Mert kell egy hely

A padlás

Veres 1 Színház

Minden magyar színház életében eljön az az idő, amikor bemutatja A padlást. És az az idő már jó korszak a színház életében, hiszen a kellően igényes teátrum akkor tűzi műsorra ezt a zenés darabot, ha rendelkezik olyan színészekkel, akik megfelelő színvonalon el tudják énekelni Presser Gábor számait, valamint van pénz egy ostrom alá vehető padlás díszletére.

A veresegyházi színházat 2014-ben alapította Zorgel Enikő és Venyige Sándor, az intézmény meggyökeresedett a Pest közeli városban, szárba is szökkent, ki is virágzott: az utóbbi öt évben Mézesvölgyi Nyár néven nagy látogatottságú, sikeres nyári színházi fesztivált is rendez. Ennek programjában szerepelt idei premierjük, a Böhm György rendezte A padlás.

Amikor a közönség gyülekezett az impozáns méretű nézőtéri tribünön, egyszer csak felbukkantak a széksorok mellett a szellemek, mellékesen módot adva arra, hogy közelről is szemügyre vegyük az outfitjüket. Tökéletes mesefiguráknak hatottak: például Molnár Gyöngyi mint kócos, sikkes, kosztümös Kölyök kecses kézmozdulatokkal, vagy Palotai Zoltán Meglökője bárddal a markában. Molnár Gyöngyi kedvesen, kíváncsian megállt több sornyi néző előtt és megkérdezte: Látnak engem? Erre a műben nem járatlan, tréfás kedvű nézők határozottan azt válaszolták kórusban, hogy Nem! Palotai Zoltán Meglökőjének fekete flepni keretezte szeméből egész este sugárzott a néma hóhér mondhatatlan szomorúsága, amit a saját, véráztatta múltja okozhat neki. Viszont közreműködött az előadás talán legszebb perceiben, amikor eljelelte a dalszöveget, miközben Molnár Gyöngyi Kölyökje a Valahol a fényeken túlt énekelte.

Michac Gábor tervezte a díszletet és a jelmezeket. Maga a padlás lehet harmincvalahány évnél is idősebb, de a tárgyak – a parabolaantennától Robinzon számítógép klaviatúrájáig és monitoráig – a mai Rádiósoké. (Kedves hommage a képernyőn a Magyar Televízió korabeli monoszkópja.) Az öltözködési stílus fiatalos – bár a szellemek arcának fehérsége ad némi kísérteties jelleget – és bizonyos kor fölött az ember hajlamos elirigyelni Zorgel Enikő Mamókájának színes kockákból horgolt hosszú mellényét. A produkció plakátján felvonultatott szereplőgárda nem is annyira a játszó személyekre, mint inkább a Rejtő-képregények figuráira emlékeztet, nem keltve taszító érzeményt. Apró, de szellemes ötlet, hogy az előadás díszlete csocsót tartalmaz. Nyilván abból az apropóból, hogy a rendes szöveggel nem rendelkező Barrabás gengszter belépőjekor híresen csak ennyit mond: Stata! Csocsó! (Vannak gyerekes háztartások, ahol ez élő szólásmondás.)

Böhm György rendezése keveset bíbelődött életszerű helyzetekkel és jellemekkel, inkább a mesei jelleg kibontakoztatásán fáradozott. Ez legfőképpen talán a házmester ábrázolásán érhető tetten. Pál Tamás T. Müllere egyszerre állítja elő a mesék gonosznál is gonoszabbját, valamint a pirosba vont Paprikajancsit (Pirospaprikajancsit). A szereplő nevében a T betű ezúttal egészen biztosan a „túl sok” rövidítése. Piros melegítőben, piros svájcisapkában, pirosra festett arccal, rogyasztott járással, kancsalító szemekkel támadta a színész a padlás állandó és átmeneti lakóit, valamint a közönség rekeszizmait, szelektív sikert aratva. Finomabb, bájosabb poénokkal is dolgoztak a szereplők, például a bolygó szellemek a bolygó szellemek említésekor rendszeresen bolyogtak kicsit: hullámoztatva a felsőtestüket. A koreográfia Bakó Gábor munkája; egyszerűek, de mutatósak a csoportos táncok.

Jómagam azon, túlkoros nézők csoportjába tartozom, akiknek nem könnyű Kaszás Attila után másik Rádióst elfogadni, de mindig igyekszem. Dósa Mátyás jó benyomást keltett; a hangja, a magabiztos éneklése nem okozott csalódást a dalainál. Kicsit mindenki túl hangosan és erőszakosan énekelt, mintha piano espressivo vagy affabile zenei utasítások nem jöhetnének szóba. De az is lehet, hogy csak igyekeztek felsorakozni Zöld Csaba Barrabása/Révésze mellé, mert amikor ő dalra nyitotta a száját, ott aztán igazán ki lett eresztve egy nagy hang. Kedvesnek és helyénvalónak mutatkozott Csák Edina Süniként, Krajnik-Balogh Gábor Hercegként, valamint Janik László Lámpás szerepében, ami különösen dicséretes, mert a zsörtölődő nyolcadik törpét nem kézenfekvő megszerettetni.

Volt a játszóknak egy egyedi poénjuk: az elhagyatott padláson keresgélve rendre találtak valamit: Jé, egy amnéziaspré! Jé, egy amnéziaspré! Jé, egy amnéziaspré! Ezt körülbelül nyolcszor elsütötték. És ha az első kettő-háromra még el is húzta az ember a száját, később valahogy nem. Addigra már nyert ügye volt az előadásnak. 

Stuber Andrea