél című westernje a nagy magyar Alföldön, hát az kifejezetten mulatságos, bár vélhetően nem annak volt szánva. Rózsa János 1976-os Pókfocija viszont az én időm, az én terem. Úgy értem, nagyon jól el tudom képzelni, hogy amikor gimnáziumba jártam, akkor hozzávetőleg ugyanaz folyt a tanáriban, mint ebben a filmben. Hiteles művészi kordokumentumnak tetszik, még ha egy újszülött számára (aki Filmmúzeumot néz) sok minden elképzelhetetlen ma. Nemcsak a negatívumok, hanem az is, hogy egy építőipari szakközépiskola – ha létezik még ilyen – fiúnövendékei megtanulják és előadják a Csongor és Tündét.

Háy Gyula memoárját lassan összegezve megállapítom, hogy történelmi meghatározottságánál fogva rendkívül nehéz élet jutott neki, de ebből a nagyon róla szóló könyvből én arra következettem, hogy alighanem még nehezebb élet jutott a felesége+gyereke hozzátartozóknak, akikből itt is, ott is hagyott egy párat.

vissza a lap tetejére

17. szombat

 SPORTROVAT  ►

◄  Versenysport

Amikor az idei Tour de France első hegyi szakaszán Lance Armstrong lemaradt, akkor hirtelen avval lett tele a világsajtó, hogy elvesztette az idei Tourt. Még hogy elvesztette… – gondoltam bosszúsan. Ki várta tőle egyáltalán, hogy megnyeri? Ő nem, én sem, hát akkor? Nem azért van ott, hogy megnyerje. Megnyerte már elégszer. Azért van ott, 39 évesen, hogy élvezzük a jelenlétét, ő, én meg a többiek. (Amikor a minap arra járt a verseny, ahol hét évvel ezelőtt Armstrong, egy bukást kikerülendő, levágta a kanyart, ott a nézők emlékmű gyanánt kirakták a fűben Armstrong nyomát,  mintegy díszburkolattal látván el az egykori menekülő-útvonalát.) Azért van ott, hogy mint nagy bajnok (yokozuna), emelje az esemény fényét, rangot adjon a mezőnynek. Ennek jegyében teljesítse a távot becsülettel, ameddig csak bírja, még ha nem is kerül be az első tízbe (ahová vártam), még ha jobbak is már nála a fiatalok, még ha defektet kap is, még ha bukik is olykor és elrongyolja a ruháját.

A tavalyi Touron elnézegettem figyelmesen Contadort, hogy tudok-e majd az ő drukkere lenni Armstrong visszavonulása után, de nem, nem tudok. Így lettem-leszek a cingár luxemburgi, a kis ugrifülesfejű Andy Schleck drukkere, aki a Madeleine hegyről lefelé jövet nem vállalt semmiféle kockázatot, nehogy az anyukája még a szokottnál is jobban izguljon és aggódjon érte. Ilyen jó fiú. (Bár szerintem a legjobb legfiatalabbnak járó fehér trikó esztétikailag jobban áll neki, mint a sárga.)

 ◄ Tömegsport (ketten)

Lementünk este a Dunára. Felfelé úszva itt pont annyit lehet haladni, mint amikor az ember egy szobabiciklin észvesztve teker.

vissza a lap tetejére

18. vasárnap

vissza a lap tetejére

19. hétfő

A július az egy esküvős hónap, csak mostanában nem járunk esküvőre, mert a mi korosztályunk ha esetleg házasodik is, többedszerre teszi, és olyankor már nem csap lagzit. A gyerekek nemzedéke pedig fiatal még. Illetve valójában nem is! Hiszen meglepő módon mind Máté, mind Annamari elmúltak annyi idősek, mint amennyi kedves férjem és én voltunk, amikor először (még nem egymással) frigyre léptünk!! Vagyis egyszerűen nem sietik el a dolgot, szerencsére.  

Épp most van ötvenöt éve annak, hogy a szüleim összeházasodtak. Én is júliusban mentem férjhez először, és ma tartja a harmincadik házassági évfordulóját az a moszkvai diáktárspár, amelyben a feleség kedves férjemnek volt gimis évfolyamtársa, a férj pedig nekem, és harminc évvel ezelőtt az ő esküvőjükön mintegy kicsírázott a mi szerelmünk. Valamint júliusi esküvő volt az is – közös barátunké –, amin újratalálkoztunk 22 évvel ezelőtt, hogy abból aztán végül kijöjjön egy nem júliusi házasságkötés.

