Cseppben a tenger

Miniévad Sepsiszentgyörgyön

Létezik egyfajta gáláns színházjegy, amire ezt nyomtatják: tiszteletjegy. Nem kell érte fizetni, illetve mostanában néha kell, öt forintot, tízet vagy százat. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban az ilyen jegyen az szerepel megnevezésül, hogy „Érték nélküli”. Ami már-már vicces, annyira nem felel meg a valóságnak. Mármint hogy a Tamási Áron Színházban a néző ne értéket kapna még az érték nélküli kategóriájú jegyéért is.

Sepsiszentgyörgyön körülbelül 60 ezren élnek, közülük 40-45 ezren magyarok. Ők a potenciális és nem csak potenciális közönsége a Tamási Áron Színháznak. A fennmaradó 10-15 ezernyi románnak is van színháza – 1992-ben vált külön a magyar és a román tagozat, az utóbbi nemrég kapott új játszóhelyet, addig egy épületen osztoztak. A Tamási Áron Színház ezen a néven 1998 óta működik, az Állami Magyar Színházra mint történelmi elődre épülve. A legérdekesebb személyzeti fordulatot az jelentette, amikor Nemes Levente, a két évvel korábban kinevezett színész-igazgató 1994-ben Szentgyörgyre hívta a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház alapító igazgatóját és társulatának több tagját. Így kerültek a városba Erdély első alternatív színházának olyan „amatőr” alkotói, mint a színházrendezői végzettséggel akkor még nem rendelkező Bocsárdi László, az azóta is sepsiszentgyörgyi D. Albu Annamária és Pálffy Tibor színészek, vagy a Magyarországra szerződött, majd visszatért Szakács László, vagy a néhány éve Szombathelyre áttelepült Szabó Tibor. (Többségükben utóbb lediplomáztak a marosvásárhelyi színiegyetemen, s ebből származott olyan rendkívüli eset, hogy Szabó Tibor elsőéves színinövendékként vehette át a Jászai Mari-díjat Budapesten…)

1995-ben egy Kazimir és Karoline-előadással kezdődött a színház megújulása, s nem kellett hozzá két évtized, hogy a Tamási Áron Színház a romániai és a magyar színházak élvonalába jusson. (Egyébként nagyságrenddel kisebb költségvetéssel bírva, mint például a szintén igen rangos Kolozsvári Állami Magyar Színház.) Bocsárdi László az első évtizedben művészeti vezetőként dolgozott, 2005 óta pedig igazgatóként működik. Volt egy pillanat, 2010-ben, amikor felmerült, hogy a fenntartók eltávolítják a színház éléről, ám ezt az ötletet olyan felháborodás fogadta mind a közönség, mind szakma a körében, hogy szándékuktól az illetékesek elálltak. Ami a határon innenről nézve csak újabb okot adhat a csodálatra és némi irigykedésre. Már amellett az alapvető ok mellett, hogy Bocsárdi László megalkuvások nélkül valósítja meg a maga művészi programját, a publikum pedig, úgy tűnik, megy vele.

 A Tamási Áron Színházban nem emlegetnek népszínházi eszményt, s már jó ideje nem mutatnak be musicalt, operettet, angolszász bulvárt. Az igazgató határozott véleménye szerint a színháznak nem a könnyű szórakoztatás a feladata, az a show business dolga. Amivel persze senki nem azt akarja mondani, hogy nem lehet jól szórakozni Shakespeare Vízkeresztjén vagy Molière Úrhatnám polgár című komédiáján. A színház elsősorban művészet – vallja az igazgató, aki úgy kívánja szolgálni a sepsiszentgyörgyi közönséget, hogy mai, érvényes, kortárs színházon nevelkedjen, és ne egy kis vidéki szórakoztatóipari intézményt gondoljon színháznak, mentalitásban és nyitottságban messze lemaradva a kolozsvári, a budapesti vagy akár a berlini közönségtől.

