Di-nó-di-nó

Az úgy volt (Hatszín Teátrum)

Kifejezetten megnyugtató érzés, hogy a jó gyerekirodalom örök. Nem avul, nem évül, nem veszít az aktualitásából. Ha csak Janikovszky Éva műveit nézzük, rögtön tudjuk: mindig lesznek gyerekek és szülők, és ők mindig úgy fogják érezni, hogy a szájukból vették ki ezeket a szavakat, például a Kire ütött ez a gyerek?, az Örülj, hogy fiú(/lány)!, vagy Az úgy volt… szövegeit.

Talán nem egészen pontos a Hatszín Teátrum Az úgy volt…-bemutatójának színlapján szereplő információ, miszerint eddig színpadon soha be nem mutatott Janikovszky-könyvek alapján készült a produkció. De az biztos, hogy maga a válogatás, a szerkesztés – a többiről nem is beszélve – önálló és eredeti munka. Tollár Mónika dramaturg és Szilágyi Bálint rendező működésének eredményeként a születéstől a cseperedésen át a kiskamaszkorig követjük a gyerekek életét Janikovszky Éva-textusok segítségével.

Mindjárt az elején kiderül, hogy a fiatal alkotócsapat – idén végzett színészek a játszók valamennyien, részint bábszínészek, részint nem bábosok – közel sem ragadnak le úgy a nemi sztereotípiáknál, mint például azok a szülők, akik csak azt tudják elképzelni, hogy nekik kisfiuk, illetve kislányuk lesz. Így történhet meg, hogy egy-egy kötényes anyuka képében Bodoky Márk és Georgita Máté Dezső kórusban/duettben várják a kívánatos nemű gyermekük világra jöttét egy óriási, dinómintás pulcsi előtt, amely többfunkciós eleme a játéknak. Lehet takaró, lehet kinőtt és belenövendő, lehet a zsebe helyén szív alakú vetítő- vagy árnyjáték-felület. A Márkus Sándor látványtervezte térnek amúgy is alapeleme a dinó: ott van a szereplők ruháján is, méghozzá csillogóra simítható változatban. (Arról meg ki tehet, hogy némely nézőkben a dinózás egyszer s mindenkorra összefonódott Schruff Milán gyerekfigurájával a Bebújós előadásából.) Ügyes és tetszetős kellékek a plüss tárgyak is, például a jókora plüss fogkefe, a plüssből rákent fogkrémmel együtt. Egyszerre groteszk és gyermeki az a vicces játékosság, amivel a plüss fogkefe túllépi hatáskörét, s akkor is tisztogatásra szolgál, amikor kezet kell mosnia egy kisgyereknek – Osváth Judit ilyenkor szolgálatkészen súrolja vele a homlokát –, vagy amikor anyuka evvel takarít. Igényli az összbenyomásszerűen fekete tér a színeket – például a piros könyvállványokat, amelyeken Janikovszky Éva könyvei sorakoznak –, s talán igényelne az előadás egy fokkal könnyedebb, léhább játékmódot is. Erősen lekötni látszik a színészeket a szöveg, a minden sornak való elszánt nekifutás, a központozás figyelme, az összes pont és vessző nyomatékosítása.

A négy szereplő széles választékú figurakészlete egyáltalán nem jár avval, hogy a színészi alkatok és a patchworkszerű alakítások összemosódnának. Bodoky Márkban a mosolya a megnyerő, vagy ahogy a válla mozdulatával kifejezi az anyai büszkeséget. Georgita Máté Dezső nemcsak zenészi sokoldalúságával tűnik ki, de rekedtes hangját is meg fogjuk kedvelni, Thuróczy Szabolcs után. Barna Zsombor tudja a legélénkebben és a legkedvesebben megmutatni a gyermeki durcot és dacot. Osváth Judit hozza visszafogottan, jóízléssel a kislányos bájt, miközben ő az, aki a leginkább tördeli ezerfelé a szöveget, értelmező igyekezetében.

Az előadásnak nincsenek szárnyai. De vannak olyan belső részei – és ezt a felnőttnéző külön értékeli és becsüli –, amelyeket csak sejtet, halványan érzékeltet. Például hogy a mulatságos vagy idilli családi életképek mögött olykor sötétebb tartalmak is megbújhatnak. Ezek felvillantásához elég az, hogy Georgita Máté Dezső-anyuka nem a gyerekének célozza az „anyuka egyetlen boldogsága” kijelentést, hanem az apukának, súlyos pillantással kísérve. Vagy hogy egy szülő váratlanul és erősen a gyerekhez vág egy méretes plüsskrokodilt.

Érdekes tapasztalatként rögzítem, hogy a Hatszín Teátrum számomra meglepően nagy és emelkedéssel csak leghátul bíró nézőterén számos olyan kisgyerek ült, aki messze nem érte még el a megcélzott 6-13 éves korú közönség életkorát. Ennek ellenére csöndben, figyelemmel, tehát lekötve nézték végig a közel egyórás előadást. Ami egyértelműen bizonyítja, hogy a produkció – tud.

Stuber Andrea