Stuber Andrea naplója

 

© netrights: Stuber Andrea

 

vissza a napló oldalra

Stuber Andrea honlapja

vissza a főoldalra

2005. december:

hétfő

kedd

szerda

csütörtök

péntek

szombat

vasárnap

      1 2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

31

 

Napló:

1. csütörtök

Christian Dietrich Grabbe majd’ kétszáz éves, nálunk még nem játszott Don Juan és Faust című drámája a temesváriaktól, a jónevű kanadai román Alexander Hausvater rendezésében. De hát muszáj nekem mindenről beszámolni?! Na ugye.

Ha most kritikát kellene írnom, gondban lennék. Igaz, akkor erősebben figyeltem volna. De más foglalkoztatott, el-elkalandoztak a gondolataim. Annyi biztos, hogy expresszív és formátumos előadás. Gyönyörű volt például az a jelenet, amikor Faust egy kismedencében halálba szeretkezte a Don Juan Donna Annáját. (Milyen klasszul spanyolosan mondta Balázs Attila: „Don Juan”, amikor bemutatkozott!) Balázs Attila és Demeter András a címszereplők. Két jelentékeny színész, és ez minden megmozdulásukon látszik. Ahogy ezek ketten szembe tudnak fordulni egymással… (Az a régi Lorenzacciójuk is milyen nagyszerű volt!) Ezúttal meg is vívtak egymással lézerkarddal. Bár azt meg nem mondom, ki nyert. Megmondanám, de nem tudom.

Brüsszeli tudósítónk, Halmai Kati legfrissebb jelentése szerint a Leuveni Egyetem hallgatóinak sörözéskor is jár diákkedvezmény. De komolyan. Vannak olyan kocsmák, ahol az első korsót ingyen vehetik igénybe.

vissza a lap tetejére

2. péntek

Nos, a szép sikerű írásbeli után a szóbeli sajnos nem jól ment Máténak. Ez sokat rontott az eredményén, és végül mindösszesen csupán 2 ponttal tudta gyarapítani a felvételi pontszámát. Eléggé messze került tehát a cél. Hogy most mi lesz? Nézeteltérés. Azután majd bizonyára megegyezés, döntés, és valamiféle dolog.

Az Állami Bábszínház foyer-jában ki van állítva (illetve függesztve) egy vitrinben Hakapeszi Maki!! Ezt csak most vettem észre, amikor megnéztem a Szegény Dzsoni és Árnikát. Elég helyes darab. A teljes életnagyságban fellépő színészek játékát – főleg a vendég Kátay Istvánét – kissé ugyan darabosnak és göröngyösnek találtam, viszont a bábokra nem lehet panasz. Östör királynak még a dús szemöldökét is mozgatni lehet. Ragyogó volt az animáció is: egy teljes bábrablóbanda focizott filmen.

Mai:

Lázár Ervintől, szeretettel:

EZ VOLT A MÚLT – MORMOGTA BERZSIÁN. – MOST, HOGY SZAKÍTOTTAM AZ EMBERISÉGGEL, ÚJ MÓDI KEZDŐDIK ITT. NEM FOGTOK TI ENGEM VILÁGOS NAPPAL ELSZOMORÍTANI.

vissza a lap tetejére

3. szombat

A bíróságok működéséről az első riasztó tapasztalatokat kedves férjem válása és gyermekelhelyezési pere kapcsán szereztem. (Bírónő, pszichológus szakértőnő.) Az igazságszolgáltatásba vetett hitem akkor rendült meg, amikor a bátyám pereit láttam, amelyeket az őt elbocsájtó munkahelye ellen indított. Akadt olyan pere, amit úgy veszített el, hogy csak a végeredményről értesült. A tárgyalásokon felperes létére nem volt jelen, nem tudott róla ugyanis, mert az idézéseit a józan ész és a megadott lakcím ellenére a munkahelyre küldték, ahová ő be sem tehette a lábát. (Azóta már újra ott dolgozik.)

Arról jut ez eszembe, hogy van egy Alkotmánybíróságunk. Ennek a törvény szerint (1989. évi XXXII., 2. fejezet 3.§) Esztergomban kellene működnie. De mivel az alkotmánybírók pestiek, és feltehetőleg a kényelmi szempontjaikat elébe helyezték a törvénytiszteletnek, nem költöztek Esztergomba, Sólyom Lászlóval az élükön, hanem a fővárosban regnálnak. És fel sem merül, hogy ez így nincs rendben. Hogy vagy a törvényen kellene változtatni, vagy olyan bírákat választani, akik hajlandóak ingázni, esetleg lecserélni az Alkotmánybíróság tagjait csupa esztergomi lakosra.

Ha meg az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsot veszem, az közleményben tudatta nemrég, hogy a Legfelsőbb Bíróság tisztában van a maga alkotmánysértő gyakorlatával (felülvizsgálatnál egyedül eljáró bíró, további jogorvoslati lehetőség nélkül), de az Országgyűlés eddig még nem kötelezte őket jogszabály-módosítással a változtatásra. Ez a szép, öntudatos álláspontjuk. Az is inkább engem aggaszt, mint az illetékeseket, hogy mostanában a Bíróságról és az Ügyészségről ki-kiszivárognak dolgok idő előtt, majd szigorú vizsgálat nyomán nem találják meg a felelősöket, és kész.

Aztán ha alaposan körüljárnám a miniszterelnökeinket (voltakat, jelenlegit, jövendőt), esetleg találhatnék egy-két törvényt, amitől ők szívesen eltekintenek, ha épp róluk van szó. Így megy. Elég magas poszton az ember (vagy szervezet) már válogathat, hogy melyik törvényt tartja be és melyiket nem.

vissza a lap tetejére

4. vasárnap

Mai:

VLAGYIMIR MAJAKOVSZKIJ: ÉS MÉGIS

                                               

AZ UTCA BESÜPPEDT, MINT EGY SZIFILISZES ORRA.

A FOLYÓ KÉJESEN NYÚJTÓZIK AZ ELÖMLŐ NYÁLBAN.

LEDOBVA, A VÉGSŐ LEVÉLKÉIG, FEHÉRNEMŰIT SORRA,

A KERT SZÉGYENTELENÜL HEVERT A KÉSŐ NYÁRBAN.

 

KILÉPTEM A TÉRRE,

S AZ ÉGŐ PALOTÁT

MINT VÖRÖS PARÓKÁT A FEJEMRE HÚZTAM.

KÖRÖTTEM RÉMÜLET: AGYAMBÓL FÉLIG NYÍLT SZÁMON ÁT

KIFICÁNKOLT EGY LE NEM NYELT SZÓLAM.

 

DE ENGEM ITT NEM SZÓLNAK MEG, NEM SZÁLL RÁM ÁTOK,

PRÓFÉTA LÁBNYOMAIMRA HULLANAK VIRÁGOK.

HORPADT ORRÚAK, TI MIND TUDJÁTOK –

HOGY ÉN VAGYOK A POÉTÁTOK.