Mennyi menyegző és mennyi sok év két bekezdésben! Kívánom az idén júliusban házasodóknak, hogy legyen majd ilyen szép hosszú múltjuk nekik is. Esetleg kevésbé kanyargós. Bár az egyszerűbb vonalvezetés veszélyei sem elhanyagolhatóak.  

vissza a lap tetejére

20. kedd

Nem tudom, hogy ez kicsoda, talán egy elvarázsolt rinocérosz, mindenesetre akkora, hogy a dió a hátizsákja lehetne, és hosszú ötpercekig tud mozdulatlanul úgy tenni, mintha itt sem lenne.

Tegnap késő este a Filmmúzeumon a Tombol a hold című film ment, 1971-es, és ez minden ízében és színében meglátszott rajta. Azért néztem, mert kora ifjúságom megrázó olvasmányélménye volt a film alapjául szolgáló, azonos című Peter Marshall-regény. A főhős menő fiatalember, aki deréktól lefelé megbénul, tolókocsiba és intézetbe kerül, ahol aztán egymásba szeretnek egy hasonló lánnyal. Az volt most megdöbbentő számomra, hogy a filmben ez a betegotthon csupa napfény, tágasság, lakályosság, barátságosság, kényelem, már-már luxus. Én pedig gyerekként ezt egy sötét, nyomorúságos, borzalmas helynek képzeltem. És most azon tűnődöm, hogy vajon mire alapoztam. Olvastam a Twist Olivért, vagy voltak rossz tapasztalataim a magyar egészségügyről? Vagy nem tetszettek a valahai „pótnagymamánk”, Székely néni körülményei, aki pedig valami rangos, kádereknek való idősotthonban töltötte az utolsó éveit? Nem tudom.

Most Kukorelly Endre Ezer és 3   Avagy a nőkben rejlő szív című könyvét olvasom. Egyhelyütt az elbeszélő flashbackben a Műjégpályán korcsolyázik (az Elpattant egy húr című számra – igen, ez része volt a Jég zenés repertoárjának) és nőzni akar, s megemlíti, hogy utálja a büfében kapható teát. Forró és szirupos.

Természetesen nem kívánom cáfolni az állítást, csak megjegyzem, hogy bennem – aki az egy emberéletre kimért teaadagot megittam öt év alatt Moszkvában, úgyhogy azóta nem is fogyasztok – az a tea úgy él 35 év távolából, mint a legfinomabb, amit valaha ittam. Most is itt van a sajátos íze a számban.

vissza a lap tetejére

21. szerda

Pont most írtam, hogy nem járunk esküvőre, erre tessék, meghívó érkezett. Józsi doktorék lánya, a kis Cila megy férjhez. Evvel nekem gondom lesz, mert nincs semmi olyan cuccom, amiben az elvárásoknak megfelelően bemehetnék Szent Imre templomába a szertartásra. Talán egyedül az esküvői ruhám volna alkalmas, mert nem fehér, kalap és kesztyű is tartozik hozzá, jó rám ma is, épp csak megfakult kissé. Hanem hát arra a kosztümre nyilván emlékeznek, leszámítva a kis Cilát, aki pici lányka volt az esküvőnkön – és már ott is ő volt a legszebb.

A helyi polgármestertől is jött levél, azt írja, hogy húzzunk el innen, de gyorsan. Jó, hát nem szó szerint ezt, de arról értesít, hogy most, amikor belefogtam jól megérdemelt szabadságom „nyaralás” címszóval illetett két hetébe, akkor ők a mai nappal hozzálátnak az utcánk útburkolatának cseréjéhez, ami három hetet vesz majd igénybe, zajjal, kosszal és autóközlekedési tilalommal. Lehet, hogy ez direkt hiányzott is nekem a belvárosi „főutca” tavaszi befejezése óta, csak nem vettem észre az elvonási tüneteket. 

vissza a lap tetejére

22. csütörtök

A Tour de France tegnapi napját én is sikerrel teljesítettem – pihenőnap volt ugyanis.

Így esteledett odakint a kertben.

