Stuber Andrea naplója

 

© netrights: Stuber Andrea

 

vissza a napló oldalra

Stuber Andrea honlapja

vissza a főoldalra

2008. február

hétfő

kedd

szerda

csütörtök

péntek

szombat

vasárnap

        1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

 

 

 

1. péntek

Selmeczi Roland úgy fog megmaradni bennem, ahogy Kaszás Attila búcsúztatásán láttam a Nemzeti Színházban. Állt ott és csak nézte, nézte megrendülten a képet, a gyertyákat. Talán arra gondolt, amire én most: nem lehet megérteni, miért történnek ilyen halálok. Istennek jobban kellene vigyáznia a színészekre.

vissza a lap tetejére

2. szombat

Ahogy hazaértünk Dél-Koreából, első dolgom volt elkapni az influenzavírust. Úgyhogy most gyengélkedem. Ahhoz elég beteg voltam, hogy ne menjek el a Nyugalom filmbemutatójára szerdán, ahhoz meg nem voltam elég lázas, hogy Priznicet vegyek a Tünet Együttestől tegnap a Tháliában.

De úgyis kiírtam itt magam januárban.

vissza a lap tetejére

3. vasárnap

Vannak a világban érdekes állások nők részére. Tavaly nyáron a San Francisco-i repülőtéren rövidnadrágos uniformist viselő rendőrnőket láttunk, akik biciklivel cirkáltak a becsekkolásra váró sorok között. A Degu–Szöul szupergyorsvonaton pedig egy elegáns, kosztümös hölgy járkált utaskísérőként a vagonunkban. Időről időre végigment a kocsinkon, és mint afféle stewardessbe oltott óvónéni, felügyelte a rendet. Aki telefonált, arra rászólt, kiküldte. A hangosan beszélőket figyelmeztetésben részesítette. Legtöbbször persze nem volt dolga, csak végigsétált az ülések között, és szigorúan szemmel tartott mindenkit. Amikor a következő kocsihoz átvezető ajtóhoz ért, mielőtt távozott volna, még visszafordult egy pillanatra és meghajolt az utasok felé. (Milyen sokat tud számítani egy ilyen gesztus!)

No persze a mi kőröshegyi hídmesterlányunk sem akármi!

vissza a lap tetejére

4. hétfő

A világért sem szeretnék megbántani senkit az érzéseiben. Épp csak jelzem, mennyire zavarba ejt a jelenség, ha megdöbbentő, tragikus és végtelenül sajnálatos halálesetek után a fájdalomból és a gyászból meglepő, talán kissé túlzó szakmai értékítéletek kerekednek ki. Tegnap reggel bekapcsoltam a tévét, és Rudolf Péter épp azt mondta, hogy Selmeczi Roland nagyon nagy színész volt.

Kaszás Attilát becsülöm és szemérmesen szeretem ma is. De halkan megkérdezném most, amikor Kaszás Attila Színpad és dombormű és díj készülődik, hogy vajon kik, mikor és milyen formában fogunk méltó és arányos emléket állítani Darvas Ivánnak?

vissza a lap tetejére

5. kedd

Szeretem a Kamra kultúrtörténeti tanulságosait, a Notóriusok-sorozatot. Eleve nagyszerű dolog, hogy a Katona József Színház munkával, produkciókkal ünnepli a 25 éves jubileumát. Most a Thália Társaságról volt szó, amelyet a múlt század elején hozott létre Bánóczi László, Benedek Marcell, Hevesi Sándor és Lukács György, és öt év működés után közigazgatásilag ellehetetlenítették. Ami az előadást illeti, frivolan megfeleltettek bennünket (és magukat) a kor nézői igényeinek. Ennek folytán nemcsak azt láthattuk, hogy például Rezes Judit mennyire elemében van pikáns kuplék előadásakor, hanem azt is – némiképp meglepve –, hogy Fekete Ernő, ha az a feladat, képes a legótvarabb, leggátlástalanabb ripacsériában is remekelni. Mészáros Béla pedig milyen jelentőségteljesen, baljósan és felelősen tud ülni és nézni! Pálmai Annával viszont barátkoznom kell még. Egybeszabott, merev arcú, bánatos-hideg lánynak látom egyelőre. Bár azt, hogy Özvegy vagyok, kétségkívül hetyke bájjal énekelte.

Privát gyöngyszeme volt az estének, amikor Elek Ferenc Hevesi Sándor képében Ibsen Vadkacsáját próbálta a színen a Katona Vadkacsa-előadásának szereplőivel: Fekete Ernővel, Fullajtár Andreával és Keresztes Tamással. Ezalatt versenyt göcögtem a nézőtéren Hegedűs D. Gézával.

Mai:

AZ LEGYÉL, AKINEK LÁTSZOL, S ANNAK LÁTSZÓDJ, AKI VA-A-AGY

– énekli Presser Gábor. Sokszor hallottam Deguban (mert csináltam magamnak egy zenei összeállítást mp3-ra az utazáshoz), ez lett a kedvencem, és most hiányzik.

vissza a lap tetejére

6. szerda

A Notóriusok-sorozat III. részének címe Rendhagyó Záróra, és nemtévéző létemre elég hamar rájöttem, hogy egy tévéműsor imitációja. (Egyszer egy éjjel láttam ezt a műsorvezető hölgyet Nagy Ervinnel beszélgetni, nem nagy megelégedésemre.) Itt először Szacsvay László volt a partnere, akit a felmenőiről kérdezett: arról a Szacsvay Imréről, aki a debreceni országgyűlés jegyzője volt, és akit 1849-ben kivégeztek a Függetlenségi Nyilatkozat aláírásáért, valamint arról a Szacsvay Imréről, aki a Nemzeti Színház vezető színésze volt 1884 és 1913 között. A rögtön következő újabb adásban maga a színész Szacsvay Imre volt a vendég, Lengyel Ferenc alakításában. (– És mikor is halt meg? – 1939. május 25-én haltam meg.)

