Hatan, mint a nem gonoszok

III. Fux Fesztivál (Nagyvárad)

Stuber Andrea, október

     A nagyváradi Fux fesztivál névadója Fux Pál, aki 17 évig dolgozott a város bábszínházának díszlet- és jelmeztervezőjeként. 2011-es halála után kollégái eldöntötték, hogy ekképpen őrzik meg emlékét, a Fux feszttel, amelyet a hat hivatásos erdélyi magyar bábszínház szemléjeként hoztak létre. 2013-ban került sor először a rendezvényre, idén pedig már a harmadikat nyithatta meg Botházy-Daróczi Réka, a Szigligeti Színház Lilliput Társulatának művészeti igazgatója, valamint Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója. (A fesztivál létrejöttét a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt és az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala támogatta.)

     Az első két alkalom sokféle tanulsággal járt, és a tapasztalatok beépülnek. Túl a hat erdélyi színházon – Brighella Bábtagozat (Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat), Puck Bábszínház (Kolozsvár), Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház (Marosvásárhely), Csiky Gergely Állami Magyar Színház (Temesvár), Cimborák Bábszínház (Sepsiszentgyörgy), Lilliput Társulat (Nagyvárad) – megjelentek versenyen kívüli fellépők is. Bemutatkoztak a marosvásárhelyi és a kolozsvári színiegyetem növendékei, és a program részét képezik már a napvégi szakmai beszélgetések is. Ezek egyikén felvetődött, hogy a hat bábszínház szerveződhetne, létrehozhatna közös szakmai szervezetet. Ez előremutató kezdeményezés, megvalósulása bizonnyal segítené az együttműködést és az innovációt.

     A fesztivál versenyként határozta meg magát, s hogy a hat hivatásos erdélyi bábszínház közül melyik milyen produkcióját nevezi be, az saját döntésük. Zsűriből mindenesetre körültekintően többféle volt: a szakmai zsűrit három tapasztalt bábművész alkotta, a pedagógus-zsűriben tanítónők és óvónők ültek, akik – mint Farkas Tünde zsűritagtól megtudtam – abból a szempontból vizsgálják a produkciókat, hogy vajon való-e, megfelelő a gondjaikra bízott célközönségnek. (Farkas Tünde felügyelete alá 88 nagyváradi óvónő tartozik, akik várták a véleményét, mit javasol megnézni a 887 nagyváradi magyar óvodásnak.) Nagyszerű, hogy az előadásokat megítélte egy háromfős gyerekzsűri is, amelyet idén a Wagner család állított ki önerőből: a 7 és 10 éves kislányt a 18 éves báty kíséretében.

     Persze nem a verseny a lényeg, amit az is jelez, hogy a kitekintés jegyében nem csupán erdélyi társulatok léptek fel a Fuxon, hanem érkezett előadás a Vajdaságból, a Felvidékről és Magyarországról is. Önkényesen kiragadva a vendégek szerepléséből: a Vajdasági Magyar Bábszínház A kis herceg-előadásának legfelvillanyozóbb pillanatai azok voltak, amikor megjelent a színen egy magas, elegáns, kalapos, őszülő úr (Molnár Róbert), s arra kérte a nála egy fejjel alacsonyabb pilótát (Szloboda Tibor), hogy rajzoljon neki bárányt. Halk, belső ó… kíséretében némi csalódást okozott, amikor később Molnár Róbert elővett a címszerephez egy kabátos, kócos, seszínű hajú, arctalannak ható Kisherceg-bábot is.

A Vaskakas Bábszínházat Markó-Valentyik Anna két igen figyelemreméltó, egyszemélyes produkciója képviselte, egyrészt a felnőttekhez szóló, a gyerekáldással foglalkozó Anyajegy című előadás, másrészt a Izeg-mozog, amely varázslatos csecsemővilágot teremt. Annál pedig nem ismerek édesen zsongítóbb esti programot, mint amikor a Led Puppets, vagyis Makra Viktória, Lendváczky Zoltán és Remsey Dávid az Aquarium Project keretében világító színes halakat úsztatnak a sötétben. Hogy a pécsi MárkusZínház magával ragadó A repülés története-előadásáról ne is beszéljünk. (Vagy beszéljünk, de máskor.) 

