Bűn az élet

Alighanem ez a gyermekszínházi biznisz sűreje. Egy nyári hétköznap délelőtt egy Budapest környéki művelődési házban (a Nádasdy Kálmánról elnevezett iskola tőszomszédságában), ahol a pénztárnál felhevült nagymama protestál magas hangfekvésben: tegnap eljött jegyet venni, akkor még nem adtak, most meg azt mondják, várjon, mert nem biztos, hogy lesz helye a két unokájával. És tényleg zsúfolásig megtelik a 380 férőhelyes nézőtér. A színpadon, a bársonyfüggöny előtt egy tereptárgy látszik. Olyan, mintha kétesebb ízlésű virágos állította volna össze kék, tüllszerű anyagba applikálva egy köteg műanyag nádat. Ez itt már majdnem a címszereplő: a Világszép Nádszálkisasszony.

Lassan, hatásosan széthúzódik a függöny, s megnyílik mögötte az üres színpad, a mélyén vetítővászon. Népzene hallik (Szarka Gyula zenéjét Szarka Tamás játssza felvételről), tágas konyha képe kerül a falra, s már jön is három, népmeseruhás szereplő. Belefognak a történetbe, amelyben a legkisebb királyfi, dacolva távolsággal, szörnyekkel és banyákkal, megszerzi a Világszép Nádszálkisasszonyt és két komornáját rejtő három darab nádat, amely a Fekete-tenger 77. szigetén áll átok alatt.

A dolog a lehető legegyszerűbben zajlik. Hátul a falon színes animáció, elöl a játszó személyek, akik jelenetről jelenetre besétálnak, megállnak velünk szemben, elmondják, távoznak. Néha szaladnak kifelé, máskor meg igyekeznek partnerük árnyékán kislisszolni a színről. Van, hogy a címszereplő énekel kicsit – nádszálhangocskán –, mások pedig táncszerű mozdulatokat tesznek.

A kivetítőn látható film helyenként szinte szép, például a fantázia alapú táltos: a felhők képéből sejlik elő mint száguldó ló. Fájdalmas csalódás, amikor a színpadon tárgyiasítják is. Amit úgy kell elképzelnünk, hogy míg a képen látható ló szeli át az eget, bejön az egyik szereplő megszemélyesíteni a paripát. Hosszú, szürke textilt gumiztak a nyaka köré – hatvanas évekbeli francia filmekben szoktak ilyen lepel alatt öltözni-vetkezni a nők a strandon –, elnagyolt lófej ül a nyakán, alóla mondja ki a szövegét. Ezek után nagyon drukkolunk, hogy a Medvéhez csak a vetítővásznon legyen szerencsénk, de nem ússzuk meg ezt sem: beilleg-billeg a nagyvadnak kissé filigrán, tetőtől talpig szőrös jelmezt viselő szereplő is. Igaz, amikor pár perccel később a királyfinak meg kell küzdenie vele, akkor ezt a meccset inkább a színfalak mögött (vagy a művház előtt) játsszák le.

Magának a történetnek is vannak zavarba ejtő elemei, de ezt nem hányhatjuk a darabot bemutató Nektár Színház szemére. (Amely teátrum a honlapján az átvitt értelmű mézkészítést jelöli meg hivatásának: „Tudja Ön hogyan készül a méz? Van aki azt gondolja a méh közvetlenül a virágból gyűjti. De nem, mert amit a méh gyűjt az a nektár, ami nem más mint cukros víz! A méh fejében lévő életfontosságú fejmirigy az amely egy olyan folyadékot termel, melyet a méh összekever a nektárral, és mire visszatér a virágokról a kaptárba - az mézzé alakul! Mi is erre a feladatra vállalkoztunk! Nektárból mézet csinálni! Szeretnénk ha ez minél többször sikerülne, és olyan előadásokat hozhatnánk létre, melyek megédesítik a mindennapjainkat – a gyermekekét és a mieinket is” /sic/.)

Benedek Elek meséjében talán az a legbizarrabb, hogy a csodás táltos hiába adja meg a felhasználói útmutatót a megmentett nádszálakhoz. A tudós ló megmondja, mit kell csinálni, és mit nem szabad, csak hallgatni kellene rá. Ha vízmentes területen vágjuk fel a nádszálakat, akkor a bennük rejlő női személyek azonnali hatállyal szomjan halnak. A királyfi mégis szeszélyesen felhasítja az egyik nádszálat, amitől az első szolgálólány tragikus véget ér. Ezt még nevezhetjük gondatlanságból elkövetett emberölésnek, ám a második szolgálólány ugyanilyen módon történő elhalálozásáért már gyilkossággal vádolhatjuk a királyfit. Még jó, hogy harmadszor nem követi el ugyanezt, a Világszép Nádszálkisasszony terhére.

A Nektár Színház előadásában egyébként rövid haláltánc előzi meg a lányok pusztulását, Pétery Melinda koreográfiája szerint. A produkció trélere alapján ezek a részek klasszikusbalett-betétek a koreográfus interpretálásában. Az általam látott, beugrásokkal sújtott előadásban azonban egyszerűsített szólók szerepeltek: igen szolid gimnasztikai gyakorlattal illusztrálta a lányok szomorú sorsát Ferencz Gabriella.

És valahogy tényleg szomorú volt az egész. Érződött: nem lehetne annyira redukálni a produkciót – díszletet, jelmezt, táncot, színjátszást –, hogy ne kelne el a piacon. Nézői érdeklődés, igény, kívánalom van. Ez a reményünk.

Nektár Színház: A Világszép Nádszálkisasszony

Benedek Elek meséje nyomán írta Becker András

Szereplők: Szilvási Judit (Világszép Nádszálkisasszony), Pinczés Attila (Kiskirályfi), Ferencz Gabriella (Róza, Nap, szolgálólányok), Borbély János (Döme), Fodor Viktória (Boszorka)

Koreográfia: Pétery Melinda

Díszlet-jelmez: Keresztury Kata

szcenika – látvány: Juhász András

Klauzál Gábor Budafok – Tétényi Művelődési Központ, 2016. július 6., 380 néző

Stuber Andrea