Óperencián innen

VIII. Bábu fesztivál (Budapest Bábszínház)

A Budapest Bábszínház tavaszi fesztiválja, a Bábu immár harmadszor kapcsolódott konkrét tematikához. 2015-ben Vitéz László figurája köré szerveződött a rendezvény, tavaly Lázár Ervin művei adták a vezérfonalat, idén pedig a népmesei hősök kerültek reflektorfénybe. A márciusi három napnak masszív talpköve a Budapest Bábszínház exkluzív produkciója, A csillagszemű juhász, amelyet tavaly ősszel mutatott be az Andrássy úti társulat, Szálinger Balázs meseátiratában, Cziegler Balázs nagyszabású díszletében, Markó Róbert e. h. átgondolt rendezésében. (Kritikánk az előadásról itt olvasható.)

Markó Róbert kisebb léptékben is megmutatkozhatott a fesztiválon: a debreceni Vojtina Bábszínház Szerencsés János, avagy Az ördög három aranyhajszála című produkciója írójaként és rendezőjeként volt olyan szerencsés, hogy Schneider Jankóval dolgozhatott, aki a mai magyar bábszínházi szcéna egyik legkiválóbb alkotója. Szerencsés János azon talpraesett, furfangos és jó svádájú népmesei hősök egyike, akik nekivágnak, hogy valamely abszurd célt elérjenek, aztán el is érik. Esetünkben az ördög feje tetején ágaskodó három darab aranyhajszálról van szó, ennek megszerzését igényli egy lány megmentése és feleségül vehetése. A Boráros Szilárd tervezte tér fontos eleme a paraván előtt ülő, mindenen játszó zenész, Arany Zoltán, aki két visszapillantó-tükör segítségével figyeli a mögötte-fölötte zajló eseményeket, nehogy lemaradjon valamiről.

Schneider Jankó úgy ura a hangjának, mint akinek kincsesbánya van a tulajdonában. Az általa játszott figurák hangja még csak nem is hasonlít egymásra, és ha a címszereplőt vesszük, ő már magában is igen szimpatikus alak, például egyáltalán nem tegezi a nézőket, hiába áll gyerekekből a közönség.

A Szerencsés Jánostól könnyedén továbbléphetünk a szombathelyi Mesebolt Bábszínház Az égigérő fa című előadásához annak mentén, hogy a két produkció látványvilága hasonlít egymáshoz. Ami nem is csoda, hiszen egyiknek is, másiknak is Boráros Szilárd a tervezője. Nosztalgikus színű csíkos paraván, archaikusan kidolgozott fejű, pirospozsgás bábok: locsolókannás királylány és botos öregkirálybáb, utóbbi egy impozáns, gondterhelt sétafikálású alak. Repetitív eleme a színpadi szerkezeteknek a forgás: forgó lapon keringenek a kiskondás disznai, forog a sárkány feje-tüze, mint a veszedelem, s fordulat teszi a táltost is: egy perdüléssel válik (alulról felfelé törve) szánalmas gebéből kék csodaparipává. Különösen kedves vonása ennek a bábnak, hogy amikor az előnyösebb alakját veszi fel, és a rozzant, darabos lénye alulra kerül, akkor pont úgy fest, mint egy tengeri csikó.

A szombathelyi előadást két színész és egy színésznő mozgatja, viszi, lelkesíti. Mindhárman zenélnek is a játékhoz, és ebben nem ismernek lehetetlent: a sárkány és a kiskondás viadalát úgy kíséri Takács Dániel, hogy az egyik kezével trombitán játszik, a másikkal tangóharmonikán. Jól sikerült mozzanat, amikor kilenc darázzsal – vagyis a sárkány titkos erejével – veszi fel a harcot a főhős, s ezt a küzdelmet Lehőcz Zsuzsa eleveníti meg oly módon, hogy egy csíkos botra szerelt hosszú piros szalagot forgat szédítően.

Nem győzzük eléggé méltatni azt, hogy a fesztivál eddig és ezután említett előadásaiban élő zenét (és egyéb hanghatásokat) szolgáltatnak élő zenészek. Ugyanezt mondhatjuk a kecskeméti Ciróka Bábszínház Medve ének című produkciójáról is, amelyet épp úgy Rumi László rendezett, mint az imént említett Az égigérő fát. Ebben a finom ízlésű előadásban Krucsó Júlia Rita a kíváncsi Kismedvéről mesél, aki a világügyelő Nagymedve mellől elindul felfedezni a földi világot, és bár eleinte sem a madarak, sem a halak, sem a vadak nem fogadják be, végül mégis jól alakulnak a dolgai. Mívesek a tárgyak, a formák, a textilek, az anyagok, és míves az egész produkció, amelyet életre kelt a színésznő az energiáival, lágyságával, medvebábhangjával, valamint Kormos Z. Zsolt zenei közreműködésével.

A MárkusZínház Hős Miklósa betegség miatt elmaradt Pesten, így Pilári Gáborék hősgyártó laboratóriumát most nem ismerhette meg a fővárosi gyerekközönség. Kárpótlásul szolgálhatott Fabók Mancsi legújabb bemutatója, A háromágú tölgyfa tündére, amely szintén bír egy odaadó zenész szereplővel Keresztes Nagy Árpád személyében. Mancsi meséjében ugyan párjával halnak szomjan a tölgyfa ágában élő tündérek, a játék mégis csupa élet, csupa derű és csupa őszinte figyelem a gyereknézők irányába. Fabók Mariann ezt a közvetlen, természetes, jókedélyű kommunikációt olyannyira tudja, annyira a vérében lenni látszik, hogy erre mindenképpen színházat kellett építeni.

A Budapest Bábszínház idei Bábu fesztiválja is jó szolgálatot tett mindenkinek: házigazdáknak, vendégeknek, közönségnek, felnőttnek, gyereknek és magának a szakma iránt érdeklődő szakmának.

Stuber Andrea