Jóféle az ötlet, érdekes is volt mindaz, ami elhangzott, mégsem szállt el az este. Volt az egészben valami disszonancia. Talán azért, mert Veiszer Alinda nem színész, és ez hátrány még akkor is, ha történetesen magát kell eljátszania. Lengyel Ferenc viszont színész, de nem pont az, akiről szó van. Nem a saját véleményét nyilatkozta a személyességet feltételező helyzetben, hanem a másét, és nem mindig sikerült magát hitelesen megfeleltetni ennek az embernek, vagy fordítva. De néha igen. Ilyenkor lenyűgözve néztem az arcát nagyban, merthogy én pont a háta mögött ültem a nézőtéren, úgyhogy a kivetítőn követtem az élő közvetítést a fejéről.

Mai:

Andrej Tarkovszkij Naplóját olvasom. (Ahelyett, hogy végre cikkbe önteném a dél-koreai színházi élményeimet. Megnéztem közben DVD-n a turnéztatandó produkciót is, egész jópofa.) Nyugtalan lelkű, kesernyés, savanykás filozófus volt ez az ember.

HONNAN TUDNÁ AZ ÓCEÁN, HOGY MI IS A TŰZ? – kérdezi, Vári rzsébet fordításában (így írják a nevét 4. oldalon).

vissza a lap tetejére

7. csütörtök

Elég régen volt már a Koldusopera bemutatója a Bárkán, azóta más Maxi, más Polly és más Tigris Brown játszik az előadásban, gondoltam, megvizsgálom. (Legalább az első két felvonást. Mert kilencre hazaért szerte e hazából a családom.) Alföldi Róbertet inkább elnézem ebben, mint Balázs Zoltánt, bár mindkettőjüket kissé puhány Maxinak találom. Leginkább Tompos Kátyára spóroltam, aki igazán ragyog: virgonc, sugárzó, remekül énekel, mégis az az érzésem, hogy Mezei Kinga sprődebb Pollyja jobban illett ide. Tigris Brown, úgy látszik, jelentéktelen ebben az előadásban, akár Egyed Attila adja, akár Ilyés Róbert. (Mondjuk az nekem csak tegnap tűnt fel, hogy az Ágyú-daluk mire utal: annak idején, katonakorukban nem csupán a háborús élmények fűzték őket egymáshoz. Polly közbe is lép, na na!, nehogy túlságosan elfajuljon a két pasas nosztalgiázása.)

Alföldiről jut eszembe, Revizorék eredetileg nekem adták ki a Nyugalom-kritikát, csak aztán lemaradtam róla. Függetlenül attól, hogy milyen a film – előbb-utóbb megnézem majd –, megdöbbentenek némely reakciók, például a Magyar Hírlap tegnapelőtti, Államilag támogatott pedofília című cikke. (Hová fajult az az újság?! Most aztán igazán nem szeretnék Bóta Gábor lenni. Bár eddig sem szerettem volna.) Parcsami Gábor írta, akit ismerek még a Vasárnapi Hírektől, tudnék mesélni. Szintén tudnék Csontos kollégáról, aki meg a Nemzeti igazgatói kinevezése kapcsán támadta nemrég Alföldit a Magyar Nemzetben, meglehetősen minősíthetetlenül. (Csontos János az Esti Hírlap kulturális rovatában lett ifjú kollégám 1990 körül, amikor még eszébe sem jutott véresszájú jobboldalinak lenni.)

Véleményem szerint Alföldi Róbert munkássága bőségesen ad okot szakmai bírálatra. Nemcsak méltatlan, de haszontalan is ebbe egyéb elemeket keverni.

vissza a lap tetejére

8. péntek

Családi kompromisszum gyanánt megnéztük a Legenda vagyok című Will Smith-filmet. (Ó, mennyire utálom a pattogatott kukoricás plázamozikat!) A film születését úgy képzelném el, hogy volt a stábban egy erős vizuális fantáziával bíró ember, aki kitalálta az alaphelyzetet. Aztán le is festette, hogy milyen lesz a kihalt, fűvel benőtt New York City a halászó-vadászó-gyűjtögető Will Smith-szel. Majd kábé negyven perc után ez a tehetséges ember valamin összeveszett a többiekkel és rájuk csapta az ajtót. Ott maradt egy rakat pasas, akinek egyetlen eredeti vagy csak épkézláb ötlete sem volt arra nézve, hogy mi is történjen a filmben. Kínjukban a legócskább, legunalmasabb közhelyeket lopkodták össze más filmekből és a számítógépből.

De azoknak a portyáknak a városban – mi ugye ismerjük is Manhattant, ez fokozza az élményt –, azoknak volt atmoszférája.

Mai:

ELÉRKEZETT A SZEMÉLYES BÁTORSÁG IDEJE. LAKOMA PESTIS IDEJÉN. CSAK ÖNMAGUNK MEGMENTÉSÉVEL MENTHETÜNK MEG MINDENKI MÁST – írja Tarkovszkij.

vissza a lap tetejére

9. szombat

A CompLex Magazin aktuális számára gondolván, jó érzékkel interjút kértem Anger Zsolttól, még mielőtt megnyerte volna a Filmszemlén a legjobb férfialakítás díját A nyomozóért. Tárgyunk a Vígszínház márciusi Figaro házassága-bemutatója, amelyben ő a címszerepet játssza vendégként, Eszenyi Enikő rendezésében. (Meg is lepődtem. Valamiért úgy gondolnám, hogy a Figaro a Vígszínházban okvetlenül Epres Attila szerepe. De lehet, hogy azért gondolom így, mert egyszer régen már láttam vele Beaumarchais komédiáját Egerben, és megragadt bennem.) No, beszélgettünk Angerrel két órát, amit úgy kell elképzelni, hogy ő beszélt, én meg tetszéssel hallgattam.

Ma Verőcére mentünk, ahol nem jártam Dél-Korea óta. Az első hétvégén Frédike még elfogadta, hogy kedves férjem betegség miatt kimentett engem, ám a másodikon már felettébb rosszallta a távolmaradásomat. Igyekeztem most bepótolni a szeretgetést. Délután úgy jöttünk haza, hogy még megnézhessük a Toldi moziban A nyomozót, de ez már a holnapi beszámolóra tartozik.