Bocsárdi László meglehetősen szűk drámaírói körből választja ki a darabokat, amelyeket színre visz. Véges az idő, ami egy alkotóművész rendelkezésére áll, ő ezt remekművekre fordítja. Pályáján a legtöbbször Shakespeare-t rendezett. A Tamási Áron Színház repertoárján jelenleg a Vízkereszt vagy amire vágytok című előadás szerepel. Voltaképp ez az első eset, hogy Bocsárdi vígjátékot vitt színre Shakespeare-től, már amennyire a Vízkereszt komédiaként fogható fel egyáltalán. A színdarabot Shakespeare a Hamlet környékén írta, s a rendező életművébe is így sorol be, a 2014-es Hamlet után, amely elnyerte a legfontosabb román szakmai elismerést, az UNITER-díjat a legjobb rendezés kategóriában. A Vízkereszt a jól bevált alkotótárs, Bartha József tervezte egyszerű, szikáran teátrális díszletben játszódik, s fellép benne a társulat java. Mindenekelőtt ott van Mátray László gyanúsan egyenruhás, enyhe öniróniával önsajnáló Orsino hercege. (Mátray László egyébként ez idő tájt több szerepet is játszik a budapesti Nemzeti Színházban, és elképzelni is kimerítő, hogy álló napokat utazhat a két város között ingázva.) Aki egyszerre gondoskodik komikumról és tragikumról, az Pálffy Tibor, Malvolio szerepében. Eleinte úgy kinézve, akár egy lázadó, aki mintha fekete-fehér lakkcipőt húzott volna a reverendához. Később a Kiss együttesből szökött zenésznek látszik leginkább, bár az sem lehetetlen, hogy bobversenyzői mezt viselő színes exhibicionista egy meg nem rendezett jelmezbálból.

 Bocsárdi László rendezőket tanít a marosvásárhelyi színiegyetemen, ilyenformán biztosak lehetünk abban, hogy megtalálja és/vagy kineveli az utánpótlást. Egyik növendéke, Sardar Tagirovsky már túlvan a magyarországi bemutatkozáson, hiszen a Szentgyörgyön tavaly rendezett Csehov-előadása, a Meggyeskert szerepelt a POSZT-on, ami alighanem hozzájárult ahhoz, hogy a fiatal rendező most a Nemzeti Színházban próbál, ismét Csehovot. (Illetve alighanem „Csehov nyomán”-t, A 6-os számú kórterem című novella alapján.) Sepsiszentgyörgyön az idei évadban Sardar Tagirovskyhoz a szilveszteri premier kötődik, amely Molière Úrhatnám polgárának sajátos átirata. Különös, kusza, szenvedélyes előadás, amelyben Pálffy Tibor Jourdain ura egyáltalán nem ostoba, korlátolt, primitív parvenü, hanem talán a világgal együtt van megzavarodva, de mindenestül: ízlésestül, érdeklődésestül. Bocsárdi másik rendezőhallgatója, a 22 éves Nagy Botond August Strindberg Julie kisasszony című művét oltotta Tarkovszkij-jelenetekbe. Ez a produkció oly nagyigényű, hogy kétnapos díszletépítéssel jár, emiatt nem sikerült a miniévad-megtekintés programjába illeszteni. Ugyanakkor láthattuk a harmincasok nemzedékét képviselő Zakariás Zalán munkáját, aki művészeti vezetőként dolgozik a társulatban 2009 óta. Kortárs svéd szerző négyszereplős borongós nődarabját vitte színre egy szépvonalú sárga konyhadíszlet-dobozban, ahol két felnőtt lány – Benedek Ágnes és P. Magyarosi Imola alakításában – próbál zöldágra vergődni a szülinapos mamával, D. Albu Annamáriával, és a sokat emlegetett fiúgyermek, Ruscsák Péter is felbukkan.

Jelenleg Forgách András Halni jó! című „gonosz bohó”-ját próbálja a társulat a jeles román rendező, Victor Ioan Frunză irányításával. Aztán vár még a sepsiszentgyörgyiekre idén a Liliom Bocsárdi László színrevitelében. Gazdag, mély, színes darab. Hiába hogy vurstli, nem vásári komédia. Ahogy Bocsárdi megfogalmazza a lényegét: a szerző szerint nem az a legfontosabb, hogy az ember milyen véghez ér – ugyanis mindannyiunk közös vége a halál – sokkal inkább az, hogy amíg élünk, hogyan élünk, milyen döntéseket hozunk, milyen a világhoz való viszonyunk. 

Stuber Andrea