 

UTOLSÓ ÍTÉLETÜK RIASZT, MINT A ROSSZKOCSMA-ASZTAL!

ENGEM, EGYEDÜL, LÁNGJAI KÖZT A NAGY ÉPÜLETNEK

A PROSTITUÁLTAK SZENTSÉGKÉNT HORDOZNAK ÁHÍTATTAL,

S BŰNBOCSÁNATUKÉRT ISTEN FELÉ LENGETNEK.

 

ÉS ISTEN ELSÍRJA MAGÁT, OLVASVA VERSEIMET!

NEM IS SZAVAK – GUBANCOLT LÁZ-GÖRCSÖK EZEK;

S KÖNYVEMMEL A HÓNA ALATT FUTÁSNAK ERED,

S LIHEGVE SZAVALJA EL ŐKET ISMERŐSEINEK.

(Tamkó Sirató Károly fordítása)

vissza a lap tetejére

5. hétfő

Nagyon izgalmas vállalkozás A sötétben látó tündér. Voltaképp következik is Bagossy László eddigi Örkény színházi rendezéseiből, Az arab éjszakából és a Koldusoperából. Mindenesetre kész istenkísértés, legalábbis gyerekkísértés. Mert az erősen kétséges, hogy a vizuálisan porig bombázott ifjú nemzedékek képesek-e szavak hallatán világot látni. (Nekem rosszak a tapasztalataim.) Itt az az alaphelyzet, hogy Pogány Judit ül a színpad közepén és mesél. Sokat van sötét, amikor is el kell képzelnünk, ami épp történik. Aztán időnként mégis megelevenedik egy-egy kép, és akad olyan hátborzongató pillanat, amikor az ember szinte elbizonytalanodik: ezt most a lelki szemeivel látta, vagy valóban ott volt a színpadon… Különleges kaland. (Gyerekprogramról jut eszembe, szemügyre vettem a karácsony előtti Padlás-kínálatot a Vígben. Már hosszú évek óta nem jártunk Padláson, volna kedvünk. Felhívtam Kaszás Attilát, hogy melyik előadást játssza ő, de egyiket sem. Hát mire jó egy kaszástalan Padlás?! – kérdem dohogva.)

Este a Barbara őrnagy, Shaw nyomán. A szokásos Stúdió K-fíling a családias pincében. Talán egy kicsit belefáradtunk már ebbe a dologba, vagy ők, vagy én, mindenesetre engem nem ragadott magával az előadás. Maira formálták a darabot, mégse lett mai. Annyi bónusz van, hogy Fodor Tamás is játszik benne, lehet nézni a színpadon. Szeretem nézni.

vissza a lap tetejére

6. kedd

Egy szakállas, szemüveges, puttonyos Mikulás mászik épp be az erkélyünkre. De komolyan. Meg lehet tekinteni, mert hetekig mászni fog.

A többnapos esőzésnek máris megvan a hozama: a vécénk falán vizet könnyezik a csempe. Ez egy rendes beázás kezdete.

Nem tudom, mi ez, talán valami vírus, de ragályos blogabbahagyás van, úgy látszik. Se Olga Szemjonovna, se a Kispapa. Lehet, hogy magam is veszedelemben forgok?!

A gyakorlatom az, hogy csak akkor kapcsolom be a tévét, ha meg akarok nézni valamit, és ez ritkán fordul elő. De még így is látok néha olyasmit, amit nem kéne, amikor más tévézik éppen. Ekképpen találkoztam tegnap, fájdalmasan, Gazdag Tiborral a Szulák Andrea show-ban. Rokonszenves, erős, jól jegyzett vidéki színész volt ez a szép ember másfél évtizedig. Sajnos a kutya sem ismerte a városán és a szakmán kívül. Aztán elment egy szappanoperába, címlapokra, tévéshow-kba érdektelen magánéleti sztorikat mesélgetni, és már soha nem lesz az, aki volt. Megértem én ezt, de elszomorít.

Mai:

Egy novemberi apróhirdetés, Gabnai Kati küldte villámpostán.

GYÓGYPEDAGÓGUS TANÁRNŐ ÁLLÁST VÁLTOZTATNA, SZOLGÁLATI LAKÁS SZÜKSÉGES. LEVÉLCÍM: KRIKSZKRAKSZ. TISZTELT IGAZGATÓK! AKIK ERRE MÁR ÍRTAK, KÉREM SZÍVESKEDJENEK MEGISMÉTELNI LEVELÜKET! UGYANIS A HENTESTŐL HAZAFELÉ MENET MEGTÁMADOTT EGY KUTYA, ÉS A HÚSSAL EGYÜTT A LEVELEKET IS ELVITTE – EZÉRT NEM TUDOM, HOGY HONNAN ÉRKEZTEK A LEVELEK.

vissza a lap tetejére

7. szerda

Olvastam a minap egy Kövér László-interjút az Indexen, és értetlenkedem. Buszvezetőként csak az dolgozhat, aki időről időre alkalmassági vizsgát tesz. Párt- és országvezető meg bárki lehet? Ennek az embernek a személyisége – az elmúlt tizenöt évben tapasztalt megnyilvánulásai alapján – ordítva kiált más foglalkozás után.

Családi öröm: Ervin unokaöcsémet – aki számítógépes szakember – három hónap próbaidő után véglegesítették munkahelyén, a tv2.hu-nál.

A Vidám Színpadon jártam tegnap Vízkeresztet nézni. Egy négyfős, középkorú társaság ült mögöttem, a kezdés előtt nyugtalanul figyelték egyrészt a sok fiatalt a nézőtéren, másrészt a hangszereket a színpadon. Ha musical lesz, elmegyünk és berúgunk – mondta az egyikük. Azután belecsapott a Quimby élőben és Schlanger András szaxofonozott hozzá élőben, és hallottam a kicsörtető mozgást a hátam mögül.

Puskás Tamás kezei között leegyszerűsödnek a Shakespeare-ek, az tény. Van némi gyorsforraló és egyszerhasználatos jellege a rendezéseinek. De azt nem mondanám, hogy nemtelen szórakoztatás ez. Kovács Vanda mint Cesario nagyon helyes fiúnak bizonyult, nekem tetszett. Simon Kornélnak is kedvelője lettem mostanra. Továbbá bátran támaszkodhattam Szakács Tibor és Borbás Gabi munkásságára. Figurateremtés, szakszerűség, megbízhatóság.

vissza a lap tetejére

8. csütörtök

Voltaképp először fordult elő tegnap, hogy élveztem az angolórát. Ezúttal ugyanis egyetlen dedós játékot sem kellett játszani, nem volt se labdázás, se dobókockázás, se cédulák egymás hátára ragasztása. Tisztára mintha felnőtt emberek idegen nyelvet tanulnának!