Van itt jó kis irodalmi klasszikusok sorozat, vagy száz kötet, abból olvasom most az Elveszett illúziókat. Az elején Balzac részletesen leír egy kis vidéki nyomdát a francia forradalom idején, eszembe juttatva a nyomdát mint olyat. Amikor a kilencvenes évek elején az Esti Hírlap munkatársa voltam, a Blaha Lujza téri sajtóházban székelt a szerkesztőség, akkor dolgoztam nyomda társaságában. Mivel a lapot délelőtt nyomták, ezért be is jártunk kefelevonatokért. (Ráteszik a papírt, egy cikk esetén egyetlen slejfnit a még tördeletlenül berakott anyagra, és kefével végigsimítgatják, innen a neve.) Misztikusnak tűnő hely volt. Iszonyú zaj a kattogó gépektől, különös, erős, fullasztó szag (ólom és nyomdafesték, felteszem) és sok cserzett arcú, fekete kezű, szürke köpenyes férfi, aki elképesztő gyorsasággal kapkodja a betűket. 

Mai:

A FÖSVÉNYSÉG OTT KEZDŐDIK, AHOL A SZEGÉNYSÉG MEGSZŰNIK – írja Balzac (Benedek Marcell fordításában).

Mondjuk nem tudom, hogy így van-e. Lehet, hogy ez inkább habitus kérdése. Az ellenkezője például biztosan nem igaz, mert az én kedves férjem anyagilag akkor is nagyvonalú, amikor nincs pénzünk :-)

vissza a lap tetejére

23. péntek

Ha ott lettem volna tegnap a Tour de France mezőnyében, amikor hegyen felfelé a felhőkben egyszer csak az útra tévedt egy megzavarodott birkanyáj (az Eurosport magyar szakkommentátorai szerint: kecskék), akkor azonnal leszálltam volna a bicikliről és követeltem volna, hogy a juhokat zárják ki a versenyből vagy pedig lássák el rajtszámmal. Ez esetben a csapatuk neve legyen  TdM (le troupeau des moutons) és kísérőkocsi gyanánt szamár fogatú szekéren üljön a csapatfőnök pásztor, de csak ha már kidolgozta a menet közbeni frissítés technikáját. A közönség JUH-JUH! [ZSÜ-ZSÜ!] kiáltásokkal biztathatja kedvenceit. További részletek finomítás alatt, mindenesetre induláshoz ennyi elég. Eldöntendő még az is, hogy a puli természetes vagy tiltott teljesítményfokozónak számít-e.

Nemrégiben olvastam egy cikket a Históriában a magyarországi választások történetéről, és abban láttam, hogy a jobboldali politikai hagyományban meghatározó elődnek tekintett Bethlen István alatt megvalósított választási reform antidemokratikus visszarendeződést hozott a múlt század első felében. Nemcsak a választójogosultak aránya csökkent, hanem a vármegyék területén visszaállították a nyílt szavazást.

Remélem, az illetékesek nem olvassák a Históriát.

vissza a lap tetejére

24. szombat

A múltkor azt az éleslátó megállapítást tette a pesti házmesterünk, hogy ha mi biciklizni indulunk, akkor elered az eső. Reméltük, hogy ez csak a főváros meteorológiai körzetére vonatkozik, de tegnap kiderült, hogy minimum regionális érvényességű. Mégsem fordultunk vissza, amikor rákezdte, hanem elhajtottunk a Kárpát-haza templomhoz, ha nem is kifejezetten azért, hogy fohászkodjunk a nemzet felemelkedéséért – amint azt az építők célul kitűzték –, pusztán helyi kíváncsiskodóként. Meglepő módon elég messze esik a falutól. Egy völgyben található (ámbár dombon), amelyet akár egyszemélyesnek is mondhatunk, mert állítólag az egész terület a polgármester tulajdona. Szinte egyszemélyes a templom is, annyira icipici. Helyes kis építmény, egyszerű, formás, csinos. Távolról mutatós, közelről családias.

Az útmenti szederfa megvámolása után a parti bicikliút mellé épített római limes maradványait is megtekintettük. A parti bicikliút körültekintő figyelmességének ezúton is tisztelettel adózunk: aszfaltra festett jelzések intenek óvatosságra.

Mai:

Egy kedves olvasói küldemény érkezett a minapi orrszarvú bogarunk kapcsán:

A.MILNE: BŰNBOCSÁNAT

TALÁLTAM EGY BOGARAT, ÚGY HÍVTÁK, HOGY BOGÁR,
ÉS SÁNDORNAK NEVEZTEM EL, ÉS EZT IS TUDTA MÁR.
GYUFÁSDOBOZBAN ŐRIZTEM, A FEDELE ALATT...
ÉS DADUS KIENGEDTE ŐT – IGEN, AZ ÉN BOGARAMAT –
ODAMENT, KIENGEDTE ŐT – ÉS BOGÁR ELSZALADT.

