Stuber Andrea naplója

 

© netrights: Stuber Andrea

 

vissza a napló oldalra

Stuber Andrea honlapja

vissza a főoldalra

2009. szeptember

hétfő

kedd

szerda

csütörtök

péntek

szombat

vasárnap

  1 2 3 4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

31

 

 

 

1. kedd

A vasárnapról még annyit, hogy jött értem kedves férjem Nyíregyre, kimentünk a sóstói Vadasparkba, és ott tetszőleges állat tetszőleges megmozdulásáról folyton a Frédike jutott eszünkbe.

A kis Laci elefánt enyhén nyugtalanul mászkált az udvaron, ez mérsékelten aggasztó csak, mert rosszabb lenne, ha egyhelyben állna és katatón állapotban hintáztatná magát, lóbálva ide-oda az ormányát. (Láttunk már ilyet.) Jobb kedvre derített bennünket a fekete párduc két kölyke. Májusban születtek és ott rendetlenkedtek nekünk az anyukájuk felügyelete alatt. Az egyik fekete, a másik foltos, és meglepve fedeztem fel, hogy voltaképp a fekete párduc is párducmintás, csak kevésbé látszik, mintegy nyomott mintás, önmagában mintás, a feketén belül, de azért kivehető.

Koraeste Czukor show-t néztünk, szerettem volna egyrészt újra látni, másrészt kedves férjemnek megmutatni, és az ilyesmi mindig kockázatos. Nem volt annyira egyben az előadás, mint tavaly a POSZT-on, kissé szétzilálták a tévéstúdiós körülmény(eskedés)ek. De a színészek meglehetősen rendben voltak most is. Mindenekelőtt azt szeretném kiemelni, hogy Péter Kata minden fészkelődése, hajához nyúlása, szájelpuhulása, éles nézése mennyire tökéletesen helytálló az általa megformált nő vonatkozásában. Hát ez kicsit bonyolult megfogalmazású lett, rövidebben talán úgy mondhatnám, hogy Péter Kata rulez!

vissza a lap tetejére

2. szerda

Közben elmúlt az augusztus (amikor is új naplólátogatók bukkantak fel Brazíliából, Thaiföldről és Örményországból), szeptember lett, vagyis a naplóm betöltötte az ötödik évét. Azért ez már az életem egytizede, ennek megfelelően jó sok minden van benne, gyerekek felnövetele, euractiv.hu (ilyen is volt), a teljes kisvárdai főszerkesztői korszak, halottjaim is itt-ott egyre többen, papírnaplóm elsorvadt, kiszikkadt, az élet meg csak megy.

Mai (tegnapról):

Gabnai mailje, Tiszeker Lajos halála tárggyal:

Látod, milyen szívszorító ez: a főiskola volt főtitkára küldte el mindig mindenhová a gyászjelentéseket. Most, hogy ő meghalt, csak a színi weboldalán van egy rövid hír, nem ítélik meg neki azt az összeget, ami a halálhíre közlésével járna. Sokaknak volt fontos embere, sokak titkait hordozta. Saját halálhírét megtartja magának.

(Egyébként én csak akkor tudtam meg, hogy Tiszeker Lajos belvárosi kutyás ember, amikor idén én is belvárosi kutyás ember lettem.)

vissza a lap tetejére

3. csütörtök

(Jelentkezett mailben az Örményországból idelátogató, és szépséges fényképeket is küldött Örményországról. Egyet idelopok, a legtetszőbbet, köszönettel :-)

Annamarink a múlt héten bent járt Pécsen az egyetemen, és jól leszúrták, amiért a tanév végén nem adta le a diákigazolványát, amelyen egyébként semmiféle lejárati dátum nem szerepel. De akkor is le kell adni, irgum-burgum, mert szeptemberben, amikor folytatja a tanulmányait, majd új diákigazolványt kap. A köztes időben, nyáron ideiglenes diákigazolvány jár neki. Úgyhogy a jól beváltat elvették tőle és megsemmisítették, ámde ideiglenest sajnos nem tudtak adni, mert hiányzott hozzá a matricájuk. Elsápadó Annamarink erre kért egy igazoló papírt arról, hogy ő teljes jogú diák, meg is kapta, csakhogy a MÁV ezt nem akceptálta. Így hát teljes áron, mindösszesen 8900 forintért jött hétvégén haza, Verőcére.

De remélem, tanulmányi osztályék nyugodtan aludtak, végtére is nekik nyolc.

Mai:

BOCSÁNAT, NEM AKARTAM ILYEN INDULATOS FOGALMAKKAL DOBÁLÓZNI, DE AZ ÉN ÉRZELMEIM SINCSENEK KŐBŐL. ÉN IS EMBER VAGYOK, MÉG HA NEM IS LÁTSZIK.  (Felhőfi Kiss László: Miért pont szerdán)

vissza a lap tetejére

4. péntek

Iszonyú nagy meggondolatlanság volt bevezetni ide a gázt tavaly októberben. 21 ezer forintnyi átalányt állapítottak meg, annyit fizettem be havonta. Most meg jött az éves leolvasás, és a nyolc havi fogyasztásunkra küldtek rátétnek egy 76 ezer forintos csekket. Mi lett volna, ha itt lakunk télen, és horribile dictu, még fűtünk is?!

Ez lesz a harmadik fügénk, csak még csecsemő.

Ezt is ideteszem, tegnapelőtt éjjel fotóztam le a diófa alól a Holdat és a Vénuszt (azt hittem legalábbis), és a facebookon több ismerősömnek tetszett a kép, bár az egyikük rögtön kijavított, hogy az a Jupiter.

