Stuber Andrea naplója

 

© netrights: Stuber Andrea

 

vissza a napló oldalra

Stuber Andrea honlapja

vissza a főoldalra

2006. október:

hétfő

kedd

szerda

csütörtök

péntek

szombat

vasárnap

         

 

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

31

         

 

1. vasárnap

        El voltam kapatva. Nyikolaj Koljada Murlin Murlo című darabjából két remek produkciót is láttam már. Az egyiket majd’ tíz éve a kaposváriaktól, a másikat tavaly a szabadkaiaktól. Annál fájóbb csalódás nekem a Guelmino Sándor-féle Örkény színházi verzió. Ez nyelvezetében, stílusában és szemléletében mintha két számmal durvább, nyersebb, hangosabb lenne az eredetinél. Átdolgozták, eltartották, kilugozták. Nem maradt benne se részvét, se líra, se dráma, csak a röhögtetőre vett posztszovjet tapló való. Nincs lélek az előadásban. Ugyanakkor a négy szereplő kiválóan dolgozik. Hámori Gabi, Kerekes Éva, Dömötör András. És Anger Zsolt – sokra tartom őt –, aki a kaposvári bemutató magas, vékony, szőke, szép, szent Aljosája volt, csak itt most nehéz ráismerni.

     Elolvastam az októberi Színház újság mellékleteként Spiró György Prah című szintén nyomorúságkomédiáját. Azon is lehet nevetni helyenként. De a harmadik oldalnál folyni kezdtek a könnyeim megállíthatatlanul, és ez így is maradt végig. Milyen kár, hogy nem mutatja be idén a Pécsi Harmadik Színház! Benne volt az évadtervükben, még a bérletben is, aztán láttam a honlapjukon, hogy elmarad. (Vajon kiknek szánta Vincze János a két főszerepet? Lipics?) Elgondolkodtam, kivel nézném meg legszívesebben. Elég nyitott szerepek, egy férfi és egy nő, 40-45 évesek. Én annyi megkötést tennék, hogy a férfiban legyen némi természetes derű és kedvesség, és jobban nézzen ki, mint a nő a maga nemében. Kerekes Éva és Quintus Konrád mellett döntöttem. Úgy rémlik, kedvelték egymást a főiskolán, biztos nem bánnák, ha újra együtt dolgozhatnának. (Kerekes Laci is szóba került, de hát ő már hat éve belehalt.) Ez a Murlin Murlo ugyan kicsit most elbizonytalanított Kerekes Évát illetően, de tudom, tudom, hogy tud ő ennél kevesebb, finomabb és többsíkúbb is lenni.  

vissza a lap tetejére

2. hétfő

(Mire gondolhattam, amikor Dévényi Ádámot láttam és hallottam magam előtt, de nyilván nem bemutatkozott épp, mert akkor biztos nem neveztem volna Rozgonyi Ádámnak az Éjfél tájban…-kritikában. Vajon milyen összefüggést találtam tudat alatt Dévény és Rozgony között? Azon kívül, hogy van Rozgonyi Ádám is, de aligha hasonlítanak. Sajnálom. Restellem. Mindig mindent le kell ellenőrizni – tudhatnám.)

A Városi Színházban voltam este a Nesze! Nesze! előadásán. Élelmes és hasznavehető kitalálás Simon Balázstól: Vitéz László alapú báb- és élőbábszínház orfeumi keretek közt – bár orfeumot imitálni abban a kietlen térben elég reménytelen vállalkozás –, a hétköznapi agresszió tárgykörében. Néhol nagyszerű jelenetek, máshol meg a görcsösség a szétfolyóssággal ötvöződik sajátosan.

Amikor hazaértem, már a végét járta a választások eredményének feldolgozása. Volt szerencsém látni-hallani jó néhány lehangoló politikusi nyilatkozatot. Borzalmasak a politikusaink, borzalmasak! Semmiből nem tanulnak, és azt sem tudják, hogy az önkritikát eszik vagy isszák. (Az önkritika innivaló. 0.33-as üvegben, mentes vagy szúrós változatban.)

Zűrös időknek nézünk elébe.

Mai:

Sándor Iván Drága Liv című regényét olvasom, de közben összejárok Nemes Nagy Ágnes Összegyűjtött verseivel is.

TEMETTEM PUCÉR NÉMETET,

LÁTTAM A KORMÁNYT DEBRECENBEN –

NEM ÁLL A HÁZ, AHOL SZERETTEM,

S NEM ÁMULOK, HA RETTEGEK.

vissza a lap tetejére

3. kedd

Felhívtam tegnap Spiró Györgyöt, és megörültem, mert úgy hallatszott, hogy megörült nekem.

1. Elkértem a Murlin Murlo-fordítását, összevetés céljából. Kritikát írok ugyanis az Örkény Színház előadásáról. (Van egy kis dilemmám evvel kapcsolatban. Már említettem itt, hogy az Örkény honlapján milyen nagyvonalúan helyezték az „igen” kategóriába az Első éjszakáról szóló cikkemet. Úgy látszik, ez nem véletlen volt, hanem trend: Az üvegcipő után az Élektrámat is oda sorolták. Mit tehetek? A Murlin Murlómat ne hagyjam félreérteni? Durva legyek, mint az előadás, he?!)

2. Megkérdeztem, mi újság a Prahhal, miért nem viszik színre Pécsen. Mondta, azért, mert a Radnóti Színházé az ősbemutató joga. Őszi első premiernek tervezték, csak nem tudták egyeztetni hozzá Börcsök Enikőt, akinek a női főszerepet szánja Valló Péter. (Börcsök. Tényleg! Kézenfekvő és kitűnő választás.) Így aztán Vincze Jánosnak ki kell várnia, hogy a Nagymező utcában túlessenek a dolgon.

Nagybevásárlást hajtottam végre a Moképban. Fényes szelek, Szegénylegények, Oldás és kötés. Ennyi talán elég is. Az utóbbi húsz év Jancsó-filmjeire már nemigen vagyunk vevők. Tartom szerencsémnek – mondhatná Jancsó. Tartom szerencsétlenségemnek – mondhatnám én.

vissza a lap tetejére

4. szerda

Van a Korcsula című produkciónak egy részlete, ami segít megragadnom, hogy miért is szeretem a Pintér Béla színházát. Az egyik szereplő, Szamosi Zsófi jobb szemét eltakarja egy rátett festett szem. Nem akad fenn az ember ezen a műszemen, végtére is alternatív színházban vagyunk, már első pillantásra is akad elég furcsaság a színen, kinek jutna eszébe firtatni, hogy mi mit jelent pontosan? (Legfeljebb a kritikusnak. Esetleg eszmefuttatna arról, hogy a hősnő mire vak, avagy hogyan néz kancsalul, festett egekbe a kancsal, festett szemével, ilyesmi.) Aztán az események egy pontján Szamosi Zsófi azt mondja a darabbéli szerelmének: „Begyulladt a szemem. Le kellett ragasztani. Megpróbáltam ráfesteni a szemedet.” Pintér Béla ugyanis nem az a rendező, aki a hasára üt. Ő a fejére üt, ahonnan ilyen zseniálisan egyszerű, költői dolgok jönnek elő.

