Stuber Andrea naplója

 

© netrights: Stuber Andrea

 

vissza a napló oldalra

Stuber Andrea honlapja

            vissza a főoldalra

2007.  augusztus:

hétfő

kedd

szerda

csütörtök

péntek

szombat

vasárnap

    1 2 3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

31

 

 

Napló:

1. szerda

       (Ha az ember megáll a Golden Gate 152 méter magas pilonjánál és felnéz, akkor elszédül. Főként azért, mert a híd teteje fölött iszonyatos gyorsasággal futnak a felhők. Egyébként ezt a hídat úgy tervezték, hogy ellenálljon a 110 km/órás erejű szélnek is – adott esetben 8 méteres kilengéssel tolerálja.)

Megnéztük tegnap Ingmar Bergman emlékére a Jelenetek egy házasságbólt. Ámbár ezt boldog házasembernek nem is volna szabad megtennie. Annyira baljós és fenyegető film. Viszont az a tisztaság, ami Liv Ullmannból sugárzik, az csuda.

Mai:

A National Geographicból. Az Ötzi nevű kőkorszaki szaki életét és halálát taglalja egy cikk. A mumifikálódott tetemet 2005 augusztusában szirénázó mentőautóval vitték át a múzeumból a kórházba.

OTT A SÜRGŐS ESETEKNEK KIJÁRÓ SIETSÉGGEL BETOLTÁK A TOMOGRÁF ALÁ, ÉS GYORSAN ELVÉGEZTÉK RAJTA A VIZSGÁLATOT.

Nyilván türelmetlenkedett, hogy 5300 évet csak-csak kibírt, de már azt a hosszú a sort a kórházfolyosón esze ágában sincs kivárni :-)

vissza a lap tetejére

2. csütörtök

      Jött egy értesítés Zuglóba, miszerint apósom, aki öt éve halt meg, ajánlott levelet kapott a Zuglói Vagyonkezelőtől. Kedves férjem elment a küldeményért a postára, jól felszerelkezve. Vitt magával halotti anyakönyvi kivonatot, hagyatéki végzést és a tulajdonlap másolatát, amely szerint már több mint négy éve ő a tulajdonosa a szóban forogható zuglói lakásnak. De hiába minden. A postai alkalmazott ragaszkodott ahhoz, hogy az elhunyt adjon meghatalmazást a levél átvételére.

Végül is el kellett menni a Vagyonkezelőhöz, és ott járni utána, hogy mi a bánatot akarnak. Örömöt akartak: háromezer forintnyi befizetést.

Mai:

Johan mondta – vagyis Erland Josephson, akit sosem voltam képes másnak nézni, mint apókának – a Jelenetek egy házasságbólban:

ÉSZREVETTEM, HOGY MONDHATUNK BÁRKIRŐL BÁRMIT, A VÉGÉN MÉGIS STIMMELNI FOG.

vissza a lap tetejére

3. péntek

vissza a lap tetejére

4. szombat

      Húst szeleteltem délelőtt a konyhában, Máté arra járt, kérdezte, mit csinálok. Mondtam: ananászos-kukoricás csirkemellet krumplipürével, ebédre. (Szereti az ananászos meg a kukoricás dolgokat.) Kikerekedett szemmel kérdezte: Komolyan?! Nagyon elszégyelltem magam. Mivel valóban elég hihetetlen cselekedet tőlem. (Hozzávetőleg egy internetes recept alapján hajtottam végre, finom lett.)

Mai:

Csere László bv. vezérőrnagy olvasói levélben reagál (sértetten) a Magyar Narancsban megjelent cikkre, amely egy fogvatartottnak a büntetés-végrehajtási intézetben szerzett súlyosan negatív tapasztalatait ismertette. Ezt írja a vezérőrnagy:

A VALÓS HELYZET BEMUTATÁSA ÉRDEKÉBEN FELAJÁNLOM, HOGY A MAGYAR BÖRTÖNÜGY AKTUÁLIS HELYZETÉRŐL INTERJÚT ADOK AZ ÚJSÁGNAK, EGYÚTTAL SZERETNÉM, HOGY MUNKATÁRSUK SZEMÉLYESEN SZEREZZEN TAPASZTALATOKAT A BÖRTÖNVISZONYOKRÓL.

Ez most fenyegetés vajon? Vagy csak nem kifejezetten jókívánság?

vissza a lap tetejére

5. vasárnap

vissza a lap tetejére

6. hétfő

       Valamelyik nap voltunk Várpalotán Józsi doktornál. (Majd egyszer elmesélem, hogy a kábé tíz éve tartó gyógyíthatatlan fogágybetegségem következtében miként fogom elveszíteni belátható időn belül az összes, amúgy egészséges fogamat. A jobb felső hidam például a prognózis szerint egy éven belül úgy leszakad mindenestül, mint a minneapolisi híd.)

Várpalotán mindig érdekes dolgokat hallunk az egészségügyi reform aktuális állásáról. Most érdekeset is láttunk: üresen állt a rendelő várója. Még sosem fordult elő, hogy ne tömegek zsúfolódtak volna ott. Bizony – mondja Józsi doktor –, az emberek felhagytak a fogorvoshoz járással. Most már csak akkor látunk szájakat belülről, amikor nagy a baj, és iszonyatos dolgokat találunk odabenn.