Mai:

1978. DECEMBER 31. VASÁRNAP

ITT AZ ÚJ ÉV. ELMÚLT MÉG EGY SZÖRNYŰ ESZTENDŐ. SZILVESZTERKOR ÜRESEK AZ ÜZLETEK. RJAZANYBAN JEGYRE ADJÁK A VAJAT: HARMINC DKG A HAVI FEJADAG. EGYRE LEHETETLENEBB AZ ÉLET – számol be Tarkovszkij a naplójában.

Érdekes, azt nem említi, hogy rekordhideg volt azokban a napokban. Emberemlékezet óta nem láttak Moszkvában akkora telet: –42 fok volt. Én meg pont elmentem Tallinnba, ahol –44-et mértek.

vissza a lap tetejére

10. vasárnap

Felüdülés A nyomozó. Egy egészséges magyar közönségfilm – elsőfilm, ráadásul –, amit jól kitaláltak, ritmusa van, fiatalos humora van, és sehol a vásznon egy Mucsi, egy Badár, egy Fenyő Iván vagy egy Gesztesi. Gigor Attila rendező nem az éppen divatban lévő filmszínészekkel és nem a médiaszínészekkel dolgozott. (A Küklopszot játszó Zágoni Zsoltot például az 1986-os Lutra óta nem láttam, attól tartok.)

Anger Zsolt játéka elsőrangú. Persze tudtuk Angerről a színházból, hogy kitűnő színész, mégis rácsodálkozik az ember erre a remeklésre. Talán mert nem lehetett egyszerű ilyen szuggesztíven előadni ezt a hihetetlen pasast, főhősünket, aki egyszerre együgyű és agyafúrt. Másrészt mert itt a moziban egészen közelről nézhetjük Angert. Fejének minden egyes pöttye hozzáteszi a magáét az alakításhoz. (Vajon konzultált kórboncnokkal? Oly biztos kézzel trancsíroz, s oly rokonszenves szakmai lelkiismeretességgel pimpálja a halottakat! Pimpálózkodni – nem tudom, szélesebb körben létezik-e ez a szó, nálunk itthon szépítkezést jelent.) Rezes Judit ugyancsak felülmúlhatatlan. Talán az operatőr lehetett volna kicsit elborultabb. A külső felvételek elbírtak volna sajátosabb stílust, egyedibb hangulatot.

vissza a lap tetejére

11. hétfő

Meglehet, külső segítséget kellene igénybe vennem, hogy kikeveredjem ebből az influenzából. Orvoshoz mind ez idáig nem mentem el, mert ilyenkor tele van a rendelő beteg emberekkel, és a fene se akar elkapni tőlük valami nyavalyát.

Kérdezte Anger, hogy szerintem érdekli-e ő a CompLex Magazin olvasóit. Ezen megakadtam, mert erre így nem gondoltam még. Őszintén szólva nem érdekel, hogy érdekli-e a CompLex kuncsaftjait, amit írok, elolvassák-e egyáltalán. Nekem egy interjúhoz épp elég, hogy engem érdekel az alany. (Sarokba állított a helyesírás-ellenőrző program, miután rám kiabált, hogy az őszintén szólva, az "Sablonos kifejezés!") 

Mai:

TELJES GŐZZEL MEGYÜNK A MARS FELÉ, PEDIG MÁR RÉG NYILVÁNVALÓ, HOGY NEM LESZ ELÉG AZ ÜZEMANYAG! – értékelte Anger a színházi helyzetet, tetszett nekem ez a mondás, de nem fért be a cikkbe (megírtam tegnap), azért hozom ide.

vissza a lap tetejére

12. kedd

Örömmel jelentem, hogy Spiró György Árpádház című darabját az Asbóth utcában akkora érdeklődés övezi, hogy nem fértem be a tegnapi előadásra.

Mai:

Nagy-nagy szomorúsággal tudatom az MTI-hírt: hétfőre virradóra porig égett Szöul egyik fő nevezetessége, a XIV. századi városfalból fennmaradt Nagy Déli Kapu kétszintes, pagodatetős építménye. “A köznyelvben Nam De Mun néven ismert (tudjuk! mun = ajtó, kapu), gyakorta Dél-Korea első számú nemzeti kincseként emlegetett déli kaput 1398-ban emelték, s legutóbb 2005-ben újították fel. A kőkapu fölé magasodó faépítmény egyike volt Szöul mindössze néhány történelmi építészeti emlékének, amely a japán megszállás és a koreai háború pusztításai ellenére fennmaradt. Az éjjel fellobbant tüzet 360 tűzoltó 80 fecskendővel próbálta megfékezni, a lángok emésztette faszerkezet azonban rövidesen összeomlott. A decemberben megválasztott Li Mjong Bak államfő hétfő reggel felkereste a romjaiban heverő kaput. 'AZ EMBEREK SZÍVE MEG FOG HASADNI’ - mondta az újságíróknak adott rövid nyilatkozatában.”

Ő volt az, szegény. (Így már mutattam januárban.) El vagyunk keseredve. Vajon szolgálatban volt éjjel az őrség? Vagy csak nappal feszítettek ott maskarásan? Biztos összeomlottak ők is.

Ráadásul meghalt Roy Scheider, akit mindhalálig megőriz jó emlékezetünkben a Mindhalálig zene.

vissza a lap tetejére

13. szerda

Amikor tegnap a Vígszínházban az Úrhatnám polgár előadása után bementem a nézőtéri felügyelő szobájába a kabátomért, megkérdezte (nem szokta), hogy hogy tetszett. Mérsékelten – mondtam, de túloztam. Voltaképp egyáltalán nem. Már az elején sem, amikor úgy tűnt, hogy minden eléggé emlékeztet az Örkény színházi Finitóra, jóllehet máshol vagyunk. Hasonló a stílus zenében, színpadképben, a darabkezdő színháziasságban. (Bagossy Levente díszlete a világon semmire nem hasznosult. Ha nincs ott a színpadon, az jottányit sem változtatott volna a színészek játékán. Igaz, a végén volt valami jelenség a színpad mélyén, függöny mögül előtűnve, de abból semmit nem láttam, mivel eltakarta a színpad elejében álló díszlet.)