Délután Pécsre indultam Béres Attila rendezte Liliomot nézni. Ennyi útépítéses torlódást életemben nem láttam, három és fél óráig tartott az odaút. Szép előadás. Darabont Mikold jó húzás volt. (Erdélyből szerződtette őt Balikó, Zayzon Zsolttal párban). Annyira erős Julika, hogy tulajdonképpen nem is szabadna itt annak történnie, ami a darabban lezajlik. Darabont Julikájának simán pórázon kellene vezetnie Köles Ferenc kölyökkutyaképű Liliomját. És akkor nem hal meg senki sehogy, hanem máig boldogan házmesterek az Aradi utcában.

Mai:

A Liliomból.

JULI: NEM VESZEKEDTEK SOHA?

MARI: CSAK MIKOR ÉRZÉKISÉG VAN.

JULI: ÉRZÉKISÉG?

MARI: MEGFOGJA A KEZEMET, ÚGY SÉTÁLUNK. AZTÁN LÓBÁLNI AKARJA A KEZEMET, ÉN MEG NEM HAGYOM. ASZONDOM: MARADHASSON. Ő MEG ASZONDJA: MÉR OLYAN DACOS? MEGIN AKARJA LÓBÁLNI, MEGIN NEM HAGYOM. AZTÁN SOKÁIG NEM HAGYOM, ADDIG, AMÍG EGYSZER CSAK HAGYOM. AKKOR LÓBÁLJUK A KEZÜNKET. FÖL, LE, FÖL, LE, ÉS EZ AZ ÉRZÉKISÉG. EZ IS TILOS, DE SZÍVEM JOGA.

JULI: ÍGY ÉLSZ BOLDOGAN.

vissza a lap tetejére

9. péntek

Tíz éve Párizsban, ott voltak így kitéve versek a metróban, mint most nálunk Budapesten. Akkor a gumikerekű vonalon egyszer egy Illyés Gyula-versre is akadtam. (Azokon a vonalakon járnak gumikerekű szerelvények, ahol hosszan megy felszínen a metró. Hogy ne legyen annyira zajos. Például a zöld hatos, a Nationtól az Etoile-ig.)

Úgy fest tehát, hogy Csányi János lesz a debreceni színigazgató és Vidnyánszky Attila a főrendező. Körülbelül fél évre saccolom azt az időszakot, amíg problémamentes lesz az együttműködésük. De azt sem tartom lehetetlennek, hogy Vidnyánszky már előbb visszalép. Elvégre ezt tette akkor is, amikor Csomival együtt pályázták a nyíregyházi színházat.

A szemem gúvadt ki, de valóban az szerepelt a tegnapi Népszabadságban, hogy „a felsőoktatási intézményekben oktatók és a tudományos kutatók legkisebb havi fizetése áprilistól 416500 forint lesz”. Amennyiben ez igaz, kedves férjem minimum 120-130 százalékos béremelésre számíthat! Hiszem, ha látom. (Közölte a helyesírás-ellenőrző, mindenbe belebeszél, hogy a gúvadt rövid u. Megnéztem a helyesírási szótárt, majd az értelmezőt, és egyikben sincs sem guvadt/gúvadt, sem kiguvadt. Hát ha ilyen szó nincs is, akkor nyugodtan lehet hosszú ú.)

Mai:

Azt nem mondtam még, hogy túl a Shakespeare-könyvön, kötelességtudóan olvasom tovább a Párhuzamos történeteket. Búcsúzóul (mármint a könyvtől búcsúzva, nem mástól) hozok még egy jó mondást Greenblattól:

EZ A SHAKESPEARE-TRAGÉDIÁK ÁLTALÁNOS CSELEKMÉNYMINTÁJA: A FŐSZEREPLŐ MEGKAPJA, AMIT AKAR, ÁM AZ EREDMÉNY MEGSEMMISÍTŐ.

vissza a lap tetejére

10. szombat

(Lassan már olyan vagyok, mint a széphalmi remete. Nem annyira felvilágosult, művelt és börtönviselt, mint Kazinczy Ferenc, de kiterjedt a levezésem.)

Mentem a Színház szerkesztőségébe – és a Déli pu metrónál kiszállva megint nem figyelmeztettem útitársaimat, hogy elhagyom a vonatot –, és meglepve láttam a híres Turul-szobrot. Nem tudtam, hogy ott van Színházéknál, talán ők kérték :-) Jó kis sár veszi körül. Hazafelé meg kerülgettem a Felszab téren a frissen felállított keresztet, a Kereszténységet az alkotmányba! feliratút. Tavaly még sima keresztet állítottak ide, hát mint köztéri látvány, az sem nyújtott esztétikai élményt, ez a mostani apostoli kettős kereszt viszont több is, mint vallási szimbólum. (Mondjuk én már azt sem értettem, hogy a Magyar Katolikus Egyház miért reklámozza magát plakátokon. Mi dolga a hitnek a Mahirral?)

Megjelentem tegnap újra a Stúdió K-ban a Barbara őrnagyon. Mivel a Színháznak írom, és az első megtekintés után a világon semmi nem jutott eszembe a látottakból-ról. Gondoltam, megpróbálom még egyszer, már csak azért is, mert kétoldali (szemközti) nézőtér van, amitől az ember óhatatlanul csak az egyik felét látja mindennek, és hátha a túloldalról nézve megindítóbb a dolog. Mármint hogy megindítja a tollamat.

vissza a lap tetejére

11. vasárnap

(A tegnapi Népszabiból máris kiderült a tévedés. A 416500 forint a professzori fizetés lesz. Avval persze nincs dolgunk.)

Elég ijesztő, de másodszor fordult elő velem, hogy a postaládában valahogy benne felejtettem a kulcscsomómat (a lakásét). Szerencsémre most sem lett baj belőle. Amikor öt-hat évvel ezelőtt először csináltam ilyet, abból izgulatos események kerekedtek. Hazaérvén tudatosult bennem a dolog, és lentről arra következtettem bizonyos jelekből, hogy a kulcsom megtalálója bement a lakásba, és még ott is van. Kirohantam a térre rendőrt keresni, de nem találtam a környéken. Bementem egy boltba telefonálni, szerettem volna kérni egy rendőrt, aki felkísér a lakásunkhoz. Ők meg a telefon túloldalán annyira belelkesedtek, hogy egy egész, civil ruhás kommandót küldtek ki. Be is jutott a lakásba egy emberük, úgy, hogy a szomszéd erkélyéről átmászott a mi erkélyünkre (nyár lévén nyitva volt az ajtónk), átvizsgálta a helyiségeket, de nem talált senkit. A vérfagylaló az volt az egészben, hogy egy órával korábban kedves férjem váratlanul hazaugrott becsomagolni, mivel másnap külföldre készült. Tehát nem sok hiányzott ahhoz, hogy míg pakol, egy betörőnek látszó, megtermett férfi az erkélyről bevetődve megtámadja őt és beleverje a nagybőröndbe! Annyi biztos, hogy védekezett volna! Jobb nem is gondolni tovább…

Mai:

Az e heti HVG-ben idézi Goethét az APEH elnökhelyettese:

A BÖLCS EMBER NEM AZT CSINÁLJA, AMIT SZERET, HANEM AZT SZERETI, AMIT CSINÁL.

vissza a lap tetejére

12. hétfő

A Liliommal elkészültem, és persze lesz Barbara őrnagy-kritika is, már haladok vele. Két szál is van, amire fel lehet fűzni. Az egyik, hogy miben, hogyan tér el az új változat a Shaw-étól. A másik, hogy talán leírható és bemutatható az előadás alapján a Stúdió K karaktertára; a színészeik alkata, típusa, kialakult szerepköre.

