Derékszeg

A Vígszínház Shakespeare-bemutatóján a színpadon kétoldalt félbe maradt fémhidak indulnak, közöttük szerény tribün áll, amelyre felültettek 16 nézőt. Az előadás kezdéseként füstben és rideg színes fényekben vonul be maszkos sereglet. Baljóslatú karneválnak hat. Van, akinek Sikoly-maszkját apácafityula szegélyezi, más talán Trump arcával képviseli Amerikát. Mintha indián totemoszlopnak is öltözött volna valaki. Majd színre lép Kőszegi Ákos bíborba’-bársonyba’, megáll középen. Kisvártatva érkezik mellé egy másik Kőszegi Ákos, ugyanolyan. A tizennegyedik sorban ülve majdnem beesik a szemem a tizenharmadik sorba, annyira bámulok, hogy ezt hogy… Másodpercekbe telik észlelnem, hogy hasonló alkatú férfi az ott, ugyanolyan jelmezben, utánozva a színész tartását, Kőszegi-gumimaszkkal a fején. Ennél ütősebb előadáskezdéssel nem volt dolgom ebben a szezonban.

A két, azonos külsejű szereplőből talán arra következhetnénk, hogy a Tévedések vígjátékát tűzték műsorra a Szent István körúton. De nem, hanem a Szeget szeggelt, amelyben Bécs – írhatnám úgy is: „Bécs”, mert Shakespeare-nek igazán mindegy a helyszín – Hercege (Kőszegi Ákos) elhagyja a várost. Helyetteséül Angelót (Stohl András) jelölte ki, aki elhivatott arccal odaül a Herceg backgammon mintájú, világító tetejű íróasztala mögé, majd a legteljesebb szigorral csap le a paráználkodókra. Van ugyanis Bécsünknek egy idevágó törvénye, de hogy mikor és kik ellen élesítik, az vezetői döntés kérdése. Míg az elszánt Angelo maga is bűnbe esik, a Herceg szerzetesi álruhában kavar a városban, s gátlástalan cselszövésével növeli a törvénye által sújtottak számát és szenvedéseik mértékét. Végezetül elrendez mindent, s szerez magának feleségül egy abuzált zárdaszüzet, aki egyáltalán nem szeretne férjhez menni hozzá. Bizarr, hajmeresztő vígjáték, amely elmond egyet és mást a hatalom természetéről. A szerző érdekes, tapogatódzó kísérlete ez az új király, I. Jakab becses tetszésének elnyerésére 1603-ban.

A második Kőszegi Ákos megjelenését egyébként az indokolja az előadásban, hogy a Herceg kerüli a nyilvánosságot. Szeretem a népet, / de nem szeretem magam mutogatni: / hasznos, de nekem mégse élvezet / az éljenzés, a taps, az üdvrivalgás, / és énszerintem nem bölcs, aki ebben / sütkérezik – mondja az ország vezetője Nádasdy Ádám fordításában. (I. Jakab szintén olyan uralkodó volt, aki nem szívesen szerepelt.) Ebből következhet az állás és az államkincstári fizetés egy dublőrnek, aki a fémhídon leereszkedően integet a jónépnek, amellyel az a gond, hogy rossz. Megromlott ugyanis a közmorál az utóbbi egy-két évtizedben. Valószínűleg meg sem állapítható, hogy hol kezdte a hal, de már fejétől a farkáig oda-vissza bűzlik.

Rudolf Péter rendezésében elevenedik meg a szexuálkriminológiai esetnek is beillő, sajátos rémdráma. A színházigazgató a nyilatkozataiban több motivációt is említett. Egyrészt szerette volna Globe Színház-féle térbe helyezni a darabot. Ez legfeljebb jelzésszerűen sikerülhetett, mert mi, a húszsornyi zsöllye aligha egészítjük ki körré a színpadon elkezdett íves tribünt. (Maga a játék sem igazán számol a felültetett nézőkkel, ezt mi sem bizonyítja kellemetlenebbül, mint hogy a premieren ők a tapsra kijövő szereplők hátsó felét látták.) Másrészt a budapesti Bosch-kiállítás festményei inspirálták a rendező elképzeléseit a jelmezekről. Ezt magamtól nem találtam volna ki, de elfogadom. Harmadrészt fontosnak tartotta Rudolf Péter feltenni a kérdést, hogy miért pont ezen a napon adja át a hatalmat a bécsi Herceg. A válasza az, hogy az uralkodónak születésnapja van épp, ami számvetéssel jár és jelmezes bulival. Meglehet. Ám sokkal fontosabb és izgalmasabb kérdésnek tetszik, hogy miért Angelóra ruházza a hatalmat. Éppenséggel e tekintetben lehetne olvasata egy Szeget szeggel-előadásnak. (Zárójelben jegyzem meg, hogy ősszel volt szerencsém látni ezt a darabot a chicagói Shakespeare Színházban is, ahol maga a játszóhely valóban a Globe Színház mintájára épült fel. Ott egy kubai származású amerikai rendező az ötvenes évek Havannájába helyezte a történetet, amelynek végén a börtönből kiszabadulók eltörölték az amerikai „bécsi” Herceg és Helytartója uralmát. A chicagói bemutatót egy most fogva tartott, kubai ellenzéki költőnek dedikálták.)