Az új fordítás természetesen Parti Nagy Lajos szokásos sziporkázása, amit én inkább írásban szeretnék bekérni. Mácsai Pál rendezőként bujkál a darabban. Úgy értem, nem értem tetten, hol van benne. (Ez talán túlzás. Hiszen tisztán látom magam előtt Mácsai mosolyának milyenségét, ha az előadásban a Csipkés kombiné-betétszám aratja a legnagyobb sikert. Lehet, hogy a fedett gúnnyal van bajom? Ha rákérdeznék, tagadnák. Ezt nevezem bujkálásnak.)

Hegedűs D. Géza talán akkor hat rám a legidegesítőbben, amikor felveszi az édesded, gyerekes hanghordozását, és itt ezt sűrűn teszi. Most Börcsök Enikőben sem látszott igazán égni a harci szellem. Még leginkább a tánctanár (Gyuriska János) és a zenetanár (Fesztbaum Béla) csatározását bírtam értékelni, bár némi közönyösséget is felfedezni véltem a színészi könnyedségükben.

Határozottan siker volt. Végig nevetgélt a publikum, a tapsot pedig sikongás-visongás kísérte.

vissza a lap tetejére

14. csütörtök

Megörültem Koltai Tamásnak. Mert amikor olvastam a Népszabadságban Tanács István cikkét, ugyanott és ugyanúgy ütköztem meg én is, csak eszembe sem jutott volna válaszolni, mivel rest vagyok és felbuzdulatlan. Mégis jó, hogy ez megjelent, és Tanács István hozzáfűzhette a maga szánalmas kis replikáját.

A tegnapi színházi túra keretében már 14 hára odaértünk Nyíregyházára, úgy éreztem hát, hogy az előadásig hátralévő egy órában elszáguldhatok meglátogatni Laci elefántékat. Sejthették, hogy jövök, mert egy lakatlannak tűnő állatkert közepén fogadóbizottság gyanánt várt engem a családi ház udvarán az egész família. Laci már ügyesen tud az anyukáját utánozva sétálgatni, bár néha elmerül a sárban. Ilyen teljes szépségében. Meglepődtem, hogy még mindig mennyire pici. (Ha csak nem az anyukája és a bátyja nőttek meg szeptember óta.)

Valahol Európában. Hinnye, de lassan halad előre ez a darab! Viszont most, amikor láttam a Hosszút játszó Illyés Ákost táncolni és énekelni, mélyen fájlalni kezdtem, hogy nem ő adta Bóni grófot, amikor a Csárdáskirálynőt néztem. Továbbá tetszéssel fogadtam Olt Tamást Simon Péterként. Már-már olyan volt a zongoránál, mint egy Presser Gábor. Voltaképp egyszerűen megy ez: Olt Tamást láttam jónak a Rovarokban, láttam jónak a Merényletben, most meg már szeretem.

Este Peer Gynt, Fazekas István rendezésében a kamaraszínházban. Azt hiszem, túl sokat vártam ettől. Úgy képzeltem, hogy évtizedek óta érlelt elgondolása lehet a darabról a színésznek, aki Peer Gynt lehetett volna valaha (inkább, mint Horváth László Attila), de nem játszotta soha. Igen, a fiatal Fazekas Pisti huncut csibész-angyal arca, szeme, karaktere passzolna Peerhez. Voltak azért szépségek az előadásban, plusz Horváth Lackó magas színvonalú színészete, és megragadónak találtam Molnár Mariann Solvejgjét. Ahogy állt mindig, kicsit előre dőlve, abban egyszerre volt bátorság, méltóság és védtelenség.

vissza a lap tetejére

15. péntek

Az egy dolog, hogy a munka elvisz szinte minden időt, olykor a színházba menését is. De lehet, hogy a Lulu megtekintését lelkileg is húzom-halasztom. Itt van Csáki Judit kegyetlen, fájó kritikája – el tudom képzelni, hogy minden szavával egyet fogok érteni. Pedig nem szívesen. Tudom, hogy Eszenyi Enikőt a Cseresznyéskert előadása nem tette boldoggá. A kertész kutyája is elég kétségbeesett diadalnak tűnt. Tartok ettől a Lulutól.

Egyébként pedig A nyomozót kellett tegnap este újra megnéznem, mert Revizorék kedvesen követelőznek, hogy írjak kritikát róla. (Gyorsan.) Voltaképp nem vagyok ideális a feladatra. Szerintem aki az alkotót interjúvolja, az lehetőleg ne írjon kritikát az alkotásról, mert esetleg a kelleténél többet tud róla. (A MaNcsban szokott előfordulni: az egyik oldalon beszélgetés a rendezővel, a másikon bírálat a műről, ugyanattól a szerzőtől.) De ha már most így alakult, örülök, hogy a filmről Anger Zsolttal jószerével nem is beszéltünk. Tán csak annyit kérdeztem, hogy mit mondott a színpadon, amikor átvette a filmszemle díját. Valami olyasmit, hogy meg volt győződve: az a színész fogja kapni, akit négyéves kora óta bámul szájtátva, és aki most is nagyszerűen játszott a Kalandorokban. Nevet nem mondott :-)

Mai:

Túl vagyok Tarkovszkijon, és történetesen kultura.hu-s Bánok könyveibe fogok bele (Bán Zsófia, Bán Zoltán András), de még hozok tőle egy gondolatot:

KRISZTUS SZEMMEL LÁTHATÓAN ELLENEZTE A TÖRTÉNELMET ÉS AZ EMBERI JÖVŐT, MINT AMIRE TÖBBÉ MÁR NINCS SZÜKSÉG, MERT A TÖKÉLETESEDÉSRE TÖREKVŐ EMBER SZERINTE ESZMÉNYI ÁLLAPOTBA KERÜLT, ÉS EZ AZ EMBER, ILLETVE AZ EMBERISÉG VÉGSŐ HATÁRA.

vissza a lap tetejére

16. szombat

Sikerült megnéznem az Árpádházat. Erős és keserű darab. Többet nem mondok, nehogy Csontos és Parcsami kollégák megtudják. Elég ügyesen elgondolta Almási-Tóth András rendező az előadást, tisztesen játszanak a színészek. Dolmány Attilát láttam már jónak (a Világtalanokban), de ilyen izgalmasnak, mint itt Kálmán királyként, még soha.

