Meddig lehet elmenni?

A színházi nevelés az az ága a színháznak, amely az utóbbi években, évtizedekben terjedt el és vált népszerűvé Magyarországon. Vannak kifejezetten evvel a céllal létrejött színházak, drámapedagógiai műhelyek – mint például a 25 éves Kerekasztal Színházi Nevelési központ vagy a 20 éves Káva Kulturális Műhely –, amelyek színházi nevelési előadások (Theatre in Education – TIE) készítésére szerveződtek. De ez a munka mindinkább részét képezi az intézményes színházak tevékenységének is. Értelemszerűen élen járnak ebben a hivatásos gyermek- és ifjúsági színházak.

A színházi nevelési előadásoknak igen nehéz, összetett a dolga. Egyfelől meg kell felelniük a pedagógiai céloknak, szándékoknak, másfelől alighanem joggal támasztunk olyan igényt, hogy színházművészeti, esztétikai értelemben is értékelhetőek legyenek. Nem mindig jön össze ez a kettő. (Ha jobban belegondolok a nézői tapasztalataimba, szinte soha.) A Kolibri Színház Bűn és bűnhődés című tantermi előadása azért is rendkívüli, mert a legkevésbé sem tipikus, hogy egy színházi nevelési produkció színházként legyen releváns, sőt revelatív, miközben éppen a pedagógiai vonulata érződik kétesnek, vagy legalábbis megkérdőjelezhetőnek.

A Kolibri Színház Pincéjébe az agárdi Chernel Ferenc Általános Iskola és Gimnázium középiskolás osztálya érkezik zajosan, jókedvűen. 30 diák, 12 lány, 18 fiú. Körben rakták le számukra a székeket, és amikor elhelyezkedtek, akkor jön be és ül közéjük Kovács Gergely és Gyevi Bíró Eszter. Kovács Gergely az első pillanattól kezdve tökéletesen benne van a figurában. Farmerdzsekis, megfésülködött fiatalember, zárt testtartásban ül, kezét babrálja. Sápadtnak és beesettnek látszik az arca, és amikor kintről, az Andrássy útról mintha madárcsicsergés hallatszana be, ösztönösen oda, a kinti szabad tér felé fordítja a fejét.

Gyevi Bíró Eszter úgy mutatja be őt, mint akivel a börtönben ismerkedett meg munkája során, s elhatározták, hogy ha a férfi letölti a büntetését, akkor fognak még együtt dolgozni. Elhangzik, hogy a Ráspoly néven nevezett vendéget 10 évre ítélték, amiért haszonszerzés céljából, részlegesen beszámítható állapotban megölt két embert. Elhangzik az is, hogy kedvezménnyel szabadult, s azóta nem először vesz részt, preventív jelleggel, hasonló találkozón iskolásokkal.

A gimnazisták döbbenete tapintható. Sokan rá sem néznek Kovács Gergelyre, maguk elé meredve hallgatják őt és a pedagógust. Egy fiút látok, akinek halvány mosoly játszik az arcán, ő egy darabig nem veszi komolyan a dolgot. Egy másik fiú makacsul maga elé mered, látszik rajta, hogy nem tetszik neki ez.

Gyevi Bíró Eszter kérdez. Ráspoly beszél a gyerekkoráról, az iskoláról, az egyetemista korszakáról. Hamar kiderül, hogy az egyedül maradt édesanyjának szeretett volna megfelelni, de nem tudott, ez okozott alapvető problémákat. Mintegy félóra után kerül szóba – eléggé váratlanul – a zseni-motívum. Miszerint zseninek képzelte magát, és úgy vélte, hogy mint ilyen, mindent megtehet. Vagy legalábbis kipróbálja, hogy elbírja-e. Evvel nem feltétlenül egyeztethető össze, hogy – mint mondja – skizofréniában szenvedett és pszichózisban követte el a bűncselekményt.