A Hercegnek van egy megbízható, bölcs, idős embere, Escalus. De nem őt kéri fel a helyettesítésre. Pedig kézenfekvő lenne, főleg a Vígszínházban, ahol Seress Zoltán Escalusa rokonszenves, megfontolt, tisztességes embernek látszik. Talán éppen azért nem ő az uralkodó választottja, mert veszélyes maga mellé emelni egy tiszta, feddhetetlen riválist. Így hát a Herceg Angelót szemelte ki az uralkodásra, akiről pedig tudja, hogy esett már folt a becsületén, amikor faképnél hagyta hozományát vesztett menyasszonyát, Mariannt (Balázsovits Edit). Kőszegi Ákos Hercegéről hamar megtudjuk, hogy megéri a pénzét. Távozván Bécsből kolostorba siet, ahol szerzetes barátja (Borbiczki Ferenc) rögtön egy prostit penderít elé, ám ő most elhárítja a vendéglátói szívességet. Kölcsönkérni jött a szerzetes csuháját, hogy abban settenkedjen vissza a városba, kilesni az eseményeket. Mi a szándéka vajon? Lehetnek politikai céljai Angelo kinevezésével. Hozott ugyanis egy népszerűtlen döntést az alvó törvényei felébresztéséről. A végrehajtást és annak felelősségét áthárítja másra. (Láttunk már ilyet.) Arra is bazírozhat, hogy ha Angelo belebukik az intézkedésbe, akkor elviszi a balhét, ő maga pedig visszamehet nemzetmentőnek. S amit szívesen hangoztat: ily módon próbálja ki emberét, hogy vajon miként hat rá a hatalom.

Nos, Stohl András Angelóként kétsoros bársonyöltönyben és garbóban vagy éppen sportöltözékben, testőr kíséretében testedzve is szigorú, tekintélyes alak. (Kicsit emlékeztet a nyolc évvel ezelőtti Marcus Antoniusára ugyanitt.) Ám a halálra ítélt bátyjának kegyelmet kérő Izabella (Márkus Luca) felforralja a férfi vérét, s innentől kezdve, mint arra a színész játéka utal, egy merő erekcióban vergődik át a történeten. Javára írhatjuk, hogy a cinikusnak tűnő Kőszegi-Herceggel ellentétben őt mélyen megrendíti saját gyarlósága, s láthatóan gyötrődik, amikor épp nem avval van elfoglalva, hogy Izabellát az íróasztalra nyomja, bugyiját lerántsa, s rávesse magát. Shakespeare talán nem egészen így képzelte, de a Vígszínházban Izabella szüzességét csak a korai magömlés menti meg. Izabella ez után az attak után látogat a börtönbe a bátyjához (Wunderlich József). Nem meglepő, ha csöppet sem fogékony a testvére könyörgésére, hogy engedje át a testét a helytartónak.

Be kell látnunk, hogy ennek a sötéten szeles darabnak a főszerepei elég elnagyoltnak mondhatók. Ugyanakkor hőseink nem közönséges drámai események résztvevői. Ez azt a terhet rója a színházi alkotókra, hogy megfejtsék a karakterek titkát, s ennek mentén ábrázoljanak koherens személyiségeket. A vígszínházi elődás ennél kevesebbel is beérni látszik. Inkább csak a szövegekre, legfeljebb a helyzetekre vagy egy-egy érzelem demonstratívabb megjelenítésére adnak megoldást a színészek. Belső tartalmak, mélységek nem sejlenek fel, szerepívek is csak alig. Tulajdonképpen az alapteljesítmény sem kifogástalan, mert például Kőszegi Ákos szövegmondását az jellemzi, hogy a mondatai vége elvész; vagy hallani, vagy érteni nem lehet. Az előadás gördülékenyen, modern látványosságként halad előre. Mindenki a felszínen marad. A legtöbben korrekten elvégzik ugyanazt a munkát, amit máskor is rájuk szoktak bízni: például Fesztbaum Béla az össze-visszabeszélő komikus figura, Könyök szerepében. (Itt valósággal sziporkázik a fordító Nádasdy Ádám.) Könyök polgárőr, vagyis afféle maszek rendőr. A rendőrautóból csak a szirénája van meg, és a mackónadrágja arra utal, hogy nemrég jött vissza a home office-ból. A figyelemreméltó Kövesi Zsombort említeném még az élveteg, csillámló ruhás bécsi fiútársaságból, aki beszédmódja alapján kisebbségi kis gazembert játszik Keféné bordélyházában, kerítő szerepkörben.

Mivel Rudolf Péter rendező mai közeget teremtett a Szeget szeggel köré, világos, hogy a máról kíván beszélni a mának. A színpad hátuljára olykor rávetítik a teli nézőtér jelen idejű képét. Igénybe vesznek vendégszövegeket, betoldást – a vígszínházi textust a rendező és Hársing Hilda jegyzi –, s bizonyos mondatokra külön is felhívják a figyelmet a nézőtér falilámpáinak fel-felkapcsolásával. Az előadás Shakespeare-t okulásul intézi mindenkihez. Ez körülbelül abban merül ki, hogy hol odamondanak kicsit, hol ide. Osszuk be magunknak.

Szeget szeggel. A Vígszínház előadása. Szereplők: Kőszegi Ákos, Stohl András, Márkus Luca, Seress Zoltán, Balázsovits Edit, Fesztbaum Béla, Ötvös András. Díszlet: Khell Csörsz. Jelmez: Füzér Anni. Rendező: Rudolf Péter

Stuber Andrea