Bán Zsófia Esti iskola című kötetét olvasom. Ismertetem az adatait: Kalligram Könyv- és Lapkiadó Kft. Pozsony és Pesti Kalligram Kft, Szigeti László felelős kiadása, Mészáros Sándor felelős szerkesztése, könyvterv - illusztrációk - borítóterv: Eperjesi Ágnes,  © Bán Zsófia, 2007, © Eperjesi Ágnes, 2007.

Az írásokról majd talán máskor, most azt akarom elmondani, hogy csinos a kötet, szinte minden lap szélén képek illusztrálják, keskeny sávban. Az 55. oldalhoz érve egyszer csak megállok, és ostobán bámulok. Nem akarok hinni a szememnek. Ez a fotó szerepel a lap alján. Kicsiben, fekete-fehérben, Máté és kedves férjem. Később a borító belsején is felfedezem, színesben.

Felmerül a kérdés, hogy akkor ezt most így hogy?!?!

vissza a lap tetejére

17. vasárnap

Írtam a Kalligram Kiadó igazgatójának, érdeklődöm a fénykép felől. Erről jut eszembe, a Wizzairnek december 12-én küldtem el mailben a kárigényemet, egyúttal postán is, a tértivevény szerint december 13-án át is vették, és azóta sem válaszoltak. Két héttel ezelőtt megismételtem a mailt, egyben elküldtem a Fogyasztóvédelmi Felügyeletnek is, panasztételi szándékomat jelezve, de tőlük sem jött felelet. Így élünk.

Apropó válasz. Népszabadság, Cyrano utódai című olvasói levél, Hont Ferenc unokájának reagálása MGP írására. Hát ez az.

vissza a lap tetejére

18. hétfő

Úgy mentünk Szegedre, hogy előbb megnéztük a Vasarely kiállítást a Móra Ferenc Múzeumban, aztán ettünk, azután a Pillantás a hídról. Ezt én választottam magamnak, mert a szereposztás alapján ígéretesnek találtam. Eddie: Gáspár Tibor, Catherine: Sallai Nóra, Beatrice: Fekete Gizi, Marco: Megyeri Zoltán, Rodolpho: Pataki Ferenc (akit nem ismertem), és a rendező Hargitai Iván sem tűnt különösebben veszedelmesnek. (Biztosan nem fog egy néző sem reklamálni, de én azért jelzem e helyütt, hogy a színlap háttérmintájaként – tévesen – a friscói Golden Gate látható, a New York-i Brooklyn híd helyett.)

Voltaképp olyan egyszerű Arthur Millernek ez a darabja! Mégis tele van banánhéjjal. Csak fel kell építeni a szerepek ívét, csak megtalálni a jelenetekben kinek-kinek az igazságát, aztán viszi a történet ereje, lendülete az egészet. De alig láttam olyan Pillantást életemben, ahol ne kellett volna folyton fennakadni valamin. Itt is hibádzott az elhitető erő, például hiányzott Gáspár Tibor Eddie-jéből a tragikus nagyság. Túlzó volt, pojácoid. Mit mondjak: ha Eddie tűzpiros miniszoknyát visz haza Cathynek karácsonyi ajándékul – nem oké. Elképzelhető, hogy direkt ez volt a koncepció: Eddie-nek teljesen menjen el az esze, de ezt nem támogatom. Megyeri Zoltánt örömmel láttam viszont és örömmel láttam jónak.

(Rémlik úgy húsz évvel ezelőttről egy rendezői vizsga-Pillantás a főiskolán, Balikóé talán. Ternyák Zoltán játszotta Rodolphót, szőke parókában. Nahát ő aztán ott tényleg úgy nézett ki, mint akivel nem stimmel valami :-)

Mai:

HÁLÁS VAGYOK AZ EMLÉKEK GONDOS ŐRZÉSÉÉRT!! – írja Domonics Péter, egykori valakim. Harminc évvel ezelőtti dolgokat kér kedvesen: dátumot, cikket, fényképet.

vissza a lap tetejére

19. kedd

Megnéztem Paczolay Béla Kalandorok című elsőfilmjét. Sem a rendező érzékére, sem az ízlésére nincs panaszom. Ezerfelé mehetett volna rossz irányba, de nem tévedt el, tartotta magát. Egyszóval szerethető mozi, bár erősítette azt a meggyőződésemet, hogy a filmeknek vissza kellene térniük a nagyjából kilencven perces hosszúsághoz.

Ugyanakkor a Kalandorok némiképp mégiscsak alatta maradt a saját lehetőségeinek. Többre lett volna hivatott az után, hogy ráakadt erre a ragyogó nagyapa-apa-fiú hármasra Haumann Péter, Rudolf Péter és Schruff Milán személyében.

Hát milyen csodálatos az a jelenet, amikor Haumann bekapcsolja az autórádiót és elkezd vokálozni a Nirvanának?!

vissza a lap tetejére

20. szerda

A Hólyagcirkusz Zsúr című előadását láttam tegnap a Merlin Színházban (tovább drágult szakmai jegy ellenében), és nemigen tudok mit hozzáfűzni. Volt benne egy nagyon helyes, ősz szakállú fiú. A tapsnál annyira csillogott a szakálla, hogy gyanút fogtam a műviségét illetően, most meg már azt is tudom, hogy lány.

Írta egy különösen kedves, rokoni olvasó, hogy amikor folyton színházról van szó a naplómban, akkor ő hülyének érzi magát, meg gyakran nem is érti. Jobb’ szerette a koreai érát, mert nemcsak mindig a színház volt a tárgy, hanem írtam mindennapos eseményekről is. Azt konkrétan nem kérte, hogy menjünk vissza Deguba :-), de igyekszem tekintettel lenni a panaszára, és érinteni színháztalan témákat is. Most például amúgy is kikívánkozik belőlem, hogy a kalmüköknek címerállata a szajga (más néven tatár antilop, mindösszesen saiga tatarica). A gyorsaságáért szeretik – 80 km/órás sebességgel menekül – és a szépségéért. Hát van egy ízlésük a kalmüköknek, annyi szent. Egy szajga. Több szajga.