Majd’ egy órán át keményen dolgoznak tíz gyönyörű percért. Megfigyeltem: Pintér Béla mintha arra is ügyelne, hogy társulatának tagjai lehetőleg kissé összemosódjanak. Általában magára osztja azokat a szerepeket, amelyek elütnek a többiekétől. Mindig az övé a más, a jobb színészi lehetőség. Most például a fogyatékos gyerek figurája. Ügyesen csinálja. (Mindazonáltal nekem Szalontay Tünde a kedvencem a társulatból.)

Holnap majd csak a délutáni műszakban jelentkezem, mert ma Zegszegre megyek Koldusoperát nézni.

Mai:

ÉMELYEDEM, MAGAM KIBONTVÁN.

BE JÓ IS ANNAK, AKI SPONTÁN.

MENTEM VOLNA SZÓDÁSKOCSISNAK,

KI A NAGY, SZŐKE LOVAKAT

CSAK MOSSA, MOSSA HALLGATAG.

(Nemes Nagy Ágnes: Őszinteség)

vissza a lap tetejére

5. csütörtök

Hát ezt elbénáztam: elnéztem egy órával a vonat indulási idejét, a rosszabbik irányba. Így aztán némi átszervezés után ma megint Zalaegerszegre készülök.

Nem említettem, de kedden láttam a Szentivánéji álomot is az Állami Bábszínházban, csak az odébb esett az ízlésemtől.

Olvastam ezt a cikket még a múlt heti Nariban, és nem hagy nyugodni. Nem tudom, mit lehetne tenni, de próbáljuk kitalálni. Mondta anyukám, ha rájövünk, feltétlenül szóljunk neki is.

Mai:

A POLITIKUSOK FIKARCNYIT SEM TÖRŐDNEK A NÉPPEL, CSAK A SAJÁT ZSEBÜKKEL. GYAKORI A KORMÁNYVÁLTOZÁS, AMIKOR EGY POLITIKAI KALANDOR MAGÁHOZ RAGADJA AZ URALMAT. AZ ILYEN FORDULATOKAT ITT PRONUNCIAMIENTÓNAK HÍVJÁK; EZ A SZÓ KIÁLTVÁNYT, DEKLARÁCIÓT JELENT, MELYNEK TARTALMA ÜRES ÍGÉRETEKEN KÍVÜL LÉNYEGÉBEN SEMMI MÁS, CSAK A HATALOM ÁTVÉTELÉNEK BEJELENTÉSE.   (Karl May: Az inka öröksége, Szinnai Tivadar fordítása.)

vissza a lap tetejére

6. péntek

(Amíg csak lehet, megpróbálok nem tudomást venni az Or. Viktor vérszeméről.)

Úgy emlékszem, régen – jó régen – valahogy semmi nem volt Zalaegerszegen. Ha előadás előtt akadt lyukas órám, nemigen tudtam hová bemenni, csak siralmas helyeket találtam. Hát most már nem így van. Kevés időnk volt, ezért az útba eső Kis Vándor étkezde és egytálételbe tértünk be, az étlapon 190 forintos levesek és 300-400 forintos második fogások, bizalmatlanul kérdezgettem a kis pincérlányt, hogy de ugye nem porból készül a leves?, és ugye frissen sütik a rántott sajtot? Ő mosolyogva nyugtatgatott, és tényleg kifogástalan volt minden, a steakkrumpli külön remekelt, mint megtudtuk, gyros-fűszerrel ízesítik (sütés előtt vagy közben). Utána még kipróbáltuk a cukrászdát is a színészház aljában – kaptunk egy vendéglakást, de végül is nem aludtunk ott, hazajöttünk –, az szintén bevált. (Ámbár lehet hátulütője egy jó cukrászdának a színészház aljában – nem csoda, ha Ilyés Robi meghízva lenni látszik.)

A Koldusopera-előadás számos tekintetben ellentétes a Bárkáéval. Alföldi feszes és célratörő, Bagó Berci meg nem spórolós: a legidőigényesebb ötleteknek sem állt ellen. A Bárka színészei képességesebbek, a zegszegiek viszont akarósabbak. (Igazolják például azt a régi meggyőződésemet, hogy a Bicska Maxi-banda ha nem is kifejezetten jó szerepekből áll, de azért nem rossz játéklehetőség, csak sokat kell belefeccölni.) A pesti előadás biztonságos és profi, a zalai billenékeny és változékony, nem ez a jobb, de én mégis ezt élveztem jobban. Szemenyei János a csúcs, aki az egyik konferansziét – ha ugyan nem egyenes Brechtet – játssza németül.

Mai:

GYROS

BANKI

HITELEK

– ezt olvastam múltkor a Bárka felé menet egy házon, drága gyros lehet, gondoltam, de aztán rájöttem, hogy ja nem.

vissza a lap tetejére

7. szombat

Rigolyás vagyok: nem jól viselem a színházi közönség macerálását. A Bárkában sem szerettem tegnap, hogy nagygyűlési formában kellett részt vennem a Liliom bűneseti kettősében, majd felállítottak a székemből az ítélethirdetéshez is, s pláne bosszankodtam a Telihay Péter rendezte előadás olyan jelenetein, amikor a dialógus egyik résztvevőjét a nézők előtt helyezték el, a másikat meg mögöttük, így esély sem maradt mindkettőt látni.

Az öltözékek alapján úgy saccolom, nagyjából az 1970-es évek első felébe rakták át a történetet, aminek sok értelme nem látszik, viszont némely jeleneteket eléggé ellehetetlenít. (Például az igazoltatásost. Meg az is bizarr, hogy Egyed Attila a Magyar Népköztársaság Mennyországának Budapesti Rendőrfőkapitányát játssza, mi mást?)

Mindazonáltal nem rossz ez a Liliom, szép tapsot kapott a premieren. Az ex-újvidéki lányok nagyon rendben vannak. Szorcsik Kriszta Marija főleg az elején szívszorító, Mezei Kinga pedig szépséges félmosolyokkal él. Érdekes Julika az övé, amennyiben ezt a Molnár-figurát sokkal introvertáltabbnak szokták mutatni.

Azt megbocsáthatatlan mulasztásnak érzem, hogy nem Nagypál Gábor játssza a címszerepet ebben az előadásban. Persze nem olyan nyiszlett szerencsétlenként, mint amilyennek Hugót formálja meg, hanem a maga teljes, tüneményes, szeles valójában. Esetleg avval a tájszólásával, amivel Kisvárdán – a színpadon kívül – szokott beszélni. Én itt egy határozott körvonalú, nagypálgábornyi helyet érzékelek fájóan, amit Széles László nekem nem tud kitölteni, hiába jó színész.

