„Az ország legnagyobb Mosoly-albuma”– beszélgetés Kocsis Rozival a Győrkőcfesztiválról

Egy győri kislány kinézdigélt az iskolája ablakán a Radó-szigetre, és arról ábrándozott, milyen jó lenne, ha kitiltanák onnan az autókat, sőt talán még a felnőtteket is. Csúszdákat állítanának fel, játékokat: és minden a gyerekeké lenne.

– Kocsis Rozi álma megvalósult: bár csak egy hétvégére nyaranta, de minden szempontból jóval nagyobb méretben, mint amit kislányként elképzelhetett. Az általa igazgatott győri Vaskakas Bábszínház idén rendezi meg július 1-3. között a 15. Győrkőcfesztivált. Könnyen ment?

– Jártam néhány évig az önkormányzat nyakára az ötlettel, míg 2008-ban azt mondták: legyen. Felajánlottak rá egy akkora összeget, amely meghaladta a Vaskakas Bábszínház teljes évi költségvetését. Szaladtam be lelkesen a színházba a gazdasági és szervezési munkatársakhoz, akik rögtön elkezdtek számolni. Már az orruk-fülük tintás volt, de még mindig nem tudták papíron elkölteni az összeg felét sem. Nekiálltunk kitalálni az egészet és minden részletet. Művészeti fesztivált akartunk, sok helyszínnel Győr gyönyörű, folyókkal övezett belvárosában, csupa ingyenes programmal a gyerekek számára. Eleinte kaptunk egy-egy mosolygós fényképet róluk, tőlük – ez volt a belépő. Ma már az adatvédelmi törvény ezt nem teszi lehetővé, de mindörökre miénk az ország legnagyobb Mosoly-albuma. A fotóért kapták meg a gyerekek a karszalagot, amire ráírtuk a nevüket és a szülő telefonszámát. 2008-ban egy várandós kolléganőt ültettünk a kényelmesnek tippelt karszalagozó posztra – mi, többiek pakoltunk, hurcolkodtunk –, de egy idő után felmentő sereget kellett küldeni hozzá, akkora tömeg állt sorba nála.

– Egy kis létszámú színházi társulatként fogtak bele ebbe az évről évre egyre nagyobb rendezvénybe. Hogyan győzték?

– Fesztiválszervezésben nem volt gyakorlatunk, de a gyerekszínházhoz értünk. Ennek minden hátránya és előnye megmutatkozott már az első alkalommal is. Például hogy a művészi szempontjaink megelőzték a technikaiakat. Vagy hogy mindig gondoltunk a közönségre. Emlékszem, amikor még nem voltak árnyékolók a helyszíneken, akkor fehér vászonból készítettünk megcsomózott „zsebkendőket” a gyerekek fejére. Támogatóktól kaptunk ugyan textilt, de az elfogyott, idővel kénytelenek voltunk lejátszott jelmezeket és takarásokat szabdalni fel. Meg kell jegyeznem, hogy mindig sokan támogatják a Győrkőcfesztivált: intézmények, vállalkozók, magánszemélyek egyaránt. Itt tapasztaltam meg, hogy nincs lehetetlen. A „gyerekeknek lesz” varázsigének bizonyult. „Ide szeretnénk egy üvegpalotát!” Lett. Előfordult, hogy júniusban felbontottak egy győri teret, és én sápadtan mentem oda a kivitelezőkhöz avval, hogy de hát ez egy helyszín a fesztiválon! Erre betemették.

– Közben 45-50 ezer látogatóval Közép-Európa legnagyobb gyerekfesztiváljává váltak, a Nyugat-Dunántúl kiemelt turisztikai rendezvényévé. Az idei program is elképesztően gazdag: a színházon túl is, csupa vonzó játék és lehetőség. Engem különösen felvillanyozott a színes tészta workshop. Hogyan találnak ilyesmikre?

– Nincs a fesztiválra külön emberünk, de míg az évad alatt lejátszunk a Vaskakasban háromszáz előadást – legalábbis most, mert a pandémia előtt akár ötszázat is –, törjünk a fejünket, figyelünk, fülelünk, gyűjtünk. Munkánk során együtt dolgozunk zenészekkel, képzőművészekkel, tervezőkkel, kivitelezőkkel, akik szintén hoznak tippeket, embereket. Van például két fizikatanárunk, akinek ma már az a főfoglalkozása, amit nálunk a Tudós kikötőben csinál: élményműhely, tudományos játékok. Idén Bartal Kiss Rita tervező-rendező bábművész vezetésével négyállomásos környezetvédelmi játék készül szép installációkkal – már csak azért is, mert igyekszünk egyre környezettudatosabbá tenni a fesztivált. Az például jó szokás nálunk, hogy amelyik gyerek saját poharába vesz innivalót – mert a programok ingyenesek, de a vendéglátás természetes nem –, olcsóbban kapja. Mindig kitalálunk a helyzetnek megfelelő újdonságokat. Most éppen azon dolgozunk, hogy az eldugottabb részeken, padokon QR-kódokat helyezzünk el, ezek segítségével mesék hallgathatók a Vaskakas színészeinek előadásában. Azt most nehéz megtippelni, hogy a korábbi Győrkőcfesztiválok látogatottságához képest, az elmúlt két év kényszerű kihagyása után mennyien érkeznek majd, de bizonyára jól jönnek most is a csendesebb pihenőhelyek.

– Meddig nőhet vajon a befogadóképesség?

– Ha kritikát kapunk, az általában arra vonatkozik, hogy nagy a tömeg. A győri belvárosnak megvannak a természetes határai, nemigen bővíthetők. Nyilván nem könnyű elviselni a sokaságot, különösen az itt lakóknak. A vaskakasos kollégák minden évben felkeresik egy udvarias levéllel a helybelieket a fesztivál előtt. Népi megfigyelések és házilagos közvéleménykutatások alapján megállapítható, hogy sokkal többen vannak azok a győriek, akik örülnek ennek a hétvégének, mint akiket bosszant.

– Van kedvenc fesztiválhelyszíne?

– A fesztiválhelyszínek eseményeit a színésztársaim vezetik, és egyik jobb hely, mint a másik. Talán a Vers-játszó-tér a kedvencem, ahol költők a vendégek. Az a gyerek, aki egy vershez kapcsolódó játékot ügyesen teljesít, kap egy dedikált verset, amelyet a jelen lévő képzőművészek illusztrálnak. Azután a résztvevők jutalomverseiből könyvkötők összeállítják minden gyerekeknek a saját kötetét. Az első fesztiválon Tóth Krisztina kétszer egy órát vállalt.  Ebből az lett, hogy végül este végzett, hullafáradtan, boldogan. Nem lehet a gyerekeket ott hagyni – mondta, mi meg nevettük, mert ezt igazán tudjuk. De legalább ennyire szeretem a Győrkőcfalut is, ahol álló nap húzza a Juhász Zenekar és megy a néptánc. Ez a legvidámabb helyszín. Általában szeretnek bennünket az égiek, de néha mégis előfordul, hogy leszakad az ég. A Győrkőcfaluban ilyenkor sem áll meg az élet, a szülők tartják a nagy nejlonfóliát, hadd táncoljanak alatta tovább a gyerekek. Az is szívderítő látvány. Úgyhogy szép időt remélünk idén is, de egy zuhé belefér.

Stuber Andrea