Forgách András Erik című darabja az Asbóth utcában, Benedek Miklós rendezésében. Az „anyamű” Arthur Schnitzler Anatolja. Hát voltaképp különösnek találom, hogy valaki épp ebben az önös (önhitt, önelégült, öncsaló, önző) Schnitzler-hősben fedezze fel önmagát. Mert az nagyon valószínű, hogy erősen önéletrajzi ihletettségű mű ez. A címszerepet játszó Rátóti Zoltán még egy Forgách-féle keresztbecsíkos pólót is felvesz az egyik jelenethez. (Rátóti, úgy érzem, veszített a szakmai biztonságából. Ami nem is volna csoda.)

Olyan kamaraszínházi forma előadás ez – jött ki a gyárból, futószalagon. Nincs benne tűz, legfeljebb kötelességtudat. Nekem tulajdonképpen csak a Rátóti–Murányi Tünde jelenet tetszett. Íróilag is, színészileg is. Murányi nyilván jobban akar, mint a többiek. És itt még a Rátóti-féle írófigurában is van egy kis csend és némi emberi.

(Amikor jöttünk haza a Nemzetiből, talán Az élet álom premierjéről, kocsival voltunk, így aztán elhoztuk a pusztából Csomit és Szűcs Katit is – ők hozzávetőleg egy fuvarral hazaszállíthatók –, hátul ültek a csajok, kérdeztem Csomit az Ivanov római turnéjáról, de azt mondta, nem nyilatkozik, mert aztán majd jól megírom a naplómban. Szűcs Kati is csatlakozott, hogy igen, velem vigyázni kell, így hangoskodtak-méltatlankodtak viccesen, mire kedves férjem halkan megjegyezte: És akkor én mit szóljak? Hiszen még az alsónadrágja színe is ismeretes az olvasók előtt! :-D )

vissza a lap tetejére

13. kedd

Önbizalomra mentem a Főiskola Padlására. (Társaságban utaztam lifttel a célemeletig, s közben megállapítottam, hogy Tiszeker Elvtárs biztos megváltoztatta belügyminiszteri engedéllyel a nevét, mert most Tiszeker Úrnak hívják.)

Szeretem Halász Péter színházában, hogy Halász Péternek észjárása van, és az egyfelől kiszámítható, másfelől mindig akad benne némi játékos kiszámíthatatlanság is. Jótékony dolog főiskolásokkal összeereszteni őt, úgy hiszem. Pláne, ha az előadásokat is nézi, márpedig most ott volt. Igaz, beugrás történt Egres Katinka megbetegedése miatt. (Egres Katinka – ez nagyon helyes név. Az Epres Panni is. Amikor a gyerekek kicsik voltak, beillettek Ságvári Endrének – vagy harminckét nevük volt –, Pankát például Szamócának becéztük egy ideig, Bársony Évát leszámítva, aki nem bírta megjegyezni, így aztán folyton Eperkét mondott :-)

Na visszatérve az Önbizalomra – csinált Halász Önbizalmat is, Kínait is a katonásokkal a kilencvenes évek elején, de egyik sem ugyanez volt –, Nagy Pétert akarom itt kidicsérni, aki vagy ösztönösen tud, vagy tudományt szedett fel ebben a tanintézetben. Egyik sem megvetendő.

Mai:

Az Önbizalom szórólapjának hátsó fele egy teljes oldalnyi eligazítást tartalmaz az Ódry Színpad és a nézők közötti jogviszonyról, rendszabályokról és kötelezettségekről. Eléggé meglepődtem, miknek vagyok kitéve:

A RENDEZŐSÉG AZ 1988. ÉVI IV. TV. ALAPJÁN – EGYEBEK MELLETT – JOGOSULT A LÁTOGATÓK IGAZOLTATÁSÁRA, CSOMAGJAIK ÁTVIZSGÁLÁSÁRA, MEGHATÁROZOTT TÁRGYAK BEVITELÉNEK MEGAKADÁLYOZÁSÁRA, S AZ ELŐADÁS MEGTARTÁSÁT ZAVARÓ SZEMÉLYET TÁVOZÁSRA FELSZÓLÍTANI.

(Hacsak nem Halász Péter hülyéskedik. Rákerestem: az 1988. évi IV. törvény az élelmiszerekről szól.)

vissza a lap tetejére

14. szerda

Ünnepi találkozó volt tegnap este a Stúdió K-ban: Fodor Tamásék színházának tizedik születésnapja. Kisebbfajta emlékkiállítás, hozzájuk kötődő személyek megjelenése, szendvics, torta, pezsgő. Később valamennyien átsétáltunk a Ráday utca 32-be, megnézni az új színházuk épületét, ahová átalakítás után költöznek majd a következő szezonban. Száz négyzetméterrel gyarapodnak, de maga a játszó helyiség valószínűleg hasonló lesz a mostanihoz. No, kellemes, barátságos este volt. A végén odajött hozzám Cserje Zsuzsa avval, hogy a színházépítés leendő szponzorainak tartanak majd egy műsoros estet, annak részeként szeretné megrendezni a Furcsa pár női változatának egy jelenetét hat kritikussal, régi terve neki ez, és számíthat-e rám az egyik kisebb szerepben. Jesszusom – mondtam magamban elhaló hangon –, hogy én mennyire nem vágyom a világot jelentő deszkákra! Hangosan viszont azt feleltem, hogy ha a többiek vállalják, benne vagyok. Mondta, lesz néhány próba, és nagyokat fogunk röhögni. Ezt el is várom! De lehet, azt még kikötöm, hogy ha ülnek majd a nézőtéren színészek – ami nagyon valószínű –, akkor előadás után azonnal kelljen kíméletlen kritikát írniuk a produkcióról. Legalább dolgozzanak ők is helyettünk ;-)

vissza a lap tetejére

15. csütörtök

Sajnos egy idő után ahhoz már túl gyakran van Karácsony és születésnap, hogy az ember jó ajándékot tudjon kitalálni annak a 10-15 szerettének, akit köszönteni szokott. Ennyi ötletem még nekem szóló meglepetésre sem lenne. (Na, azért ha összeszedném magam, talán mégis…)

Azon tűnődtem tegnap, nem kéne-e küldenem egy mailt az Örkény Színházba. Megtaláltam ugyanis a honlapjukon a kritikák között az Első éjszaka avagy utolsóról írt dolgozatomat. Ők ott mindig három különböző rovatra osztják a sajtóvisszhangot, vannak kritikák IGEN címszó alatt, vannak NEM címszó alatt, és vannak a NEMIGEN-ek. Ilyen levélre gondoltam: Kedves Barátaim! Nagy zavarban vagyok. Nincs itt valami félreértés? Avagy sikerült volna ENNYIRE tapintatosnak lennem, hogy az IGEN-be sorolódott az Első éjszakáról írt kritikám…?!?

