Ropós cipók

Holle anyó (Budapest Bábszínház)

A Grimm testvérek kétszáz évvel ezelőtt megjelent Holle anyója egyszerű, tömör igazságosztó mese. (Még ha a címszereplője ősibb, bonyolultabb, misztikusabb figura is annál, mint amennyit a Grimm urak megfogalmaztak belőle.) A szép és jó lánnyal a mostohája rosszul bánik. Egy másik, méltányosabb helyen azonban értékelik a lány kedvességét, segítőkészségét és dolgosságát, így arannyal borítva térhet haza, amikor honvágya támad az övéi után. Vele ellentétben az elkényeztetett, csúnya és lusta mostohatestvére semmilyen erőfeszítést nem tesz a jutalomért, amelyet szintén megcélzott, ezért ő büntetésül szurokbevonatot kap Holle anyótól, aki a hóesés mellett az arany- és a szurokesésnek is egyszemélyi felelőse.

A Budapest Bábszínház az óvodás és kisiskolás korú közönség számára tűzte műsorra Holle anyó és a munkavállaló lányok történetét. Az átirat Szabó T. Anna, Kuthy Ágnes és Gimesi Dóra munkája, többfunkciós alkotás, amely különböző igényekhez is képes alkalmazkodni. Egyrészt némely pontokon bizonyos árnyaltsággal ábrázolja a szereplők elnagyolt viszonyait. Például Ella és Bella féltestvéri nexusában az alapvető ellentét mellett a közös gyermekstátuszt is felmutatja. Észrevehetjük, hogy Bella, a jó lány nem feltétlenül stréber és nem okvetlenül rabszolga. Olykor ő is ellóg a feladat elől, ha barátkozhat valakivel, vagy épp csúszkálni lehet kicsit a jégen. Amikor nővérét is csúszkálni hívja és bátorítja, akkor egy pillanatra a testvéri idill lehetősége is felvillan. Ami mégiscsak rásegít a történet hihetőségére és elviselhetőségére.

Míg az emberi kapcsolatokat a konkretizálás felé terelték az alkotók, a címszereplőt ellenirányban mozdították el. Holle anyó nem jóságos nagymamafigurának látszik, hanem egy különös, idős, talányos fejű lény, aki ura a természetnek és a termékenységnek. Nézhetjük bölcs tanítómesternek, idős legfelsőbb bírónak, de akár tapasztalt háziasszonynak is, aki maga melírozza a haját. Mindenesetre nagyvonalúan és könnyedén rendezi el a földiek és a közülük érkezett vendégmunkások sorsát.

A Budapest Bábszínház két fontos és némiképp szembenálló döntést hozott meg, majd ezek eredményét sikeresen passzította egymáshoz. Az egyik az, hogy klasszikus bábszínházi formában vitték színre a darabot. Ma már ez a ritkább megoldás, a paravános játék, amikor a színészt nem látjuk, csak a bábokat. (Az Andrássy úton alighanem a két évvel ezelőtti Nyúl Péter-bemutató volt a legutóbbi ilyen.) A másik pedig, hogy e hagyományosnak, már-már ódivatúnak mondható keretek között az előadás egy modern műfajt preferál: a musicalt. Nemcsak Bella Máté zenéje és a színészek énekmódja, énekesi teljesítménye felel meg a musicalműfaj követelményeinek. Maga a rendezés is finom iróniával utal rá például avval, ahogy a daloló bábhős az őt körbevevő reflektorfényben felemeli két karját a zenei frázis kitartott végére, akár egy musicalszínésznő. Vagy a könnyed, ritmikus betétdalhoz illeszkedő táncszámmal, amelynél frissen kisült cipók, kiflik és perecek ropják tánckarként a paraván fölött.

A rendező Kuthy Ágnes és a látványtervező Hoffer Károly koncepciója mentén a színpadkép és a bábtechnika a darab világának vertikális felosztásához illeszkedik. Először egy hangulatos kisvároska hosszan elnyúló képe tárul elénk házsorral, tetőre boruló lombokkal, főtérrel, paddal, kúttal, este kivilágosodó ablakokkal. A kútba esve aztán elnyelődik minden, amit addig láttunk. A föld leszáll a szemhatárunk alá, s a minden és mindenki fölött sűrűsödő, pamacsos felhős égbolt fölé kerül a horizontunk. A bábtechnika ennek megfelelően változik meg. A történet hétköznapi hősei – ilyen-olyan lányok, fiúk, mostoha, udvarló idős úr, asszonyság, gyerekek, hóember – marionettbábok, tehát felülről mozgatják őket a színészek. Aztán Holle anyó magaslati birodalmában pálcás bábokra, vajangtechnikára váltanak. A marionettbábok működtetése szemmel láthatólag és elképzelhetetlenül bonyolult, ugyanakkor élményszerű látni, hogy milyen gazdagon alkalmazható. Mennyi mindent szépen meg lehet csináltatni egy marionettbáb-szereplővel, a láblógázástól kezdve a letérdelésen át a fagyinyalásig! A vajang talán kevésbé alkalmas aprólékos akciók végrehajtására, de abban meg épp a bábok sikkes, nagyobb ívű mozdulatai a szépek. Különösen dekoratív az almafa óriási, almamellű nőfigurája, „aki” egyébként idegesítően nélkülöz néhány szükséges névelőt a dalából, amelyet a természet nagyszerűségéről énekel.

A történet során az alkotók dramaturgiai időérzéke nem téved. Az első részben komótosabban vezetnek végig bennünket Bella kalandjain. A jó lányba Pájer Alma Virág a hangjával visz elevenséget és rettenthetetlenséget. A második részben Ella, a lusta nővér ugyanazt az utat járja be gyorsabban, önző döntésekkel, negatív eredménnyel, az őt játszó Spiegl Anna már-már élvezettel sipítozó-rikácsoló, dafke tónusú megszólalásaival.

A Budapest Bábszínház Holle anyó-előadásában a címszereplő – Kovács Marianna alakításában – annak rendje és módja szerint dunyhafelrázással gondoskodik a havazásról. Amennyiben az eső is tőle származik, azért külön köszönet illeti, mert szép az a függöny szerkezetű zuhé a színen.

Stuber Andrea