Mai:

Egy statisztikáról lenne szó, úgy hiszem, a HVG-ben volt, de most nem találom. A cikk a bolognai rendszer bachelor képzésének tapasztalatait taglalta, eltelt, ugye, az első három év, mint azt Annamari révén mi jól tudjuk. Nos, az a megdöbbentő adat szerepelt ott, hogy a műszaki egyetemeken tanulóknak mindössze 20-30 százaléka jutott el a diplomáig. (Igen, az evvel kapcsolatos elnyúló és végeláthatatlan küzdelmet szintén ismerjük.) Felmerül a kérdés, hogy vajon érdemes volt-e időt, energiát, pénzt és munkaórát nem kímélve felhígítani a felsőoktatást? A másik, hasonlóan figyelemre méltó jelenség, hogy a műszaki diplomát szerzetteknek csak incurka-pincurka töredéke folytatja a mesterképzésben. (Már csak azért is, mert viszik a végzetteket, mint a cukrot.) A nagyobb tudományú műszaki elit tagjai tehát annyian lesznek, hogy kábé egy kézen meg lehet majd számolni őket.

vissza a lap tetejére

5. szombat

Egy olyan hosszú filmet, mint a Tarantinóé, úgy lehetett csak beiktatni a napba, hogy átmentem plázacicába. Korai vonattal mentem Pestre, a Westendben leültem megcsinálni a reggeli műszakot, majd be a moziba, utána rögtön újra a munkához. Ekkor már konnektort igényeltem, úgyhogy megalkudtam egy olyan vendéglátóipari egységgel, ahol zene üvöltött, az étlapból egy mukkot sem értettem, megrendeltem a legolcsóbb ételt (az is 950 volt), és sejtelmem sincs, mit ettem, valami panírkockákat, kimcsiszerű maszatba tunkolva.

Na most a filmmel úgy voltam, hogy mindvégig nyugtalanított. Meglehet, az zavart, hogy a második világháborút választotta körítésül Tarantino egy öldöklős-skalpolós mozihoz, amelyhez minden bizonnyal több tucat filmből szedett össze ezt-azt. Ami még akkor is a másodlagosság vagy a sokadlagosság érzetét keltette bennem, ha a felhasznált vagy idézett (vö. posztmodern) filmeknek csak a töredékét ismertem fel, mondjuk A piszkos tizenkettőtől A sas leszállig. (Vagy például ott voltak benne zeneileg és hangulatilag a westernek. Mindjárt az első jelenet egyszerre hozott motívumokat a Volt egyszer egy Vadnyugatból – még a címet is majdnem kiírták az indító inzertben – és A hét mesterlövészből.) Second hand benyomást tett rám az is, hogy Brad Pitt a Paul Newman tekintetével nézett és a Marlon Brando arcberendezésével beszélt. Szóval sem a film eredetisége, sem a humora nem igazán ért el hozzám, akit egyébként – ideje bevallani – annak idején a Ponyvaregény is teljesen hidegen hagyott.

Két feltétlen pozitívumot tudok lejegyezni. Az egyik Christoph Waltz vitán felül nagyszerű játéka az SS-tiszt szerepében, a másik pedig az a tény – vigyázat, spoiler! –, hogy miután az első óra végén megsejtettem: itt nemigen lesz nürnbergi per, ebben nem is kellett csalatkoznom. 

 

vissza a lap tetejére

6. vasárnap

A tojásdobálás óta terveztük, hogy elmegyünk együtt felvonulni a melegekkel, most jártunk ehhez a legközelebb, hiszen a városban voltunk hárman (kedves férjem, a kiskutya és én), csak hát máshol akadt dolgunk, úgyhogy ez megint kimaradt, mindössze az útlezárásokban volt részünk.

Ha blogokat nem olvasnék, sosem tudtam volna meg, hogy a Magyar Kisállat Fizioterápiás Társaság az állatorvosi egyetemen egynapos masszázstanfolyamot rendez kutyagazdáknak, de megtudtam, minekutána haladéktalanul delegáltam kedves férjemet, aki különben maga is masszázsra szorul a derekával (és nem átalljuk majd nála is hasznosítani a most megtanult technikákat). Mint elmesélte, délelőtt állatorvosok és kutya-fizioterapeuta tartottak előadást a hat-nyolc résztvevőnek, ebédszünet után pedig anatómia gyakorlat (izmok áttapintása) és a masszázs gyakorlata következett. „A részvétel saját kutyával javasolt” – írták a programban, úgyhogy délutánra beszállítottam Frédikét, aki egyébként az utóbbi napokban annyira biceg, hogy mintha már nem is egy lábára sántítana, hanem az összesre. (A héten jártunk az állatorvosnál is, ahol elégedettek voltak vele az újabb eltelt fél év után, és kap most megint egy gyógyszerkúrát az ízületeire.) Jól elfáradtunk mind, jólesően a tekintetben, hogy kutyaszerető szakemberek ilyen oktatásra vállalkoznak, nyilván nem az üzleti haszonért, mert ezekből a részvételi díjakból biztosan nem gazdagodtak meg. (Mostantól szakértelmesebben dögönyözzük majd a kiskutyát, mint eddig. Azt ugyanis már réges-rég észrevettük, hogy a masszírozás jót tesz a mozgásának.)

Mai:

A JUCI FŐZÖTT, ISTENIEN SIKERÜLT A KAJA ÉS KEDVES VOLT AZ EGÉSZ ESTE – mesélte anyukám az RTL Klub Vacsoracsatájáról, akárha maga is ott lett volna :-)

vissza a lap tetejére

7. hétfő

Megjegyzem, kiütést kapok a sportkommentátorok gyermeteg érzelmi megnyilvánulásaitól. „Mehet Ibrahimovics a szájklinikára, ha-ha-ha!” – mondta a száján megsérült Ibrahimovics láttán a Léderer Ákos nevű, amikor a magyar-svéd vébéselejtező 86. percében még azt hitte, hogy diadalmas 1:1-re fogunk végezni.

Mai:

A Verőcei Tükör nevű községi újság címlapjáról:

 Köszönet a véradóknak

 A nagy meleg ellenére 2009. július 30-án 26-an jelentkeztek véradásra, közülük 23 főtől vettek vért, ami nagyon jó arány. Külön kiemelnénk, hogy volt egy új véradó is, aminek nagyon örültünk. Mindenkinek köszönjük a részvételt, további jó egészséget és jó pihenést kívánunk! Szeretettel várunk mindenkit a novemberi véradáson.

Községi vöröskereszt

Igazán beírhattak volna konkrétan is, és akkor megjelent volna nyomtatásban a nevem!!

vissza a lap tetejére

8. kedd

Pillanatnyilag két mozgáskorlátozottal élek (1 ember, 1 állat), ügyelni kell, hogy ne legyen nagyon deprimáló.

Tegnap a Nyugatiban a szomszédos vágányon állt az Orient expressz. Elegáns vonat, fekete testű, arany cirádákkal. Sajnos minden függöny le volt engedve, és egyik ablakon sem nézett ki egy tojásfej, bámulatos bajusszal, pedig tudtam volna, kit tiszteljek benne.