Félóra múltán a diákok is kérdezhetnek. Kérdeznek is, őszinte érdeklődéssel, tartalmasan, lényegileg és tapintatosan. Meddig tartott a pszichózis? Mit csináltál utána? Tudod, hogy ha ez mondjuk Texasban történik, akkor nem hat és fél évet ülsz, hanem négyszáz évre vagy méreginjekcióra ítélnek? Mit tettél volna, ha még egy harmadik ember is belép a zálogosnő lakásába? Hogy vagy az édesanyáddal? Mit gondolsz, hová jutsz, mi lesz veled, ha meghalsz?

Kovács Gergely színészete tökéletesen működik. Kiváló ritmusérzékkel tart elmélázó szüneteket, láttató csöndeket, szókereső néma másodperceket. Szinte nem is érhető tetten a szövegén a hárítás, a felelősség elmaszatolása, a viselkedésében az áldozatokkal való empátia hiánya. Pedig ott van mindez. A megfogalmazásokban például. Hogy nem aktív cselekedetekről beszél, hanem a vele történtekről.

A fiatalok oldódni látszanak, egyre figyelmesebben fordulnak a vendég felé. A zavar, amit az óhatatlanul beavatott felnőttnéző érez a valóságnak hazudott színjáték láttán, akkor kulminál, amikor Gyevi Bíró Eszter egyenként megkérdezi az összes becsapott gimnazistát, hogy mit szól ehhez az egészhez. Többen mondják, hogy sokkolja őket az élmény. Eddig még csak hírekben olvastak bűntényről, és megrázó most élőben találkozni egy ilyen esettel, olyan szemszögből nézve, ami ismeretlen számukra. Tanulságosnak és elgondolkodtatónak találták. Köszönik Ráspoly őszinteségét, brutális nyíltságát. Szavaik megértésről és együttérzésről tanúskodnak. Megnyugvást és minden jót kívánnak. Megöltél két embert, mégsem tartalak gyilkosnak – mondja a fiú, aki Texast és a méreginjekciót említette félórával ezelőtt.

Súlyos és végzetes hiányát érzem annak, hogy nem kerülnek be a képbe az áldozatok. Az ő szempontjaik. Például egy őket sirató, gyászoló hozzátartozó érzései, gondolatai, veszteségtudata, netán bosszúvágya. Hogy az érzékenyítés ne csak a bűnös irányában történjen meg.

Végül egy látványos fordulat áll be a dialógusban: Gyevi Bíró Eszter azt kérdezi Kovács Gergelytől, hogy akad-e más hasonló szerepe, amelyik ekkora azonosulást követel tőle. Egy csíkos pulcsis lány az első, aki fejcsóválós mosoly kíséretében felismeri a helyzetet, az átverést. Nem egyvonalas a leleplezés, így lassan és szakaszosan esik le kinél-kinél a tantusz. Nincs heves felháborodás – bár Gyevi Bíró Eszter mondja a gyerekeknek: nyugodtan szidjatok most bennünket –, inkább csak csalódás. Majd megkönnyebbült, felszabadult nevetés itt-ott. Halványan felmerül a kérdés, hogy mi szükség volt erre? A pedagógus visszakérdez: ha azt mondjuk, hogy Dosztojevszkij Bűn és bűnhődését játsszuk voltaképp, akkor is ennyire lekötött volna benneteket? Igen, válaszolja egy fiú, itt sokan az Antigonéra is elmentek.

A texasos fiatalember azt reklamálja, hogy így levették róluk a terhet. Ha csak két nap múlva, egy tanártól tudják meg, hogy ez kamu volt, addig töprengett és gyűrődött volna rajta. De arra, hogy mit éreztél és gondoltál, arra csak emlékszel így is! – jegyzi meg a pedagógus.

Inkább szerezzetek egy rendes gyilkost, mert ez így nem fair – mondja végül a fiú, akinek ez elején sokáig mosoly játszott az arcán.

Stuber Andrea