Én, tanú, jelentem az Időnek az időt.

AlkalMáté Trupp: Jordán Adél

A Jóisten hibátlan dramaturgiai elgondolása szerint Jordán Adéllal fejeződött be az AlkalMáté Trupp 15 évig tartó, 14 részes bemutatósorozata. Már korábban is lehetett sejteni, hogy a Jóisten rajta tartja a szemét és a kezét ezen a különleges színházi vállalkozáson. Mintha eleve az optimalizálást szolgálta volna, hogy a legelsőnek kisorsolt alany Járó Zsuzsa lett, aki pályakezdő színészként 2007-ben több élet- és szakmai tapasztalattal bírt, mint osztálytársai. Jöttek aztán sorban a lányok, majd a fiúk. Beletelt néhány évbe, mire Száraz Dénes, aki idegenül érezte magát ebben a színházi műfajban, megerősödött a színészetében és azon elhatározásában, hogy kiszáll. Ugyanakkor a róla készült 2013-as produkción, valamint az annak környékén megjelent interjúin jól látszott, hogy intelligensen kezeli a helyzetet, pontosan ítélve meg önmagát és társait. A másik kilépő, Fenyő Iván távozása beleillett abba, hogy az ő pályája meglehetősen elkanyarodott a többiekétől. Igaz, Gál Kristóf nagyobbat fordult, mert belőle színész helyett rendőr, illetve rendőrségi szóvivő lett, aki a járványidőszakban az operatív törzs tagjaként a nyilvános napi tájékoztatókon képviselte és közvetítette a kormánykommunikációt. Talán az sem egészen véletlen, hogy Gál Kristóf bő másfél évtizednyi nyári együttjátszás után most, az utolsó alkalommal, a Jordán Adél-előadásban nem tudott részt venni.

A Jordán Adél-bemutató eltér némiképp a korábbiaktól. A magánéletre koncentrál, ami nem jelent távolságot a szakmától, hiszen Jordán Adél eleve színházba és színházra született. Ennek mentén az előadás leginkább azt nyomatékosítja a nézőben, hogy milyen nehéz lehet két szenvedélyes és ambiciózus színész gyerekének lenni. A Jordán Adélban most hátrább terelődtek az egykori osztálytársak és az ő tapasztalataik a címszereplőről – bár egy-két jelenet erről is szól. Például az az alkoholgőzös kettős, amelyben a két jó barát, Fenyő Iván (Dömötör András) és Mészáros Béla (Mészáros Béla) kandúrharcot vívnak Jordán Adél miatt. A produkció tartalmát döntően az határozza meg, hogy Jordán Adél mit akart elmondani az életéről. Mondandójának elsöprő erejű kiváltója a szerelemélmény: egy ideje egy nővel él boldog párkapcsolatban. (Azt talán mondani sem kell, hogy szintén színházi alkotó.) Az előadás rögtön a Kitartó vándor (Járó Zsuzsa) világjárásával indul, aki rátalál Nemmozdul királykisasszonyra (Péter Kata) és tíz év után egyik pillanatról a másikra egymásba szeretnek. Azonban le kell győzni a Sárkányt – aki nem az a bájos, sárkányjelmezes, szaladga bábfilmfigura, akit Kovács Patrícia formál meg futólag, elragadóan –, hanem a bűntudat. A mesei indítást majd az a kettős keretezi be, amikor a szuper(wo)manné lényegült Kriszta lovag (Kovács Patrícia) odaáll a királykisasszony édesanyja, Kati elé (Mészáros Máté), s egy veretes verses dialógusban érzelmeinek őszinteségével és szándékainak tisztességével meggyőzi az aggódó anyát.

Közbevetőleg: a hírportálok munkatársai színházi bemutatókra ugyan nem járnak, de olvassák azt a hírportálos színikritikust, aki igen, így már a premier másnapján ismertették Kovács Bálint kolléga szép cikke nyomán, hogy Jordán Adél meleg, Jordán Adél a lányokat szereti. Coming outot, sőt néhol LMBT-propagandát emlegettek. Jordán Adél korábban egy interjúbeszélgetésben előrevetítette, hogy a pedofil törvény melegellenes jellege kapcsán ki fog állni az uszítással szemben. Ez tehát külön vállalás a vállalásban, miközben az új szerelem úgy jelenik meg az előadásban, mint a hol önbizalomhiányos, hol önbizalom-túltengéses főhősnő kudarcos férfi-nő párkapcsolatainak váratlan folyománya.

A Jordán Adél nyilván úgy készült, akár az eddigi bemutatók. Biztonságban vagyunk: ízlés, mérték, humor, líra, dráma – minden, amit várunk, és minden a helyén. Idén kiemelt szerepet tölt be a zene, az énekszámok. Nem is egyedül a jól bevált muzsikustárs, Dargay Marcell vesz részt az előadásban, hanem Hock Ernő személyében még egy zenész csatlakozott. Tartjuk szerencsénknek, hogy sokat énekel Jordán Adél – Tom Waits Altatódalától a Nirvana Where Did You Sleep Last Night-ján át a katartikus záródalig –, és nem maradnak ki a többiek sem. Bizonyára reklamálnánk, ha nem énekelne Czukor Balázs, de énekel, kétszer is. Joggal összekapcsolva azt, amiről Jordán Adél dalolhatna a szüleinek, avval, amit Jordán Adél és Keresztes Tamás kisfia dalolhatna a szüleinek. (Számomra a Jordán Adél-bemutató elsősorban erről a fájdalomról szól. Egyfajta szenvedésdallamról, amit Lázár Kati egy interjúban emlegetett. Ez a szenvedésdallam végigvonul az életén. Lehet, nemcsak nála, hanem a család egymás utáni generációin.)