Mai:

Van a pályaudvar alatt az aluljáróban egy antikvárius. Igazi gyöngyszemet találtam ott a százforintos könyvek közt: Szigeti veszedelem. Az 1940-es évek elejére saccolom a kiadást, és nem az eredeti Zrínyi-mű ez, mert id. bogárdi Mészöly Gedeon új versekben írta át, páros rímekben, mivel szerinte Zrínyi négyes rím-alakzata idegen a magyar lírától. A (társ)szerző ajánlásából idézek:

 ifj. bogárdi Mészöly Gedeonnak

 Tizenhat éves korodban, még 1933-ban, egy külpolitikai értekezésedben megállapítottad, hogy egynéhány év mulva Ausztria megszűnik, Csehország meghódol, Lengyelország megbukik, sőt kimondottad azt is, hogy Olaszország szorosan fog csatlakozni Németországhoz. És hirdetted, hogy a trianoni szerződés megsemmisülésének előfeltétele a versailles-i szerződés megsemmisülte. (…) Mivel azt is láttad, hogy határrevízióhoz, a legbékésebbhez is, katona kell, már tizennyolc éves korodban siettél önkéntesnek. (…) És amikor betegen nem hogy gyeplőszárat, de írótollat sem tudtál markolni: anyádnak tollba mondva, elkészítetted huszonegy éves korodra első könyvedet. (…) Közben német, francia, angol lapokból lested külpolitikai számításaid beteljesülését. Nagy, bátor szemeddel vágyva nézted függő kardodat, melyen már az emléklapos tüzérzászlós aranybojtja ragyogott huszonharmadik évedben.

És akkor azt a kardot nem azért kellett levennem fegyverállványodról, hogy derekadra kössem, hanem hogy koporsódra tegyem. (…)

Ezt a művet nem ajánlhatom méltóbban másnak, Fiam, mint a Te emlékednek.

(Zrínyi ide, Trianon oda, elfogadhatatlan, hogy szülő temesse gyerekét. Égbekiáltón ellentmond az élet rendjének.)

vissza a lap tetejére

9. szerda

Amikor olvastam, hogy tornyot készülnek építeni nekünk a Városháza park szélére, arra gondoltam: a világon semmi szükség ott egy toronyra (van a közelben kettő is, a Városházáé meg a Szervita templomé), de azért lehet, hogy egy kedves, csinos torony tetszene nekem. No, itt a leendő torony látványterve, a Deák téri templomról elrugaszkodó szuicid hajlamú tetőfedő szemszögéből. Hát ez mi ez? Egy marék marokkó? Ez túró, nem torony. Túrótorony. (Fúrótorony is lehetne, tényleg, nem volna célszerűbb?)

Megnéztem este a tévében a Szíven szúrt országot. Ez a film nem jött volna létre, ha alkotóit nem motiválja a gyors haszonszerzés. Sem filmes, sem dokumentumfilmes értékek nem csillantak fel. Hevenyészett, felszínes, bulvár megközelítésű összefoglalója a tragikus eseményeknek. Abban viszont megerősített, hogy az öreg Cozma figyelemre és tiszteletre méltó ember. (Én mint petrefaktum már soha nem fogom megérteni, miért kell kamerával végigkísérni azt, hogy nagydarab sportolók összetörve, megrendülten, sírva állnak a meggyilkolt csapattársuk koporsója előtt.)

vissza a lap tetejére

10. csütörtök

Ilyenkor már nagyon megbecsüli az ember a napsütést. Délutánonként kiülök a teraszra melegedni, diót törni (zsákokban áll a dió több évre visszamenőleg, és már potyog az idei), elnézni az elnyílt rózsákat, szeretem a rozsdás színüket.

Frédikével nehéz mostanában, nyugtalan és nyughatatlan. Itt egy tavaly téli kép, mosásban volt a csíkos mellénye, és nem pont passzentos váltóruhát adtam átmenetileg a kis fázósra. „Bohócot csinál belőlem kegyed? – ezt kérdezi épp a fotón, kissé indignáltan.

Türelemmel kell lenniük a kedves olvasóknak. Lehet, hogy ezen az őszön is jobbára csak egy falusi háztartásbeli olvasószerkesztő szürke hétköznapjairól találnak itt beszámolót.

vissza a lap tetejére

11. péntek

Aligha könnyű feladat a Neoton együttes oeuvre-jéből musicalt hozni össze, mert szövegileg a számaik nem voltak különösebben kreatívak és fantáziadúsak, a tematikájuk pedig jobbára az 1 fiú + 1 lány ügyre szorítkozott. Ehhez képest mindenesetre frappáns ötlet volt az alkotóktól, hogy építőtáborra építettek: sok kamaszfiú és bakfislány, tomboló hormonok, lázas párkeresés – ezek között a körülmények között viszonylag el lehet énekelni, hogy Tini-tini-tini meg Ha szombat este táncol… és hasonlókat. A megszületett mű, a Szép nyári nap (írták Böhm és Korcsmáros Györgyök), felteszem, a hetvenes években játszódik, tehát engem ábrázol, bár ez nem látszik rajta. (Emlékszem az 1977-es villányi építőtáborból arra, hogy dögmelegben gyalogoltunk az országúton, és énekeltük a Szép nyári napot. Meg is állapodtunk tegnap a színház előtt Erzsi barátnőmmel, hogy voltaképp egyikünk sem szerette a Neotont annak idején, csak ezt az egy számot, a címadót.) Meg van spékelve a történet divatos III/III-as sztorival, és a végén majdnem a rendszert is megdöntik hőseink.

Sok fiatal szereplő a színen, vitathatatlanul nagyon tudnak énekelni és táncolni. Már csak az kellene, hogy alaposan meg lehessen őket különböztetni és jegyezni. De biztosan nem véletlen, hogy a csúcspont az, amikor a minden hájjal megkent idősebb szereplők előadják a Pago, pago című számot, mint a zenegépből előtörő kubai VIT-dallamot. (Szulák Andrea orosztanárnőként szebben beszél oroszul, mint számos korabeli orosztanárnő. Egyébként pedig joggal élvezetes lehet számára, amikor leénekli a színpadról Csepregi Évát, aki mögött valaha vokálozott.)