     Ami az erdélyi bábszínházak szereplését illeti, az ötnapos fesztivál két és fél napján általam látott hét előadás összeségében erős benyomást tett rám. Mindenekelőtt az, hogy mennyire látszik az anyagi források szűkössége. Lehet-e vajon kevés pénzből, szegényszínházi módon bábszínházat csinálni gyerekeknek? Nem lehetetlen. Mindannyian láttunk már olyat, amikor a humán erőforrás csodát tesz, és a lelkesedés, a kreativitás, a tehetség mindent megold. De hosszabb távon erre évadot vagy évadok sorát építeni bizonyosan bajos.

A magyarországi bábszínházi szcénában az elmúlt öt-tíz évben – összefüggésben a Színház- és Filmművészeti Egyetemen beindult bábos képzéssel is – új alkotói nemzedékek hoztak frissebb szemléletet és a színházművészetet erősebben ostromló szándékokat. Nem csoda hát, ha az erdélyi bábszíntér is szívesen fogad magyarországi alkotókat: a Fuxon éppúgy láttunk Schneider Jankó-rendezést, Bartal Kiss Rita-munkát, mint ahogy a kecskeméti bábos fesztiválon látnánk. A hazai bábos utánpótlás kifejezetten ígéretes, miközben a marosvásárhelyi akadémia mostani bábos mesterképzésének funkciója legalábbis zavarba ejtő. Oda ugyanis szinte kizárólag olyan diákok járnak, akik magyarországiak, zömmel vidéki színházakban dolgoztak színészként, s most a kétéves bábos mesterképzésben az előadó-művészeti törvény által előírt szakirányú végzettséget szerzik meg a munkájukhoz.

Mindazonáltal ez sem volt rossz: nem reformbábszínházat nézni, hanem klasszikusat. Például kesztyűsbábokat, mint a sárga sportcipő manójának sárgazokniszerű bábját a bábozni vágyó székelyudvarhelyi színészek A néma cipő története című előadásában. Vagy Balogh Judit személyében igazi régivágású bábszínészt nagymamahanggal és mesei nevetésekkel a nagyváradi Lilliput Társulat Kispipi és kisréce-produkciójában. Vagy a fél életét átalvó rest legény mögötti vásznon a lenyűgöző árnyjátékot a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínháztól. Vagy nagy g-moll szimfóniára tekergő színes kukacokat a kolozsvári Puck Bábszínház Mimorózartjából, László Réka, Okos Attila Ákos és Urmánczi Jenő odaadó előadásában.

     És akkor még ott voltak a gyereknézők, akikkel a programot kis beszéddel felvezető helyi színészek oly csodálatosan tudtak bánni. Az egyik előadáson aztán rájött a bolondóra az ovisokra. Mindenen hahotáztak, erejüket megfeszítve, egymásra rálicitálva, egyre nagyobb és rendszeresebb hangzavart keltve. A pedagógusok nem is bírták sokáig: hamar elkezdtek pisszegni, sssss-zni. Csak a színészek, ők nem vették magukra. Amiben tökéletesen kifejeződött az, hogy ezt a fajta színházat – bábszínházat gyerekeknek – egészségesen és mégis abnormálisan elvarázsolt művészemberek csinálják. Valami felsőbb hatalom rájuk testálta ezt a dolgot, nagy, jogos bizalommal.

II. Fux Feszt – Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak Fesztiválja

Nagyvárad, 2017. október 2-7.

Zsűrik és díjazottak:

A gyerekzsűri a kolozsvári Puck Bábszínház Mimorózart-előadását díjazta.

A pedagógus-zsűri díját Szatmári Erzsébet tanárnő adta át, aki a Bihari Napló tudósítása szerint elárulta: az oktatók zsűrizési szempontjai között szerepelt az, hogy a színpadon szép magyar beszéd és szép magyar ének hangozzék el, és az előadások üzenete is nagyon fontos kritérium volt. „Életigenlést kerestünk az előadásokban, és ha nem pozitív üzenet jött át, azt az előadást lepontoztuk”. A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat Brighella Bábtagozatának Történet a tálról és a kanálról című előadását jutalmazták a pedagógusok.

A szakmai zsűrit Kozsik Ildikó bábrendező, tanár, Maria Mierluț színész-rendező, illetve Vadas László rendező alkották. Ők szintén a Schneider Jankó rendezte Történet a tálról és a kanálról című előadást ítélték a legjobbnak. A látványvilágot értékelő Fux Pál-díjat megosztva adták ki a kolozsvári Mimorózartnak és a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház A rest legényről című előadásának, amelyet Lukács Emőke, Nagy Lázár József, Páll Gecse Ákos és Péter Orsolya alkotócsapata hozott létre.

Stuber Andrea