AZT MONDTA, NEM AKARTA; ÉN ELHISZEM NEKI;
AZT MONDTA, CSAK GYUFÁT AKART, AZÉRT NYITOTTA KI,
AZT MONDTA, NAGYON FÁJLALJA, DE MEGFOGNI NEHÉZ
EGY DÚLT BOGARAT, AKIT AZ EMBER GYUFÁNAK NÉZ.

AZT MONDTA, NAGYON SAJNÁLJA; NE TÖRŐDJEM VELE,
ÉS VAN MÉG NAGYON SOK BOGÁR, MENJÜNK A KERTBE LE,
OTT BIZTOS TALÁLUNK LYUKAT, AHOVÁ HAZAJÁR –
VETTÜNK EGY ÚJ GYUFÁSDOBOZT, RÁÍRTUK, HOGY BOGÁR.

BEJÁRTUNK, AHOL CSAK BOGÁR LEHET, MINDEN TERET,

ÉS ADTUNK MINDEN OLYAN ZAJT, MIT EGY BOGÁR SZERET,

EGYSZER CSAK LÁTOK VALAMIT, HÁT KIÁLTOK NEKI:

– ITT EGY BOGÁRHÁZ, SÁNDORUNK MÁSZIK BELŐLE KI!

– DADUS IS BÁNJA, AMIT TETT, ÉS NAGYON FEKETÉN
"BOGÁR"-T ÍRT RÁ A PAPÍRRA A DOBOZ FEDELÉN.

S MOST JÓBA VAGYUNK Ő MEG ÉN, MERT MEGFOGNI NEHÉZ

EGY IZGATOTT SANYIT, AKIT ÉPPEN GYUFÁNAK NÉZ.

Fordította: Devecseri Gábor

vissza a lap tetejére

25. vasárnap

vissza a lap tetejére

26. hétfő

Ha most evezni mennénk, nem is kellene lecipelni a hajót a Dunához, hanem már eleve az utcánkban vízre szállhatnánk.

Amikor a múltkor biciklivel csalinkáztunk a faluban, láttuk egy villanyoszlopra kiragasztva a MaNcs fénymásolt címlapját A köztársaság jelképei címűt, a piros bohócorrú Schmitt Pállal. Meglepődtünk, hogy eszerint egy ilyen erősen jobbos településen is működik helyi ellenállás. (Épp itt egy mai cikk a pogány templomunkról.)

Álmomban egy fantasztikus színielőadáson voltam. Megrázó személyes, történelmi, politikai tartalommal bírt, bár nem emlékszem, miről szólt. Szigeti András játszotta a főszerepet kékben, mellette két idős színésznő lépett még fel, akit nem ismertem, és Mácsai Pál is látta az előadást. Úgyhogy majd megkérdezem tőle, mi volt ez.

vissza a lap tetejére

27. kedd

Két napot a fővárosban töltöttünk. Amikor elmentünk, 70 darab fügécskét hagytunk itt a fán – az incifinci méretűtől a bumszliig –, mire visszajöttünk, 83-an lettek, úgyhogy lassan mindenkinek tudunk fügét mutatni.

Mai:

GYANTÁZÁS, KÖRÖMÉPÍTÉS – ezt láttam Budán a buszról egy hirdetőtáblán, de körömtépésnek olvastam, akárha csengőfrász hatása alatt.

vissza a lap tetejére

28. szerda

Hogy véget ért vasárnap az idei Tour de France, szeretettel üdvözlöm a második helyezett Andy Schlecket és a 23. helyezett Lance Armstrongot! És nem állom meg, hogy pikírt megjegyzésekkel ne illessem ismét a magyar nyelvű közvetítést, amelyet nagyjából a jópofa gimnazisták szellemi színvonalán abszolvált Knézy Jenő és Sipos János. (Elnézést kérek a rátartibb gimnazistáktól.) Mint kiderült az adássorozatból, immár tizennégy éve bízzák rendszeresen rájuk, hogy három héten át kalauzoljanak bennünket a körversenyen, keresztül Franciaországon, amely már-már égbekiáltóan dúskál természeti, történelmi, kultúrtörténeti és még hányféle javakban. A kommentátorokban azonban ilyen hosszú idő alatt sem támadt fel az intellektuális igény, az érdeklődés, az ambíció, például hogy megtanuljanak franciául („Ez az interjú nem szerepelt a forgatókönyvben, így hát majd akkor mondjuk el, hogy miről beszéltek, ha megkaptuk a fordítást”), vagy hogy készüljenek, téli estéken esetleg olvasgassanak kicsit, mondjuk a nagy francia forradalomról. (Ez esetben talán nem vélnék úgy, hogy a helyi kályhagyárost ábrázolja az a szobor, amelyre ki van írva, hogy Camille Desmoulins emlékműve.) Mindeközben még tetszést is aratnak, úgyhogy elégedettek magukkal, és ráadásul gyakran lekezelően, kioktatóan reagálnak az interaktívan kérdezősködő nézőkre. Minimum lehangoló.