Összességében véve elég kellemes este. A produkció hoz valamennyit a Neoton átütő, naiv életszeretetéből, amely az egyetlen feltűnő pozitívuma volt ennek a zenekarnak.

vissza a lap tetejére

12. szombat

Visszatérve még a Szép nyári napra, a darab értelemszerűen nemigen adott lehetőséget látványos, csillogó musicaldíszletre, de nekem tetszett, amit Bátonyi György odatett, főleg a revüsített hidroglóbusz, amely olykor hatalmas páncélökölnek is beillett. Volt egy pillanat az egyik duett alatt, amikor úgy láttam, hogy a hátsó függöny csillagos egén hulló csillag vagy szupernóva suhan, és ha nem vizionáltam, hanem tényleg megtörtént, akkor ezért külön köszöntöm Bátonyi Györgyöt. (Vajon nem ugyanazt a pályaudvarkeretet lógatták be itt is egy fél percre, mint amit a Menyasszonytáncban? Ha igen, akkor evvel a re:díszletelemmel eséllyel pályázhatnának a zöld színház címre.)

Mivel az Operettben az előadás mindig kicsit sok és mindig kicsit hosszú – talán igazgatói utasítás, hogy semmi nem érhet véget 3/4 10 előtt –, így most is volt idő és mód el-eltűnődni. Eszembe jutott például a saját 18. születésnapom, ami nem egy szép nyári nap volt, hanem egy zűrös téli. Szenvedélyes-szenvedéses időszak volt: egyrészt a kosaras miatti nyüglődés, másrészt együtt készültem a felvételire K. Zsolttal – aki a moszkvai IMO-ra jelentkezett, nem vették fel, de gondolom, hogy ezt már régóta nem bánja, a közgáz nemzetközi kapcsolatok szakát végezte el itthon, ma sikeres üzletember –, és készülődés közben megpörkölődtünk kicsit. (Volt ennek egy elfogadhatatlan és felháborító szövődménye: osztályfőnökünk a családlátogatáson erőteljesen azt mondta a szüleimnek: hassanak oda /vagyis ide, rám/, nehogy a Zsolt otthagyja miattam H. Katit az érettségi előtt, mert akkor a Kati meg fog bukni.)

Szóval a születésnapi családi vacsorára valahogy odakeveredett a Zsolt – akkor már túlvoltunk a felvételin, de az eredményt még nem ismertük, halovány álmokat szőttünk arról, hogy majd, Moszkvában, együtt –, és volt ennek valami rosszízű álca jellege, mert ettől mindenki azt gondolta (alighanem én magam is), milyen jó, hogy végre nem a kosarasért veszkődöm, hanem itt ez a kedves, okos, helyes osztálytárs, leendő egyetemista diáktárs, a Kati meg majd csak leérettségizik valahogy.

vissza a lap tetejére

13. vasárnap

A kosarasról szeretnék még annyit megírni, hogy ő volt a legjobb pedagógus, akivel a gimnázium alatt találkoztam. Legalábbis ő gyakorolta rám a legjelentősebb és legpozitívabb pedagógiai hatást. Március 8-án reggel várt a Rózsák terén – tudta, hogy gyalog járok a gimibe és arra visz az utam –, a nemzetközi nőnap alkalmából kezembe nyomott egy gyönyörű csokor tulipánt, és már el is tűnt. Én pedig mint virágot kapott nő – sosem gondoltam addig erre, hogy nő – mást nem tehettem, magammal vittem a suliba, készséges osztálytársnők kértek hozzá vázát az Annus nénitől, egész nap ott virult a virág a sarokban, én pedig virultam a padban, arra gondolván mélyen megrendülten, hogy a kosarastól eltekintve talán lesz énnékem női jövőm, talán mégsem vagyok-leszek hosszabb távon egészen reménytelen.

vissza a lap tetejére

14. hétfő

A hétvége programjából:

A szüleim együtt ünnepelték egymás 80. születésnapját Albertfalva kertvárossal. Vagyis a 80 éves kertváros meghívta 80 éves polgárait egy bográcsgulyásos-sörös születésnapi zsúrra, és ebbe apukám korilag épp beleesett, ennek folytán hozta a meghívást a kedves unokaöcsém, aki gondosan le is szállította a partira az ünneplőket. Textilszövő kiállítás, idősek klubja aranyérmes Orgona dalköre, tombola, smúzoló polgármester, minden nagyon jól sikerült. Anyukám, mint meséli, nem vitt botot, ezért kissé imbolyogva közelítette meg a gulyást, és közben aggódott, hátha valaki azt gondolja róla, hogy eleve berúgva érkezett :-)

Mi meg voltunk kirándulni. Úgy képzeltük, hogy félórán belül találunk a Börzsönyben valami erdő melletti tisztást, ahol elheverünk egy-két órát, míg a sánta kutyi legelészik mellettünk. De az összes szép hely, amire kedves férjem még gyerekkorából emlékezett, mind vagy elhanyagolt, vagy magánterület, kerítéssel elzárva. Végül több mint egy órányi autózás után tudtunk megállni egy erdei úton, ahová a tábla szerint nem is szabadott volna behajtanunk. Ott azután sétálgattunk a makkosban Frédikével, aki rettenetesen húzza a lábát, de ennek ellenére nagy a mehetnékje, éjjel-nappal. (Nem gondoltam volna, hogy fényképen is tud bicegni, de tud.)

vissza a lap tetejére

15. kedd

Sok cikk, kevés napló, egy vicc.

A hétfejű sárkány páncélos lovaggal találkozik, mire elhúzza mind a hét száját:

– Már megint konzerv…

vissza a lap tetejére

16. szerda

Frédike mostanában felkel éjjel, mászkál, lefetyel. Ettől halmozottan kevesebb az alvással töltött óráim száma az elvárhatónál. (Meg is értem, hogy kedves férjem már hajnali ötkor elmenekül be a városba dolgozni :-) A kiskutya aztán napközben szundikál, én meg próbálok csukott szemmel, félálomban szerkeszteni, de nehezen megy, próbálok csukott szemmel naplót írni, na az egyáltalán nem megy, elütök a billentyűk mellett, ezért is nem látszik itt most semmi abból, hogy mit írtam tegnapról. De talán majd holnap.