Délutáni kiegészítés:

Ha már jegyárat tettem szóvá megint, hozzá kell fűznöm, hogy ősszel Szűcs Kati, a Színikritikusok Céhének elnöke levelet küldött (alapos céhi tanakodás után) a színigazgatóknak a szavazó kritikusok színházlátogatása ügyében. A legtöbb fővárosi direktor elfogadta az érveinket, segítőkésznek bizonyult, és ígéretet tett a praktizáló kritikusok 1-1 db tiszteletjegyének biztosítására. Ennek nyomán például a Vígszínházban hosszú évek után újra tiszteletjeggyel jártam az Úrhatnámon.

A vidéki színházak láthatásának nehézségei viszont tartják magukat. A héten felvettem a honort a Színháznál a pécsi Ivanov-kritikáért. Jobb, ha az ember nem számolgat, de óvatlanul megtettem. A benzinköltség és a szakmai jegy árának levonása után megmaradó flekkpénz nem teszi ki a felét annak, amennyiért 1997-ben az Elite színházi oldalaira írtam. Még tíz év, és én fizetek.

vissza a lap tetejére

21. csütörtök

A fogadósnő, vagyis Goldoni Mirandolinája a Vidám Színpadon, Novák Eszter rendezésében. Szeretnivaló előadás a szerelemről. A Ripafrattát játszó Cserhalmi Györgyöt nem is emlékszem, mikor láttam ilyen jónak. Nagyon szépen esett bele Tóth Ildikóba. akiről meg azt olvastam A nyomozó kapcsán valamelyik internetes kritikában: “hihetetlen, hogy évtizedek óta nem öregszik”. Na ilyen kedves kétes bókot csak egy nő tud leírni, azt hiszem.

Mondjak valamit a Nemzeti Színházról? Jó, mondok. A 19 elbocsátott színész közül magam is sajnálok 3-4 embert (elsősorban Csankó Zoltánt és Pásztor Edinát), szerintem érdemes lett volna megtartani őket, mert hasznára lennének a társulatnak. De összességében véve a lista nem kelt bennem felháborodást vagy tiltakozást. Igen, Jordán Tamás az utóbbi években számos olyan embert szerződtetett, akiről rajta kívül senki nem gondolná, hogy a Nemzetiben van a helye. Zömmel őket küldte el Alföldi Róbert. Sok fiatalnak kell mennie – ennek úgynevezett szociális szempontból is van logikája –, Vass Terézért kicsit fáj is a szívem, de hoz helyettük más fiatalokat. Majd a produkciók minősítik a társulatátalakítást.

Mai:

Kézirati csemege! (Különös tekintettel a zsebtolvajlásra.)

NINCS TÖBB PISZMOGÁS, NINCS TÖBB SZÖSZMÖTÖLÉS EGY ALBUM FÖLÖTT - LEGALÁBBIS EZT ÍGÉRI A LINKIN PARK, AMELY MÉG A LEGELVETEMÜLTEBB RAJONGÓK ZSEBÉBŐL IS KIHÚZTA A BICSKÁT AZZAL, HOGY MÁR 2005 VÉGÉN AZT ÍGÉRTE, HOGY 2006-RA ITT AZ ÚJ ANYAG.

vissza a lap tetejére

22. péntek

Megnyirbáltam kedves férjem szemöldökét, nagynövésű szemöldöke van, ami nem is baj, mondta, mert ha majd kopaszodni fog, megnövesztheti a szemöldökét és felfésülheti a fejére. Vizuális típus lévén rögtön láttam őt a sajátos frizurával, és fuldokló röhögésem közepette is azonnal tudtam, hogy evvel okvetlenül megdöntené az álcázási rekordot, amit jelen pillanatban alighanem Marik Péter művész úr tart, az Operettszínházból, aki megítélésem szerint a barkóját növesztette meg abból a célból, hogy két oldalról precízen keresztbefésülje a fején.

Mai:

Még a múlt heti MaNcsban búcsúztak szépen Roy Scheidertől:

A FILMCSINÁLÁS, A “FILMMŰVÉSZET” ÉPPEN OTT TARTANA MA IS, AHOL, HA MONDJUK BÁRKI JÁTSSZA A CÁPA ELLEN FELLÉPŐ RENDVÉDELMI TISZTVISELŐT.

DE A LEGNEGATÍVABB UTÓPIA LENNE A FILMKÉSZÍTÉS, A MAJMOK ÜRES BOLYGÓJA, KIETLEN PUSZTASÁG, AMIN IDŐNKÉNT VALAMI SZÚRÓS GAZKUPACOT ÁTSODOR EGY ATOMCSAPÁS UTÁN IS BEKAPCSOLVA FELEJTETT SZÉLGÉP… ILYEN LENNE MÁMA AZ EGÉSZ HOLLYWOOD IS ÉS A CINECITTA IS, ANNYI SZENT, HA NEM ROY SCHEIDER JÁTSSZA JOE GIDEON SZEREPÉT BOB FOSSE 1979-ES ALL THAT JAZZ (MINDHALÁLIG ZENE) CÍMŰ FILMJÉBEN! 

vissza a lap tetejére

23. szombat

Megnéztem a Nyugalom című filmet, és nem kedveltem. Mondjuk ez nem kunszt tőlem, mert már a film alapjául szolgáló Bartis Attila-regényt sem kedveltem. Az nem is kifejezés. Iszonyattal olvastam, szörnyen nyomasztó könyv. A film nem keltett bennem hasonló érzést, ami Alföldi Róbertnek kudarca, nekem viszont szerencsém. Mutatványként éltem meg a produkciót, úgy Alföldi rendezését, mint Udvaros Dorottya alakítását. (Gryllus Dorkát szinte megsajnáltam. Eszter sorsa, múltja, része jószerével teljesen kiiktatódott. Maradt neki két szexjelenet.) Az, hogy Makranczi Zalán igen zártan játszik, áldásos. Így harmonizál avval, hogy úgyis érthetetlen ez a fiatalember, a főszereplő. Amikor a borzalmas anyja meghal – nem lehet könnyű színésznő gyerekének lenni, erről alighanem maga Udvaros Dorottya is tudna mesélni, aki úgy néz ki a filmben, mintha feltűnően öregítették volna a szerephez, jóllehet ez nemigen szükséges, de Udvaros egész habitusa, pszichikuma és fizikuma tiltakozik a kor ellen –, szóval amikor a borzalmas anyja meghal, akkor az ember végképp nem érti, hogy ez a fiú miért nem gyújt örömtüzet, ahelyett, hogy gyászos képzeletében esőisten siratná a nagyszobát. (Belátom, az iménti mondatot még az egyszeri nem értéséhez is többször el kell olvasni…) Egyébként ez a jelenet tetszett nekem a legjobban, a zivatar a lakásban. Plusz méltányoltam a gondosságot a részletekben, például azt a korabeli, a hetvenes évek közepéből való pólót – ráismertem! –, amit Láng Annamari hord a vakságos reggelen. És még egy pozitívum: Gálffi László tartalmassága csak úgy süt a vászonról, a kis jelenetében. Ezzel szemben Hernádi Judit arcát minden ízében kiismerhették vasárnap esténként a tévénézők. Már nincs mit mutatni rajta a moziban.