Mai:

HA VAN NÉHÁNY DOLOG, AMIRŐL AZ EMBER NEM BESZÉL, AKKOR ÖNKÉNTELENÜL ADÓDIK SZÁZ MÁS DOLOG, AMIRŐL SZINTÉN NEM BESZÉL. (Nádas Péter: Párhuzamos történetek)

De most elbeszélem, hogy a szüleimet látogatva összesen másfél órát szoktam buszozni vagy villamosozni. Közben általában olvasok. Mostanában a Nádast hordtam magammal, de egyszer csak feszélyezni kezdett, hogy ha a mellettem ülő utas beleles a könyvembe, jó eséllyel meredező faszokba és hasonló kifejezésekbe ütközik a szeme. Úgyhogy inkább itthon hagytam. Csupán egy lépésre vagyok attól a kérdéstől, hogy egyáltalán van-e kedvem az olyan könyvhöz, amit nem vehetek elő jóérzéssel a buszon. Azért kiolvasom persze, már csak pár száz oldal van hátra, és majd a végén árnyaltabban nyilatkozom. (Szigorú felszólításra esetleg kijelentem, hogy prűd vagyok.)

vissza a lap tetejére

16. péntek

Valami deus ex machinálás történhetett a szemközti templomban, mert arra lettem figyelmes tegnap, hogy negyedóránként üt az órája. Ilyen az elmúlt tizenöt évben egyszer sem történt, eddig nem volt ütőképes. Odamentem most az ablakhoz, nézem, hát nem is látom, hogy volna óra a templomtornyon. De akkor ki, mi üt itt?

A Kolibri Pincében jártam tegnap este bemutatón: a Dandin Györgyön. Azt hiszem, ezt a Moličre-darabot viselem a legrosszabbul: annyira durván szemetek a szereplői a címszereplővel. Czeizel Gábor rendezte, és feltűnőnek találtam, hogy a középkorosztályú (báb)színészek mennyire hangok és orgánumok – egészen pazar hangok és orgánumok –, viszont az arcukkal és a testükkel elég kevéssé tudnak mit kezdeni. Jópofa előadásnak mondható, a középiskolások minden bizonnyal fogják élvezni, csak én vagyok egy olyan rigorózus néző, aki nemcsak azt nem szereti, ha így vagy úgy bevonják a játékba, de még azt sem, ha egyáltalán tudomást vesznek róla. (Már az is súlyos traumát jelentett számomra, hogy előadás közben észlelhető helyváltoztatásra kényszerültem, mivel a szék, amire eredetileg leültem, egy reflektor útjába esett, és öt perc után folyni kezdett a szemem ki.) Előre tartok a Bárka Hamletjétől is, mert az is valami különlegesen összefogásos produkciónak ígérkezik.

Még annyit fűznék hozzá a Kolibrihez, hogy ha én ifjú színházrajongó lányka lennék, rohanvást előbb buknék Szanitter Dávidra, mint mondjuk Kamarás Ivánra.  

vissza a lap tetejére

17. szombat

Ezúton tájékoztatom a közlekedésszervezőket, hogy a Rákóczi úti–Kossuth Lajos utcai buszsáv már csak azért is roppant hasznos, mert egy csuklós busz a maga hat kerekével jóval alaposabban tudja lefröcskölni a gyalogosokat a járdán, mint egy kis Suzuki.

Megnéztem tegnap a Csak szex és más semmi című magyar filmet. Szerintem ez sokkal különbül sikerült, mint a Terézanyu. Az idomtalan volt, ez viszont sikkes, ügyes, profi. Akadnak ugyan hiteltelen részletei (mint az ágyon gépelés, a próbaidőszak közepén készen álló díszlet, egyáltalán: ezek a filmes alkotók láthatóan nem ismerik annyira a színházi közeget, mint például Szurdiék, amikor a Hatásvadászokat csinálták), de nagy egészében még hihető is. Abból gondolom ezt, hogy 26-27 évesen magam is ugyanígy határoztam, mint Schell Judit a filmben – hogy kell egy gyerek, apa nélkül –, és aztán szintén elhátráltam a környezetemben lévő, használatba vehető paliktól. (Hát hiszen még egy olyan Thackeray-féle William Dobbinnal is rendelkeztem, mint amilyen Seress Zoltán lenne itt. De aztán mégis a bonyodalmas szerelmet választottam, nem tudhatván, hogy az lesz a happy end.)

Schell Judit elég jó, Csányi Sándortól kétségkívül el kell olvadni, és Czapkó Antalt is aranyosnak találtam. Több ízben nevettem! Például amikor Nagy Zsolt ellenőrként letámadta Csányit a metróban. Egy reklamációm van: a film Veszedelmes viszonyok-premierrel zárul a Belvárosi Színházban. De személy szerint engem, érthetetlen módon, nem mutatnak a nézőtéren. Márpedig ezen a bemutatón szerintem nekem hivatalból ott kellene lennem :-)

vissza a lap tetejére

18. vasárnap

Mindjárt leadom az idei év utolsó két kritikáját, azután vakáció és pankráció a Vörösmarty téri aranyvasárnapi vásárban. Semmi érdekes.

Mai:

A VILÁG ÍGY ÉR VÉGET

A VILÁG ÍGY ÉR VÉGET

A VILÁG ÍGY ÉR VÉGET

NEM BUMM-MAL, CSAK NYÜSZÍTÉSSEL.

(T. S. Eliot: Az üresek, Vas István fordítása.)

vissza a lap tetejére

19. hétfő

A Castel Felice premierje a Radnótiban. Alighanem azt a hajóutat írta meg Hamvai Kornél, amelyen az utasok a Kárpáti Péter darabjait mesélik egymásnak éjszakánként (vö: A kivándorló zsebkönyve). Érdemes és érdekes este. Bár úgy gondolom, hogy rendezőileg és színészileg alaposabban ki lehetett volna dolgozni ezeket a figurákat és helyzeteket. Hogy még finomabb legyen a játék. Kováts Adél és Bálint András alakítását találtam a legárnyaltabbnak. És szerintem bűnös a nemmondommegki. (Hanem Márton András hogy nem kerül súlyos összeütközésbe saját magával mint POSZT-válogatóval? Nem fogja ezt a produkciót meghívni Pécsre? Akkor sem, ha – tegyük fel – ott lenne a helye?)