Pécsen is jártunk, lerendezni Annamari új lakását. Csak elfelejtettem fényképezőgépet vinni. Ami azért is kár, mert hazafelé tettünk egy kis kitérőt, hogy megnézzük az új, két hete átadott dunaújvárosi Duna-hidat. Ó, nagyon szép! Nekem például különösen tetszik a fehér-piros színkombinációja. A legbravúrosabb tervezői ötlet: a hídra felvezető úton a sokáig egyenesen álló piros lámpaoszlopok egyszer csak megdőlnek, hogy ugyanazt a szöget zárják be a talajjal, mint a felfelé tartó híd. Igazán impozáns! A lámpaoszlopokat megszámozták. Lehet randevúzni mondjuk a 12. lámpánál.

vissza a lap tetejére

7. kedd

vissza a lap tetejére

8. szerda

      Szállítmányoztam tegnap délelőtt Annamarit és társaságát egyheti felszereléssel a Szigetre. Annamaritól tudom, hogy a barátai kinevették, amikor mondta: készül menni a 0. napon az LGT-koncertre. Tájékoztatták a társai, hogy az LGT ciki: öreges.

Lehet, tényleg, hogy öreges. Végtére is amikor a Loksi azt énekelte, hogy Ő még csak tizennégy, akkor én még csak tizennégy voltam, és ez azért elég régen volt. Én meg bizonyosan öreges vagyok, ezt módomban állt tegnap délután a Szigeten a 0. napon az LGT-koncerten megtapasztalni. Régen a Tabánt tudtam élvezni. Itt viszont minden bajom volt. De meg is talált engem az összes hülye! Mögöttem egy olyan, aki ordított és fütyült a számok alatt. Előttem egy másik, aki páros lábbal ugrált, lehetőleg a lábamon. Aztán azok, akik leöntenek sörrel, meg azok (azok mind), akik cigarettáznak és mintegy összebeszélve felém fújják a füstöt. És általában hiába álltunk odébb, mindig pont azt a tizenöt centis területet tekintették átjárónak a vonuló tömegek, ami a mi lábunk előtt maradt üresen.

Ráadásul a James szörnyen modoros lett szerintem. Ráadásul soha nem játsszák el azokat a számokat, amiket én a legjobban szeretek – pl. a Pokolba már a szép szavakkal, vagy a Ha eljönnek az angyalok, vagy a Mozi –, hanem még mindig a két utolsó, hanyatló nagylemezük számait erőltetik. Ráadásul amikor Presser beszélt meg énekelt, abból soha nem hallottunk semmit, mert egy helikopter – felteszem, kereskedelmi tévés – rendszeresen ott körözött a placc felett, és a motorzaja mindent elnyomott.

Plusz borzadállyal töltött el, hogy amikor a koncertnek vége lesz, miként fogunk kipréselődni a Szigetről. Bocsánatkérő pillantásokat vetve a családomra, én a várható befejezés előtt egy órával megléptem. (Tekintet nélkül az anyagi veszteségre; a sok színházjegy árányi napijegyre.)

vissza a lap tetejére

9. csütörtök

       Nem tudom miért, de megint Illyés Gyulát olvasok, ezúttal az 1981-83-as Naplójegyzeteket, mert ez az időszak már nekem is ismerős.

Kiderül ebből, hogy Illyés – ahogy emlékszem is – afféle írófejedelemként volt számon tartva, presztízsét, megbecsülését tekintve. Viszont az 1983-as halála után, illetve főként a rendszerváltást követően mintha eltűnt volna az irodalmi köztudatból. Úgy látszik, az életműve nem állt helyt önmagáért. Akkor viszont mitől volt ennyire elöl a hierarchiában? (A naplójában egyhelyütt sérelmezi Magyarország mellőzöttségét az irodalmi Nobel-díjnál. Magán kívül Illés Endrét, Vas Istvánt, Weöres Sándort emlegeti. Régebbről Németh Lászlót, Szabó Lőrincet és Babitsot. Szédült névsor. Vajon Kertész Imre Nobel-díjához mit szólna? Voltaképp ismernie kellett /volna/ a Sorstalanságot. Az 1981-83-as naplók idején mutatták be Illyés Sorsválasztók című drámáját.)

Hát alighanem az verte fel az árát, hogy ő volt a népben-nemzetben gondolkodó magyar alkotó, akit állandóan meg kellett nyerni azért, hogy nyugat-európai viszonylatban reprezentáljon és diplomatizáljon. A mi legnagyobb élő írónkként, aki igent ugyan nem mond a rendszerre, de legalább nemet sem nyilvánosan.

Úgy tűnik, hogy az író személyes életét nézve ez jól jövedelmező pozíciónak bizonyult. Viszont felélte az utóéletet. Nem kizárt, hogy annyi marad csak meg belőle: ő volt az, aki elszerette a József Attila nőjét.

Mai:

A JELENTÉKENY ÍRÓNAK MEGBOCSÁTJUK A TÉVEDÉSEIT. DE MÁR A MÁSODRENDŰNEK SINCS KEGYELEM: KIPARANCSOLJUK AZ IRODALOM TERÜLETÉRŐL ÉSPEDIG AZ ESZTÉTIKA (NEM AZ ETIKA) PARAGRAFUSAIT KÖVETVE.

Biztosan nem magára értette. Mégis beteljesedett rajta?

vissza a lap tetejére

10. péntek

Tegnap kisebb tour a Dunántúlon. Fogászati kezelés Várpalotán, majd az új, köröshegyi völgyhíd birtokba vétele. Ami nem jelenti azt, hogy láttuk is. Átmentünk rajta, de sehol egy vista point, vagy pláne visitors’ center, ahol az ember megállhatna, kiszállhatna, hogy megcsodálja az építményt. Nincs rálátás a hídra nemcsak az M7-esről, de a hetvenes útról sem, amelyen aztán visszafordultunk Zamárdiba, hogy meglátogassuk Halmai Katiéket. Kellemes délutánt töltöttük velük. (Tetszenek nekem a fiaik!) Megfürödtünk a Balatonban is, a tihanyi apátsággal a szemünk előtt.