(Szántó Judit írta valamelyik kritikájában, hogy az ő Liliomja most már Csányi Sándor. Az enyém is. Így vagyunk mi hárman birtokviszonyban :-)

vissza a lap tetejére

8. vasárnap

Ja, és a Bárkán találkoztam Gábos Katival, aki – nem mint munkanélküli színésznő, hanem mint háromgyerekes anyuka – könyvet írt, november közepén jelenik meg :-)

Tegnap Az ünnep premierje a Pestiben. (Megy ez a harisnya a blúzomhoz? – kérdeztem kedves férjemet. – Mi az hogy megy! Fut. Egyébként Annamária tájékoztatott múltkor, hogy olyan szó, hogy blúz, nincsen is már, hanem fölinek nevezik azt, amiről beszélek.) Hát úgy képzelem, hogy Enci valami nagyon belemenőset akart most csinálni, de a színészek inkább megmaradtak a kímélő üzemmódnál. Azért ez nem a Krétakör, itt Hegedűs D. Géza megverése a portálban történik, ő csak látványosan be-beesik a pofonoktól a színre, a megalázása pedig abból áll, hogy Pindroch Csaba azt mondja neki többször is: Térdre! Állj fel! Térdre! Állj fel! Majd végül kap Dézsánk a nagy melegben egy kellemes kis zuhanyt, amit Pindroch a sliccéből vezet elő. Érdekes egyébként, hogy Kamarás Iván – aki nem rossz – egészen másféle figurát játszik, mint amilyen a filmbéli Christian (Ulrich Thomsen). Az egy erős fickó lelkileg, túl immár a dolgon. Ez meg egy roncs.

Annyira hajolgattak a színészek a tapsnál, mintha összebeszéltek volna a parkolótársasággal, hogy éjfélig maradjon a publikum.

Mai:

Németh Gábor Zsidó vagy? című könyvét olvastam el, és élveztem. A szerző négy évvel idősebb nálam, s a gyerekkora, kamaszkora leírásában sok helyütt ráismertem arra a Budapestre, ahol én is felnőttem. Itt van például ez a mondat:

NÉHA ELJÁRUNK IDE-ODA, BEÜLÜNK PRESSZÓKBA, ÉS RENDELÜNK, KÓLA, FEKETE CIMKÉS CSERESZNYEPÁLINKÁVAL, OLYAN, MINT EGY BÜNTETÉS.

Épp a minap jutott eszembe, harminc éve ittam ilyet, azóta sem, de emlékszem az ízére. Büntetés, tényleg.

vissza a lap tetejére

9. hétfő

Hétvégén megírtam a Koldusoperákat hét flekkben, úgyhogy ide most nincs is egyéb beszámolnivalóm.

Mondtam már, hogy a galamboknál különös akcelerációs fejlődést figyeltem meg? Van nekik az a ronda szokásuk, hogy ürítenek az erkélyünkre. Régebben csak amolyan galambnyi méretűeket, mostanában viszont elképesztő nagyokat. Vagy lehetséges, hogy kutyagumit hordanak magukkal, és azt hintik ide?

vissza a lap tetejére

10. kedd

A Színházi Társaság választmányi ülésén időztem tegnap órákig (ál-Szűcs Katiként), ahol is az új alapszabály tervezetét tárgyaltuk. Voltak ugye kilépések a szervezetből a közelmúltban, de enélkül is nyilvánvaló, hogy kisebb, hatékonyabb elnökséget kell létrehozni, mint amilyen eddig volt. Végül is nem sikerült teljes megállapodásra jutni, így a szabadtéri színházak alternatív alapszabály-tervezetet fognak benyújtani a közgyűlésnek, amiből egyenesen következik, hogy az az ülés sem lesz rövid és problémamentes. Hegedűs D. Gézánk – a hízelkedő, aki a MASZK egyik javaslatától elállt, mondván, hogy én meggyőztem az okos mondatommal – alighanem egyből a Pesti Színházba tekert onnan biciklivel. Meg én is (csak én a lábammal), mert úgy gondoltam, hogy elakadván Az ünnep-kritikában, megnézem még egyszer, legalább az első részt. (A további két sor öncenzúra által töröltetett 2006. október 12-én, pardon, s.k.)

Voltaképp az egész történettel bajom van, nem tudom sem elhinni, sem elképzelni. Úgy értem, ha egy apa rendszeresen megerőszakolja a kisgyerekeit, ez szerintem nem olyasmi, amit aztán mind elfelejtenek, és felnőttként úgy viselkednek egymással, mintha mi sem történt volna. És kifejezetten vádolom (J’accuse!) Christiant, legyen akár Kamarás Iván, akár Ulrich Thomsen, hogy mindeddig nem tett semmit az apja ellen. Biztos nem jutott még eszébe, hogy kisunoka is van a háznál. (A filmben, ha jól emlékszem, nem is egy, hanem több.)

Mai:

Azt mondják a darabban, hogy ez Hitchcock sírfelirata:

ÍGY JÁRNAK A ROSSZ KISFIÚK

vissza a lap tetejére

11. szerda

Pécsen voltam, egyrészt mert Annamarinak számos holmija összegyűlt, amit már nem bír levonatoztatni, másrészt mert a Harmadik Színház tegnap este ínyencséget kínált: egymás után eljátszotta két Spiróját, a Kvartettet és a Szappanoperát. Mindkettőt láttam már, régi produkciók, régi vágyam volt megújrázni. (Annamari nem tudott velem jönni, mert épp a Nemzetiben zajlott bérletes előadása, a Hűtlen hűséget nézte, tetszett neki, főleg Zayzon Zsolt.)

A Kvartett bestiálisan jó most is, mind a négy szereplője tökéletes (Vári Éva, Krum Ádám, Márton András és Töreky Zsuzsa), és azon belül Vári Éva még ki tud emelkedni: fokozhatatlanul zseniális. (A lábai meg, úgy gondolom, alapos okból vannak befáslizva. Ezt a lestrapált proliasszonyt mégsem lehet olyan szép lábakkal játszani, mint amilyenek neki vannak…) A pécsi Kvartett 1997-ben szerepelt azon az országos színházi találkozón, ahol zsűritag voltam. Úgy emlékszem, adtunk is díjat neki, de máig fájó, személyes kudarcomnak tekintem, hogy Tóth Ildikó kapta a legjobb női alakítás díját az Új Színház-beli Üvegcipőért (hiába voltam ellene), nem pedig Vári Éva.

A Szappanopera 1999-es, és szintén nagyon élveztem most is. Megnyugvással tudatom, hogy Lipics Zsolt még mindig remek az ügynök szerepében. (Talán annyit reklamálnék, hogy az indulatos részeket kicsit túlhevíti.) Milyen kár, hogy a partnere sehol nincs! Ráadásul dekoncentrált is volt Koszta Gabriella. Kifejezetten értelemzavaró szöveghibákat vétett, többször. Ezt leszámítva, örömteli este volt.

Reggel még kitakarítottam Annamari lakását, mint egy rendes odajárónő, majd hazaútnak eredtem.

vissza a lap tetejére

12. csütörtök

Amikor bementem a Pécsi Harmadik Színházban a Szappanopera termébe, alaposan fontolóra vettem, hová üljek le. Ugyanis négy oldalról szegélyezzük az alig-díszletet, és annyit biztosan tudtam, hogy én Lipicsből akarok minél többet látni. Emlékeztem, hogy lesznek itt neki olyan nézései, amiket semmi esetre sem szeretnék elszalasztani. Mondanom sem kell talán, hogy nem sikerült optimálisan széket választanom. Pont akkor, amikor a tekintetével tizenhat, egyenként halálos döfést ejtett a Szomszéd testén – emlegettem annó a kritikában, ahogy Lipics kinézte Krum Ádámot az előszobából, lásd a tegnapi linket –, éppen háttal állt nekem. Vagyis nem ő, hanem én ültem szabad választásomból a háta mögött.

