Gyere érte és vidd

2016 őszén olyan szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy némi ide és oda utazás árán elölről-hátulról, keresztbe-kasul, simán és a visszájáról is nézhetjük Csehov Sirályát. A Katona József Színházban látható a kiindulópont Ascher Tamás rendezésében. Nyíregyházán Borisz Akunyin Sirályát mutatták be, amely az eredeti mű negyedik felvonásával indul, Trepljov és Nyina jelenetét eleveníti fel szó szerint. Itt azonban a végkifejlet – a lövés zaja – egyszersmind kezdőpont: hőseink nyomozásba fognak, mivel bizonyítottnak látják, hogy a fiatal író nem öngyilkos lett, hanem megölte valaki a házból. Akunyin rutinos, sikeres krimiszerző; könnyedén teremt minden résztvevő számára indítékot. A Trafóban a Dollár Papa Gyermekei társulat Csehov címen egyfajta Cs.Ö.R.-t (Csehov összes rövidítve) játszik, amelyben Trepljov a Három nővér első felvonásának jeleneteiből szerkesztett produkciót adat elő az új formák jegyében a fanyalgó Arkagyinának és a szaunába vágyó Trigorinnak.

Tatabányán Kiss Csaba Nappalok és éjszakák című „Sirály-játék”-át vitték színre – ez képezi cikkünk tárgyát –, amely már a címével is Nyina és Trigorin kapcsolatára utal. Hiszen Nyina a harmadik felvonás végén medált ad az írónak, amelyre a Nappalok és éjszakák című regényének két sorát vésette. (Pontosabban nem magát az idézetet, hanem csak a lelőhelyét, talán takarékosságból, talán a konspiráció kedvéért.) Egyébként Konsztantyin Szimonov is írt ezen a címen egy regényt, 1944-ben, de az háborús. Háborúsabb.

Kiss Csaba darabja Nyinának azt a két évét beszéli el, ami az otthonról való távozásától a visszalátogatásig telt el, vagyis ami Csehov Sirályának 3. és 4. felvonása között történik. A szerző el is nevezi a falut Melihovónak, Csehov életrajzától nem függetlenül. Innen érkezik meg Nyina a Nappalok és éjszakák első jelenetében Moszkvába, a Szláv Bazárba. (Megjegyzem, ha a Szláv Bazár nem égett volna le 1993-ban, akkor talán reklamációt jelentene be amiatt, hogy e műben garniszállónak van beállítva.)

Kiss Csabának színpadi szerzőként már volt dolga Csehovval. Most kibontja és eljátszatja azt, amit a Sirály szereplői így foglalnak össze: Nyina megszökött otthonról és összeállt Trigorinnal. Gyermeke született. A gyermek meghalt. Trigorin kiszeretett belőle, és visszatért  régi kapcsolataihoz, amint várható is volt. Egyébként soha nem is szakított a régiekkel, de amilyen jellemtelen, kiügyeskedte, hogy itt is, ott is. Nyina magánélete nem igazán sikerült. A színésznői még kevésbé. Mindig nagy szerepekbe fogott, de durván, ízléstelenül, ripacs módra játszott. Volt, hogy tehetségesen rikoltozott, tehetségesen haldoklott, de ezek csak pillanatok voltak.

A Nappalok és éjszakák a fenti sorsot ábrázolja a megfelelő jelenetek és szereplők felvonultatásával. Az írói vállalás egyszerre érdekes és érdektelen, kétes és kétségtelen, lehetséges és lehetetlen. Ezt próbálom most kifejteni.

A regényekben, filmekben is mindig izgalmas, ha van a végén egy rövid összefoglaló arról, hogy mi lett a hősökkel azután. Szeretjük róluk megtudni a művön túl, amit csak lehet. Kicsit ilyen ez is; a darab kitölt bizonyos lyukakat, további információkat közöl – Arkagyina például elmeséli, hogyan halt meg férje, a kijevi színész –, megtámogatja, okadatolja a történetet. Viszont nem rejt igazi újdonságot, váratlan fordulatot, kiszámíthatatlant. Ha ismerjük a Sirályt – és van okunk feltételezni, hogy a tatabányai közönség ismeri, hiszen tavaly mutatta be a Jászai Mari Színház Rába Roland rendezésében –, akkor ez a vadonatúj mű nem sokat tartogat számunkra. Nemcsak a történetet ismerjük, hanem a szereplőket, a figurákat is, hiszen a Csehov ábrázolta jellemük, érzelmeik és ambícióik szerint viselkednek itt is. Ugyanazon motivációk mentén bukkannak fel a hősök Nyina közelében újra meg újra. Arkagyina őszinte vagy megjátszott nagyvonalú dámaságába bújtatja szűkölő féltékenységét. Trigorin lavírozik. Trepljov még mindig nem tud nem esengeni Nyináért. Dorn doktor a maga felszínes közreműködésével tanácsokat osztogat és így tovább. Mindenki azt hozza, amit várunk tőle.

