A személyesség ereje

A magánszínház szónak van valami ódon íze, századelős patinája. Mondjuk Beöthy Lászlóra vagy Pünkösti Andorra gondol az ember. Voltak aztán olyan évtizedek, amikor Karinthy Mártonhoz köthettük a megnevezést, de az az idő is elmúlt. Karinthy Márton színházát az alapító-névadó igazgató halála után, tavaly államosította az ismert egyszemélyes színházi hatalmi központ. Manapság a magánszínház szóról elsőként Orlai Tibor juthat eszünkbe.

Orlai Tibor még a kilencvenes években vált színházkedvelő közgazdászból, cégvezetőből producerré. 2005-ben indította el színházi vállalkozását, az Orlai Produkciós Irodát. Állandó játszóhelye Budapesten az egykori Broadway mozi (utóbb Filmmúzeum), a Belvárosi Színház lett, de előadásainak több mint egyharmadát vidéki játszóhelyeken tartotta. 2017 óta egyfajta kvázi-társulattal rendelkezik, „Együtt. Szabadon.” jelszóval alkotóközösséget hozott létre a nála működő szabadúszó színészekkel. A repertoárral elsősorban a minőségi szórakoztatást célozzák, de nem idegen tőlük a művészszínházi ambíció sem. Főleg kortárs írók színpadi műveit mutatják be, előszeretettel keresve és találva angolszász bulvárdarabokat. A magyar szerzők sem fehér hollók, Kerékgyártó Istvánnak vagy Parti Nagy Lajosnak épp úgy volt már Orlainál ősbemutatója, mint Závada Péternek, Závada Pálnak. (Jelenleg Maros András Redőny című darabját készülnek színre vinni.) Az Orlai-féle színházban kezdettől fogva ambicionálták, hogy ne mindig csak a kikapcsolódás legyen napirenden. Nemritkán fókuszálnak társadalmi kérdésekre – produkcióik témái között szerepelt már autizmus, rákbetegség, családon belüli erőszak, homoszexualitás, drog, terrorizmus –, s kisebb játszóhelyükön, a Jurányi Házban látható előadásaik tökéletesen illenek az ottani progresszív, kísérleti, független színházi arculathoz.

Az Orlai Produkciós Iroda szórakoztató színházi profiljának egyik alapvonását az idősebb nézők kedvére kanyarítják. Amikor a jól bevált Hernádi Judit–Kern András párosra hoznak ki darabot, vagy amikor korábban Vári Évát látták el főszerepekkel, de legutóbb is, a Hárman a padon színrevitelénél, Benedek Miklóst, Egri Mártát  és Gálvölgyi Jánost hozva össze, nyilvánvalóan a hatvan pluszos nézőkre számítanak. Ez éppen az a közönségréteg, amelyik a járvány miatt joggal óvatos, s most inkább marad otthon, mint hogy színházi zsöllyébe üljön be. Az ilyen időszak egy magánszínház számára különösen súlyos és veszedelmes, hiszen az államra nem számíthat. De még mennyire nem. 2018-tól a kormányzat eltörölte a kulturális TAÓ-t – amelyen addig megszedték magukat a se nem becsületes, se nem színházak, az igaz(i)ak viszont finanszírozni tudták belőle a működésüket. A TAO megszüntetésének kompenzálására bevezették a TAO-pótló támogatást, csakhogy azt nem látogatottsági adatok vagy működési és minőségi feltételek alapján osztják, hanem ismeretlen döntnökök indoklás nélkül közzé tett listájából lehet kiolvasni a preferenciákat. Ami az Orlai Produkciós Irodát illeti, ez a színház a korábban megtermelt TAÓ-ja 40 százalékát kapta vissza az első TAO-hiányos évben. A következőben 13 százalékát. 2021-ben pedig a 2017-es bázisösszeg 1,3 százalékát. Ha nem vigyáz, jövőre talán be is kell majd fizetnie a TAO-pótló alapba. Innen szép nem hogy nyerni, de egyáltalán, talpon maradni.

Visszatérve a szórakoztató színházi profilhoz, Orlainak nyilvánvalóan nyitnia kell a fiatalabb nézőnemzedékek felé is. Ehhez szert tett az utóbbi években egy fölöttébb rátermett színészcsapatra. Ugyanis nála kötöttek ki egyivású, egyízlésű, egyhumorérzékű Máté Gábor-növendékek, akik Eger és a Vígszínház után végül inkább odahagyták a kőszínházi társulati létet. Járó Zsuzsa, Kovács Patrícia, Péter Kata, Mészáros Máté, Ötvös András és Schruff Milán olyan színészek, akik… hát tulajdonképpen csodálatosan gátlástalanok. Úgy játszanak, ha róluk van szó, mint a gyerekek. Őszintén, örömmel, kicsattanóan. Ismerjük ezt a módit az AlkalMáté Trupp nyári produkcióiból. Amikor ezek az egykori Máté Gábor-tanítványok együtt vannak a színen, megtartó erő az összeszokottságuk, az egymást velejéig ismerésük. Egyben minőségbiztosítás. Érződött ez már a Bocs, félrement! című, Paczolay Béla rendezte vígjátékon is, amely öt éve szerepel az Orlai Produkciós Iroda műsorán. És különösképpen lerí a Dömötör András rendezte produkciókról, a Határátlépésekről vagy a Second Life, avagy Kétéletem című előadásról. Ez utóbbiról lesz szó az alábbiakban, mint Orlai Tibor színészcsapatának egyik emblematikus sikeréről.