Aztán egyszer csak megláttam egy világosszürke lábtörlőt az ajtó előtt, és ez igen rossz érzést keltett bennem. Amikor hazaértem, elolvastam az előadásról szóló, sok évvel ezelőtti kritikámat, és ezt találtam benne: képes (t.i. Krum Ádám) voltaképp egyetlen mozdulattal teljes (vissz)fénybe állítani a figurát azzal, ahogy az illemre aztán nagyon adó módon, hivalkodó készségességgel törölgeti lábát a nem létező lábtörlőben.

A világosszürke lábtörlő rejtélye. Azonnal megkérdeztem Lipicset, miheztartás végett. Azt válaszolta, hogy szerinte régen is volt lábtörlő. Ezer ördög és pokol! Elcsúsztam egy lábtörlőn…

Mai:

Kedvenc mondatok a Szappanoperából. A Férfi mondja a Nőnek:

NEM KÖTÖTTE FEL MAGÁT, AKKOR MÉG REMÉL VALAMIT, NEM? MIT LEHET REMÉLNI, HA NEM EGY MÁSIK EMBERT?!

Spiró olyan jó! Olyan jó, hogy van!

vissza a lap tetejére

13. péntek

(Ha kell, fájó szívvel bár, de kisöpörhetem a hulló faleveleket. Ezt kérte egy olvasó, akit zavar. De hátha mások meg szívesen látják?! Amikor az ember visszafelé görget egyet a szövegen, olyan, mintha a levelek jókedvükben felugrálnának! Nos, akkor háromnapos szavazást hirdetek! Mailben kérek véleménynyilvánítást. Subject: levél-változat, avagy non-levél-változat.)

Megírtam Az ünnepet, aztán hogy friss impulzussal fogjak bele a Murlin Murlo-kritikába, bekéretőztem tegnap este az Örkénybe. Üres székek sokasága közül választhattam magamnak helyet. Kicsit még fokozódott is az előadás a premier óta. Anger az első jelenetben gyakran úgy kiabál, hogy szavát sem érteni. Kerekes Éva meg rátesz még két lapáttal az alkoholos gátlástalanságra.

Utána Braindogs címmel Tom Waits-dalok élőben az A38 hajón. Jó volt, agyzsibbasztónak is bevált. Mindazonáltal tudnék üdvözölni a Dunán egy leány- vagy fiúhajót emellett, mondjuk A39 vagy B38 néven, ahol senki nem gyújt rá – annak ellenére, hogy nem szabad – egy zárt, alacsony teremben, ahol több száz ember összezsúfolódva állva hallgatja a koncertet. (Úgy is hívhatnák a helyet, a néhai Tilos az Á mintájára, hogy Tilos a D.)

vissza a lap tetejére

14. szombat

Tegnap délután megnéztük Annamarival a Máté Gábor-osztály vizsgáját: a Sugár Bébi Láv (vö. Emma Ági Zsolt) című zenés mit. Érdekes, hogy négy lányt és hét fiút tart Máté Gábor, nem annyira férfiszínészek tömkelegét, mint inkább karaktereket. Van lányban egy dívácskájuk, fiúban egy II. Gál Kristófjuk és egy Koren Zsolt kolléga hasonmásuk, fiatalabb verzió. (Az egyik szám alatt állatálarcot húztak, és annak megfelelően viselkedtek. Lass Beáta a Frédikét játszotta el nagy tehetséggel!)

Este a bukaresti Bulandra Színház Háztűznézője a Katonában. Milyen erősek a román színészek, és milyen erősen kifejezik az erősségüket! Úgy értem, sok olyasmit csinálnak hosszasan, amire a magyar rendezők biztosan nagyon hamar azt mondanák, hogy sok.

Mai:

Egy kedves olvasó küldte a levélvoksa mellé:

ÚJ TUDÁSHOZ ÚJ AKADÁLY KELL.

ÜGYELJ, HOGY IDŐRŐL-IDŐRE AKADÁLYOKAT

ÁLLÍTS, AKADÁLYOKAT, MELYEKNÉL FOGVA

MEG KELL TALÁLNOD A MEGOLDÁST…

ÉS EGY ÚJ ÉRTELMET.

(Henri Michaux: Tartóoszlopok, Juhász Katalin fordítása)

vissza a lap tetejére

15. vasárnap

Úgy mentünk tegnap Verőcére, hogy előtte betértünk a veresegyházi medveotthonba, ahol jártunk már egyszer. Megváltozott a hely arculata. Belépőjegyet szednek (ez nem baj, jelképes összeg), kialakítottak a közelben egy fizetős parkolót, de az autósok nagy része nem ott áll le, hanem bemegy egészen a medveportáig, és odaparkol a gyalogútra, amin körbe lehet(ne) járni a területet. A kerítés előtt csodálkozik egy fából készült mackó, abba gyűjtik az adományokat, a szájába dobható a pénz. Ahogy a múltkor, úgy most is belenyúltam – nem kivenni, hanem betenni –, és merő ragacs lettem. Vicces emberek mézet nyomtak be a lyukon. Az élő medvék is el vannak rontva. Régen szépen élték bent a maguk életét, most viszont jószerével mindegyik a kerítés mellett masírozik fel és alá, mivel a látogatók etetik őket. Épp csak nem kunsztoznak az állatok almáért és mézért. Elszomorodtam. Távoztunkban kedves férjem azt mondta, hogy amikor 1993-ban Mallorcán egy víziparkban delfinbemutatót láttunk, melynek keretében kardszárnyú delfineket (vagyis orkákat, vagyis gyilkos bálnákat) is szerepeltettek, én azt a kijelentést tettem, hogy nem szeretem, ha ilyen erős, fenséges, méltóságteljes állatokat csicskáztatnak az emberek. Szóval kedves férjem ezt most felemlegette (a nemszeretemet), mondván, hogy gondolkodott azóta a dolgon, és úgy döntött, hogy egyetért velem.

vissza a lap tetejére

16. hétfő

Lakásunk előszobája területileg nem sok helyet foglal el, mégis álló napba telik kiolvasni. Amolyan gyékényféle van ugyanis a falon, teletűzdelve mindenféle jelvénnyel, papírral, fecnivel, jeggyel, képeslappal, egyebekkel. Egy csomó mindent alapjáraton meg sem vizsgálhattam még, mert kedves férjem helyezte el, jóval magasabban az én szemhatáromnál. Lógnak például kitüntetések (kiváló úttörő, kiváló katona, aranykoszorús kiszes), lejárt munkahelyi belépők és kondibérletek, akkreditációs kártyák (konferenciák, illetve fesztiválok), meccsjegyek, múzeumbelépők, külföldi színházjegyek, szállodai reggelizőkártyák, éttermi biléták, esküvői meghívó (a mienk), meghívó 10. házassági évfordulóra (a mienk), repülős beszállókártyák, párizsi metróbérlet, városligeti korcsolyabérlet, sajtcédulák (szó szerint) és ki tudja, mi még. Ott van például egy papírka, amire Mácsai Pál a Mario és a varázsló előadásán varázslásilag írt számot (333) és nekem adta oda ellenőrzésre. Valamint egy kis ajándékrajz Horesnyi Balázstól. És ott van a belépő a Ternyák Zoltán javára rendezett jótékonysági estre és a Bubik István emlékestre is. Mivel ezek fényképesek, úgy lettek elhelyezve, hogy a táskám rájuk lóg. Ne kelljen minden nap szomorúan az arcukba néznem.