Mai:

Balzac stílusa kicsit avétos-aprólékos, de nyilvánvalóan látja maga előtt, amit leír, úgyhogy én is látom. A korabeli sajtóviszonyokat valóságos fertőnek ábrázolja.

KEDVESEM – MONDTA LOUSTEAU –, A KRITIKA OLYAN KEFE, AMIT KÖNNYŰ SZÖVETHEZ NEM LEHET HASZNÁLNI, MERT ÖSSZETÉPI.

vissza a lap tetejére

29. csütörtök

Ülök a teraszon, diót pucolok – minden nap pucolok diót, de még mindig van két zsák pucolandó –, kint a kapu előtt markológép szedi fel az utcát meglehetősen zajosan. Szinte fel sem tűnik. El vagyok én már rontva alaposan.

vissza a lap tetejére

30. péntek

Az az 52 kilométer, amit tegnap bicikliztünk, pont beillik időfutamos szakasznak a Tour de France-on. Persze biztosan kizártak volna bennünket időtúllépés miatt, de a körülményeink sem voltak azonosak az ottani versenyzőkéivel. Igaz, kedves férjem szépen felvezette nekem a hegyi hajrákat, viszont sehol nem volt az aszfaltra festve biztatásul, hogy Go Andy!

Megcsodáltuk ismét a váci Duna-part szépségét – még a börtön is panorámás –,  láttunk sárkányhajóban gályázó gyermekeket, gyönyörködhettem a természetben, Gödön megvívtam számos birkózócsatát egy kisfiúcskával, akivel felváltva gyűrtük le egymást a fűben, és még bográcsgulyásban is részesültünk.

vissza a lap tetejére

31. szombat

Most már A kalandor című Balzac-regényt olvasom, de hozok még egy citátumot az Elveszett illúziókból:

„Az újság, ahelyett, hogy szent hivatás volna, a pártok eszközévé lett; eszközből üzletté; s mint minden üzlet, becstelen és rosszhiszemű. Ahogy Blondet mondja, minden újság – bolt, ahol olyan színű szavakat árulnak a közönségnek, amilyeneket akar. Ha a púposoknak volna újságjuk, az reggel, este a púposok szépségét, jóságát, szükséges voltát bizonyítaná. Az újság már nem arra való, hogy fölvilágosítsa a közvéleményt, hanem hogy hízelegjen neki. Ilyenformán bizonyos idő múlva minden újság hitvány, szenteskedő, nyomorult, hazug gyilkos lesz; eszméket, rendszereket, embereket öl s éppen ezért virágzik majd. Meglesz az a kellemes oldala, ami minden erkölcsi testületnek: elkövetheti a rosszat, és senki sem felelős érte. (…) Napóleon megmagyarázta ezt a morális, vagy ha úgy tetszik immorális jelenséget egy fenséges mondással, amelyre a Konvent tanulmányozása közben jött rá: a kollektív bűnökért senki nem felelős. Az újság a legkegyetlenebb viselkedést is megengedheti magának, és senki sem hiszi, hogy az őt személyesen is bemocskolja.

– De a hatalom megszorító törvényeket fog alkotni – mondta Du Bruel –, a törvények már készülnek is.

– Eh, mit ér a törvény a francia szellemmel szemben – mondta Nathan –, az a leghatalmasabb választóvíz a világon.

– Eszméket csak eszmékkel lehet ellensúlyozni – folytatta Vignon. – Csak a terror és a zsarnokság fojthatja el a francia szellemet, hiszen a mi nyelvünk hallatlanul alkalmas a célzásra, a kétértelműségre. Minél szigorúbb a törvény nyomása, annál erősebben robban ki a szellem, mint a gőz egy szellentyűs gépből.”            

vissza a napló oldalra

Stuber Andrea honlapja

vissza a főoldalra