Ki a házból

Minden egér szereti a sajtot (Miskolci Nemzeti Színház)

A Minden egér szereti a sajtot legelső verziója még 1971-ből származik, amikor rádiójátékként debütált Urbán Gyula munkája. A mesejáték alapötletét a hírek szerint a Rómeó és Júlia adta. (De Óz is bekacsint.) A hasonlóság ugyan erősen felszínes, de tény, hogy a műben az egymástól idegenkedő fehér egér família és szürke egér család sarjai szeretnek egymásba. (A gyerekközönség ismerői egyébként állítják, hogy a szerelmi téma az óvodáskorú nézők közül csak a lányokat érdekli.)

1981-ben született a zenés tévéfilm-verzió. Urbán Gyula, a Budapest Bábszínház rendezője számára nem volt ismeretlen közeg a Magyar Televízió, így ott készültek a bábfilm figurái és díszletei, a Báb- és Makettműhelyben, ahonnan például Süsü is kikerült. A bábok tervezője Koch Aurél, az MTV díszlettervezőjeként az ő nevéhez fűződik például a tévémaci figurája. A tévéfilm sikerének talán nem elhanyagolható tényezője, hogy a bábok mellett felvonultatta az elbeszélő szerepében, a mesélő vándorzenész alakjában Darvas Ivánt teljes életnagyságban.

A Minden egér szereti a sajtot azóta is előkerül olykor a gyerekszínházakban, s néha ki is lép szűken vett keretéből. Abból, hogy itt a közönséges szürke egerek és a fehér egerek felvilágosulatlan nézetei, sőt a szülők tettlegességig fajuló rossz szomszédsága nehezítik a fiatalok egymásra találását. Az új egérnemzedék képviselői nem csinálnak problémát abból, hogy állatalfaji identitásukról lemondva a szerelmükkel azonosuljanak. A darab játékos alapötlete ugyanis az, hogy Fruzsi, a fehér egérlány a vonzalma hatására szürkévé varázsoltatja át magát, miközben Soma, a szürke egérfiú ugyanerre a gondolatra és tettre jut. Tehát pont megmarad köztük a mésalliance-szal fenyegető egértársadalmi különbség.

Fontos szakasz volt a mű életében, amikor a Karaván Színház kezdeményezésére öt színház fogott össze, és bemutatta az eredeti mese alapján készült verziót a Nemzeti Színházban, Tóth Géza rendezésében. Ez a feldolgozás határozottan fókuszált a darabbéli egerek szőrszín-különbségére, és az evvel kapcsolatos előítéletekre. Az Egerek azt célozta, hogy az előadást minél több hátrányos helyzetű gyerek lássa, s ismerje fel a történetben rejlő társadalmi csapdákat és azok hatástalanításának lehetőségeit.

Mindehhez képest kicsit meglepő, hogy a Miskolci Nemzeti Színház 2017-es Minden egér szereti a sajtot-bemutatója mennyire nem látszik tudomást venni a műben rejlő problematikáról. Keszég László rendezése többé-kevésbé látványos formában, retró játékmóddal, cuki egerekkel semmitmondó gyerekelőadásként tárja elénk az opuszt. Maga a díszlet, amely a Kamaraszínház színpadán vár bennünket, eleve sugall némi távolságtartást és aránytalanságot. Éjszakai kép, vetített ház, jellegzetesen angol-szász típusú ablakokkal. A színpad előterében baloldalon hatalmas méretű, fogantyúja szerint négykezesre tervezett fémkuka, rajta Banksy-szerű fekete patkányok rajza. Jobb oldalon két nagy fémcső vége, az egyik jókora csúszdának látszik. Funkciójuk nem lesz a játékban: a kuka oldalából történik néhány hangsúlytalan belépés, a másik oldalon viszont a csövek csak útban vannak: közöttük oldalognak színre a szereplők.

A vetített ház eltűnése után egy lyukacsos sajt alkotta házszerkezetet látunk, ez a szürke egerek otthona, ahol sok minden van, bár alighanem pusztán a színharmónia alapján; például okkersárga fazék, hogy az egérmama abból tálaljon 25-30 dekás sajtdarabokat vacsorára a családnak. Érdemben használva szinte semmi nincs. A stilizáció, egyben a látványosság legmagasabb szintje az, amikor a padláson berendezkedett nagy macskamágus megközelítéséhez felemelkedik a sajtplafon, s a lépcső tetején egy jókora macskafej szájrészébe beékelődött színészfej beszél és miákol félelmetesen.

Az egércsaládok öltözködése a kortársi divatsémákat követi: a fehér egérmama (Kerekes Valéria) többrétegűen libegő, trendi komplét visel, csinos leánya (Horváth Alexandra) fehér farmerdzsekit és tüllbélésű miniszoknyát. Az ifjú szürke egérfi (Somhegyi György) szürke farmerban mutatkozik, anyja (Seres Ildikó) többfelé lógó szürke kardigánt hord. Mindehhez nagy, tányérszerű egérfül (kettő) és hosszú egérfarok társul valamennyiük esetében. Mintha anélkül egeret el sem tudnánk képzelni.

A rendezői és a színészi megoldások feltűnő sablonossága különben adekvátnak hat a jelenetek írói kidolgozottságával, vagy finoman szólva: egyszerűségével. Egér-Rómeónk és egér-Júliánk párbeszédei például jószerével csak arra szorítkoznak, hogy „Megpuszilhatom-e a fülecskédet?”

Ha a Milyen mintákat mutatunk a gyerekeknek? kérdése felől nézzük a produkciót, már az elején, Zakariás vándormuzsikus (Kincses Károly) operaian színpadias belépőjénél könnyen el- vagy fennakadhatunk. Gagyinak látszó, láncra fűzve lógó kártyákkal érkezik, s minden további nélkül közli beszélő papagájával – akit a táncban lenyűgöző Molnár Sándor Tamás játszik –, hogy csal a jövendőmondó kártyákkal. Rögtön túllépünk ezen, mintha nem lenne ebben semmi. Az előadás kicsit hamis csillogású mesés világa teljesen reflektálatlan viszonyban áll mindazzal, ami elhangzik, ami történik. Ebben az észrevétlen érzéketlenségben legalább az sem feltűnő, hogy mi is a fő mondandója a történetnek. Az egerek ugyanis az ál-macskamágus szavára megbékélnek avval, hogy nem az egérség köti össze őket, fehér egereket és szürkéket, hanem az, hogy van egy közös ellenségük: a macska. E gondolat jegyében – plusz a sajtrajongás – könnyű egyesíteni őket. Jól ismert hatalomtechnikai megoldás.

Urbán Gyula – Gulyás László: Minden egér szereti a sajtot (Miskolci Nemzeti Színház)

Szereplők: Kerekes Valéria, Kincses Károly, Horváth Alexandra, Seres Ildikó, Salat Lehet, Somhegyi György, Molnár Sándor Tamás

Díszlet – jelmez: Juhász Katalin

Dramaturg: Sényi Fanni

Koreográfus: Bányai Mirjam

Rendező: Keszég László

Miskolc, 217. október 26., kb. 200 néző

Stuber Andrea