Van nekünk ez a zajhistóriánk. A kezdeti két gépet a T-Com hatra szaporította, arányosan növelve a motorzúgást. Azóta néhány éjszakán mértünk zajszintet; mindig jelentősen meghaladta a megengedett értéket. (Épp most olvasom a kerületi újságban, hogy a klímaberendezés felszerelése engedélyhez kötött, egyebek közt zajbemérési jegyzőkönyvet kell készíteni telepítés előtt. De az előírások nyilván csak arra az esetre vonatkoznak, ha én itt az V. emelet 1-ben szeretnék feltenni a kültéri falra egy dobozka légkondit, viszont a T-Com simán telenagyberuházhatja a háztetőjét gépmonstrumokkal.)

Ezen a nyáron végre hozzáfogtak valamihez: fémvázakat állítottak a teherautó méretű gépeik köré. Nem tudtuk, mi lesz ebből, de mára kiderült. Bejelentkeztek ugyanis, hogy a saját szakértőjük zajszintet szeretne mérni nálunk. Hajnali fél négyre adtak randevút. De már 3-kor felébredtünk arra, hogy ötfős brigád dolgozik odaát elektromos fúrókkal: hangszigetelő faldarabokat szerelnek a fémvázak közé. Fél négykor beállított az emberük és mért. Négykor a munkások ismét tetőre szálltak, fél ötre le is vették a hangfogókat, és mehettek újra teljes gázzal a masinák.

Van a világon még egy ilyen ország, mint a miénk, vajon?

vissza a lap tetejére

11. szombat

      Visszatérve még a csütörtök éjjelre: voltaképp megtisztelő, hogy a T-Com emberei ennyit fáradoztak miattunk. Mindenesetre a jóhiszeműségünknek és a bizalmunknak vége. Jöjjön tehát a hivatalos út.

Este Zsámbékra mentünk Médeákat nézni. A Lukács László rendezte első részt eléggé bírtam: gömbölyű dolog, néhány igen szép jelenettel. (Például Iaszón kűrje a halott feleségével.) A második rész Krzysztof Zilinsky munkája – amiről én azt hittem, hogy egy másik előadás lesz, ezért külön két jegyet is vettem rá, én balga –, attól megkímélhettek volna bennünket. Álltunk este 11-kor egy bunkerben a hideg falnak támaszkodva, semmit nem láttunk (részint a többi nézők, ugye, részint a sötét miatt), ami folyt, abból kukkot sem értettem, és magamtól ki nem találtam volna, hogy bármiféle összefüggés van itt a Médea-történettel. Mindeközben erős kétségeim támadtak a tevékenységemet illetően. Mit keresünk mi itt?

– Gyengébb házasságok simán rámennek egy ilyen Médea-estre – mondta hazafelé kedves férjem, kissé talán indignálódva.

Mai:

TOVÁBB TART NYITVA A TEMETŐ, HOGY MINDENKI BEJUSSON.

Garaczi László: Mintha élnél. Könnyű idézni belőle, sok benne a jópofa mondat. Egy jópofamondat-gyűjtemény.

vissza a lap tetejére

12. vasárnap

       Rákaptunk a Máté Gábor-osztály zsámbéki nyári rendesére, ez az igazság. Most egy 14 évesre prognosztizálható eposzba fogtak, az osztály minden tagját feldolgozzák egy-egy részben. Járó Zsuzsával kezdték – a többiek még belehúzhatnak a következő esztendőkben, hogy bőven legyen anyaguk az „életműhöz” –, és igazán élvezetes estét szereztek. Frappáns, jól szabott jelenetek (akárha vérprofi dramaturg is lett volna), fiatalos kíméletlenség, lehengerlő játékkedv, élet, élet, élet.

Azt külön méltányolom, hogy amikor színházi embereket idéztek meg, finoman eljátszották ugyan őket, de nem volt muszáj felismerni egyiket sem.

(Magam a főhősnőt még nyíregyházi stúdiós korából ismerem. Amikor a Hókirálynőben szerepelt, akkor ragadt meg bennem: elegáns, szarkasztikus hollólány volt. Ezekre az éveire egyébként nem tért ki a darab, legfeljebb közvetve, hiszen a házassága innen eredt.)

Most megértettem, miért szereted a Kovács Patríciát – mondta kedves férjem. – Ezer arcát láttam ma este. Érdekes, én meg nem, sőt kifejezetten úgy találtam, hogy a lányok háttérbe szorultak, alig akadt alakítanivalójuk. Talán Járó Zsuzsának kellett volna távolabb lennie a színpadi eseményektől. Ha ő az elején eljátssza az anyukáját, a végén önmagát, a kettő között pedig minden egyes jelenetben kiosztják valamelyik lányra a szerepét, arányosabbnak éreztem volna az összmunkát.

