Örömjáték

Nézzünk egy királylányt, akit Henrietta-Rozalinda-Adórának hívnak. Szép, okos, jólszituált.  Debrecenben történetesen báb, de ez nem korlátozza a lehetőségeit. Három valamirevaló, életnagyságú kérőt már visszautasított. Most akkor mitévő legyen, az itt a sorsdöntő kérdés. Maradhat persze szingli, de uralkodói házaknál ez nemkívánatos magatartás. Jobb ötlete támad: elraboltatja magát egy szörnnyel, hogy kiprovokálja bátor és becsvágyó királyfiakból a megmentésére sietést. Ebből majd csak lesz valami. Frigy vagy legalább kaland.

Nem hagyományos mesei indítás ez, és nem is úgy folytatódik Paul Maar története, hogy szokványosnak mondhatnánk. Egy másik, radikálisabban forradalmi gondolkodású királylány ugyanis úgy dönt, hogy ő maga indul a királylány kolléganő megmentésére, amihez természetesen férfiruhát ölt. A női és emberbaráti szolidaritáson túl az is vezérli, hogy szeretné a szülei icipici birodalmát a jutalomként várható fél királysággal megtoldani. Mivel az anyakirálynő kicsinyli a háztájit.

Már-már shakespeare-i álruhás komédia kerekedik, amely üdítően meghökkentő irányokat villant fel az események menetében. Ha két királylány ügye a megszabadítási vállalkozás, akkor végül ők ketten fognak egymásban párra találni? Illetve ha maga a szörny egy elvarázsolt királyfi, akit mindössze meg kell csókolni a pozitív végkifejlethez, akkor a két királylány közül csak az egyiknek a keze lesz az övé? Amúgy egy szörny vajon elég meggyőzőerővel rendelkezik ahhoz, hogy királykisasszonyok nagy reményekkel csókolni kezdjék? Mennyi furcsa kérdés…

A debreceni Vojtina Bábszínházban ügyködő Nagy Viktória Éva – Schneider Jankó alkotópáros ezt a mesét igazi bábszínházi örömjátékká tunningolta, amelyben a történet változatos fordulatai kicsattanó játékkedvvel elevenednek meg a paravánok fölött, között és előtt. A paravánrendszer kék-zöld természeti környezetet látszik ábrázolni –  olyannak festette Grosschmied Erik, hogy nyugodtan festhette volna akár Paul Klee is. A három síkban felállított falak között úgy közlekednek a színészek is, csodásnak látszó módon, akár a bábok. A paravándíszlet mint háttér jól áll a hosszúkásan elnyújtott-elrajzolt bábfiguráknak épp úgy, mint a fülig mosoly színészeknek. Utóbbiaknak (érzetileg) szinte meghosszabbítása a színpad két szélén ülő zenészcsapat (gitár, trombita, dob), vagyis Czapp Ferenc, Györgyfi Zsolt, Papp László, akikhez Schneider Jankó átíró-rendező-szereplő olykor maga is előreszalad fuvolázni kicsit. Ő egyébként színészi főállásban a darab szeretnivaló szörnyét játssza. A figura elüt az emberbáboktól: lila műszőrméből készült, piros az orra, esdeklő a tekintete és az esetlenség utánozhatatlan bájával mászkál a paraván tetején, a maga vegetáriánus erdejében.

Persze mire a megmentési projektbe belefogó királylány eljut a szörny színe elé, addigra keresztül megy bizonyos fejlődési szakaszokon és életismereti kurzuson. Például megtudja, hogy álruhában az ember nem kapja meg, amit akar, fizetés vagy ellenszolgáltatás nélkül. Vagy hogy dolgozni sem egyszerű dolog, ha egyrészt az ember éhes, másrészt pedig a főnöke egy zsarnok. Ugyanitt – a saját királyi otthonának konyhájában – barátra is szert tesz az inkognitóban munkát vállaló trónörökösnő, méghozzá a kukta személyében. Aki aztán végigkíséri őt kalandos útján – és hogy neki mi a jutalma ezért végül, arra már nem emlékszem.

A produkciót különösen színessé és élményszerűvé teszi, hogy a bábfigurák mögött és mellett folyton előbukkannak a szerepek alakítói, s az előadás rendre reflektál a maga színházi mivoltára, az összes eljátszott kis esetlenségével vagy hibájával együtt. A rendezés mindennel játszik: méretekkel, léptékkel, nézőponttal, irányokkal, spontaneitással – hiszen a cselekmény látszólag úgy alakul, ahogy színész és színésznő egymással vitatkozva szőni kezdi az elején –, és bármikor szívesen leleplezi önmagát. Elég egy kicsit a paraván szélén túl küldeni a színészt – Hajdú Pétert – kezében a bábjával, és máris ott áll lelepleződve, mi pedig, nézők ott ülünk beavatva. Úgy hat a pillanat, mint egy csipetnyi különleges fűszer valami jól sikerült, ízletes ételkölteményen. A nézői utóérzet is ez: de jót ettünk itt ma!

Paul Maar: Tessék engem megmenteni!

Színpadra írók: Nagy Viktória Éva, Schneider Jankó

Tervező: Grosschmid Erik

Zeneszerző: Czapp Ferenc

A díszletet és a bábokat készítette: Grosschmid Erik, Kissné Kati és Nádasiné Szegedi Éva

Játsszák: Hajdú Péter, Nagy Viktória Éva m.v., Nagy Mónika, Reschofsky György, Schneider Jankó m.v., Telenkó-Oláh Tímea

Zenészek: Czapp Ferenc, Györgyfi Zsolt/Varga Gábor, Papp László, Schneider Jankó

Bábszínháak 13. találkozója, Kecskemét, Ciróka Bábszínház, 2016. október 13., kb. 100 néző 

Stuber Andrea