Mai:

Szép Ernő. (Nem is én!)

OLYAN KÖNNYŰ NEKEM, ÉN MINDIG TUDOM, HOGY MEGHALOK. ÚGY DOBÁLOM, AMI VELEM TÖRTÉNIK MESSZIRE, ABBA A SÖTÉTBE.

vissza a lap tetejére

17. kedd

(A szavazók elsöprő többsége támogatta a hulló faleveleket. Akadt, aki egyúttal leadta voksát a decemberi hószállingózásra is :-) Az ellenpárti kedves olvasókat is biztatom: már csak két hét maradt hátra a hónapból…)

Némi késéssel ugyan, de megnéztem a De kik azok a Lumnitzer nővérek? című Bacsó Péter-filmet. Jujuj, de gyenge! Volt itt egy hasznavehető alapötlet, és attól kezdve egyetlen gondolat sem. De olyannyira nem, hogy célszerűbb lett volna az ételkritikus-páros helyett társtalan újságírót szerepeltetni, mert akkor legalább nem kellett volna ilyen kínosan erőlködni, hogy ezek ketten miket beszélgessenek egymással. Hanem azon nem lepődnék meg, ha Alföldi Róbert filmes karrierjét beindítaná ez a munka. Úgy néz ki, hogy jól áll neki a kamera.

Nem olvastam Gáli József Szabadság-hegy című drámáját, amelyet 1956. október 6-án mutatott be a József Attila Színház, most pedig újra, miután „nyomán” darabot írt belőle Darvasi László. Az előadás láttán az a benyomásom, hogy az eredeti mű elég rossz volt, viszont az új változat sem túl jó. Legalábbis ami Léner Péter rendezésében ott van a színpadon, az egy hosszan elterülő laposság. Galambos Erzsinek volt néhány erős pillanata. (Voltaképp a hangjáról ismertem fel őt, mert ilyen ősz öregasszonynak sosem láttam még.)

Az jutott eszembe most, mennyire tetszett nekem, amikor Kisvárdán Szemere Kata úgy mutatkozott be az embereknek, hogy „Szemere Katalin vagyok a Kisvárdai Lapoktól”. Elszoktam ettől, pedig amikor régen lapnál dolgoztam, magam is így csináltam. Sőt annyira sőt, hogy egyszer egy fárasztó nap végén, amikor munkaügyben sokat telefonáltam, a szerkiből hazafelé menet a Múzeum körúti hentesnél azt találtam mondani, hogy „Jó napot kívánok, Stuber Andrea vagyok a Film Színház Muzsikától, tizenöt deka parizert kérek”.

vissza a lap tetejére

18. szerda

Tegnap, amikor az Ódry Színpadon zenés keresztmetszetet tekintettünk meg a West Side Storyból és a Hairből, találkoztam Bába Krisztával, aki –  nyilván nem sejtve, hogy dokumentálok :-) – röviden összegezte igen pozitív munkatapasztalatait a színiegyetem új rektoráról.

Olvasom Spiró György Murlin Murlo-fordításában: Inna: Kopp-kopp!   Alekszej: Ki az?   Inna: Két feles! Bemehetek?

Ennek nem sok értelme látszik, de biztos, hogy az eredetiben, Nyikolaj Koljadánál erre gondolnak a szereplők: – Kto tam?Szto gramm!Zahagyi!

Ez a tréfás ivós oroszok játéka. Fogja az ember az egyik kezében a pohár vodkát, a másik kezével megkocogtatja a saját nyakát, ekképpen „kopogtat”. Aztán megkérdi: Ki az? Majd felel is a pohár helyett: Száz gramm. (Vagyis egy deci.) Gyere be! – mondja, és ledönti az italt. Maga a mozdulat – a torokpöckölés, ami egyébként a lengyeleknél is létezik – azt is jelenti, hogy részeges, vagy be van rúgva. (Mint amikor mi cumizós kézmozdulattal jelezzük, hogy valaki „tütükézett”.) Ez persze nehezen tehető át magyarra. (Hamarjában csak annyi jut eszembe piás szójátékként, amit gyerekkoromban apukám ultipartijában hallottam az egyik kártyástól, miszerint: Azt mondta az öreg Kis, hogy egy kicsit igyunk is!) Spiró a szavakat adja vissza korrekt módon. És hogy szól ez az Örkény Színház nyersített-jópofásított Guelmino Sándor–Orbán Eszter-féle verziójában? Így:  Kopp-kopp!Ki az?Vodkácska Bebaszova. Két feles. Bemehetek?

Annyit szeretek Nyikolaj Koljadában, aki primitív orosz emberek nyomorult életéről szokott írni, hogy van a darabjaiban bizonyos szomorú részvét. Ezt az Örkényben a Murlin Murlóból gyökeresen kiirtották.

vissza a lap tetejére

19. csütörtök

Erzsi barátnőm kérésére Koccanást néztünk a Katonában tegnap. Az előadás lassan három éves, köszöni, jól van. Nagyon szép társulati tabló képződik a színen, csupa remek színész jön-megy. (Hogy bírja vajon Nagy Ervin román segédmunkásként egyszerre tolni ki a hasát és a fenekét?!) Bizonyos pontokon vagy apróbb változások történtek a játékban, vagy csak hozzájuk igazodott az élet. Arra például nem emlékszem, hogy Vajdai Vilmos hőzöngő idegenvezetőként a bemutatón lyukas magyar zászlóval vezényelte-e a csoportját, vagy hogy Tóth Zoltán futballhuligán árpádsávos zászlót hordott volna magán.

Hazafelé jövet a SASCH divatáru kirakatában egy miniszoknyás, bőrdzsekis kirakati babát láttam, nyakában lógó géppisztollyal. Nyilván az ünnep végett. Vagy ez már a karácsonyi kirakat? Elmulasztottam megnézni, be van-e (t)árazva.

Mai:

A vége felé járok Faludy György Pokolbeli napjaim után című memoárjának. Kegyeleti okból nem nyilatkozom.