(Meglehet, volt ebben némi költőietlen túlzás mondom a kedves szüleim és a magam megnyugtatására.)

vissza a lap tetejére

17. csütörtök

Szóval avval maradtam adós keddről, hogy Csuri meg én, mi, dunakanyari asszonyságok, elmentünk a Spinoza kávéházba a Veszprémer Klezmer Band esti koncertjére. (Előtte vártam kicsit a Városháza parkban, üldögéltem, nézdegéltem. Jaaj, milyen érdekes fővárosi embereket látni!) Erre a programra úgy került sor, hogy meghívott a zenekar egyik muzsikusa, aki moszkvai diáktárs volt (és már esett itt szó róla az Ösztöndíjas újság kapcsán, csak most nem találom). Nos, bő egy órát játszottak, üdítően és zsongítóan, ez az időtartam pont jó az ilyen kellemes és kissé egy srófra járó zenéhez. Közben ad hoc megállapításokat tettem magamban, miszerint a nagybőgő úgy brummog, mint medve, a klarinét vijjog, mint sirály, és aki griberlis, annak jól áll a fúvós hangszer. (Tehát nekem is jól állna, csak nem tudnék vele a számban mit kezdeni.) Utána még beültünk Csurival a Mumus nevű, nagyon hangulatosnak és alternatívnak látszó helyre, és Kisvadász néven vörösbort ittam kólával, akárha harminchárom évvel fiatalabb és gimnazista lennék. (Kisvadász vagyok mondtam neki kezet nyújtva. Vagy ő nekem.)

Mai:

A Criticai Lapokból, a Kolibri Színház Kikatt című előadásának kritikájából:

PELSŐCZY ÉS SZANITTER ÖSSZESSÉGÉBEN VÉVE HITELES TANÁR-DIÁK PÁROS. MÉG AZ IS HIHETŐ, HOGY A SZANITTER JÁTSZOTTA FIGURA SZERELMES LESZ A TANÁRNŐJÉBE; AMI HIHETETLEN, HOGY EZ AZ ÉRETT TANÁRNŐ BÁRMI ÉRDEKESET IS LÁSSON EBBEN A NYUSZIFÜLŰ KAMASZBAN.

Kell-e mondanom, hogy a cikket nem nő írta?

vissza a lap tetejére

18. péntek

Színikritikusok közgyűlése, szokatlanul nagyszámú résztvevő, de így is határozatképtelenség. (Alighanem az volt a találkozó hivatása, hogy határozatképtelen legyen a következő, immár mindenképpen határozatképes ülés előtt.) Pályázik egy csapat az elnökségre, azt hittem, sima ügy lesz, de van némi berzenkedés. Három órán át zajlott az eszmecsere (nekem két óra múltán el kellett jönnöm), végül is az egyetlen eredmény a jövő hétre kitűzött újabb ülés.

Úgy ítéltem meg a nyár eleje óta tartó, aktív céh-körmélezéses korszak alapján, hogy a körmélezés nem célravezető. Egyrészt nincs iránya, medre, összefoglalása, eredménye és következtetése. Gyakran ki-ki csak egy-egy részletre reagál, főleg arra, amiben személyes érintettséget feltételez. Másrészt túl sokan hallgatnak. Illetve mint meglepetésemre kiderült akadnak, akik nem a közmélben írják meg a véleményüket, hanem privátim. (Lehetséges, hogy az újabb generációknak, amelyek a niknémes interneten szocializálódnak, majd ez lesz a természetes.) Most mindenesetre úgy tűnik, hogy a személyes gyűlésezés is hatékonytalan. Ugyanakkor elképzelhető, hogy mégiscsak szükséges olykor kibeszélni a sérelmeket. Ám nem kizárt, hogy ez csak az idősebb nemzedék tagjainak igénye, a fiataloké nem.

Este elmentünk a Merlinbe, én és egy adag smarni, amit anyukám küldött Máténak. (Smarnit vinnék el mondtam nemrégiben a Felszab téri kajáldában, mire értetlenül nézett rám az eladólány. Megmutattam, erre visszakérdezett: császármorzsát? Azt.) Sisso A félreértések városa című írásából készült dolgot láttam, inkább irodalom, zene és film, mint színház, de most már majd csak holnap nem nyilatkozom erről. Mert Sisso direkt kérte, hogy kritikus ismerősei el se menjenek oda, vagy ha mégis, akkor semmi esetre se kritikusként.

vissza a lap tetejére

19. szombat

Azt nem szeretem a Merlin Színházban, hogy úgy viselkedik, mintha én enni, inni és cigarettázni mennék oda, ő pedig en passant nyújt nekem egy színházi előadást, amikor jónak látja. (Úgy értem, eléggé nem zavartatva magát attól, hogy hány órára hirdette meg.)

Ez egy irodalmi performansz volt, zenés-képes felolvasószínház Janicsek Péterrel, Rutkai Borival és a Betonka formációval, valamint a vizuális ifj. Sebő Ferenccel.

Megfelelve a szerzői kívánalomnak és élve a vélemény nem nyilvánítás szabadságával csak annyit mondok, hogy hatalmas vágtával elértem a 21.42-es vonatot, és izomlázam lett, mert még a mozgólépcsőn felfelé is szaladtam. 21.41-kor szálltam fel, hálatelten Sisso iránt egy kihagyott oldal miatt, mert ha ezt a vonatot lekésem, egy órát dekkolhattam volna a pályaudvaron.

Mai:

Igazi sírva-vigadós hír az indexről: kiderült, hogy a titokminiszternek valójában nincs közgazdász diplomája, jóllehet szerepel az önéletrajzában. De lássuk be, ha egy titokminiszter titokban tartja, hogy nem végezte el az egyetemet, az így adekvált. (Egy valahai főszerkesztőtől származik ez, az adekvált.)

vissza a lap tetejére

20. vasárnap

Jövő hétvégén lomtalanítás lesz, és mivel mi itt dúskálunk a lomban, hát nekiláttunk talanítani. Többé-kevésbé sikerült felszámolnunk a padlást, amely egyébként egyáltalán nem padlás bár kitűztünk fent az ajtóra egy Padlás-plakátot, régi veszprémi előadás, Pásztor Edina játszotta benne a Lámpást , hanem e befejezetlen ház el nem készült felső szintje. Álldigáltunk tanácstalanul a néhai apósom több rend ezredesi egyenruhája előtt. Ilyesmit, ami fontos hozzátartozója számára fontos volt, nem szívesen dob ki az ember. Egy zubbonyt megtartunk emlékbe. A komplett díszegyenruhának pedig az lesz sorsa, hogy bevonul a nyíregyházi színház jelmeztárába. Csomagoltunk hozzá még egyet s mást. A zöld műszőrme bundát, amelyben néhai anyósom sztár volt Székesfehérváron a hatvanas évek közepén. Moszkvai usánkát. Bűrkabátot. Fekete műbőr kalapot. Az utóbbit jól el tudom képzelni például Tóth „Totya” Károlyon, amint feltolja a feje búbjára és kiválóan eljátszik egy téeszelnököt.