Az előadás a járvány miatt szabadtérre költözött, tehát a színháztechnikai lehetőségek a Jurányiéit sem érik el. Kálmán Eszter tervező a helyzetet úgy oldotta meg, hogy telerakta a színpadot mindenféle tárggyal. Ezek zömét egyáltalán nem használják a játékban, és amit igen, olykor azt is csak arra, hogy kihajítsák a színről. De kicsit olyan ez a tér, mint egy belakott otthon, amelyben az ember mindent megtart, csak mert nincs szíve kidobni. A zsúfolt színpadról haladéktalanul elvonják a figyelmet a díszletben megjelenő színészek. Mindenekelőtt bennük gyönyörködünk.

Jordán Adél sok jelenetben alakítja saját magát, a lehető legteljesebb önazonosággal. Ettől is izgalmasak a váltásai: például amikor a saját, szenilis nagyanyját játssza el, akit bakfiskorában gyakran rá (Péter Kata) hagytak a szülei. (Gondolhatjuk, hogy Keresztes Andor az anyai dédapja után kapta a keresztnevét.) Ennek a szcénának, az idős nagymama fellépésének megrendítő jelenetpárja az, amelyikben ifjan látjuk őt. 1944-ben a tükör előtt hosszan pimpálózkodó leendő nagymama (Kovács Patrícia) miatt maradtak le Lázár Kati felmenői arról, hogy a házukból elvitt sárgacsillagos menet tagjaként legéppuskázzák őket. Ha az előadásból az erősebb színházi-szakmai vonulatot hiányolnám, azonnal ellenem vetném azt a szcénát, amikor drámaian egybeolvad Jordán Adél (Jordán Adél) és Keresztes Tamás (Czukor Balázs) családi párosa az általuk a Katonában eljátszott Büchner-darab Marie és Woyzeck-kettősével.

A fiúk egy dalban közösen éneklik meg bomlásukat Adél után, a lányok pedig protest songban azt, hogy mi a nő dolga és sorsa. De a jelenetek felemlegetése helyett inkább a színészek felől folytatnám az írásba foglalást. Mészáros Máté főként zenészként kíséri az előadást, ám amikor gitárral ölében ül a széken, akkor is érdemes figyelni a szemét, az arckifejezését, amivel a játékot nézi. Mészáros Béla – nagy rutinnal a színpadi autózásban – szórakoztató röpportrét ad a mérnökdiplomás Jordán Tamásról. Máthé Zsolt ismét a dalszövegírásban látszik kiteljesedni, de fúvósként is beszáll. Dömötör András meglepő látvány sima arccal – kevésbé hat szikárnak így. Annak rendje és módja szerint fellép a Máté Gábor-paródiával – „mint egy idősödő rocksztár, aki jön a fix számával” –, befejezésül rituális öngyilkosságot követ el, hogy végre megszabaduljon a szerinte kínosan ráégett Máté Gábor-szereptől. Vajda Milán szokásos módon a megértő jóbarátot adja, akit egyébként el sem tudunk már képzelni másban, mint 100% gyapjúban. Czukor Balázs a két énekszámon kívül eljátssza Keresztes Tamást – még be sem nyit a képzeletbeli ajtón, már felismerjük, hogy ki ő. Kicsit elnyúlik ez az imitálás, de közben felidézhetjük magunkban azt is, hogy a három évvel ezelőtti Fenyő Ivánban láttuk Jordán Adél (Szandtner Anna) fénylő arcán a Keresztes Tamás-szerelem születését.

Ami a Lázár Kati-ábrázolást illeti, abban Jordán Adél egyszer s mindenkorra überelhetetlen a Fenyő Iván-bemutató óta. Péter Kata mégis csodálatos Lázár Kati, amikor előadja Morton mama számát az 1981-es kaposvári Chicagóból. De az is kész gyönyörűség, ahogy Járó Zsuzsa Lázár Katija a férjével marakodva azt mondja: Majd megkérdezem a Rajhonától. Mészáros Máté drámai anyai szólamáról nem is beszélve. Kovács Patrícia nemcsak mint eltévedt sárkány megkapó, de kirak egy találóan éles magánszámot is a tükör előtt morfondírozó Jordán Adélként. Szandtner Anna egy bábpartnerrel dalol – akinek mint bábnak szintén megvolt már a maga színházi előélete a Budapest Bábszínházban –, és ő tud a legszebben, legbölcsebben mosolyogni, amikor az előadás végén az osztály leül a színpad szélére, szemben velünk. A dal, amit zárásként Jordán Adél elénekel, Selmeczi György és Gothár Péter szerzeménye az Idő van című Gothár Péter-filmből. Láthatatlan szálak is idekötik – mert a női főszereplő Lázár Kati volt, vagy mert az ő filmbeli gyerekének szinkronhangját Máté Gábor adta, még énekelt is a film végén egy versszakot a Jordán Adél rendezője.

„Aki hallja, adja át, nem félek, csak tudom, hogy nagyon hamar meg fogunk öregedni” – zengi a finálé. Akárhogy is, felülmúlhatatlan élmény volt másfél évtizeden át együtt öregedni velük.

Stuber Andrea