HIRTELEN SZOVJET ŐRNAGY ROBBANT BE NÉHÁNY GÉPPISZTOLYOS KATONÁVAL ÉS TOLMÁCCSAL. KIJELENTETTE, HOGY ELLENFORRADALMI SZABOTŐRÖK VAGYUNK, AKIKET NYOMBAN KIVÉGEZTET, ÉS FELTETT KARRAL A FALHOZ ÁLLÍTOTT BENNÜNKET. AZTÁN KIMENT, DE A SZOMSZÉD SZOBÁBAN, AMERRE AZ EGYETLEN KIJÁRAT NYÍLT, SZOVJET KATONÁK ITTAK ÉS KOCKÁZTAK. ÖNKÉNYTELENÜL A RÉGI RÓMAI ZSOLDOSOK ÉS AZ ELSŐ KERESZTÉNY VÉRTANUK JUTOTTAK ESZEMBE.

vissza a lap tetejére

20. péntek

Voltam pár éve Berlinben a Deutsches Theaterben, Ványa bácsit láttam egy nagyon Lenin forma Ványával. Most ők jöttek hozzánk, a Faustot hozták a Nemzetibe, alaposan meghúzva. Jószerével mindent eldobtak, ami Goethéből látványos vagy cselekményes lehet, csak a Margit-vonalra koncentráltak, csupaszon, szövegközpontúan.

Azt hiszem, nekünk nincs ilyen színészünk, mint amilyen a Faustot játszó Ingo Hülsman. Magas, vállas, kisportolt férfi, entellektüel fejjel. (És még haj is van a fején.) Talán Cserhalmi György jöhet szóba alkatilag, de ez a német ember sokkal fegyelmezettebb fizikum, és nagyon tud beszélni, ami Cserhalmira nem annyira jellemző. Magabiztos, leszűrt, kimunkált alakítás a Faustja. Érdekes, hogy szinte egyáltalán nem gesztikulál, csak a csúcsjelenetben ereszti szélnek a karjait, amikor háromszor is elmagyarázza Margitnak a maga viszonyát istenhez. Távolról Bogdán Zsolt Woyzeckje is eszembe jutott róla, csak mert Bogdán abban a szerepben olyan, mint egy felhúzott íj. És ennek a Faustnak is volt némi megfeszített húr jellege.

Nagy taps zárta az estét, száz okból. A 72.: a közönség megörült, hogy a Faust-dráma méretéhez képest milyen korán végeztünk. A 81.: a németeknek nagyon tetszett a ritmikus vastaps mint helyi sajátosság.

Más. Megállapítottam, hogy végre kedves férjemnek is fehéredik kicsit itt-ott a haja. Bár azt sem bántam, ha a velünk szembejövők azt gondolták magukban, hogy milyen szép nagy fia van ennek az ősz anyókának!

vissza a lap tetejére

21. szombat

Úgy emlékszem, nincs húsz éve, hogy a kaposvári színház épületét felújították. Tegnap megállapítottam, hogy meglehetősen lepusztult. Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen szép, nagy, színes házzal ennyire rosszul bánhat az idő. Magát a társulatot is kissé lelakottnak találom. A Marica grófnő, amit néztünk tegnap, egy szerény befektetésű, hagyományos operett-előadás. Hagyományos alatt itt most azt értem, hogy csöppet sem emlékeztet arra, amit „kaposvári operettnek” hívtunk. „Egy az egyben” jelleggel rendezte Babarczy László a produkciót, amely a legkevésbé sem dagadozik a rendezői kreativitástól és a színészi túlhabzástól.

Azért kitérnék a két pozitívumra. Az egyik Sáfár Mónika, akinek a hangja talán némileg mattabb, a teste meg teltebb lett mostanra (ügyesen és szépen öltöztetik Cselényi Nóra jelmezei), és lenyűgöző szaktudású klasszikus primadonna. Öröm nézni a tartását – ahogy derékból kicsit ferdén megfeszíti a felsőtestét! gyönyörű! –, a eleganciáját, a kecsességét, a finom, autentikus játékocskáit. A másik Kőrösi András, akinek az a szexepilje, hogy bonvivánként kicsit suttyós, miközben van hangja, svungja, kiállása. Pontosan olyan, amilyennek ezen a poszton egy operettben lenni kell: a nézőnő titokban elandalodik a zsöllyében, hogy milyen lenne, ha vele állna szemben ez a stramm Csizmás Kand úr.

Mai:

„HA TE MEGCSINÁLTAD, CSIBI NÉNI” – ez a címe a MaNcsban megjelent Nagy Tímea-interjúnak (Simon Andrea készítette), amit okvetlenül belinkelek majd ide, mihelyst a lap portálján elérhetővé válik az archívumban. Mert gyakran elkeserít, hogy Magyarország olyan, amilyen, néha viszont meghatottan tudok örülni, hogy ilyen is van köztünk, mint Nagy Tímea. Csodálatos egy nő.

vissza a lap tetejére

22. vasárnap

      Sóhajtott, szuszogott, nem aludt el ugyan, csak kábult volt és ernyedt, kábult és ernyedt, mint egy lóherés a forró júniusi napsütésben, egy lóherés, mely fölött méhek repdesnek-köröznek, méhek és sárga lepkék. (Virginia Woolf)

vissza a lap tetejére

23. hétfő

56 csepp verítéket vért néztünk tegnap, Annamari nyomására, aki szerette volna viszonthallani P. Tamás megasztár „aranyos nyuszihangját”. Magam is érdeklődéssel figyeltem a fiatalember produkcióját, és arra jutottam, hogy Nemecsek Ernő volna az ő igazi szerepe. A partnernője, Veres Mónika, igazán meggyőző énekhang.

(Azt szeretem a naplóírásban, hogy – ellentétben a kritikával, amit egyébként ezúttal is fogok abszolválni – itt nem kell szerteágazóan írnom az előadásról. Ha a kedvem úgy hozza, akkor csupán egyetlen szeletkéről emlékezem meg, vagy csak egy asszociációról, amit a játék keltett bennem.)

Nos, ez itt a Papp László Sportarénában minden volt – koncert, revü, akciófilm, reminiszcenciadömping és népünnepély, –, csak színház nem. Lehetetlen is bejátszani egy ekkora teret. Ügyes is, ügyetlen is a dolog, de volt mit nézni. Kedvenc Szanitter Dávidom fekete frakkban forradalmárkodta végig az estét. Egy isten háta mögötti faluban, ahol Kaszás Attila tiszteletes díszlettemploma minimum székesegyház, katedrális. Nagy csatajeleneteket süketültünk végig.

Mai:

Az 56 csepp vér honlapjáról, a Színes Bulvár Lap cikkéből (szerzője Lakatos Levente), P. Tamás nyilatkozata:

NAGYON MÓKÁS DOLOGOK SÜLNEK KI A PROBÁKBÓL, HISZEN MÉG MINDANNYIUNKNAK SZOKATLAN A SZEREPKÖR. MÓNIKÁT NAGYON SZERETEM, MINT EMBER, A VALÓ ÉLETBEN SOHA NEM TUDNÁM UTÁLNI.

vissza a lap tetejére

24. kedd

Köszönöm a kedves, aggódó-érdeklődő telefonokat, esemeseket!