Megtaláltuk apósom családjának régi, rozzant, szakadozott Bibliáját is. Kedves férjem dédapja, az 1877-ben született Bukta Lajos indította el az első oldalon a homályos beírásokat, alig lehet kisilabizálni a beszámolóját háborúról, kitüntetésről. És sorolja a Buktákat 1848-tól a mezőszemerei temető, ahol többször jártunk, tele van Buktákkal , apósom az utolsó születési bejegyzés, 1930-ból. Nos, ilyesmi utánunk már nem marad.

Meggondolatlanul ki akartam most dobni a gyerekek kiskori tányérját és bögréjét, de Máté nem engedte, visszahozta a házba. Végül is igaza van. Hátha jönnek majd ide kisgyerekek, akik szívesen esznek a szüleik valahai tányérkájából. Hiszen kedves férjem kedvenc gyerekkori tányérja is megvan még itt, egy kutya nyalogatja a szája szélét a szélén.

vissza a lap tetejére

21. hétfő

Egyszer már úgy volt, hogy Szász János megrendezi Csehov Három nővérét a Vígszínházban, ismertük a szereposztást. Később úgy volt, hogy megrendezi a Nemzetiben, ahol szintén kiosztották a szerepeket, de nem lett bemutató. Tegnap aztán láttam Kecskeméten a megvalósult Három nővért, és felmerült bennem a gyanú: a korábbi projektek talán úgy dőltek dugába, hogy Szásznak egyszer csak eszébe jutott, hogy voltaképp semmi nem jutott eszébe a darabról.

No de „félre a tréfát”. A kecskeméti szereposztást két ponton találtam bizalomerősítőnek. Egyrészt Szász ezúttal nem a leglehetetlenebb színészi feladatot bízta Bognár Gyöngyvérre (ellentétben a Bárka-beli Sirállyal), hanem Natasát – bár ebből sajnos nem következik, hogy a kecskeméti előadásnak volna érdemi Másája. Másrészt mert Versinyin Fazakas Gézának jutott, akiről vannak nagyszerű nézői tapasztalataim.

Mérhetetlen csalódással töltött el ez az üres, közhelyes, ilyenformán egyszerűen unalmas előadás. A Szásztól, mondhatni, megszokott szovjet-orosz közegben játszódik a darab – ennek egyetlen következményével sem. Úgy értem, az olyan mondatokat, amik nem passzolnak ide – pl. hogy Kuligin udvari tanácsos – nem húzták ki, viszont nem is vesznek róluk tudomást. Egyáltalán nem látszanak törődni avval, hogy az elhangzottaknak legyen következménye. Már az első percben, amikor Olga centrifugázik, majd alsóneműt tereget ki a magaslati fregolira, sejteni lehet, hogy nézőként nehezen fogjuk beilleszteni ide a Prozorov lányokat, akik – emlékeztetnék erre – az első felvonás elején Irina-napot ünnepelnek és vendégeket várnak.

Sorolhatnám, de mázsaszám állnak a vagonokban a kultura.hu-cikkek, ki kell lapátolnom.

(Egy idős néni a páholyban könnyét törölgette a Mása-vonal láttán. Nem hinném, hogy az előadás indította meg – érezhetően taszította a közönséget a „nem hagyományos” csehovi világ –, de alighanem érintette őt Mása története.)

Holnap még folytatom, a Pesti Színház vasárnapi programjáról is ejtek szót, amire Kecskemétről jövet még beestem.

vissza a lap tetejére

22. kedd

Ha kizárjuk azokat az amúgy létező verziókat, hogy pechem volt pont evvel a vasárnap délutáni előadással, esetleg rosszul láttam, akkor két lehetőség marad, hogy mi történt Kecskeméten. Vagy az, hogy Szász János rendelkezett markáns elképzelésekkel, ám ezekből a színészek semmit nem tudtak megvalósítani. Vagy nem rendelkezett, az árva színészek pedig nem boldogultak magukban. Akár az egyik, akár a másik, a társulat erejét meghaladta a feladat, a rendező pedig nem végezte jól a munkáját. (De hát elemi szinten nem voltak megoldva dolgok! Például az, hogy amikor egy hős kiborul Csebutikin vagy Irina a harmadik felvonásban , akkor az elhelyezése és a beszédtechnikai pozíciója megengedje, hogy legalább a harmadát értsük annak, amit kiabál. És milyen súlyosan humortalan az egész előadás!) Ez betli volt, nem mondhatok egyebet. De ha még mindig nem hagyom abba, és kotorászok valami pozitívum után, annyit találok, hogy Csémy Balázs jó benyomást keltett Tuzenbach szerepében. Feszes, fess fiatal színésznek látszott.

A Pesti Színházban változatos programokkal ünnepelték fél napon át a magyar dráma másnapi napját. Egy Bartis Attila-darab végére értem oda, amikor Szikora János vezetésével épp abbahagyták a szereplők (Hegedűs D. Géza, Hegyi Barbara és Bata Éva) a felolvasást, hogy ne tudják meg idő előtt a nézők, mi lesz a vége. Utána még volt szerencsém Erdős Virág Kalocsa című darabjának már-már szcenírozott előadásához. Szép kis darab. És jólesett újra látni Danis Lídiát meg Majsai Nyilas Tündét (bár utóbbi rettenet sovány.)

 

vissza a lap tetejére

23. szerda

Mondtam egyik este a vacsoránál, hogy Frédike a kutyamennyországban biztosan csupa jót fog mesélni rólunk a többieknek. Mire kedves férjem azt felelte, csak nehogy aztán kikérjenek majd bennünket a kutyamennyországba és rossz (földi) életű, öreg kutyákat kelljen ott istápolnunk az idők végestelen végéig.

Az utóbbi hetekben nem jutottunk el Frédikével a Duna-partra. Hiányzik nekem a Duna. Ezért aztán valamelyik nap kerülővel közelítettem meg a postát, és lementem a partra. De nem olyan jó ott a kiskutya nélkül sétálni.

