Nehéz kor

Újvilág

Szabadkai Népszínház Magyar Társulata

Pass Andrea jól jegyzett kortárs drámaíró és keresett rendező. Elsősorban a független színházi szférában dolgozik, de a kőszínházakban is mindinkább szívesen látják őt. A 2015-ös Újvilág volt az első olyan dobása, amely sok pontot ért. Ebben a darabban az 1999-es Magyarországra ment vissza, az alakuló, erősödő szélsőjobboldal környékére. Vagyis nem. Nem erre fókuszált. Hanem egy Kata nevű gimnazista lányt tűzött tollvégre, akinek szülei épp elváltak, és ezért a kényelmes, szép otthonukból elköltöznek édesanyjával egy panelház másfél szobás lakásába. Kata liberális családban nőtt fel, bár ez abból a szempontból mindegy, hogy életkorából fakadóan úgyis mindenképp lázad. Mélyen elégedetlen a szüleivel, és okvetlenül szembemegy velük. A házbeli fiúk – a bomberdzsekis, bakancsos, cigány- és zsidógyűlölő Robi és Áron – eleinte ellenszenvesek számára, de idővel mégis összebarátkozik, sőt közös nevezőre jut velük. Kata önkéntelen identitáskeresése aztán drámai fordulatba torkollik.

Nem meglepő, hogy a szabadkai Népszínház magyar társulata – amely igen színvonalas progresszív színház, függetlennek is tekinthetjük, amennyiben a magyarországi pályázati forrásokból valahogy nem szokták részesíteni őket az állami döntnökök – kiszúrta magának ezt a darabot és ezt a rendezőt. Többnemzetiségű városban élnek kisebbségként, lehetnek értékes emberi tapasztalataik a nacionalizmus, a sovinizmus vagy a rasszizmus tárgyköréről. Minden bizonnyal jól dolgoztak Pass Andrea vendégrendezővel, és a kaposvári gyermekszínházi biennálén látott vendégszereplésük visszaigazolta az elképzelésüket. Mármint azt, hogy a darab nem egyszerűen nem vesztett az aktualitásából, hanem valósággal hozzáharácsolt még, tetemes mennyiséget. Valamint jót tett neki, hogy a szabadkai színészek játéka értelemszerűen nem köti konkrét vidékhez, magyarországi városhoz a történetet, hanem az általános érvényét, az emberre szabottságát erősíti.

A Bobor Ágnes tervezte tér, a díszlet egyszerű, és minden része szerényen jelentéses. Piros fémvázú lépcsők, hátul fémhálók, fehér csíkok a padlón – első pillantásra kész a lakótelepi képzet. Kata és a mamája néhány kartondobozzal érkeznek a színre, a házba. Ezek zömmel kicsomagolatlanok maradnak. Jó, az egyikből karácsonykor előkerülnek ezüst és arany boák – nincs is a világon semmi, ami a kietlen ünnepet érzékletesebben jellemezné a lehasznált, nyomoronc karácsonyfadíszeknél. Egy doboz ott marad a színpad közepén: az rejti Kata családjának múltját, amelyről eddig nem beszéltek, a „hátha nem is kell már beszélni róla” stratégia jegyében.

A szabadkai színészek perfektek abban, hogy kevés eszközt használva figurát, jellemet formáljanak. G. Erdélyi Hermina az anya szerepében megviselt szőke asszony, akin látszik még az a fajta tágra nyitott szemű gyerekség, amely most a lánya sajátja. (Szerencsés véletlen, hogy valóban anya és lánya játssza az anyát és lányát.) Most azonban már inkább csak aggodalmat és mérsékelt kíváncsiságot fejez ki a tekintete. Jellegzetesek a bezárkózó mozdulatai, ahogy a karját keresztbe teszi a felsőteste előtt. A Katát játszó Greguss Lilla, az Újvidéki Művészeti Akadémia elsőéves növendéke meglepően érettnek és felvértezettnek hat szakmailag. Nagyon tudja azt az ingerültséget, amivel a szülei minden szavát és tettét fogadja. Az édesapját Pálfi Ervin alakítja, apai helyzete reménytelenségében már nem is igen kapálózva. Pass Andrea darabja igényli, hogy a történet későbbi szakaszában belépő Apa jelentős személyiség, erős férfiszínész legyen. Ahogy a budapesti előadásban tökéletes volt erre a feladatra Hajduk Károly, éppúgy az Pálfi Ervin is.

A két fiatalembert Nyári Ákos és Baráth Attila játsszák, pontosan teremtve meg a hierarchiát, az alkati és pozicionális különbséget közöttük. Robi a jóravalóbb és komplikálatlanabb. A lúzer típus, akinek frusztráltsága egyenesen vezet agresszióhoz. Baráth Attila magas, szikár, jóképű Áronja a veszélyesebb; az intelligenciája, a manipulációs tehetsége révén. Rajtuk is lemérhetjük, hogy merre ment a világ a színdarab születése óta. Pass Andrea egy szót sem változtatott rajta, a mű mégis magától odébb tolódott az elmúlt hét évben: a jobbszélről a középpálya felé, hazánk focipályáján.

Ám ha csak erről szólna a szabadkai Újvilág, ez a szikár, pontos előadás, akkor talán szegényes lenne. De legalább ennyit mond arról a nehéz, kábé 8-10 éves időszakról, amíg a gyerek felnő, és mint felnőtt a felnőttel, elrendeződik valahogy a szüleivel. Van egy jelenet, amikor Kata és az anyja egymás mellett állnak szilveszter éjjel, pezsgőspohárral a kezükben, várják a Himnusz végét. G. Erdélyi Hermina anyafigurája eddigre már beletörődött abba, hogy semmit nem tehet a lánya kedvére. Greguss Lilla pedig abban a nyűglődő kamaszállapotban hánykolódik, amikor minden végtelenül idegesíti, amit az anyja mond vagy csinál. Ezenközben küzd némi lelkiismeret-furdalással is amiatt, hogy ennyire undok ő, ilyen bántó és sértő módon viselkedik a saját anyjával.

Anyák, lányok, apák, fiúk! Innen lesz szép nyerni.

Újvilág (Szabadkai Népszínház Magyar Tagozata)

Szereplők: Greguss Lilla m. v., G. Erdélyi Hermina, Nyári Ákos, Baráth Attila, Pálfi Ervin

Díszlet- és jelmezterv: Bobor Ágnes m.v.

Jelmeztervező-asszisztens: Pesitz Mónika

Munkatárs: Brestyánszki B. Rozi

Író, rendező: Pass Andrea m. v.

Stuber Andrea