Ha negyedórával később indulunk el tegnap délután, akkor valószínűleg ki sem jutunk a Tanács Károly körúton át a Belvárosból. (Úgy is járhattunk volna, hogy a békés, harckocsizós, Molotov-koktélos demonstrálók, akiket folyamatosan provokált a rendőrség, esetleg békésen átlényegítik barikáddá az autónkat.) De időben elindultunk Egerbe, ahol a színház a bukott forradalmat stílszerűen egy bukással ünnepelte. A Te rongyos élet  zenés tragikomédia díszbemutatóján az összes kínját átéltük a sajnálatos eseményeknek. Szinte minden ízében sikerületlen produkciót láttunk.

Hazafelé végig frászban voltam, hogy a beígért vidéki gazdák miatt esetleg lezárják Budapestet, nem jutunk haza, miközben otthon vár bennünket két mégiscsak gyermek, ha felnőtt is. Meg sem próbáltunk kocsival bejönni a Belvárosba, kedves férjem budai dolgozójában tettük le az autót, és aztán némi taxis városnézést követően érkeztünk haza éjfél után. Nyugodt és meglehetősen üres volt a város, ahogy jöttünk. De nálunk, az utcánk végén még bőven látszott-hallatszott az Erzsébet hídi állóháború.

Sok most bennem az indulat és a keserűség.

vissza a lap tetejére

25. szerda

Megnéztem a Szabadság, szerelem című profi magyar hollywoodi filmet. Amikor először megjelent a vásznon Dobó Kata smink nélkül, valósággal visszahőköltem. Fenyő Ivánt – aki a legkevésbé sem zsánerem – egész kedvesnek és férfiasnak találtam. Csányi Sándor és Haumann Péter jó igazán. Meg az bájos, ahogy a valós vízilabdázók (Szécsi Tamás, Székely Bulcsú) némán, együttérzőn asszisztálnak ott a pólócsapatban. Különösen aranyos, hogy a végén, amikor megnyerik a melbourne-i olimpiát, fent állnak a dobogón sorban, és a sportolók fejjel fölébe magasodnak a színészeknek. Végtére is egy dobogóra mégsem tehetnek külön dobogót Fenyő Iván alá…

A film egyéb vonatkozásaiba nem bocsátkoznék bele ezekben a forradalmat utánjátszó időkben, amikor kitört kirakatok mellett tartottam a Puskin moziba, és kis híján siratóasszonnyá lettem, mivel a Felszab téren még tegnap délután is ott lógott a levegőben a könnygáz.

Mai:

A film honlapján ismertetik a szereplő színészek életrajzát. Dobó Katáról ezt írják:

A RUTTKAI ÉVA SZÍNHÁZBAN KAPOTT SZEREPET A VEREBES ISTVÁN RENDEZÉSÉBEN KÉSZÜLŐ MOLNÁR FERENC A FARKAS CÍMŰ DARABJÁBAN, MELYNEK CÍMSZEREPLŐI KERN ANDRÁS ÉS KASZÁS ATTILA.

Vajon Kern András játssza a névelőt és Kaszás Attila a farkast, vagy fordítva?

vissza a lap tetejére

26. csütörtök

Pécsre mentünk tegnap délután, beüzemelni Annamarinál az internetet – azért kell, mert kevés a jegyzet, és a tanárok a netre teszik fel a vázlatokat –, majd megnéztük a Nem félünk a farkastólt a Nemzetiben. Meglehetős produkció. Bár magát a rendezést – Béres Attila munkáját – nem mondanám ideálisnak, mert hiányzik belőle a takarékosság és a fokozatosság. Szélsőségesen erőteljes az előadás: az első pillanattól kezdve az utolsóig tombol a durva harc Martha és George között. Majd a legvégén George a karjaiba veszi Marthát, beviszi a tükrös falú hálóba, ahol meglepő módon bárányfelhős ég és zöld mező várja a párt. Leheveredve eltűnnek az aljnövényzetben – alighanem nekiállnak új gyermeket nemzeni.

Leszögezem, igen erős színésznégyes ez: Udvaros Dorottya, Balikó Tamás, Darabont Mikold, Zayzon Zsolt. Nem kívánhatunk ennél jobb szereposztást, én nem is kívánok. Van a második rész elején Marthának egy kis monológja, amelyben az apjához beszél. Örökkön örökké sírsz – panaszolja, és ezt Udvaros Dorottya egészen pontosan avval az intonációval és olyan hangon mondta el, mintha ő lenne a Csomós Mari :-)

Mai:

KERTÉSZET   PARKÁSZAT – ezt láttam Pécsre menet egy mikrobusz oldalán. Ízlelgetem. Parkász leszek, fát nevelek.

vissza a lap tetejére

27. péntek

A napokban az jutott eszembe, talán akad majd olyan kitüntetett is, aki egy váratlan fordulattal nem fog kezet Sólyom Lászlóval. Akkor köztársasági elnökünk – miután magához tér a megaláztatásból – esetleg el fog tűnődni azon, hogy milyen jelentős érdemei vannak e szép, újmódi szokás meghonosításában.

Morris Panych A nénikém meg én című törmelékes színdarabkája – amelynek bemutatóját tegnap láttam a Thália Új Stúdióban – kétszemélyes, morbid humorú játék, villámtréfás beütéssel. Egy beteg, haldokló vénasszony és az „unokaöccse”. Jobbára az utóbbi beszél. Jámbor József és Berek Kati adja elő Cserje Zsuzsa rendezésében.

Nem kell egyetérteni velem, de én úgy vélem, hogy nem egészséges emberrel játszatni a nem egészséges embert, ez minimum kétes vállalkozás. (Még ha a feltételezhető indítékok nagyon méltányolhatóak is.) Ilyenkor ugyanis inadekvát érzéseket hívnak elő a nézőből. Nem a hősnőt figyeljük aggodalommal, részvéttel, szánalommal vagy borzadva, hanem magát a színésznőt, amint megküzd minden egyes szóért vagy mozdulatért. És még a szerepben csak hagyján, de az előadás végén (miután a darabban már meghalt) még ki kell kászálódnia az ágyból, tapsra menni, hajlongani, távozni. Tegnap este Berek Kati a tapsnál hanyatt vágódott. Halálra váltunk. Miután felszedték valahogy, kedvesen, megnyugtatólag kiszólt a közönséghez, hogy nem ütötte ám meg magát.

Mindazonáltal remélem, hogy ezt az effektet nem tartják meg.

vissza a lap tetejére

28. szombat

A Vidám Színpadon jártam tegnap a Közelebb (Closer) előadásán. Meglepőnek, egyben meglepően jónak találtam. (Elősegítette ezt az élményt, hogy nem láttam a filmet.) Közepeskén kezdődött a dolog, de az rögtön látszott, hogy Simon Kornél jó lesz – színészileg kinyíltnak, férfiként titokzatosan vonzónak mutatkozott –, azután nemsokára jött egy pazar-bizarr jelenet, amelyben Mihályfi Balázs és Simon Kornél egy internetes szexoldalon cseteltek, s onnantól kezdve nyert ügy volt. Élveztem. Három remek színészi alakítást nyugtáztam – Mihályfi, Simon és Kovács Vanda –, Bánfalvi Eszter viszont nem jött be nekem. Jellegtelennek és nyafkának láttam, és még a többször emlegetett nagyon szépséget sem fedeztem fel az ő Alice-ében. Talán ha levetkőzött volna meztelenre. De elmismásolta. Pedig ha van darab, amiben muszájna, akkor az ez. Végtére is sztiptíztáncosnőt játszik.