Hazafelé a Vácsi utkában – így mondták olasz barátaink a Váci utcát – szembetalálkoztunk a Pesti Színházból kijövő közönséggel. Nagyon szeretek így belekeveredni egy színházból jövő, bugyborékoló nézőseregbe. A Vácsi utkáról meg az jut eszembe, hogy jártam Párizsban francia nyelvtanfolyamra, és a tanárnő kiváló érzékkel rögtön jól mondta a vezetéknevemet. Ez azért nagy teljesítmény, mert ahhoz, hogy a nevemet egy francia hozzávetőleg úgy ejtse ki, ahogy én, akképpen kellene írni, hogy Chtoubaire, esetleg Chtoubčre. Mind a kettő elég hülyén néz ki.

vissza a lap tetejére

20. kedd

Nyilván nagyon kell birtokolni a színdarabot ahhoz, hogy olyan esetlegességekkel játsszák el, mint a Hamletet a Bárkában. Sorsolás dönti el, hogy a színészeknek aznap milyen szerep jut, melyik felvonást melyik részében játsszák a teremnek, a kellékek pedig a közönség által hozott tárgyakból válogatódnak. (Én egy darab büdös dán sajtot vittem, és mindjárt az elején rájöttem, hogy ez rossz tárgy, el is tettem hamar, így nem lett fogyóeszköz. A jó tárgy karakteres, lehet használni valamire és messziről látszik, hogy micsoda.) Nem mondom, hogy a Hamlet című remekmű értelmezésében újat adott a produkció, azt sem, hogy emlékezetes alakításokat kínál, de jó játék ez. Ideális például fiatalok számára, első találkozásul a művel. (Én meg éberkedhettem, hogy minden újabb átülésnél-költözködésnél úgy helyezkedjem, nehogy véletlenül útjába essem a színészeknek és belevonjanak valamibe. Sikerült is megúsznom, úgyhogy az én interaktivitásom a gyomrom hangos korgásában merült ki.) Van egy csöpp humbugoid jellege az egésznek – például ez a tárgyhozósdi, hiszen a beépített kellékeken túl végül is tök mindegy, mit vesznek kézbe a szereplők, úgyis annak kell látnunk a dolgokat, aminek gondoljuk, Laertes és Hamlet például egy-egy tollat fogott a vívójelenetben –, de azért mégiscsak eredeti, üdítő, jópofa színházi kaland ez. Balázs Zoltán engem valahogy már látványra is irritál, de ettől még igen tehetséges, és imponálóan leleményesnek bizonyult a tárgyak felhasználásában.

Volt egy 55-60 év körüli, erőn felül ünneplőbe öltözött házaspár. Gondolnám, hogy eltévedtek, de csak túlöltözték a Bárkát, viszont tudták, mire jönnek, mert hoztak tárgyat. Egy kovácsoltvas bortartó volt velük, hosszú, cizellált nyelű, három üveg tárolására alkalmas. Ezt a láthatóan súlyos izét a férfi minden felvonás elején derekasan a magasba emelte a felmutatásnál, de hiába. Megbocsájthatatlannak tartom, hogy egyetlen színész sem vette használatba, és érintetlenül kellett hazavinniük. Tán még veszekedtek is útközben. „Mondtam, anyukám, hogy elég lesz egy doboz gyufa!”

vissza a lap tetejére

21. szerda

Nem mulasztottam el megnézni tegnap a tévében Gárdos Péter A porcelánbaba című filmjét, bár ahogy telt-múlt az idő, egyre kevésbé kötött le, és a vége felé már sűrűn átkacsintgattam az m1-re a Csaó, bambinóra. (Ahol meg: hogy fordulhat elő az, hogy Kovács Zsoltot Kováts-nak írja a stáblista?) Fájlaltam, hogy A porcelánbabában Bertók Lajos szerepe hamar véget ért, mert – ahogy arra számítottam – ez az ember filmvászonra (is) termett. Nem sajnálom Csányi Sándortól a Kontrollt, hiszen őt is kedvelem, meg jó is volt benne, de azért nagyon szívesen megnézném azt a filmet úgy, ahogy a rendező eredetileg elképzelte: Bertókkal a főszerepben.

Mai:

Egyébként is szeretem Szántó Judit kritikáit, de az különösen tetszik, ahogy a hetvenvalahány éves pályatársnő a Maude és Haroldról ír a mostani Criticai Lapokban:

MIRE ISMERJEN RÁ AZONBAN A TÚLSTRAPÁLT SZÍNHÁZBARÁT, HA A SZÍNPADON EGY REMEK KARBAN LÉVŐ ÖTVENES DÁMA (MERT VÁRI ÉVA KÜLSEJE ÉS TEMPERAMENTUMA OKÁN NEM LÁTSZIK TÖBBNEK) EGY KORA NEGYVENES ÉRETT FÉRFIVAL KERÜL ÖSSZE (MERT BERTÓK LAJOS MARKÁNS, SOK BELSŐ VIHARRÓL TANÚSKODÓ ARCA MEG VALAMIVEL TÖBBET MUTAT KORÁNÁL)? A KETTEJÜK KÖZÖTTI KORKÜLÖNBSÉG MÉG ÉPPEN RAJTA VAN A NORMÁLIS NEMI KAPCSOLAT GAUSS-FÉLE GÖRBÉJÉNEK KIFUTÓ ÁGÁN. ISTEN ÉLTESSE ŐKET – VÁLJÉK EGÉSZSÉGÜKRE!

vissza a lap tetejére

22. csütörtök

(Visszavonom a tegnapi stáblistás megjegyzést. Jobb, ha hallgatok. Én Ács Norbert bábszínész nevét írtam rosszul az e havi Színház újságban.)

Vannak az életben megfejthetetlen rejtélyek. (Mint például az elcsúfított Gör. Zita a Szőke Kólában. Nem fogom megérteni, hogy mi predesztinálhat egy modellt filmszerepre, ha nem a szépsége. A nevét azért nem írom ki, nehogy idekeveredjenek a rákeresők.) Itt ez az óraszerkezet, amelyik játszik velem. Említettem a napokban. Negyedóránként üt, egészkor néha azt is, hogy hány óra van. Általában reggel nyolckor kezdi, és többnyire este hatig kitart, de elég kiszámíthatatlanul viselkedik. Néztem a szemközti templom tornyát, nem látszik rajta számlap. Láthatatlan órája lenne? Vizsgálgattam a távolabbi Városháza-tornyot, annak van órája, onnan jön-e a hang? Tegnap, amikor lementem a rendelőbe leróni karácsonyi üdvözletünket a háziorvosunknak, 15.57-kor megálltam öt percre a két torony között félúton, hogy kifigyeljem, melyik kongat. De kicselezett: néma maradt. 4-kor nem adott hangot. Hazamentem, és negyed ötkor újra hallottam a szokásos ütését. Incselkedik velem.

Mai:

Közben persze kiolvastam a Nádas-könyv harmadik kötetét is. Párhuzamos történetek helyett lehetne az a címe, hogy Befejezetlen történetek. Kétségkívül jelentős regény és komoly írói teljesítmény, döbbenetes erejű, nagyszabású részletekkel. De egészében véve nekem csalódást okozott. A vártnál kevésbé találtam meg benne azt a mély bölcsességet, amit az Emlékiratok könyvében igen. Arról nem beszélve, hogy voltak olyan fejezetek, amelyek kicsit elvették a kedvemet a szerelmezéstől. (Tán kétszer láttam életemben pornófilmet, az hatott rám hasonlóan.) Nem szép ez egy szépprózától.