Ha már ide úgyis azt írom, amit a kritikába valószínűleg nem, ismertetem, hogy pont olyan bénán fejelek, mint Mészáros Máté, amikor a dioptriás Józsikát játssza. (Mészáros Máté ragyogó volt.) Szoktunk fejelni Balatonban, Dunában, négyesben a gyerekekkel. A fiúk meg kacagnak azon, ahogy mi lányok ökleljük a labdát. (Mert Annamari sem csinálja különbül. Úgy látszik, a lányfej genetikailag meghatározottan máshogy közelít a labdához :-)

vissza a lap tetejére

13. hétfő

       Itt van ez a szeretnivaló egykori színészosztály. Tizennégy tehetséges ember. Négy éve végeztek, és ketten közülük – nem rossz helyzetűek és nem sikertelenek – mostanra abbahagyták a pályát. Szantner Anna már bő egy éve nem játszik. De láthattuk szombaton, mennyire eleme most is a színpad. Gál Kristóf meg egyszercsak másik szakmát választ. A „dezertálásuk” egyrészt lehangoló, másrészt aggasztó. Arra utal, hogy baj van a színházi élettel. Számos funkciójában rosszul működik. Például úgy is mint háló/hálózat, szolidáris szakmai közösség, értékrend mentén szerveződött organizmus. Ezt jelzi szerintem az is, ha egy jó színésznőnek, aki másfél évtizedig volt egy vidéki színház vezető színésznője, most munkahely és munka híján ügynöki állást kell vállalnia, hogy el tudja tartani a két kisgyerekét.

Más. (Bár szintén van köze hozzá a szakmának, amennyiben nem határolódott el tőle.) Borzalmas dolog történt tegnap este. Megnéztem a tévében a Tibor vagyok, de hódítani akarok! című magyar vígjátékot. Égett az arcom közben. Úgy értem, mélyebben van a film, mint gondoltam volna. Ne hallgassuk el az alkotók nevét: Fonyó Gergely rendezőtől kezdve a médiaszínészek közé vegyülő Molnár Piroskáig!

Nyugtasson meg valaki, hogy ebbe a primitív, alpári mozidarabba én mint adófizető polgár egyetlen forintot sem adtam!!

vissza a lap tetejére

14. kedd

       Azt nem is mondtam még, hogy Zsámbékról jövet bementünk éjjel vásárolni a budaörsi Tescóba. A mustár-ketchup soron átviháncolt előttem az úton két kis szürke egér. Láthatóan otthon érezték magukat. Azért az én állatbarátságomnak is van határa!

Nézem a színházműsort, veszik ki az augusztusi programból a Vámpírok bálja-előadásokat. Nincs néző. Ha jól tudom, 12 ezer forintért árulták a legjobb jegyeket, most levették 9900-ra. A szakmai jegy háromezer forintért a lépcsőre szól. Ebből úgy sejtem, hogy a kritikus kollégák éppúgy nem látták az előadást, mint én. Részemről a lépcsőzést az egészségi állapot, a teljes árú jegyet meg az anyagi helyzet nem tette lehetővé. Koltai megnézte, nagyon dicsérte az ÉS-ben, és jól el is tudom képzelni, hogy minden szava arany. Csak hát lehet, az derül ki most, hogy nincs ekkora fizetőképes kereslet a mégoly kitűnő musical-előadásra sem. A Madách is egyszercsak augusztusi szünetet tart; nyilván közönség hiányában nem játssza a Fantomot és a Producereket. Hát lehet, hogy a musical mégsem minden.

Farkas Péter Nyolc perc című kisregénye. Egy házaspár az élet végén. Jaj, de szörnyű is ez… Épp a múltkor kérte Annamari, hogy mi az apukájával ne öregedjünk meg. Jó, mondtam, akkor majd inkább fiatalon meghalunk. De ha már muszáj megvénülni és elhülyülni és összemenni és leépülni és beszűkülni és elfogyni, akkor legalább így, ahogy ebben a könyvben… ketten.

vissza a lap tetejére

15. szerda

       Dolgozom ám! Zsámbék már kész is van. Leírtam a magnóról a második Bagó Berci-beszélgetést, hogy végre nekiálljak az interjúnak. Egyetlen jó kérdésem volt csak. Arra meg nem válaszolt voltaképp.

Lakógyűlés. Az utolsókat rúgja a ház két liftje. (Első és hátsó lépcsőház.) Ha nem újíttatjuk fel, a műszaki felügyelet leállíttatja. Muszáj felújíttatni tehát. 11 millióba kerül. Ránk, a mi lakásunkra 238000, azaz kettőszázharmincnyolcezer forint esik. Ennyit kell kiizzadni egy év alatt. A lakógyűlés vicces betétszáma volt a Ruhaklinika-tulajdonos felszólalása. (Tényleg csak röhögni lehetett rajta.) Van egy Ruhaklinikánk a negyedik emeleten, meglehetős forgalommal. Vitathatatlanul nekik van a legnagyobb érdemük a lift lestrapálásában. Azt mondja ez az ember, hogy ő ellenzi a felújítást, mert a munkálatok alatt hetekig nem lesz lift, és az neki kiesést jelent a Ruhaklinika-üzletben. Igazi áldás egy ilyen tulajdonostárs!

Mai:

A NÉMASÁG PERCEI A LEGKEGYETLENEBBEK. ÍGY VAN EZ KIHALLGATÁSON, ÉS ÍGY VAN EZ A SZERELEMBEN. TEMETÉSEN SZINTÉN. AKÁR ÉGI, AKÁR FÖLDI IDŐ VAN ÉRVÉNYBEN, A NÉMASÁG PERCEIT AZ ÖRDÖG MÉRI KI ROZSDÁS VASUTAS-VEKKERREL. ÉVEKNEK MÉRI A PERCET, EZÉRT LEHET ILYENKOR MEGÖREGEDNI.