Más. Csak utóbb észleltem, hogy a szombaton említett titokminiszter még nem is titokminiszter, csupán jelölt. Azóta viszont kinevezték. Érdekes. Ha miniszterelnök volnék, aligha bíznék egy olyan titokminiszterben, akinek a szavahihetőségét illetően kétség merül fel. De nem vagyok miniszterelnök, szerencsére.

vissza a lap tetejére

24. csütörtök

Amikor kifordulni készültem az autóval a verőcei főutcára, elsuhant előttem egy Astana-mezes kerékpáros. Gondoltam, megkérem, adja át üdvözletemet Lance Armstrongnak, de nem értem utol :-)

Társasházi lakógyűlés állt elő tegnapra, ahol jelen és észnél kellett lenniük a tulajdonosoknak, mert a képviselő cég bebukott a közös költségek elszámolásával. Útilapu lett kötve a talpukra és mást kellett állítani a helyükre. Ugyanekkor a színikritikusok céhe is megtette a magáét, választott új elnökséget Tompa Andrea, Jászay Tamás és Rádai Andrea személyében.

Közben egyébként lett egy debütáns művész rokonkám! A kis Csontos Pannának premierje volt hétvégén az Operóban, a családi jelentések szerint szépen szerepelt A kis kéményseprőben. (Megpróbáltam idelopni egy képet Birta Endre fotói közül, a netről, de nem sikerült.)

Több most nem jut eszembe, zárom levelem, de nem kulccsal, hanem sok-sok csókkal. (Ez egy sztenderdje a gyerekkorombeli leányka-leányka levelezésnek.)

vissza a lap tetejére

25. péntek

Tegnap délelőtt nekivágtunk egy kisebb sétának, elég rosszul ment. Megállt mellettünk egy nő, nézelődött kicsit, kérdezősködött kicsit, majd ezt mondta: Drága szentem, neked már csak szenvedés az élet! Mondjuk evvel kategorikusan nem értek egyet. Egyáltalán nem csak szenvedés az életem! (Frédikéről nem is beszélve, aki úgy csóválta a farkát, mint aki a fejét rázza.)

Más. Felkért tavasszal a Jelenkor pécsi folyóirat egy szubjektív évadbeszámolóra, megírtam, megjelent júniusban. Ezután Réczei Tamás művészeti vezető küldött egy levelet a Jelenkornak, amely levél a lap mostani, szeptemberi számában látott napvilágot. Az erre való reakcióm pedig sajnos csak októberben jön majd le. Úgyhogy én itt most a magam privát nyilvánosságában közlöm mindkettőt, mert szerkesztő lévén úgy találom helyesnek, ha egymás mellett olvashatóak. Nem is fűzök ehhez semmilyen kommentárt, Réczei levele és a viszonválasz.

vissza a lap tetejére

26. szombat

Öööö... engem a miniszterelnök zavarba ejtett és önvizsgálatra késztetett a Bujtor István halála kapcsán kiadott közleményével. Lehet, hogy ő – vagy aki a szöveget írta – Ötvös Csöpi-filmeken felnőve szerette Bujtort, aki bennem imponálóan elegáns, tehetséges fiatal színészként maradt meg pl. a Fiúk a térről című filmből. Lehet, hogy a miniszterelnök – vagy aki a szöveget írta – az elmúlt huszonöt évben látott Bujtortól olyan, kiemelkedő színházművészeti teljesítményt, ami nekem kimaradt. Én jószerével csak a sokszor megrendezett és eljátszott Száll a kakukk fészkérere emlékszem.

Délután a Világszép nádszálkisasszonyon jártam az Új Színházban. Igen hangosan kezdődött az előadás, mögöttem egy kislány már az első percben sírva fakadt és dezertált az apukájával. Én ott maradtam, bár kicsit magam is ijesztőnek találtam a produkciót, noha nem fakadtam sírva. (Plusz, illetve mínusz apukám sem volt velem.) Elnézegettem a díszletet, akárha egy rongyoszsákból szedték volna össze. Vass György mintha kissé túlkoros lenne már legkisebb királyfinak. A sárkány viszont határozottan tetszett, volt benne valami esztétikusan horrorisztikus.

Este a kritikusdíjak átadása zajlott le a Thália Színházban. Nagyobb szabásúbb volt az esemény, mint eddig bármikor. (Jóllehet Zimányi Zsófia kis programbeszédét bizonyára szívesen elengedtük volna.) Bartsch Kata és László Zsolt konferáltak (utóbbi képviselte a bájos bénázást), és egy jazz trió játszott, jól sikerült est volt.

Három a „találat” a szavazószelvényem: Líra és Epika mint legjobb új magyar dráma, Fédra fitness, Csákányi Eszter. És még további hat díjazott szerepel a voksomban, csak nem az első helyen. Elengedtem egy vonatot, hogy megvárjam, míg előkerül Csákányi Eszter és gratulálhassak neki. Beszélgetésünk most legalább egy hétre biztosítja a lelki higiénémet :-)

Először fordult elő, hogy új, piros vonat hozott haza. Modern, szép, elegáns, sehol egy firkálás vagy szétszabdalt ülés. Bár félő, hogy ez csak idő kérdése.

vissza a lap tetejére

27. vasárnap

295 cikkel új heti rekord született. (Ez már a lehetetlent ostromolja mind a szerkesztő, mind az olvasók szempontjából szerintem.) A szombati napba is belecsúszott a munka, mindenekelőtt azért, mert pénteken elromlott a mobilnetes pucukám, amely alig egy hete jött vissza a szervizből. Múltkor az volt az első számú nehézség, hogy kérték Vácon a jótállást, amelyet Pesten tartottunk. Most viszont Pesten romlott el ez az izé, a papírjai meg Verőcén hevertek. (Nem szoktam még hozzá, hogy jótállás nélkül ki sem tehetem a lábam otthonról.) No az történt, hogy miután a dokumentumokat kérő férfinak eldohogtam a Petőfi Sándor utcai T-pontban, hogy nincs nálam semmi a laptopon és a problémás objektumon kívül, de ugyan milyen olyan információt nyerhetne a jótállásból, amit nem lát a számítógépben?, hümmögve azt felelte, üljek le, végigfuttat a kis bigyón egy tesztet. Igaz, hogy ráment erre egy órám – pont a munka dandárjakor –, de utána kicserélte az alkatrészt. És semmi pénzért nem hallgatnám el a kedves olvasók előtt ezt a ritka esetet, amikor egyszer nem a papírforma érvényesült. Egy szolgáltató alkalmazottja váratlanul úgy döntött, hogy nem az előírásokhoz fog ragaszkodni, hanem inkább ahhoz, hogy segít, és megoldja a gondomat. Vivát Anonymus! (Meg kellett volna kérdeznem a nevét. Nem volt kiírva rá.)

vissza a lap tetejére

28. hétfő

Hát a Budapesten mindig történik valami csip-csup érdekes.