Ugyanakkor a Sirály felől nézve néha olyan ez a darab, mintha a szerző visszaküldené hőseinket a múltba, időutazásra, amelyben aztán a pillangó-hatásnak is érvényesülni kellene. Például hogy Nyina a Nappalok és éjszakákból olvassa fel azokat a mondatokat, amelyekkel az író vallott neki Csehovnál a harmadik felvonás végén. De bármilyen fiatal és naiv lány is Nyina, ha e szöveg a Nappalok és éjszakákban szerepel, amely könyvet ő jól ismer, akkor hogyan hihette el a férfinak? Vagy: ha igaz lenne, amit Mása itt, ebben a darabban elmesél, miszerint Trigorin kikezdett vele Csehov Sirályának harmadik felvonásában, amikor együtt reggeliztek, akkor ez nem változtatna-e Mása viselkedésén az íróval szemben a negyedik felvonásban?

A fennakadásra okot adó momentumokon túl kétségtelen erénye a műnek, hogy új, eredeti. Nem tudjuk előre, hová akar a szerző kilyukadni, mi is az, amire ő ebben a csehovi interregnumban fel akarja hívni a figyelmet. Az ősbemutatót maga a szerző rendezte Tatabányán, s ez mindenképpen egyemberesre szűkíti az alkotói szándékokat, amelyek még így sem feltétlenül világosak. A mű első felvonása avval az elhatározással végződik, hogy Trigorin, Arkagyina és Nyina Zarecsnaja színházi bemutatót fognak létrehozni. Trigorin kétes elképzelése szerint ez majd jó alibit és lehetőséget teremt a szerelmespár számára, hogy együttlétük során Arkagyina féltékenységét lelohasszák. A dráma, amit Trigorin színpadra szán, természetesen a saját történetükre hajaz, és ismert csehovi szövegrésszel kezdődik. (Egyébként az kedves Kiss Csabától, hogy mind Trigorin, mind Trepljov számára alkotott e színdarabhoz. Az előbbinek a regényébe írt bele, utóbbinak novellát fogalmazott. Igazán befejezhette volna Trepljov drámáját is, jegyzem meg. Akkor megadatott volna Nyinának, hogy tovább mondja annál, mint amennyit tudunk belőle.)

Kiss Csaba művében a második felvonás eleje és a harmadik vége arra utal, hogy a szerző a színház apoteózisát fogja Nyina sorsán keresztül fénybe állítani. A lányból a nehéz élet, a szenvedés, az emberi nyomorúság színésznőt csinálhat, ugyanez Trepljovból esetleg rendezőt. Ám a negyedik felvonásra oda érkezünk, hogy Kiss Csabát a történetből leginkább alighanem a gyermek foglalkoztatja. A színésznő törvénytelen kis porontya, aki véletlenül érkezett a világra és úgy is távozott hamar.  A temetőben búcsúzunk tőle, ahol a szereplők ismét összefutnak – Arkagyina a volt férje sírját keresi, s közben a fiával még sírkerti nemzetiségi villongásokról is megemlékeznek –, a kisgyerekkoporsó mögött érkezők pedig orosz női imát énekelnek házasságon kívüli menyasszonyról, szűz anyáról, kvázi törvénytelen gyerekről.

Az előadás kulturáltan beteljesít egy kisebb irodalmi truvájt.  Mint színház, se nem feltűnően könnyed, se nem különösebben mély, súlyos. Leginkább a robbanékonyságnak van híján. Mintha végig a szellemes alapötlet körül toporogna, róná egyik kis kört a másik után. Eközben azért felrajzolódik néhány szép színészi ív. Mindenekelőtt Györgyi Anna vérvörösben pompázó, elegáns Arkagyinája impresszív. Van egy csodálatos, törőcsikes ízű „Na”-ja, amikor lecseréltetné Trigorin író-rendező-producerrel Nyinát a színdarab lányszerepében. Trokán Anna Nyinája egyszerűen szerelmes fiatal lány, nehezen ébredő skrupulusokkal. A darabvégi temetői monológra színészileg már megérik benne Trepljov monodrámája. Crespo Rodrigo Trigorin „foga fehérét” ebben a műben mutatja ki: nemcsak gigerlinek, de valahogy alacsonyabbnak és nagyobb fejűnek is látszik most, mint amilyennek a Sirályban mutatkozott. Az előadás talán legélesebb jelenete, amikor Crespo Rodrigo Trigorinja és Kardos Róbert Dornja összeszólalkoznak. Egyik a másikának szemére veti, hogy miként szédítette a nőket világ életében, felelősséget soha nem vállalva a szerelmi afférjaiért. Danis Lídia mint „örökös” Mása kissé nehezen magyarázhatóan hányódik el Trepljovtól Nyinán át Medvegyenkóig. Mikola Gergő Trepljovjának osztályrésze az, hogy vekengéseivel ne tudjon hatni a többiekre.

A Nappalok és éjszakák elég sötéten ér véget ahhoz, hogy semmi jót ne ígérjen a hősöknek. És akkor még ott lesz majd nekik valahol, valamikor a csehovi negyedik felvonás.

Stuber Andrea