Láttam tegnap Az öreg hölgy látogatását is a József Attila Színházban, de azt elteszem magamnak holnapra.

Mára még annyit: Isten éltesse Nánay kollégát 70. születésnapján!

vissza a lap tetejére

24. vasárnap

Érezni véltem csöppnyi leereszkedést Zsótérék részéről a József Attila Színházban. Részint a nézőket fogadó szórólapban (ajánló szavak Zsótér “missziójához”), részint Ambrus Mari óvodai játékok-színű díszleteiben. Úgy tűnt egyébként, hogy nem igazán értek célt vele: a közönségből sokan elégedetlenkedtek a szünetben, sokan mások meg elmentek. Mit szóltak volna egy tőről metszett Zsótérhoz?!

Egyébként nem találtam indokoltnak az ingerült elutasítást. Jópofa az előadás, a történet követhető és átélhető, Ungár Juli fordítása-aktualizálása frappáns és szellemes. (Bár sokalltam benne a trágár szavakat.) Mindazt a jót, amit a kollégák Ladányi Andrea játékáról írtak, csak megerősíthetem. Markáns, pontos, feszes, alapos – a szövegmondása is –, egész (t)estét betöltő alakítás. Méhes László sem rossz Illnek. Jutott eszembe, biztosan nem gondolták volna 1992-ben, amikor a vígszínházi West Side Storyn dolgoztak – Ladányi koreografálta, Méhes Bernardót adta –, hogy egyszer majd együtt játsszák Angyalföldön Dürrenmatt párosát.

A Legenda vagyok című filmben Will Smith futógépen edzette magát otthon. A gépe mellett állt egy másik, hosszabb pályás futógép, azon a kutyája loholt. Rögtön arra gondoltunk, milyen jó lenne Frédikének egy ilyen masina, hiszen csak olyankor mehet sétálni, amikor kint vagyunk Verőcén. De azonnal beláttuk, hogy a filmben látott szerkezet nem lenne megfelelő számára, mert ő soha nem egyenesen szaladgál, hanem mindig jobbra-balra. Nem tudom, a cikk-cakkos futógépet kifejlesztették-e már.

vissza a lap tetejére

25. hétfő

A szerelmes hal című előadást láttuk tegnap a Vidám Színpad kistermében, Kiss Csaba rakta össze és rendezte Csehov-novellákból és csehovi megértő emberismeretből. Kedves előadás, nem méltatlan utóda a De mi lesz a nővel? című sikerprodukciónak. Háromszereplős ez is, de időközben meglett hozzá a nő Györgyi Anna személyében. Nusika itt pont olyan, amilyennek szeretjük: puha, finom, gyengéd és nőies. Plusz Bán János és Mihályfi Balázs, utóbbi játéka lenyűgözte kedves férjemet. Hogy én mit hogy, azt megtartom a kritikának.

Ma nincs jó napom, úgyhogy most zordan el is hallgatok.

vissza a lap tetejére

26. kedd

Nem szeretem az animációs filmeket. (Viszont nagy szeretettel szoktam nézni, ahogy kedves férjem olykor gyermekien ellágyult arccal rátapad a képernyőre egy-egy rajzfilm láttán.) Alapjában véve a L’ecsó sem tetszett, amit a minap megnéztünk itthon, tegnap pedig Oscar-díjas lett. Aki nem ismeri, annak vázolom: egy rendkívüli szakácstehetséggel megáldott patkány kalandos úton a legjobb párizsi étterem séfje lesz. A történet mellékszereplője a rettegett étteremkritikus, aki a film végén a következő kritikát publikálja:

“A kritikus munkája sok szempontból egyszerű. Keveset kockáztat, miközben élvezi helyzetét, hogy szabadon bírálhatja mások munkáját és tehetségét. Fürdőzünk a negatív kritikában, amit jó írni és olvasni. De néha szembenézünk a keserű igazsággal, hogy a világ nagy egészében akár az értéktelen szemét több értelemmel bírhat, mint egy frappánsan megírt, vitriolos kritika. Ám vannak pillanatok, amikor a kritikus tényleg kockáztat, amikor felfedezi az újat és melléáll. A világ olykor kegyetlen az új tehetségekkel, az új alkotásokkal. Az újnak támogató kell.

Tegnap teljesen új élményben volt részem. Olyasvalaki ételét kóstolhattam, akire sosem számítottam volna. Ha azt mondom, hogy mind az étel, mind készítője felülmúlta a jó konyháról alkotott elképzeléseimet, szerényen fogalmazok. Alapjaimban változtattak meg. A múltban nem titkoltam Gusteau séf híres mottójával kapcsolatos ellenérzésemet – ‘Főzni bárki tud.’ De csak most jöttem rá, most értettem meg, mit akart mondani. Nem lehet mindenki a konyha művésze, de a konyhaművész bárhonnan érkezhet. El sem képzelhetnénk hátrányosabb helyzetű szakácsot annál a zseninél, aki ma Gusteau’s-nál alkot, s aki – a kritikus véleménye szerint – ma Franciaország legkiválóbb szakácsa.”