Bartis Attila A kéklő pára című kötetéből. (1998, változtatott kiadás: 2007.) A nyugalom című regénye rendkívül erős könyv. De baromira nem szerettem olvasni. Ezt sokkal könnyebben nyelem.

vissza a lap tetejére

16. csütörtök

       Eredetileg úgy terveztem, hogy megnézem a Moličre című francia filmet. De aztán láttam az előzetesét a Piafkor, és eltanácsolódtam tőle. Általában engem az előzetesek tartanak a leghatékonyabban távol a filmektől. Amikor lemegy a moziban egy előzetes, rendszerint úgy érzem, hogy erről a filmről most már mindent tudok, nem is érdemes elmennem rá. Hanem a Moličre-re mégis jegyet váltottam tegnap, dicsérő szavak hallatán. De nemigen jött be nekem. Nem tartom igazán frappáns ötletnek – eredetinek meg pláne nem, a Szerelmes Shakespeare után –, hogy Moličre-ünk odakint az életben folyton a leendő komédiáinak szereplőibe botlik, akik szépen bemondják neki a majdani darabok egy-egy szövegrészletét. De az alapvető bajom nyilván az, hogy nem tetszettek a színészek. A Jourdain urat játszó Fabrice Luchini kivételével, mert őt kiválónak találtam. Ám a Jourdainné színésznő elképesztően mesterkélt szerintem, a címszerepet adó Romain Duris-n pedig az első pillanatban, amikor felénk fordult, az tűnt fel, hogy ki van festve a szeme és mintha betétet hordana a szájában (akárcsak az „álruhás” Darvas Iván a Liliomfiban), hogy kicsit durcásabban álljon az alsó ajka. A két óra alatt egyetlen percig sem bírtam őt Moličre-nek nézni a XVII. századból. Kipreparált színésznek tűnt 2007-ből. Biztos nemcsak az ő hibája ez, hanem az enyém is. Elviszem a balhét fifty-fifty alapon.

Mai:

AZ OLYAN EMBER, AKI ÖSSZETÉVESZTI A LEVENDULÁT A NAFTALINNAL, MEGÉRDEMLI, HOGY VÁRFOGSÁGRA VESSÉK – mondta őszinte felháborodással a briliáns Kállai Ferenc, Ivicz játékvezető sporttársként a Szépek és bolondokban. A minap láttam a Duna tévében. 1976-ban rendezte Szász Péter – a Szász Jani papája –, milyen szép film!

vissza a lap tetejére

17. péntek

vissza a lap tetejére

18. szombat

       Zuglói postajárat. Egy ügyvédi iroda a Magyar Telekom Nyrt. megbízásából fizetési felszólítást küld. Díjtartozás 3610, késedelmi kamat 104, admin ktg 361 forint. Három napon belüli be nem fizetés esetén polgári peres eljárást helyez kilátásba, amelynek költségei a „szerződésszegő felet” terhelik. Nézem a zuglói telefonszámlákat, csekkszelvényeket, mind időben fel lett adva. A számlákon nyoma sincs hátraléknak, az Egyenlegadatoknál az szerepel, hogy stimmt, „Befizetés (Köszönjük!)”

Késedelem nélküli látogatás a T-pontban. Az ügyintéző segítőkész, de nem tud felvilágosítással szolgálni a követelésükről. Azt mondja, adjuk be írásban a panaszt, majd kivizsgálják. No és ettől az ügyvédi iroda – amely nem mérlegeli a behajtás jogosságát – majd nem indít pert?

Fél nap oda, plusz bosszúság, elintézetlenség. Arra gondoltam, a T-Com idei üzleti tervében talán szerepel egy olyan tétel, hogy „kiszúrás Stuberékkel”. Annamari szerint nem így van, hanem kisorsolnak erre egy családot.

Mondhatná bárki, hogy fizessük be ezt a pár ezer forintot, és passz. Csakhogy a befizetés veszélyes! Avval elismerjük a tartozást, s úgy járhatunk, mint a szintén kétes tisztességű, profitéhes ELMŰ-vel, amellyel épp most van egy durvább tétű afférunk, de azt már csak holnap mesélem el.

Mai:

Kedves férjem – aki szívesen járja a világot a Google Earth-tel – megtalálta ama Vörös tengeri búvárhely honlapját, ahol egyszer régen lemerültünk a gyerekekkel, és ahol én delfinekkel trafikáltam. Ezt írja a honlap:

CONTACT WITH PEOPLE IS BASED ON THE FREE WILL AND CHOICE OF THE DOLPHINS. 

(Vagyis: a delfinek itt szabadon, saját választásuk alapján lépnek kapcsolatba emberekkel.) Ez olyan szívderítő, hogy nagy jókedvem lett tőle.

vissza a lap tetejére

19. vasárnap

       Májusban az ELMŰ küldött egy 61 ezer forintos havi villanyszámlát a zuglói lakásra. Csodálkoztam az összeg horribilis nagyságán, de arra gondoltam, talán a szabályos bérlakónk, aki április végén költözött ki, hátralékot hagyott maga után. Nem akartam az ELMŰ adósa lenni, feladtam hát a csekket, gondolván, hogy majd a lakóval rendezzük a dolgot. Ő azonban megmutatta a dokumentumait; nem tartozott az áramért semmivel.

A következő hónapban 36 ezres számla érkezett. Erre már telefonáltunk, s kiderült, hogy a cég becsült fogyasztás alapján küldi nekünk e számlákat. Mi minden hónapban korrekt villanyóraállást közlünk velük, ne becsülgessenek tehát – kértük. Rendben, mondta az ügyintéző, akkor most egy darabig nem jön majd számla, hanem jóváírják azt a szép összeget, amit az első kísérletükre leperkáltam, az ki fog tartani akár tíz hónapig is. (Amúgy vajon miért feltételezi az ELMŰ, hogy egy 50 m2-es lakásban hirtelen így megugrik a fogyasztás? Talán nagy kapacitású lámpagyárat kezdtünk működtetni az első emelet tízben?)

