Nem hiábavaló – Litera-túra (Bartók Kamaraszínház)

Akárhonnan nézzük a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház Litera-túra bemutatóját, mindenfelől szépen illeszkedik. Dunaújvárosi szemszögből vizsgálhatjuk úgy, mint a dr. Borsós Beáta igazgató és Dobák Lívia művészeti igazgató által vezetett színház fontos korszakának méltó lezárását. Az elmúlt öt évben a dunaújvárosi intézmény befogadó színházból társulattal rendelkező kéttagozatú színház lett, amelyet a közönség elfogadott, megkedvelt és a szakma is elismerésekkel illetett. Ehhez képest az önkormányzat ismertetlen okból megvonta a bizalmat az eddigi vezetéstől, s új igazgatót nevezett ki Őze Áron személyében. A városi közgyűlés negligálta az általa összehívott szakmai bizottság véleményét, amely 9:0 arányban a dr. Borsós-Dobák pályázatot pártolta,  s „a megkezdett szakmai munka folytatása mellett szavazott, de már új vezetéssel”. Az ötéves, felfelé ívelő korszak utolsó premierjeként láthatta a közönség a Litera-túrát, amely már sokadik volt az igényes gyerekszínházi bemutatók sorában, minthogy e műfaj minőségére és érdemes koprodukciók létrehozására a színházvezetés különösen gondot fordított.

A Litera-túra írója-rendezője, Kolozsi Angéla felől szemlélve ez a produkció akár folytatása is lehetne a tatabányai színházban létrehozott Kutyafül, macskakő, egérútnak. Abban három kisóvodás korú hős, egy lány és két fiú kereste életkori szinten az együttműködést, az együttjátszást. Eltelt némi idő azóta, s most mintha az iskolában, egy osztályban látnánk őket együtt, szociometrikus kapcsolataik alakulása közben. Amúgy pedig verseket, irodalmi művek részleteit mondják, ad hoc színpadi helyzetekbe keveredve.

Ha egy olyan sokat látott néző felől közelítjük meg az előadást, mint e sorok írója, akkor meghatározó és felvillanyozó előzménynek számíthatjuk be az Örkény Színház Anyám tyúkja című produkcióját. Abban a társulat színészei a magyar (kötelező) irodalom kis és nagy terjedelmű nagy verseit mondták el, mintha egy falusi ház tornácán gyűltek volna össze tanári karként. Most meg a dunaújvárosi produkcióban a nebulók képviseltetik magukat Csadi Zoltán, Kovács Domokos e. h. és Pájer Alma e. h. képében. Három gyerek ül három gurulós lábú, felhajthatós fedelű iskolapadban. (Mindig szerettem volna ilyen felhajthatós fedelű paddal találkozni diákként, de nem sikerült soha.)

A három kisdiák egyike Eminens (mondhatni: stréber), aki élére vasaltan ül, figyel, résen van, és csak maga bír versének hőse lenni (Babits Mihállyal szólván). Csadi Zoltán jól fésülten, nyakig begomboltan feszít középen, szorgalmasan, nyelvét kidugva jegyzetel, és annak rendje és módja szerint megfázik, mert jó, ha Varró Dániel Náthás angol költő című versét is autentikusan el tudja mondani valaki.

 A bakfisos bájú Pájer Alma a Renitens, aki a maga lányos módján szeret különbözni vagy rendbontani. Szemüveget visel, pöttyös a „jele” – színekkel és formákkal is megkülönböztetik a szereplőket, már csak azért is, hogy a bábalakjuk láttán rájuk ismerjünk –, és érzékeny a világra. Például megrendíti őt, hogy meghalt Zimmermann néni! (Takács Zsuzsa azonos című versében).

Kovács Domokosé a Megúszós szerepe. Nyurga, karakteres fiú, sárga pólóban, alkati könnyedséggel. Zugeszik a pad alatt, tömi magába a zsömlét (Lecsöppenő Kecsöp Benő), színes tintákról álmodik mostan, és ő mesél Sándor apáról is, aki már biztos abban, hogy a költészet nem hiábavaló (Kiss Ottó: A megénekelt virág).  

Alakulnak ki ritmusjátékok, prózai duettek és tercettek, közös beszámolók (Janikovszky Éva: Mit ír a mi legkedvesebb írónk). Máskor csak úgy süvítenek irodalom-tankönyvi közhelyek, és magától értetődően fő helyet kap Lázár Ervin költői versenye, Dömdödöm győztes versével. A három fiatal színész egy teljes osztály nyüzsgését képes rekonstruálni, miközben az is előfordul, hogy Petőfi Sándor és Takács Zsuzsa sorai készségesen felelnek egymásnak.

Mindvégig gyerekhőseink közelében van egy arctalan, orros bábfigura. Sokat látjuk lehajtott fejjel, összeomolva, passzívan, letéve. Bizonyos értelemben mégis ő a főszereplő. Ő a költő, például Berzsián, aki alkotói válságba jutott. Ő a költészet is alighanem – akkor nyer alakot, amikor megszólaltatják, amikor poéták vagy olvasók életre keltik. Végső soron pedig ő Dömdödöm is, aki mindent a legszebben, a legpontosabban tud kifejezni egyetlen szavával, a dömdödömmel. Az ember – legyen akár kicsi, akár nagy – hajlamos egyetérteni vele.

Bartók Kamaraszínház – ESZME: Litera-túra, avagy a Költők meg a Kötelezők

Játsszák: Csadi Zoltán, Kovács Domokos e.h., Pájer Alma e.h.

Tervező: Sipos Katalin

Zene: Laun László

Rendező: Kolozsi Angéla

Dunaújváros, Bartók Kamaraszínház, 2016. május 9., 50 néző

Stuber Andrea