Fafej, ágorr

Pinokkió

Vígszínház

A Spiritusz folyóirat több mint két évtizedes fennállása alatt számos A padlás-bemutatóról írtunk. Volt szó néhány Maszat-hegyről is. De az rendkívüli, megható, örömteli esemény és szakmai szerencse, hogy 13 esztendő után ismét egy gyerekeknek, családoknak és kósza felnőtteknek szóló Presser-művet üdvözölhetünk a Vígszínházban.

Tárgya Pinokkió, Carlo Collodi nyomán. Közismert és közkedvelt mese, bár senkitől nem hallottam olyat, hogy kedvelte gyerekkorában. Jómagam például borzasztónak találtam, hogy az apa-gyerek viszontlátás épp egy cápának nevezett, illusztrációi alapján bálnának látszó hal bendőjében esik meg. De cápai-bálnai részről is nehezményeztem, hogy a dobbantani akarók odabent dobbantanak, és csiklandozva tüsszögésre késztetnek egy védtelen állatot, akinek ráadásul esze ágában sincs emberrel táplálkozni, mert csak a planktonokat szereti. (Bálnacápának kell lennie, Rhincodon typusnak, az szép nagy, elférnének benne hőseink.)

A vígszínházi adaptáció – amelyet Benedek Albert, Keresztes Tamás és Kovács Krisztina írtak Presser Gábor zenéjével, Presser Gábor és Sztevanovity Dusán dalszövegeivel – egyéni verzió, válogatás a fabábu kalandjaiból, szereplőiből. Bizonyosan nem véletlen, hogy a bábszínház érződik a leghangsúlyosabbnak az előadásban, elvégre a rendező Keresztes Tamás (aki eljátszotta a híres fabábut a Katona József Színházban) tavaly színre vitt a Budapest Bábszínházban egy csodálatos Frankensteint. Láthatólag nem szakadt el a műfajtól, ami annál is természetesebb, mert Pinokkiót is olyannyira vonzza a bábszínház, hogy Dino Benjámin kedves, gyermeki félreszólása nyomán nem is ABC-s könyvet ad el, hanem CBA-sat, négy fillárért, hogy jegyet válthasson a bábuk produkciójára.

A bábtársulat marionettekből áll, akiket egy fél zenés-színész osztály játszik el, és ez talán a legjobb dolguk, mert különben zömmel a díszleteket tologatják. Ahogy bábkarként együttest alkotnak, leginkább abban érhető tetten Vati Tamás koreográfusi munkája. Kulcsjelenetnek mondható, hogy Pinokkió egyrészt fellázítja a bábokat, akik hirtelen lógósztrájkba fognak és összerogynak, másrészt meggyőzi a nagyhasú, görbelábú, betolható társulatvezetőt, Méhes Lászlót arról, hogy nem szabad csúnyán bánni senkivel. Pláne nem szabad fafűtés keretében bábokat vetni tűzre.

Az előadás – amely bőkezűen bánik a színekkel és a részletekkel – rögtön kezdésnek kavalkádot mutat virgonc járókelőkkel, csapfejkalapú, konyhaiszűrő-fejű, tölcsérfejű emberrel, lábon léptethető állattal, testbábbal, ölben hordott férfival. A színpadképben gurítható elemek siklanak, egyebek közt a ferde falú, ferde ablakú, ferde ajtajú Dzsepettó-műhely (divat mostanában a ferdére elrajzolt díszlet), hátul pedig hatalmas vetítőfelület szolgálja, hogy Keresztes Tamás tervezőként és rendezőként némi költőiséggel szője be a produkciót. Ez főként a „vizes” részeknél megkapó, a vetített képek és a nagy kék vásznak, valamint a nejlonfólia alapú tengeri élővilág összehangolt mozgatásakor. Medúzaúsztatónak alighanem bármelyik néző szívesen beállna. A Róka (Hegyi Barbara) és Macska (Seress Zoltán, illetve Kern András) párosa által felkapott, mélytengeri csalilámpás rablóhal álruha sem közönséges darab. (Jelmez: Giliga Ilka)

A premieren úgy félóra elteltével jött az első olyan Presser-szám (a „cserélünk”-ös), amely tapsot aratott, és még két-három további számról prognosztizálható, hogy sláger lesz belőle. Például Majsai-Nyilas Tünde Tücsökjének meggyőző érvelésű dala arról, hogy az emberek néha tök hülyék, vagy Róka-Macskáék szellemes testbábos nyaralós száma, vagy Waskovics Andrea bodrosfelhőmintás gumicsizmát viselő Kékhajújának betétdala. Az énekes teljesítmények közül Hegyi Barbaráét a kedélye és a dinamizmusa emeli ki, Varga-Járó Sáráét pedig az anyátlan Kanóc elhagyatottságát szép, szolid drámaisággal előadott dala. Dino Benjámin alkatilag ideális Pinokkió, bár én személy szerint nem érzékeltem, hogy a figura természetes báját és kedves rosszacskaságát sugározná az alakítás. Ennek a Pinokkiónak nem nő az orra, ha hazudik, hanem kihajt. Szuverén fabábú, magától kel életre és nem változtat identitást a végére sem. Mellette Borbiczki Ferenc mindennel rendelkezik, ami egy szépen megöregedett, jóságos, családra vágyó Dzsepettó ábrázolásához szükségeltetik.

Az előadás konkrét vezérfonal nélkül is biztonságosan viszi előre a darabot, amely körülbelül minden igényt kielégít. (Mondhatni, bemutatja a mű, hová vezet, ha valaki kimarad az oktatási rendszerből.) Jellemző pozitívum, hogy ezúttal végre a palacsinta is elnyerte a maga dicsőítő dalát. Felbukkan öko-panasz, Holle-anyó motívum is, valamint énekszóbani támogatása elbizonytalanodott vagy elárvult, beilleszkedni nem tudó fabábuknak/gyerekeknek. Valami plusz hiányzik csak, ami a rendezői vízióban talán felsejleni látszik, ám a praktikus színpadi megvalósítás mintha nem jutott volna el odáig.

Pinokkió (Vígszínház)

Szereplők: Dino Benjámon, Borbiczki Ferenc, Majsai-Nyilas Tünde, Méhes László, Hegyi Barbara, Kern András/Seress Zoltán, Waskovics Andrea, Halász Judit/Igó Éva, Varga-Járó Sára e.h., Szántó Balázs, Kerek Dávid e.h., Turi Péter e.h., Szaplonczay Mária e.h., Liber Ágoston e.h., Nemes Tibor e.h., Juhász Vince e.h.

Írta: Benedek Albert, Keresztes Tamás, Kovács Krisztina

Zene: Presser Gábor

Dalszöveg: Sztevanovity Dusán, Presser Gábor

Díszlettervező: Keresztes Tamás, Auer Alexandra

Jelmeztervező: Giliga Ilka

Koreográfus: Vati Tamás

Szcenika: Juhász Zoltán

Bábkészítő: Majoros Gyula, Palya Gábor

Rendező: Keresztes Tamás

Vígszínház, 2023. december 10.

Stuber Andrea