De újabb 35 ezres számla jött, s most egy levél is: mivel több mint százezer forinttal tartozunk, nyolc napon belül kikapcsolják az áramot. Késedelem nélküli látogatás az ELMŰ-irodában. Megtudjuk, hogy az első számla befizetését a cég úgy értelmezi: elismertük a becsült fogyasztást. S innentől kezdve nem fogadták el a bemondott óraállást – mert az elmaradt attól, ahol a kiszámlázott és megfizetett kilowattórák alapján tartani kellett volna –, hanem mohón becsülgettek tovább. Erről bennünket nem értesítettek, csak küldözgették a követeléseiket. És bár ők azok, akik nem adtak hitelt a szavunknak, nekünk kell tőlük ellenőrző óraleolvasást kérelmezni, és talán kegyeskednek e célból elfáradni Zuglóba pénteken 8 és 12 között.

vissza a lap tetejére

20. hétfő

       Rövidnadrágot és haspólót öltöttem (valamint napszemüveget és sapkát, hogy senki meg ne ismerjen), biciklire szálltunk és elmentünk tegnap Nagytéténybe a kastélyhoz. Eddig csak vonatról meg autóból láttam az épületet, pedig vagy harminc éve szeretném megnézni, mivel ebben a kastélyban nevelkedett a kedvenc csíkoskönyv-hősnőm, Vilma doktorasszony. Innen futikált ki a Dunához, elbújni ábrándozni egy csónakba a fűzfák alatt. (De lehet, hogy csónakilag összekeverem Elizabeth Barrett-Browninggal, aki egy másik csíkos könyv főhősnője volt.)

Amikor már több mint másfél órája tekertünk, épp úttalan utakon, akkor jobb’ szerettem volna, ha mégsem ismerik el itthon Hugonnay Vilma svájci diplomáját, és nem lesz belőle első magyar orvosnő és nem ír róla lányregényt Kertész Erzsébet, de aztán a kastély parkjában elheverve kipihentem a fáradalmakat.

Hazafelé a Piros-hídtól lementünk az üres rakpartra, és ez tökéletes Párizs-fílinget keltett. Ott szokták nyári hétvégeken lezárni az autóforgalom elől a Szajna-partot, mint most nálunk a tűzijáték miatt. (Egyébként én ha csak tehetem, autóval is a rakparton megyek – onnan a legszebb a pesti hídak látványa.) Közben megszemléltük azt is, ahogy a repülők gyakorlatoznak, kétpercenként átszállva a Lánchíd alatt. Ilyenformán az augusztus huszadikai légiparádét az elsők között abszolváltuk.

Ui.: Nem reménytelen hely ez, ha a Csepel-szigettel szemben, a Duna-parti bicikliút mentén egy fapados büfében, bár műanyag pohárban, de hibátlan jegeskávét adnak! (Viszont panaszom van a bicikligyártókra. Miért nem fejlesztették ki a női biciklit nyereg helyett zsöllyével, párnás székkel vagy kisfotellel?!)

Mai:

A HÁBORÚS HELYZET NEM FELTÉTLENÜL ALAKULT KEDVEZŐEN JAPÁN SZÁMÁRA – mondta rádióbeszédében a japán császár 1945. augusztus 15-én, néhány nappal a hirosimai és nagaszaki atombombák után.

vissza a lap tetejére

21. kedd

       Vajon annyira, de annyira jól fizetett a Szabadság, szerelem című film, hogy Cs. Németh Lajosnak érdemes volt elvállalni azt a négymásodperces, egymondatos szerepet, amivel megkínálták?

Állt egy erkélyen, és „Rohadjatok meg!” kiáltással leköpte az alant elvonuló oroszokat.

Épp ő, aki Grisa őrmesterként vette ki a részét a spájzból és a magyar filmtörténetből? Ugyanaz a Cs. Németh Lajos, aki gyerekkoromban oroszul tanította az országot a tévé nyelvtanfolyam-sorozatában?

Bizonyára nem lehetett ellenállni a színészi kihívásnak.

(Tűzijáték, erkélyvégről.)

vissza a lap tetejére

22. szerda

       Máté szeptembertől a győri Széchenyi István Egyetem elsőéves hallgatója lesz közlekedésmérnök szakon. Tegnap jártunk Győrben, albérletet keresni. Amikor tavaly Pécsen kutakodtunk hasonló céllal, Annamarit elhelyezni, ezt írtam: „elképesztő micsodákért kérnek hihetetlen havi díjakat”. Akkor még nem sejtettem, hogy Győrben ennél is durvább a helyzet. Hogy csak egyetlen példát említsek: egyszobás lakás kiadó három egyetemistának, fejenként 25 ezer forintért, plusz rezsi. (Most már azt is tudom, hogy az „egyetemistáknak kiadó” szófordulat azt jelenti: a lakás lift nélküli ház legmagasabb emeletén található.)

Végül is megoldásra jutottunk. Húsz perc gyalogútra az iskolától, hatvanas évekbeli ház harmadik emeletén, tiszta, világos, kétszobás lakás nem kicsi szobája. A másik szobát a tulaj fenntartja magának, de ritkán jön haza, mert Pécsen egyetemista.

(Úgy képzelem ezt az egészet, hogy majd valamikor rendet rakok a konyhaszekrényben – spájzunk nincs –, és találok ott egy Krőzust.)