Akadhatnak, akik a Second Life, avagy Kétéletem elődáscím hallatán rögtön énekelni kezdik magukban a Ha volna két életem című Piramis-számot, ha rosszabb oktávszámmal is, mint Révész Sándor. Pont arról szól a Benedek Albert, Dömötör András és a társulat által írt darab, hogy ha ez az öt színész – Kovács Patrícia, Járó Zsuzsa, Mészáros Máté, Ötvös András és Schruff Milán – nem a színészi hivatást választotta volna, vagy ha csak nem ott, nem úgy, nem akkor kerültek volna a pályára, hogyan alakult volna a sorsuk egy párhuzamos valóságban. Ha a kisgyerek Kovács Patrícia hallgatózás útján meg nem tudja, hogy kórházigazgató orvos édesapja alkoholista, akkor nem doktornő lett volna-e ebből a lányból? Netán Magyarország első női miniszterelnökeként ismertük volna meg, miután politikusfeleség korában mindenki úgy találta a pártban, hogy vele választásokat lehetne nyerni? Egy másik verzió szerint ha az Új Színház stúdiójában a társai – például Járó Zsuzsa és Mészáros Máté – nem fogadják el és be a húszéves, zűrös, hazudós Kovács Patríciát, akkor nem lenne színésznő, hanem egyszerűen elzüllött volna.

De milyen jó, hogy színésznő lett! Remekel például abban a jelenetben, amikor általános iskolai orosztanárnőből két éve átképzett angoltanárnőként le kell fordítania ötödikes diákja, Schruff Milánka levelét, amelyet bálványának, Jim Carreynek írt a kisfiú. Ahogy Kovács Patrícia ül a széken, egymásba tekerve a lábait, az eleve tökéletes. (A legmenőbb általános iskolai tanárnőm is épp ilyen pózban ült, húsz évvel korábban.) Schruff Milán azt írta Jim Carreynek, hogy ő szintén filmsztár szeretne lenni, ebben kérte az amerikai színész segítséget. Csak hát Jim Carrey küldött ugyan egy aláírt fényképet, ám a többit elengedte a füle mellett. Így nem lett Schruff Milánból filmsztár. De legalább kisstílű drogdíler sem, amire pedig egy jelenet szerint jó esélye volt a székesfehérvári lakótelep dzsungelében.

Mészáros Máté mindeközben rocksztárságról álmodott, s amikor ezt a színpadon felidézi és megvalósítja, akkor olyan extatikusan gitározik, énekel és vonaglik – én ilyen intenzív gitárszóló-imitációt utoljára a kamasz bátyámtól láttam kislánykoromban, csak neki még gitárja sem volt hozzá. Mészáros Máté talán a legelismertebb színész az öt fős csapatból – Jászai Mari-díja legalábbis egyedül neki van –, mégis ő képes a legvehemensebben panaszkodni a szakmájára. Lehengerlő monológban kiáltja világgá, hogy a színészet egyszerűen felzabálja az életet.

Ötvös Andrásnál senki nem tud szebben gyerekszemeket kerekíteni – amikor Dévényi Tibi bácsi kívánságműsorában Bessenyei Péter műrepülővel találkozhat. Kisfiú korában Ötvös András ugyanis pilóta szeretett volna lenni. Ez nem jött össze, de mint láthatjuk, felesége és kislánya viszonylag türelmesen veszik tudomásul, hogy a családapa bukósisak, porszívócső és egyéb kellékek segítségével olykor repülőset játszik a fürdőszobában. Ennél súlyosabb élményt jelentett, hogy amikor gimnazistaként papnak készült Ötvös András, akkor bizarr találkozása egy pappal (Mészáros Máté) miképpen térítette el szándékától.

Járó Zsuzsát, aki hatévesen már tudott piskótát sütni, a cukrászat vonzotta. S az osztálytermi jelenete láttán megérthetjük, mennyire irreálisnak tűnhetett egy szabolcsi általános iskolából, aztán egy szakközépből a színművészeti főiskolára vágyni. Ez az ön- és közironikus, színes előadás szellemesen kimaxol minden életpálya-lehetőséget, amit a játszó színészek elképzeltek, kinéztek, kitűztek maguknak, majd elkerültek.

Az utolsó jelenetekben néhányuk hosszú és alapos, költői vagy drámai monológban mondja el a sorsváltozatok konklúzióját. A végső szcénában senki nem az, aki lett, hanem más: aki nem lett. Így aztán nem is ismerik egymást, mi sem őket. Járó Zsuzsa cukrászdájában egy kávé mellett telefonál Schruff Milán mint kétes üzletember. Ötvös András repülőgépes ügyben tárgyal valakivel. Kovács Patrícia tompán, benyomva elmerül a gyerekkori síelést felidéző mozdulatsorban. Mészáros Máté mintegy a zeneautomatából énekli – egy idő után lehalkítják őt – alternatív Lovasi Andrásként, hogy igyekezz, az égbolt zár. Ekkor már rég megvettük mind az ötüket, minden lehetséges alakjukban. A személyiség ereje mellett a személyességet kaptuk tőlük. Ez talán a legtöbb, ami színházban a nézőnek adható.

Second Life avagy Kétéletem. Orlai Produkciós Iroda előadás. Szereplők: Járó Zsuzsa, Kovács Patrícia, Mészáros Máté, Ötvös András, Schruff Milán. Látvány: Molnár Anna. Rendező: Dömötör András.

Stuber Andrea