Simon Kornél figurája meg nekrológokat ír egy napilapnál, ebből él, hárman vannak a rovatban. Anemjóját! Vagyis inkább: ajóját! Vajon hány színikritikusa lehet annak az újságnak, amelyik nekrológusból hármat tart! Tulajdonképpen egy ilyen nekrológírói állás feküdne nekem…

Mai:

AZ EMBER MINDIG TANUL, ÉS SEMMIT SEM VÁLTOZIK – állapította meg Mihályfi Balázs a darabban.

vissza a lap tetejére

29. vasárnap

Még a múlt héten kiadta Csáki Judit a novemberi Színház-munkát: írjak a kaposvári Három nővérről. Aztán a héten összefutottunk egy előadáson. – Ugrott a Három nővér-kritika – mondta. – Miért? – kérdeztem. – Nem mondtad – mondta kicsit szemrehányóan –, hogy részben a te fordításodat fogják játszani. 

Alaposan meglepődtem. Megnéztem a színház honlapját, nem tüntetnek fel fordítót. Érdeklődtem Rusznyák Gábor rendezőnél. Azt válaszolta, hogy ő (illetve a dramaturgja, Porogi Dorka) három fordítást használt. Az előadás szövegében lesz 60% Morcsányi Géza, 35% Kosztolányi Dezső és  5% tőlem. Reméli, engem erről majd értesítenek.

Igen megtisztelő társaságba kerültem, még sincs nékem örömöm. Pedig büszkeséggel tölt el, hogy a virágkorát élő Morcsányi és a szintén nem rossz nevű Kosztolányi mellé befértem öt százalékkal. De csekély ez irányú tapasztalatomból úgy tudom, hogy az ilyesmi nem így szokott történni. Megelőzi megkeresés, kérés, szerződés. (Félreértés ne essék, nem pénzt reklamálok. Az eljárást nem értem.) Mégiscsak megkérdezhették volna, nem bánom-e, ha valamicskét hasznosítanak a fordításomból. (A kaposvári színház honlapján belebotlottam a Szerzői jogok – adatvédelem nevű oldalukba. Érdeklődéssel elolvastam, s megtudtam, hogy a jogosult előzetes írásbeli engedélye nélkül tilos a szellemi termékét felhasználni, értékesíteni. Itt jegyzem meg, hogy a honlapom – a naplómat is beleértve – szintén saját szellemi termék!!) Felvetettem Rusznyák Gábornak ezt is, és a válaszából megtudtam, hogy a darabfordítás, az más. Az színházi szöveg, amibe ő bármikor belejavít. Mondjuk azt nem írta, az is része-e a gyakorlatának, hogy a fordító(k egyike) ne is tudjon róla. Viszont megjegyezte, hogy nekem eddig sem volt jó véleményem róla, és nyilván ezután sem lesz. Különös gondolat. Nem ismerem őt, soha nem beszéltünk. Véleményem legfeljebb arról a hét-nyolc rendezésről van, amit láttam tőle. Némelyikről írtam is, hol jobbat, hol kevésbé jót. De ha egy színházrendező azt hiszi, hogy a kritikában az ő személyét véleményezik, azt nagyon sajnálatosnak tartom.

Elszomorítóan nem értettük meg egymást a levélváltásban.

(Nem tudom, sikerült-e, de nem személyes sérelemről, hanem egy, sőt több jelenségről szerettem volna beszámolni itt.)

vissza a lap tetejére

30. hétfő

Először fordult elő velem olyan jóság az iwiwen, hogy megtalált valaki, akit évtizedek óta nem láttam, nem hallottam felőle, és mostani levelezésünkben 1980-83 környéki eseményeket és emlékeket egyeztetünk, idézünk, rakunk össze, örülve neki.

Szávai Viktória milyen szép! Csomós Marinak meg van egy Törőcsik Mari-mosolya, ami arról ismerszik meg, hogy nem lehet tudni, nevetés vagy sírás következik belőle. Kiss Diána Magdolnában megláttam egy leendő Arielt. Kováts Adél pedig élvezettel dorbézol tépett rövid hajú fekete parókával a fején, feketével erősen körbefestett, démonian világító szemmel – teljesen Antigoné-arca van így. Ezek az impresszióim voltak tegnap este a Radnótiban a Szentistvánnapi búcsú premierjén, amikor már rég elvesztettem a fonalat. Azt hiszem, semmilyen értelemben nem elég vad, elsöprő és magával ragadó a kólójuk.

 Mai:

NEM HAGYSZ MEGHALNI, ERŐSEBB VAGY, MINT A HALÁL – mondta Wéber Katának Szervét Tibor a darabban, ha talán nem is idézem pontosan, de épp nem áll módomban ellenőrizni. A katalógus szerint van Krleza-kötetünk, tudom is, hogy néz ki, de nincs a helyén a polcon, Kroetz mellett, és sejtelmem sincs, hová kódoroghatott. Szét tudnék robbanni ilyenkor. Mi lenne, ha műveleti területté nyilvánítanám a könyvespolcokat? Senki be ne tehesse oda a lábát  kezét. Legfőképpen én. Elvégre nem valószínű, hogy más lelkén szárad ez a nemtalálom könyv.

vissza a lap tetejére

31. kedd

Nincs most semmi. 56 csepp vérzek épp.

Hozta a postás az esedékes Criticai Lapokat, kiolvastam, és megállapítottam, hogy az a legjobb cikk benne, amit Valló Péter írt Hamvai Kornél laudációja gyanánt. (Jobban nézne ki ez a mondás, ha nekem is lenne művem ebben a számban, de hát történetesen nincs. Bár ha lenne, az sem igen változtatna ezen.) Jött más is: Belvárosi Bulvár néven Rogán Antal személyi kultikus brosúrája. Hatalmas, színes címlapképpel, ezen szokott Rogán Antal gyereket sétáltatni, krumplit árulni vagy igét hirdetni. Új polgármesterünk önmagában véve is kész csapás. A nagy, általános osztogatás a programja. Például a kerület minden diákjának az önkormányzat állja a havi BKV-bérletét. Látjuk, ugye, magunk előtt tömegével a rászoruló, középkorú belvárosi lakosokat, kiknek gyermekeit közpénzen kell utaztatni Pesten, még akkor is, ha – teszem azt – Cambridge-be járnak egyetemre?!

George Orwell A lelkész lánya című könyvét fejeztem be most.  Az első regények egyikeként került ki az írói laboratóriumból, 1935-ben. Míves, aprólékos, bizonyítani akaró. Érdekes.

(Ja, persze mi nem vesszük igénybe. Mármint a tanulóbérlet-térítést.)

vissza a lap tetejére

vissza a napló oldalra

Stuber Andrea honlapja

vissza a főoldalra