HALÁLOS CSÖND LETT KÖZÖTTÜK, OLYAN MINŐSÉGŰ CSÖND, AMELY EGYIKÜKHÖZ SEM TARTOZOTT, ÉS EZÉRT NEM IS MERÉSZKEDTEK EGY IDEIG A KÖZELÉBE.

vissza a lap tetejére

23. péntek

Megnéztem a Puskinban a Szent Lajos király hídját. A színészparádéja miatt, mindenekelőtt Gabriel Byrne-ért, aki A vasálarcosban hódított meg, s akinek még a szarkalábait sem adnám oda semmiért. El lehet fogyasztani a filmet, csak nem mutatják benne eleget azt a szép embert.

Este az Élnek még ezek? premierjén jártunk a Kamrában. Sokat erről nem tudok mondani. Az volt a benyomásom, hogy Kukorelly Endre túlságosan belemerült a gyerekkori emlékeibe ahhoz, hogy valamirevaló darab kerekedjen ebből. Három megjegyzés: 1. Mészáros Béla, ahhoz képest, hogy a főszerepe szinte nulla, nagy belső erővel van jelen. 2. Szeretem azokat a hangokat, amiket Bertalan Ági ad ki magából, amikor penetráns, megvető, lenéző hősnőket játszik. 3. Azt hittem, Bodor Johanna koreográfus a gyönyörű, őszes feje miatt kell ennek a produkciónak, esetleg a mozgásáért. De bekötött fejű cselédlányt játszik. Talán jó a bejglije, azért.

Előadás után még könyveztünk a Rákóczi úti nagy Libriben, mert az most éjfélig nyitva tart.

A sonkástészta napja van ma. Sonkástésztát sütök ugyanis karácsonyi ebédre. Gyerekkoromban ez volt a bátyámmal a kedvenc ételünk, és azóta is ez az ünnepi (jellemzően születésnapi) családi eledel. Mivel strapás és hosszadalmas az elkészítése, pár éve már nem engedem, hogy anyukám nekiálljon. Rám maradt tehát. Első lépésként felteszem kuktában a füstölt csülköt és tarját. Második lépésként, amíg fő, megnézem a sonkástésztafilmet. Nekem ugyanis egyetlen recept sincs a fejemben, és még a tojásos nokedlit is, amit már ezerszer csináltam, mindig újra és újra ki kell olvasnom a szakácskönyvből. (Bár annyit már sikerült megjegyeznem, hogy a 293. oldalon található.) Szóval egyszer videóra vettem anyukám sonkástészta projectjét, és a döntő lépés előtt mindig lejátszom a kazettát, bármily hülyén hangozzék is ez.

vissza a lap tetejére

24. szombat

Panka úgy volt vele, hogy egy oberfrankos Padlás jobb, mint a semmilyen Padlás, ezért aztán mi ketten bepótszékeltünk tegnap este a zsúfolt Vígszínházba. (Pannánk történetesen egyidős a Vígszínház Padlás-előadásával. Továbbá a magyarországi McDonaldsszel.) Még újdonsága is volt számomra a produkciónak: egyfelől Sarádi Zsolt, aki sajnos úgy énekli a Herceg szerepét, mintha ez egy opera lenne, másfelől Kolovratnik Krisztián egykori Robinzon, aki feltűnően szépen mozog Meglökőként. Hanem amit Tanai Bella Mamókaként teljesít, az még minimálisnak sem mondható: táncnak, éneklésnek semmi esetre sem nevezném. Az viszont jólesett, hogy Pápai Erikához volt szerencsénk a Kölyök szerepében, aki hajszálnyival sem dolgozik kevésbé lelkesen vagy rendesen, mint tizenhét éve. Nagyon szeretem őt ebben az előadásban.

A színház után még családi körutat tettem, leszállítottam a bátyámnak járó sonkástésztát, és elhoztam a szüleimtől a friss bejglit, amiből anyukám idén is „kifelejtette” valahogy a tésztát. Csupa isteni mákosság meg diósság az egész.

Itt az ideje, hogy szép, békés, derűs ünnepet kívánjak mindenkinek. Kívánom!

vissza a lap tetejére

25. vasárnap

Mikor tegnap reggel Verőcére indultunk, Pannival levittük a szemetet, és a szeméttároló hátuljában ott ült a falnak támasztva egy kifogástalan állapotú, nagy, világosbarna medve, aki épp karácsonykor vált kivetett páriává, selejtté, homelesszé. Mondanom sem kell, kimentettük és befogadtuk. Nem mintha az otthonunk medveellátottsága nem lett volna átlagon felüli már eddig is, de hát csak nem hagyhattuk ott! A tekintélyes méretű új családtagnak Horvát Kuki lett a neve – mivel a kukák mellett találtuk –, és barátságosan fogadták a többiek: a legendás Horvát Micír, Horvát Kóci (aki Felhőfi Kiss Fannié volt valaha, de Panka haladéktalanul elszerette), Horvát Aludás (akit én kaptam Pannitól, arra az esetre, ha apukája külföldön van és egyedül kell aludnom), valamint a társaság doyenje, Barna Medve (aki kedves férjem gyerekkori mackója). Horvát Kukit láthatólag erősen megviselte, hogy kidobták, egyelőre durcásan összerántott szájjal üldögél, de majd bizonyára feloldódik. (Remélhetőleg nem a mosásban.) Medvében gazdag Karácsonyunk van tehát.

Mai:

       EGYSZER CSAK VACKORT KÉRDEZI:

       – MI A PAPÁD NEVE?

       VACKOR ZAVARTAN DÜNNYÖGI:

       – MACKOR AZ Ő NEVE…

       – MI A FOGLALKOZÁSA, MONDD!

       – AZ BIZA MEDVESÉG…

       (ERRE KITÖRT A NEVETÉS,

       HOGY BELEZENG AZ ÉG!)

       – MILYEN MEDVESÉG, KIS PISZÉM?

       – HÁT…IZÉ...ERDEI…

(Kormos István: Vackor az első bében)

vissza a lap tetejére

26. hétfő

Minden évben eljön a Karácsonynak az a csendes, nyugodt, meghitt időszaka is, amikor kettesben maradunk kedves férjemmel, és nem megyünk sehová. Ellentételezésül kilyukadt tegnap a bojler, úgyhogy most csak hideg zuhany van. A mosogatási nehézségek enyhítésére a Kempinskiben ebédeltünk ma. A karácsonyi konyhájukra sincs egy rossz szavam sem. Előételnek lazacot, kagylót és céklás hússalátát ettem a svédasztalról, azután sütőtök-krémleves pirított tökmaggal, libamájjal töltött fácánmell, currys lazac, erdei gombás ragus bélszín – ezeket kóstoltam végig, mindegyik finom volt. A desszertszakaszra már alig maradt kapacitásom (épp csak egy kis tortát meg fagyit nassoltam), de például a bejglijük már ránézésre sincs versenyben az anyukáméval. Sehol nincs hozzá képest. A’sszem a mai nap hátralévő részében előnyösen kis fogyasztásúak leszünk.

