Hol élünk?

Egyedül lenni lehet ijesztő, lehet felszabadító. A Színház- és Filmművészeti Egyetem végzés körüli bábszínész-növendékei, valamint a színjátékos szakirányon diplomázott drámainstruktor hallgatók mindannyian kaptak egy olyan feladatot, hogy hozzanak létre egyszemélyes produkciót. Ki kompakt gyerekelőadást készített, ki a szépprózába vetette bele magát, ki az önazonosságot célozta – sokféle vizsga született. Csiby Gergely az ifjúsági közönséget, a kiskamaszokat  szólította meg a Már nem ott élek című előadással.

Az alapmű szerzője Alexie Sherman, aki spokane indiánként jött világra egy északnyugat-amerikai rezervátumban. (A 2000-es évek elején népszámlálási adatok alapján körülbelül kétezren tartoztak ehhez a törzshöz.) Alexie Sherman volt az első spokane indián, aki elhagyta szülőhelyét, közösségét, s egyetemi diplomát szerzett. Regényíróként, költőként, filmíróként tett szert szolid hírnévre. Az előadás alapjául szolgáló „Egy indián naplója” című regénye természetesen önéletrajzi. Vannak amerikai államok és iskolák, ahol kötelező olvasmány, máshol meg betiltották. Sokat tud a szerző előítéletekről, rasszizmusról, kirekesztésről, frusztrációkról, hátrányos helyzetről, indulatokról, nyomorúságról és az emberi természet hasonló árnyoldalairól.

Amikor valaki egy problémás, ámde jószándékú, tehetséges és ambiciózus indiánfiút visz tizenéves közönség elé, azt gondolnánk, hogy nyert ügye van. Feltételezzük ugyanis, hogy a gyerekekben eleve él bizonyos indiánromantika, az emberi minőség pedig úgyis átüt bármilyen történeten. Némiképp meglepő tapasztalás a produkciót követő feldolgozó foglalkozáson, amelyet Lukács Gabriella drámapedagógus vezetett, hogy a nyolcadik osztályos nézők nagyobb része mennyire fogékony a többségi álláspontra. Mármint arra, amelyik lekezelően, intoleránsan, sőt egyenes agresszívan viszonyul hősünkhöz pusztán azért, mert kisebbségi, indián. De ezt a kellemetlen érzést okozó lecsengést válasszuk le magáról a színészi, színházcsinálói produkcióról, amelyet Csiby Gergely egyetemi hallgató mutat.

Megismerünk egy jókiállású, sportos, mozgékony fiatalembert, aki a loopert használva muzikalitásról és ritmusérzékről tesz tanúbizonyságot. Aki kifogástalanul beszél, és színesen, változatos regiszterekben szólaltatja meg meséje számos figuráját. Nemcsak hangja van mindenre és mindenkire – barátra, családtagokra, tanárra, osztálytársra –, de néhány találó gesztus segítségével gyorsan és élvezetesen teremt karaktereket. Egy testtartás, csípőre tett kéz, fölényes póz, néhány ideges, rángó mozdulat, sercintés – és máris kész a vonzó fehér lány undok apja. Mások megelevenítésében segítenek a díszletül és kellékül szolgáló kartonok. Osztálytársak és tanárok karikaturisztikus arcának és figurájának rajzai bukkannak elő a kartondoboz-rendszerből, amelynek minden darabja újabb és újabb funkciót tölt be. A titkokat és arcokat rejtő kartondobozok találmánya már akkor is bevált, amikor a produkció művészeti konzultánsa, Schneider Jankó tavasszal Hell Krisztina egyszemélyes produkcióját, Az előszobaszekrény boszorkányát rendezte.  Az, hogy az ötlet nem eredeti, semmit nem von le a használati értékéből, illetve itt-ott a játékosságának kedvességéből. (Például amikor egy levágott indián hajfonat egy mozdulattal kipöckölhető a kartonrajzból.)  Különösen szép a produkciónak az a képzőművészetileg és indián művészetileg ihletett vonala, amelynek jegyében az elhunyt szereplők, pontosabban az őket kifejező bábok egymásra épülve egyfajta totemoszloppá állnak össze. (A bábok és a grafikák Oláh Richárd munkái.)

Főhősünk ugyanis, akinek Arnold Spirit Junior a becsületes neve, voltaképp azért is képes új életet kezdeni máshol és máshogy, mert tragikusan elveszít szinte mindenkit, aki fontos számára. Kutyáját, nagyanyját, barátját, nagybátyját. Huszonéves korára már többet temetett, mint mások kétszerannyi idősen. És megtanulhatta, hogy a bajok nagyjából ugyanolyanok mindenütt. Alkohol, tudatlanság, kilátástalanság. Nem azon múlik, hogy a rezervátum határán belül vagy kívül él az ember.

Alexie Sherman: Már nem ott élek

Rendezte, játssza: Csiky Gergely e.h.

Művészeti konzultáns: Schneider Jankó

Bábok, grafikák: Oláh Richárd

2016. szeptember 14, Marczibányi téri Művelődési Ház, 20 néző

Stuber Andrea