Boka juniors

A Pál utcai fiúk az a mű, amelynek slágvortjai ott vannak valamennyiünk fejében, függetlenül attól, hogy mikor olvastuk a regényt, évtizedekkel ezelőtt vagy éppenséggel soha. Mindenképpen irodalmi és társadalmi közemlékezetünk része Nemecsek Ernő (csupa kis- és nagybetűvel), a gittegylet, a Pásztorok meg az einstand, Csónakos füttye, Geréb Dezső árulása, a Grund, pláne a vörösingesek.

Ha 2016-ban a kirepült gyermek után maradt könyvespolcról levesszük a kötetet, és már vénülő szemünkkel elolvassuk, akkor lehet, hogy itt-ott meglepődünk. Mert ki emlékszik például arra, hogy az ellenséghez átpártolt Geréb megbocsátást nyer, visszafogadják a Pál utcaiak, sőt kis híján kettős ügynök lesz belőle? Vagy gondoltuk-e gyerekkorunkban, hogy a gittegylet tagjai nemcsak a nagykorúak időrabló gyűléseit rekonstruálják pontosan, de még a hivatalos ülésezésnyelvet is hibátlanul hozzák? Arról nem is beszélve, milyen kellemetlen asszociációkat kelthet a szülő státuszú emberben az, ha gyerekek közösségi élete a harc, a háborúskodás jegyében, katonai szervezettségben folyik, annak minden attribútumával: fegyverekkel, hierarchiával, fegyelemmel, feltétel nélküli engedelmességgel.

A Vígszínház vadonatúj musicalbemutatója nem érzéketlen, nem vak ezekre a szempontokra. Ennek pedig része van abban, hogy A Pál utcai fiúk olyan produkció lett, amely bátran nevezhető családi előadásnak. Vagyis nemcsak a gyermek- és ifjúsági közönség számára jelent majd – talán meghatározó – színházi élményt, hanem a fiatal és akár az idősebb nézőkorosztályok számára is.      

A vállalkozás egyik legszebb eleme, hogy a művet az a színház mutatta be, ahol Molnár Ferenc otthon van. A másik legszebb elem, hogy a Vígszínház 73 éves főrendezője, Marton László rendezte. Ő volt az, aki a hetvenes években behozta a Víg színpadára a zenés műfajt, Presser Gábor és alkotótársai képében. Ő volt az, aki 1988-ban megrendezte minden idők legsikeresebb Padlását. És ma is és még mindig ő az, aki érzékenyen és a legnagyobb szakmai alázattal közelít ahhoz a zenéhez is, ami már nem az ő korosztályáé.

Az alkotók, Dés László és Geszti Péter körülbelül azt nyújtják, amire számítani lehetett. Minőségben is, fazonban is. Saját világukban dolgoztak, onnan hozták a reminiszenciákat is, ismerős hangzásokkal és utalásokkal is operálva. Majdnem zavarba ejtő például Áts Feri Felveszem a vörös ingem című száma, amelyben mintha úttörődalok és hitlerjugend-indulók olvadnánk össze. Erősek, felvillanyozóak a ritmusok, ragadósak a dallamok. Valószínűleg már fütyülnék a slágereket a suszterinasok, ha lennének még növendékek ilyen jellegű szakképzésben. Geszti Péter a tőle megszokott módon parádézta végig a dalszövegeket, driblijeinek mellékhatása, hogy nem mindig érteni, mit énekelnek a szereplők. (Én személy szerint nem viselem igazán jól például az ilyen sorokat, Geréb és Boka duettjéből: – Az ember eltéved, ledönti egy rossz húzása / – Az ember eltéved, de nem lehet a grundnak júdása.)

A regényt színpadra író Grecsó Krisztiánt nem említettük még. A jól sikerült felütést mindenképpen neki köszönhetjük: iskolai kémiaórán vagyunk, Rácz tanár úrral szemben ott tombol a fiúosztály. Energiáktól és hormonoktól duzzadó kamaszfiúk lendületes, harsány bandája, amelyet döntően meghatároz Horváth Csaba koreográfiája. Horváth Csaba elsőrangú csapatépítő szakember, valószínűleg nagy multik is eredménnyel alkalmazhatnák őt team buildingre. Az előadás elejének iskolahangulata, akárcsak a továbbiaké (például a gittegylet raportja Fesztbaum Béla perfekt Rácz tanár úrjánál) lehorgonyoz minket a korban. Ami persze nem feltétlenül az XX. század eleje – ezt Benedek Mari jelmezei sem forszírozzák –, hanem a saját iskoláskorunk.

Ritka rokonszenves erény, hogy nem a színpadtechnika, a világítás vagy más effektek adják a produkció látványosságát, hanem mindenekelőtt a humán emberanyag, annak tömege és dinamikája. Khell Csörsz egyszerű, praktikus és hangulatos díszletet tervezett, amelyet ideálisan tölt be a Horváth Csaba mozgatta színészcsapat.

A Vígszínház előadásában szinte nincsenek is felnőttszereplők, csak gyerekek, akiket fiatal színészek játszanak. Jó néhányuknak a rendező, Marton László volt az osztályfőnöke, a mestere az egyetemen. Például Vecsei Miklósnak, aki tökéletes a kis szőke szerepére. Wunderlich Józsefben kimutatható a Boka Jánoshoz szükséges báj, sutaság és határozottság elegye. Józan László Áts Feri méltóságát érzékelteti, belefoglalva a majdani bukás melankóliáját is. (Nem lehet kétségünk afelől, hogy a vörösingesek sikertelen grund hadművelete után Józan László Áts Ferijét megpuccsolják majd a Pásztorok: Ember Márk és Nádas Gábor Dávid.)

Végezetül mit mondhatnánk egyebet, mint a finálésláger Geszti Péter-i imperatívuszát:

Álljunk bele, ha kell, bármi jöjjön is el, legyen szabad a grund, véssük ide ma fel, hogy megmarad ez a hely, vagy egyszer belehalunk.

Dés László – Geszti Péter – Grecsó Krisztián, Molnár Ferenc regénye alapján: A Pál utcai fiúk (Vígszínház)

Szereplők: Fesztbaum Béla, Wunderlich József, Vecsei Miklós, Csapó Attila, Király Dániel, Tóth András, Zoltán Áron, Szántó Balázs e.h., Csiby Gergely e.h., Medveczky Balázs e.h., Kovács Olivér, Józan László, Ember Márk e.h., Nádas Gábor Dávid, Tóth Máté, Gados Béla

Koreográfus: Horváth Csaba

Díszlet: Khell Csörsz

Jelmez: Benedek Mari

Dramaturg: Radnóti Zsuzsa

Rendező: Marton László

Vígszínház, 2016. november 5., 1100 néző

Stuber Andrea