Este átmentem a Pesti Színházba, interjút csinálni Pap Verával az esedékes CompLex Magazinba. Annak kapcsán, hogy a Pestiben Körmagyar készül, s az utcalányt játssza benne. (Az 1989-es ősbemutatón ő volt a takarítónő. Sehogy sem képes előbbre jutni a darab kezdeti jeleneteinél.) Jót beszélgettünk, jókat egyetértettünk. (Nekem az is dolgom szerintem, adott alkalommal legalább verbálisan megerősíteni és méltányolni színésznők teljesítményét, pláne ha a színházuk nem rangjukon és értékükön kezeli és foglalkoztatja őket.)

Kicsit nehéz volt bejutni a Pestibe neki is, nekem is, mert a kapuba beékelődött egy fagylaltárus. Mind, akik az első őszi próbára tartottak, taszigálhatták félre a jegesmedvebábut vagy ugorhatták át a gombócokat. Ha már épp ott munkálkodik a fagylaltos, igazán kínálhatna színházjegyet is. (Tutti-frutti, sztracsatella, amphitryon.)

vissza a lap tetejére

23. csütörtök

       Ettől a malőrtől eszem meg-, szavam eláll. Lemondtak vajon mind egy szálig az illetékesek augusztus 21-én?

A fiúk kimentek tegnap a magyar-olasz meccsre a Népstadionba, én meg itthon néztem, hogy látom-e őket. (Nem.) Igazán örömteli győzelem volt, csak a szpíker nem tetszett nekem, például az erős hajlama az ellenfél heccelésére. Jutott eszembe, hogy voltaképp egyáltalán nem könnyű ismerni az embereket. Keveseket ismerünk igazán jól. A többieket inkább csak benyomásokból vagy hallomásból, mások véleménye alapján ítéljük meg. De speciel a sportesemény-közvetítés olyan cselekmény, amiből elég jól fel lehet mérni némely személyiségjegyeket.

Mai:

FILIPPO INZAGHI LESEN SZÜLETETT – nyilatkozta egyszer Fergusson edző. Szellemes mondás. Vizuális típus lévén látom is magam előtt a kismamát, amint a bábaasszony biztatásától kísérve erősen nyom a füvön a 16-os mellett.

vissza a lap tetejére

24. péntek

       Állatkerti séta. Füles (úgy is mint Layla) már több mint 380 kilót nyom, de még két és fél évig kell gyarapodnia ahhoz, hogy felnőtt orrszarvú legyen. Változatlanul nagyon ragaszkodik és törleszkedik a gondozójához, aki most már igyekszik a saját testi épsége érdekében elhárítani a rinocéroszgyermek szeretetrohamait. Megörökítettem a láthatás meghitt pillanatait is: Füles a gyámhatóság felügyelete mellett találkozik az apukájával. Az óvó bácsitól megtudtam, hogy már rég odavan az oroszlán-játékbaba, és azóta egy medvebabát is leamortizált a kicsi, akinek egyébként tíz liter tej a napi fogyasztása, de már ismerkedik a darabos táplálékkal is. Layla örökbefogadó-szülei Hotel Corvinus Kempinski néni és Hotel Corvinus Kempinski bácsi lettek. (Hazafelé jövet oda is szóltunk nekik, hogy jól van a gyerek.)

A Bóbita nevű, áprilisi születésű oroszlánkölyök már kutya méretű, és egyedül hűsölt egy külön lakrészben.

Leopárdéknál két hónapja volt gyermekáldás: hármas ikrek születtek. Hosszan álldogáltunk a családi házuk mellett, hátha megpillantjuk a kölyköket, de nem mutatkoztak. (A látogatók oly türelmetlenek! Azt hiszik talán, hogy az állatokat rögtön színpadra szólítja az ügyelő, amikor ők nézőként megjelennek?!) Tisztes várakozási idő után a leopárdmama pozitívan bírálta el az érdeklődésünket, és elment előkeríteni a legszebbik bébijét. Szájába vette és büszkén elvonult előttünk háromszor oda-vissza. Amire persze a másik két aprólék is felbukkant, és azt nyiszogta, hogy „Én is, én is!” (Lehet, hogy nem is nekünk szólt a bemutató, hanem a leopárdcsecsemőknek a születés után is van kihordási idejük?!)

Szerencsésnek mondjuk magunkat. Egy forró fél délelőtt alatt sikerült megismerkednünk a budapesti nagymacskák legújabb nemzedékével.

vissza a lap tetejére

25. szombat

       Tartozom egy köztes beszámolóval. (A véglegesre majd az esemény után kerítsünk sort.) Írtam itt nemrég a Vámpírok báljáról, amire több kedves olvasó is reagált. Egybehangzóan állították, hogy a kritikusoknak nem a lépcsőre szól a szakmai jegyük. Másrészt amondóak voltak, hogy érdemes lenne megnéznem az előadást. Hallgattam rájuk, és küldtem mailt a produkció honlapján szereplő címre; kértem egy szakmai jegyet egy tetszőleges estére. Rövid úton azt a választ kaptam, hogy lefoglaltak a pénztárban egy tiszteletjegyet a nevemre, szeretettel várnak. Ennél gálánsabb kiszolgálást igazán kívánni sem lehet!

Elolvastam Ulickaja Vidám temetés című regényét. Közben eléggé megdöbbentem, hogy a Magvető Könyvkiadóban senki nem akadt fenn a fordító rossz tippjein. Láthatólag kitalálni próbálta a cirill szövegben található tulajdonneveket átírását, és nem mindig sikerült. Bizonyára így lett Quins a Queensből és Ex-an-Provance az Aix-en-Provence-ból.

vissza a lap tetejére

26. vasárnap

       Kedves férjem tegnap Verőcén felkapott egy heverőt, kivitte a kertbe a nagy diófa alá. A szél motozta a leveleket, a nap próbált bekukucskálni. Fejedelmit aludtam.

