Az elejtett világ

A Budapest Bábszínház Dekameron 2023 című produkcióját meg kellene néznie minden felnőttnek – felnőttelőadás ugyanis –, aki körülbelül ott maradt abba a bábszínházi műfajjal, hogy látott gyerekkorában Misi mókus kalandjait vagy hasonló, paravános előadást. Rácsodálkozna, mivé nőtte ki magát a bábos színházművészet, hová fejlődtek a színészek, a technikák, a vizualitás, a stilizáció. És talán ami a legvarázsosabb eleme az egésznek: a lehetetlen megjelenítése a színpadon.

A koronavírus-járványnak nem sok dolgot köszönhetünk – kivéve néhány jól körülhatárolható, ám ködbe vesző üzleti vállalkozást, mert azok igenis sokat köszönhetnek neki –, de azt az egyet mégis, hogy a karanténos időszakról kézenfekvően eszünkbe juthatott Boccaccio Dekameronja. Apropót is teremtett a XIV. századi mű a Bábszínház nagyszabású vállalkozásához. Kilenc szerzőt kért fel a Bábszínház és Szikszai Rémusz rendező, írnának korunkra reflektáló történetet egy színdarabba. Talán „a tizedik te magad légy” alapon, maga a rendező alkotta meg a keretet, vagyis a nyitó és a záró jelenetet. Mivel ez a merítés igen nagy fogás, el is tart az előadás fél 11-ig. Nem mondom, hogy nem értük volna be nyolc mesével, de belátom, hogy az Oktameron cím aligha bírna a Dekameronéhoz hasonló vonzerővel. Még mindig ott lett volna az a lehetőség, hogy egyik vagy másik szerző szünetet írjon bele a darabba, de nem ragozom tovább. Ha fél 11, hát fél 11. Színes, változatos, nagyszabású kaland ez a hosszú este, a Budapest Bábszínház társulatának virtuóz teljesítménye.

A különböző történetek – sorrendben: Jászberényi Sándor, Závada Péter, Háy János, Székely Csaba, Parti Nagy Lajos, Tasnádi István, Gimesi Dóra, Fábián Péter és O. Horváth Sári írásai – természetesen függetlenek egymástól. Nem mutatnak egy irányba és nem teremtődik köztük kohézió. A rendezés formailag úgy köti össze ezeket, hogy a játék helyszíne egy repülőtér. (Nem lehetetlen, hogy Tasnádi István „súgott”, vagy legalábbis ihletet adhatott, neki ugyanis ment Zalaegerszegen egy Tranzit című, reptéri darabja. Ámbár Schilling Árpád is készített olyan, nemzetközi előadást Temesváron, amelynek szereplői egy londoni reptéren csoportosultak.) A repülőtér ideális helyszín a pikareszk jelleghez: itt bárki megfordulhat, bárki találkozhat akárkivel, hiszen ez az utazók, az átmenők, a várakozók és a veszteglők terepe. A Bábszínház bemutatója elé készült felvezető filmecskét a bezárt Ferihegy 1. repülőtéren forgatták, s már az a videóklip is messzemenően ígéretesnek és izgalmasnak mutatkozott. Az Andrássy úti színházban pedig nem is adták alább a látványt: Zöldy Z Gergely díszlete, Varga Vince és Horesnyi Máté mozgóképtervezése, Szondi György fénytervezése és Hoffer Károly bábjai lenyűgözően elegáns és sokarcú képi világot teremtenek a darab köré.