vissza a lap tetejére

27. kedd

A minap találtam a Népszavában a Bársony Éva által írt nekrológot Gantner Ilonáról, így értesültem egykori rovatvezetőm haláláról. Nem sok jó emléket őrzök róla, annak idején a munkakapcsolatunk végefelé elmérgesedett a viszonyunk, de – ahogy néhány évvel később egy karácsonyi üdvözlőlapon meg is írtam neki – azt nem felejtem el, hogy mentőövet dobott, amikor az Esti Hírlapnál felmondtak nekem. Még aznap átvett ugyanis a Népszavához. (Egyébként a népszavás elromlásnak is akadt tanulsága és haszna. Kiderült, hogy a munkahelyi feszültségeket, bosszúságokat, sérelmeket, ezt az egész cókmókot nem vagyok képes felakasztani az előszobafalra, amikor hazaérek. Azóta kevéssé vonz a szerkesztőségi élet, bár mérlegelni való lehetőség is ritkán adódott. Volt később még néhány próbálkozásom, a Vasárnapi Hírek kultúroldalainak szerkesztése 1997-ben, amit szintén elrettentő tapasztalásként tartok számon, majd 2002-ben a Budapesti Nap, ahol nagyon pocsék volt a kultúrrovat vezetőjének vagy munkatársának lenni, de én oda szerencsére olvasószerkesztőnek szerződtem másik három olvasószerkesztő közé, a béke kicsiny szigetére.) Visszatérve Gantner Ilonára, nem volt közvetlen családja, egyedül élt, magányos lehetett, 72 évesen is dolgozott, és egészségesnek látszott. Úgy gondolom, kegyesen bánt vele a sors, hogy hirtelen-váratlan végezte be: szívroham vitte el éjszaka. Arra, ami bizonyára aggasztotta, hogy mi lesz vele, ha majd rászorul valakire, nem került sor. Nyugodjék békében. (Egyébként mi a Frédike néhai anyukájának gazdáját is tisztelhettük benne.)

Mai:

AZ EMBER A JÓSÁG ÉS A SZERETET NEVÉBEN NE ENGEDJE BELESZÓLNI A HALÁLT GONDOLATAIBA. (Thomas Mann: A varázshegy)

vissza a lap tetejére

28. szerda

Karácsonyi meglepetésajándék: új villanybojler. (Hatvanezerbe’ fájt, de nagyon.)

Rájöttem, rossz gyerek vagyok. Szeptember óta nem is vittem színházba az anyukámat. Tegnap vinni készültem (Erzsi barátnőmmel egyetemben), de aztán a leesett hó miatt pont ő maradt ki a dologból, mert ilyenkor a szüleim környéke nehezen megközelíthető. Hozzájuk a hókotrók nagyjából egy héttel a havazás után jutnak el, ha egyáltalán. Anyukám helyett is néztük tehát a Szerelem című darabot a Vidám Színpadon. Most is bájos előadásnak tűnt, akárcsak tavasszal, ámbár a kívánatosnál jóval távolabb ültünk. A Vidám Színpad talányos, beazonosíthatatlan közönsége is szeretetreméltónak találta.

Mai:

NAGYSÁD MINDENT OLYAN ROBUSZTUSAN FEJEZ KI, EZ BÁNTJA AZ EMBER NÍVÓJÁT – mondta Varga Zoltán Komoróczyja a Tóth Ildikó Szalay Nellijének.

vissza a lap tetejére

29. csütörtök

Akartam mondani, hogy Karácsonykor megnéztem a tévében az Értelem és érzelemet. Láttam a maga idejében, nem tetszett különösebben, most viszont nagyon. (Nyíregyházán történt? Videóról? Nem tudom, mindenesetre emlékszem, Verebes azt mondta utána, szeretne olyan világban élni, ahol a férfiak meghajolnak a nők felé, amikor belépnek egy szobába. Bár tiltó rendelkezés erre vonatkozóan napjainkban sincs...) Ezúttal magával ragadó filmnek találtam. (Hogyan képződnek ezek a lenyűgöző angol színészek?) Amikor a végén a mindaddig csodálatosan fegyelmezett Emma Thompson elsírta magát, mondhatni, én is vele.

Találkoztam egyébként Emma Thompsonnal, amikor 1990 tavaszán Pesten járt a Károly herceg által patronált londoni Reneszánsz Színház. Ez egy fiatal színtársulat volt, Kenneth Branagh alapította, Emma Thompson volt a legjobb színésznője (a Bolondot játszotta a Lear királyban). Ők akkor egy pár voltak, és még előtte álltak a hollywoodi karriernek. Tartottak egy délutáni fogadást a tiszteletükre a Vígben, nagyjából ketten öltöztük kicsit alul az alkalmat, Emma Thompson meg én. Álltunk kint az erkélyen, cigiztünk, bemutattam neki a sárga villamost, elmeséltem a piros trolit is. Elnyerte tetszését a BKV járműparkja.

vissza a lap tetejére

30. péntek

Egynapos medvekongresszusnak adott otthont a nagyszoba. A lakás minden tájáról érkeztek résztvevők. A zárt körben lezajlott tanácskozás fő témája a medvék és nemmedvék közötti interperszonális kapcsolatok mélyítése és bővítése volt. A szívélyes, baráti légkörben lezajlott mackókonferencia végeztével az ülésezők közös brummogást adtak ki, majd a fotósok rendelkezésére álltak egy csoportkép erejéig.

Mai:

HA PEDIG OLYAN FEJLETLEN, VÉZNA KIS VÉLEMÉNYE VAN CSAK, AMELY MÉG NEM TUD MEGÁLLNI A MAGA LÁBÁN, AKKOR NYÚJTSA BE A LEGKÖZELEBBI POLITIKAI PÁRTHOZ – mondja valaki Déry Tibor A befejezetlen mondat című regényében, amit most olvasok. Antikvárban vettem, rosszul kitalált kiadás, vékony papíron sok sűrű sorban egészen apró betűkkel szedve. 1980-as kötet, és láthatólag nem olvasta senki az elmúlt negyedszázadban. Furcsa lehet most neki, mármint a könyvnek, talán már el is veszítette a reményt, hogy felnyitja valaki, aztán mégis.

vissza a lap tetejére

31. szombat

Hótúrát tettünk Leányfalura tegnap, mivel néhány hónapja ott laknak az unokahúgomék, egy irigyletes házban. Este meg buliban voltunk. Kilencfős társaság, mind volt IMO-sok, vagyis csupa moszkoviták. Összeesküdtünk a kapitalista rendszer megdöntésére. Most vicceltem. (Bár lehet, hogy a szüleim nem nevettek.)

És hát boldog új évet! Közéletileg valószínűleg nyomasztó év lesz, választásokkal, magánéletileg kívánom a szíve vágya teljesülését mindenkinek!

vissza a lap tetejére

vissza a napló oldalra

Stuber Andrea honlapja

vissza a főoldalra