A kritikus figurája persze rémes, egy démonizált Máris szomszéd. Mégis meg kell állapítanom, hogy elégedett vagyok a kollégával. Elég jól ír és van benne nyitottság :-)

vissza a lap tetejére

27. szerda

Amikor Tarkovszkij megnézte a Manhattant, a naplójában kibukott azon, hogy Woody Allen, aki cseppet sem látszik vonzó, nőhódító pasasnak, úgy csinál a filmjeiben, mintha az volna. Mondjuk megértem és osztom a tarkovszkiji (ellen)érzést, és voltaképp nem bánom, hogy Woody Allen az utóbbi években nem játszik a saját filmjeiben. Egyébként is más típusú mozit csinál most, mint régen, bár én szinte minden korszakát bírtam. A jelenlegit is, például a Match Pointot, vagy ezt a legújabbat, a Kasszandra álmát, amire tegnapelőtt mentünk el Erzsi barátnőmmel a Puskinba.

Tegnap Notóriusok IV. a Katona Sufnijában. Máté Gábor olvasott fel Bárdos Artúr emlékirataiból. Érdekes volt, különösen azok az eredmények és tapasztalatok, amiket a színészek felfedezéséről, a tehetségek felismeréséről összegzett, de ez volt a sorozatnak az az estje, amelyik előadásként a legkevésbé volt színház.

Ezt is akartam már idetenni – sisso interjúja Cseh Tamással –, mert bár Bérczes László Beszélgetőkönyvében nincs szó róla, de ebből kiderül, Cseh Tamás emlékszik arra, hogy járt Moszkvában. Bár én meg kirúgott ablakokra nem emlékszem.

(Az az érzésem, hogy dögunalmas vagyok mostanában. Nemde? Nem? De?)

vissza a lap tetejére

28. csütörtök

Elolvastam Bán Zoltán András regényét, csalódást okozott. Ő egy szigorú irodalomkritikus, vannak nálam pontjai, most csak a két jópontját említem: enyhén szólva nem dicsérte Nádas Péter Párhuzamos történetekjét, másrészt bájosan szavalt Vörösmartyt a Sufniban a Lesz vigasz-esten (vö: Máté Gábor-interjú). Vannak rosszpontjai is, de azokat hagyjuk. Szóval itt ez a könyv, míves, könnyű kezű, modoroskodó és szépelgő. Azt gondoltam volna, hogy ha egy irodalomkritikus nekiáll regényt írni, akkor valami fontosat akar mondani. Ez a mű viszont körülbelül olyan, mintha Koltai Tamás szakszerűen megrendezné Molnár Ferenctől a Játék a kastélybant a Vígszínházban. Jó. De minek? (Most akkor Karinthy Márton A vihar kapuja című disszertációjába /?!/ fogtam bele.)

Mai:

Bemártom ide Bán Zoltán Andrást egy félmondat erejéig, ez nagyjából a “picinyég”-nél eldőlt.

…VALAMI NÓBEL RESTAURÁCIÓBAN REZERVÁLTATTAK INTIMKE, VIRÁGDÍSZES SAROKASZTALT, AHOL A MANIKŰRÖZÖTT KEZEK SEGÍTETTÉK LE SUSÁNKA TÉRDE ALÁ LEOMLÓ, PICINYÉG KOPOTTAS FEKETE KABÁTJÁT, HOGY AZTÁN AZ ÁMULÓ VENDÉGSEREG ELŐTT FELRAGYOGJON HÓFEHÉRKÉS VÁLLÁRA KÉT VÉRCSÍKNYI PÁNTTAL FÖLERŐSÍTETT, GYÖNGYÖKKEL KIVERT SÖTÉTLILA KREPDESINRUHÁJA, MELYET A LÁNYKA KÁTRÁNYFEKETE PARÓKÁJÁVAL EGYÜTT CSEKÉLY BEFOLYÁSA TELJES BEVETÉSÉVEL ZSIGÓ DIREKTE ERRE AZ ESTÉRE SZERZETT MEG A TOSCA JELMEZÁLLOMÁNYÁBÓL, MÍG Ő MAGA BOLDOGULT IFJÚKORÁBÓL VISSZAMARADT, A ZÁLOGHÁZI BECSÜSASZTALT NAGY NEHEZEN ELKERÜLT SZMOKINGJÁBAN GIGERLISKEDETT?

vissza a lap tetejére

29. péntek

Olyan a postaládánk, mint a csizmám Mikuláskor: tele van meglepetéssel. Jött egy levél a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságtól. Azt írják nekem, a magyar állampolgárnak, aki panaszt teszek a magyar hivatalnál egy magyar cégre, hogy a román hatósághoz forduljak, mert egy román repülőtérről nem hozott haza a Wizzair Hungary. Érkezett továbbá egy küldemény, Magyar Csontvelődonor Regiszter feladóval. A nevemre szóló, önkéntes csontvelődonor igazolvány van benne és egy hírújság. Ismertetik a donorrá válás folyamatát, a bekerülést a regiszterbe. “HLA-tipizálás után az eredményekről összefoglaló leleteket adunk ki. Ezzel egyidejűleg a csontvelődonor bekerül a hazai és nemzetközi regiszterbe, javítva a rászorulók donorkeresési esélyeit.”

Említettem én itt, évekkel ezelőtt, ezt a históriát. Most utánanéztem, 2000-ben (!!!) jelentkeztem csontvelődonornak. 2001 elején jártam utoljára vérvételen a HLA-hoz, azóta hírüket sem hallottam. Jesszus, hét éve! Hát azóta hányszor elhunyhattam volna különféle betegségekben! Hát még azok, akik pont az én csontvelőmre várnak!

Szerencsére ritka az olyan lehangolt színházi este, mint tegnap a Nemzetiben a Szilveszter. Két tucat színész a színpadon, az egyik fele távozni fog, a másik marad, de abban nemigen volt különbség köztük (sőt köztünk), hogy mind reménytelenül ültek (ültünk) ott. Talán ha meg lettek volna rendezve…

Szakmai-pótszék jeggyel az utolsó sorba küldték azt a négy kritikust, aki megtekinteni ment. Talán jobb is így, jobb, mint ha az első sorokban kapunk helyet, és látja a színpadról a sok színész a kritikusok savanyú arcát, laposodó pillantását. (Mert szokták látni, nézni ám.) A produkció minden bizonnyal dobogós lesz a legrövidebb nemzetis szériák versenyében.

vissza a lap tetejére

30. szombat

Ilyen nap nincs is.

 

vissza a lap tetejére

vissza a napló oldalra

Stuber Andrea honlapja

vissza a főoldalra