Álltam a pénztárhoz vezető sorban Albertfalván a Profiban, amikor hangoskodás támadt. Egy roma családot utasítottak ki a boltból, asszony, pinkbe öltöztetett kislány, két férfi. Átvizsgálták a táskájukat és megtapogatták őket, nem találtak lopott holmit. Előttem a sorban két idős férfi hamar egymásra talált társalgásilag. Kun Béla és népi zenekarát emlegetett az egyik, kontrázott a másik: „Nem vagyok rasszista, de utálom a cigányokat és a zsidókat”.

Azt kellett volna mondanom erre, célzatosan, hogy nem vagyok rasszista, de utálom az olyanokat, akik egy hosszú sorban bankkártyával állnak neki kifizetni a 294 forintos zacskó mirelit hasábburgonyájukat. De hallgattam és csak pofákat vágtam. Utóbb persze mindig restelli az ember a szó nélkül hagyást.

De legalább rendes kis kocsi voltam. Mentem a kismetróval, úgy tizenöten lehettünk a vagonban, külföldiek és magyarok vegyesen. Felbukkant egy ellenőr, két megálló alatt bevizsgált bennünket, nem volt közben mozgás, mindenki mutatott jegyet vagy bérletet. Mielőtt kiszállt, még visszaszólt az ajtóból: rendes kis kocsi voltak maguk.

vissza a lap tetejére

29. kedd

(Azért ahhoz, hogy tegnap dicsőséges új cikkrekordot állíthassak fel 71 darab anyaggal, nagy szükség volt arra is, hogy jelentős mennyiségű cikk maradjon rám a hétvégéről, amikor is énnekem sem munkanapom, sem járandóságom nincsen.)

– Ahá, szóval olyan, mint egy munkahelyi kávézó – mondta kedves férjem, amikor mutattam neki a Facebookot. És tényleg, tök olyan. Vagyunk egy csomóan, kollégák, akik egész nap a gépnél ülünk, szerkesztünk, írunk, és időről időre bemegyünk oda, beszólunk valami hülyeséget, vicceset, vihogunk egyet (szmájlik – mondja az orosz a mosolygós jelre), aztán visszatérünk a munkához. Ó, hát lehet, hogy ott még egy cigit is elszívhatnék virtuálisan?

Még azt szeretném mondani, hogy ha egy 45 éves férfi egy 13 éves kislányt leitat, majd lefektet, az nem semmi. Az nagyon nem semmi. És egy (vagy öt, vagy tíz) Oscar-díj sem teszi semmissé.

Mai:

Márai Sándor Naplójából, 1971-ből. (Apropó, megnéztem múltkor a tévében Az emigráns című magyar filmet, amit Márai 1983-1989-es naplója alapján készített Szalai Györgyi és Dárday István. Egy rozoga vénember naplóját leforgatni – micsoda ötlet?! Mégsem volt egészen érdektelen. Bács Ferencet rég nem láttam ennyire színésznek. És jó volt visszanézni San Diegót, a fejek felett elzúgó repülőgépeivel.)

ÖREGKORBAN MÁSKÉPP KELL HARAGUDNI, MINT FIATALON. DIÉTÁSAN KELL HARAGUDNI.

vissza a lap tetejére

30. szerda

Azt mondta nemrégiben egy közeli olvasó, hogy én voltaképp mindig csak ugyanazokat a színészeket szoktam dicsérni a naplómban, nem lehetnek többen 10-12-nél. Nem tudom, igaza van-e, meg azt sem, hogy pontosan ki az a 10-12 színész, de ha csakugyan ez a helyzet, akkor biztosan igen jó színészek!

Helyzetünkből adódóan mostanában nem virágot szoktam kapni, hanem egy-egy könyvet a Nyugati aluljáróbeli antikvár ömlesztett kínálatából. (Itt még akad némi szabad felület, bár nem nagyon sok, mert korábban is kihelyezett könyvraktárunkként hasznosítottuk ezt a helyet.) Jut eszembe, a Virágzabálókról hogy hallgatok! Oka van persze, nem jött be nekem. Alapjában véve szeretem az olyan regényeket, amelyek több szereplő szemszögéből mutatják be az eseményeket. (Szabó Magda Freskója volt az első ilyen, amit 13-14 évesen olvastam, azóta is kedves könyvem.) De esetünkben vagy a szereplőket nem találtam elég markánsnak, vagy a cselekményt nem elég érdekesnek a többszöri lekövetéshez, mindenesetre már a harmadik hősnél unni kezdtem a történetet, és meglehetősen nehezen rágtam át magam a hatszázvalahány oldalon.

Szóval tegnap Kárpáti Aurél Kántornéról szóló kis életrajzi munkáját kaptam (Művelt Nép Könyvkiadó, 1954), azt olvasgattam éjjel, amikor a Frédike tekergett.

A VÉLETLEN SZESZÉLYE OLYKOR ÚGY JÁTSZIK VELÜNK, HOGY MÁR-MÁR JELKÉPES ÉRTELMET VAGYUNK HAJLANDÓK TULAJDONÍTANI NEKI. UGYANABBAN AZ ÉVBEN, AMIKOR KECSKEMÉTEN A LEGNAGYOBB MAGYAR DRÁMAKÖLTŐ, KATONA JÓZSEF LÁTJA MEG A NAPVILÁGOT, ERDÉLYBEN MEGSZÜLETIK AZ A NAGY, TALÁN LEGNAGYOBB MAGYAR TRAGIKA, AKI LEGELŐSZÖR JÁTSSZA MAJD EL A BÁNK BÁN GERTRUDIS-SZEREPÉT.

(De végtére is elég sokan születnek egy évben elég sokakkal.)

vissza a lap tetejére

31. csütörtök

Ilyen nap nincsen is.

vissza a lap tetejére

vissza a napló oldalra

Stuber Andrea honlapja

vissza a főoldalra