Ha a cím alapján azt feltételezzük, hogy az előadásban meghatározó elem a pajzánság, akkor tévedünk. Nem állítom, hogy teljes mértékben hiányzik, hiszen Székely Csaba ironikus-piknikus-társadalomkritikus Saját kis koronavírusunk történetében például ott van, de az összműben mégis erősebb a vonzódás, a kötődés a mitológiához. Vagy mitologikus személyekhez, Vénusztól Pallasz Athénén át Marilyn Monroe-ig és a Supermanig. Problémafelvető darabkák is illeszkednek a sorba – Jászberényi Sándor tudósítása az ukrán-orosz frontról vagy O. Horváth Sári Lehet, hogy ez az utolsó című, a várható környezeti katasztrófával számoló szcénája –, ugyanakkor a színházilag túlterhelt néző talán még némi hálát is érezhet, amiért a Dekameron 2023 nem válik minden aktuálgondot érintő válságkatalógussá.

A kilenc mű nem egyenletes színvonalú, bár az simán lehet egyéni beállítottság és diszpozíció kérdése, hogy kit melyik mese érint vagy szólít meg. (A magam részéről a leggyengébbnek Závada Péter Levél Mantovába a veronai karanténból című írását találtam. Jóllehet az alapötlet igazán remek; a szerző arra kínál megfejtést, hogy a levél, amit Lőrinc barát Mantovába küldött Rómeónak, miért is nem jutott ki Veronából, tragikus kettős halált okozva végül. A kifejtés azonban, minek során az Ács Norbert alakította biztonsági őr effektíve megerőszakol egy teleírt levélpapírt – amelyet Podlovics Laura játszik el kecsesen – a nem jóféle nevetségesség határát súrolja.) Az határozottan állítható, hogy Szikszai Rémusz rendezőnek és a 13 fős színészcsapatnak sikerült mindegyik darabot magas technikai és művészi színvonalon előadni. (Kedves bakikkal egyébként. Az a minimum, amikor az egyik színésznő lófarka tánc közben kirepül a pódiumról.) A színházi alkotók a gyengébb írásműveket feljavították, az erősebbeket kiteljesítették. Ráadásul úgy, hogy ezenközben a megjelenítés során impozáns bemutatót tartanak a bábszínház változatos fajtáiból. Láthatunk maszkos játékot, kesztyűsbábot, óriásbábot, árnyjátékot és bunrakut. És ha valaki nem gondolná, hogy ezek a műfaji lehetőségek mennyire felszabadítják és határtalanná teszik az ábrázolást, akkor próbálja meg elképzelni, hogy vajon melyik színésznőnk tudna eljátszani olyan, földöreg nénit, akinek a szeméből könny helyett napraforgómagok záporoznak. Na ugye.

A részdarabok legnagyszerűbbje (szerintem) Háy János Istenháta című műve. Nem lehetetlen, hogy a születéséhez a „drusza”, Háy Gyula Tiszazug című drámája adta az ötletet, de Pipás Pista is megfelelhetett kiindulási pontnak. Falun vagyunk, az első világháború után, amikor már semmi nem lehet úgy, ahogy eddig. A férfiak hazajöttek rokkantan a frontról, és nem bírnak beszélni, csak inni. Az asszonyok pedig rájöttek, hogy megvannak ők a férfiak nélkül, akik csak nehezítik az életüket. Ennek drámája megkapóan érződik, dacára annak, hogy nem sokat beszélnek a hősök. Az írásmű a Dekameron 2023-ban háromrészes tévésorozatként jelentkezik, fekete-fehérben, skandináv stílben. A színpadon látjuk a feketeszínházat játszó bábszínészeket Hoffer Károly gyönyörűen megmunkált, arcukon személyiséget hordó fabábjaival a kezükben, fölöttük pedig kivetítőn megy közvetítésként a „tévésorozat” a közeli képekből. Megvehetné a magyar HBO.