Mai:

(Ámbár bő két hetes.)

Ó, TEHÁT NEMCSAK KEDVES FÉRJEMMEL, HANEM OTTÍLIÁVAL IS TALÁLKOZHATUNK! – mondta fogadtatásul Sz., a naplóolvasó :-)

vissza a lap tetejére

27. hétfő

       Amikor tavaly Kentaurnál jártam (ezért a cikkért), mesélte értetlenül és neheztelve, hogy nem kapta meg azt a színházat, amelyikben a Vámpírok bálját bemutatni szerették volna. Pedig igen szép bérleti díjat kínáltak nyárra. Így lett a helyszín a Magyar Színház, és nem biztos, hogy bejött, mert itt az épületet borító, vámpírprotkós plakátot aligha látják meg turisták. Ugyan, melyik külföldi indul el sétálni a Nagykörúttól kifelé? Amelyik mégis, az nem fordul-e vissza legkésőbb az Almássy térnél?

Én elmentem a Hevesi Sándor térig, ahol avval a nyomatékos kijelentéssel fogadtak, hogy a Vámpírok bálját egyetlen kritikusnak sem kellett lépcsőről néznie!!

Kész voltam lelkesülni a produkcióért, de hiába. A darab cselekménye nem tudta felkelteni az érdeklődésemet. Lehetne horrorisztikusabb, vagy morbidabb, vagy humorosabb. Az első részt kifejezetten untam. És nem volt szerencsés elöl ülnöm, a negyedik sorban, ahol úgy műélveztem, hogy majd’ kiszúrta a szememet a sok műhaj, műszakáll,  műfarönk, műmeztelenség. Az is rossz ötlet volt talán, hogy a Nagy Sándor-szereposztásra voksoltam. Végtére is ezt a figurát ő már elővezette a Démonológiában. A vízihulla-sminkben pöffeszkedő, keblét dagasztó vámpír nem az a karakter, amit az ember kétszer megvesz ugyanattól a színésztől. (Mondta ott nekem egy belső ember, hogy ha Egyházi Gézát nem láttam Krolocknak, semmit nem láttam.) A legjobban Andrádi Zsanettet díjaztam. Meggyőző hang és természetes egyszerűség. Jól bele tudott nézni a nézőtér sötétjébe.

Persze senkit nem akarok lebeszélni, pláne leszólni. Kihozták a maximumot a dologból (különösen Kentaur). Méltányolom a produkcióban felvonultatott tehetséget, professzionalizmust és a sok munkát. De én a magam részéről csak a temetői feltámadást találtam mindenestül átütőnek, valamint a finálét, amikor lehengerlő táncszám keretében megalakult a Vámpír Gárda. 

vissza a lap tetejére

28. kedd

       Gothár Péter rendező ma hatvanéves.  Szerettem volna ez alkalomból küldeni neki ajándékba egy repülős nyakkendőt. Az elmúlt egy évben a világ különböző tájain átvizsgáltuk a nyakkendő-szaküzletek kínálatát (különös tekintettel a repülőtéri férfidivatáru boltokra), de nem találtunk. Gondoltam, hogy ha már repülős nyakkendő nem lett, akkor egy nyakkendős repülő is szóba jöhetne, de nem tudok rajzolni olyat.

Marad tehát a távoli, titkos, átadatlan jókívánság, miszerint isten éltesse őt sokáig!

Mai:

CSODÁLATOS MANDARIN  698  – táblácska a Sütő utcai zöldségesnél.

vissza a lap tetejére

29. szerda

       Pécs és Győr jegyében telik a hét. Bár tegnap meg randevúztam a legközelebbi New York-i rokonunkkal, aki épp Pesten van. Szépen gyarapszik unokákban a család odakint. Szomorú hírt is hallottam tőle: meghalt az a princetoni vegyészprofesszor, akivel az ő révükön keveredtünk távoli atyafiságba. (Apai dédanyám lányunokájának nászai lettek ők, Richard és Judy Golden.) Itthon ismerkedtünk meg velük – nyugdíjas korba lépve kedvtelésből beutazták a világot –, aztán 1998-ban New Yorkból el is látogattunk hozzájuk Princetonba egy napra. Erdő szélén laktak nagy, világos, skandináv típusú házban. Dick hajómodelleket készített a garázs-műhelyben, Judy neheztelt kicsit az őzekre, hogy feldúlják olykor a kertet. Megmutatták az egyetemet is, körbejártuk, kedves férjem tartott nekem kiselőadást a nagyelőadóban. Rokonszenves, intelligens embereknek ismertük meg őket. Jó ideig évente váltottunk levelet, elmesélve, mi történt a családban. Aztán meg már csak halogattuk mindig az angol nyelvű írást, és az utóbbi esztendeikről nem is tudtunk, mostanáig. Az asszony megbetegedett, szellemileg leépült, gondozásra szorult. A férje ápolta, míg váratlanul el nem vitte őt, Dicket, egy szívroham.

Most tehát rájuk is szomorúan gondolunk, nemcsak apósomra, aki épp öt éve halt meg.

vissza a lap tetejére

30. csütörtök

      

vissza a lap tetejére

31. péntek

   

vissza a lap tetejére

vissza a napló oldalra

Stuber Andrea honlapja

vissza a főoldalra