Szívesen felemlegetem Gimesi Dóra O. hazatér továbbáll című darabját is, amelyben öt nő (Pénelopé, Kirké, Kalüpszó, Nauszikaá, Pallasz Athéné, vagyis Kovács Judit, Spiegl Anna, Ellinger Edina, Podlovics Laura, Pallai Mara – a színésznői sora különösen erős az előadásnak) ül a görögök gyógyító istenéről elnevezett Asklepios Medical Center várójában. Még nem tudják, hogy mind az öten ugyanarról a betegről, Odüsszeuszról várnak hírt, líraian elbeszélve ugyanazokat az érzelmeiket ugyanazon férfi iránt. Végül Kirké elvágja a darabos Odüsszeusz-báb életének fonalát jelképező piros lufi zsinórját. Sodró lendületű, parádés része a produkciónak a Fábián Péter írta Hiddel Béla előadása. Itt egy repülőgép teljes személyzete és utasgárdája énekli és táncolja el az ózdi zombi történetét, aki attól vált zombivá, hogy mindig mindent elhitt.

A történetek és a játékmód kapcsán megkockáztathatjuk a kijelentést, hogy az előadás minden ízlést kielégít. Ez alatt azt is értem, hogy például annak a kis magánszámnak, amit Pethő Gergő mutat be a mikrofont a sliccébe dugva, vagy a Saját kis koronavírusunkban fellépő par excellence seggfej, faszfej és picsafej báboknak talán nem ugyanazok a nézők örülnek, mint akik a Marilyn Monroe-Ariadne pamutgombolyításának Minotaurosszal. A kiindulópontként szolgáló repülőtér ugyanis olyan, dekoratív helyszín, ahol a legfurcsább dolgok is megeshetnek, például hogy az automatából nem dobozos üdítő jön ki, hanem egy komplett pianínó. Remek a tér a mozgalmas kavalkádhoz. A színészek feltehetőleg egy teljes kamionnyi ruhát és kelléket használnak fel sűrű gyorsöltözések közepette. Számos vicces ötlet és geg tölti be az összekötő jeleneteket. Hol Krisztus (Bartha Bendegúz) érkezik, átjőve a fotocellás ajtón, keresztrefeszítéses mezben, praktikus, összehajtható kereszttel, hol Podlovics Laura születik meg Vénuszként, a csomagszállító szalagon lassan körbemenő kagylóból kiemelkedve. Máskor arab férfi jár erre két burkás nővel, akik közül az egyik megszökik, kibújva a leple alól, a másik pedig álcázásként viszi tovább maga mellett a burkát. Vermeer- és Magritte-festmények alakjai mászkálnak keresztbe-kasul. Ezenközben a reptéri kivetítőkön célállomások vagy szellemes reklámok futnak, az egyik például Messiah nevű eau de toilette-et hirdet, a másik femina principiumot: know your place. A színészek odaadó, a lehető legprecízebben kusza forgatagában két biztos pont van: a takarítót játszó Fodor Tamás és a biztonsági őrt alakító Blasek Gyöngyi. (Nem fordított szereposztásban.) Kettejük bölcs, ironikus, sőt gyakran kaján közreműködése, a különszámaik avagy „műsorvezetésük” értékes sorvezetője az előadásnak, egészen az utolsó, bájosan blaszfém Pietà-képükig. Korelnökként, színészileg ők teszik fel a koronát a Budapest Bábszínház bravúros bemutatójára.

Dekameron 2023. A Budapest Bábszínház előadása. Író: Jászberényi Sándor, Závada Péter, Háy János, Székely Csaba, Parti Nagy Lajos, Tasnádi István, Gimesi Dóra, Fábián Péter, O. Horváth Sári, Szikszai Rémusz. Szereplők: Ács Norbert, Barna Zsombor, Bartha Bendegúz, Blasek Gyöngyi, Ellinger Edina, Fodor Tamás m. v., Hannus Zoltán, Kovács Judit, Pallai Mara, Pethő Gergő, Podlovics Laura, Spiegl Anna, Tati Zsolt. Zeneszerző: Dinyés Dániel. Díszlet: Zöldy Z Gergely. Jelmez: Szelei Mónia. Mozgás: Hojsza Brigitta. Rendező: Szikszai Rémusz.

Stuber Andrea