Egy nap ott

VIII. Kaposvári ASSITEJ gyermek- és ifjúsági színházi biennálé

Nyolcadik alkalommal rendezik meg Kaposváron az ASSITEJ gyermek- és ifjúsági színházi biennálét. Biztosra vehetjük, hogy voltak korábban olyan évek, amikor ez a fesztivál igazán virult. Az idei nem annyira virulásnak legalább három konkrét okát lajstromozhatjuk. Az egyik természeti, a másik meg természetű, anyagi persze. A hatnapos eseménysorozat szerény költségvetése nem tette lehetővé, hogy az érdeklődő színházi szakembereket és a sajtó munkatársait vendégül lássák. A fesztiválon fellépő alkotók, akik szereplésük napján a versenyprogram végén még részt vesznek a szakmai beszélgetésen, egy éjszakát tölthetnek Kaposváron, annál többet csak saját finanszírozásban. Az újságírók számára pusztán a szakmai jegyek vásárlásának lehetőségét, valamint a szállásfoglalásban nyújtott segítséget kínálták*. Nem csoda hát, ha az előadások a legszűkebb szakmai közönség előtt zajlanak, s talán csak az ötfős zsűri (Andai Katalin színész, Takács Katalin színész, Hegedűs Sándor tánckritikus, Horváth Péter író, dramaturg és Tóth Miklós rendező) láthatja át a válogatás által felmutatott képet a gyermek-és ifjúsági színjátszás jelen helyzetéről.

Sajnos nemcsak a szakmai nézők száma volt elenyésző az első napokon, de a célközönséget is gyakran kellett nélkülözni. Nem egy színházi nevelési előadás úgy zajlott le, hogy kiskamaszok helyett dörzsölt és dörzsöletlen színházi szakemberek tanakodtak különböző családi helyzetek fölött. A diákközönség hiánya mellett egyéb jelek is arra utalnak, hogy a kaposvári Csiky Gergely Színházban jelenleg nincs olyan tapasztalt, felelős ember, aki egyszemélyben kézben tartaná ennek az egyhetes rendezvénysorozatnak a szervezését, áttekintő irányítását és gondos levezénylését.

A harmadik kedvezőtlen tényező az, hogy pocsék az idő. A viharos szél és az eső nemcsak hangulatilag ártalmas, de azért is, mert a Fő utcán kialakított tereken szabadtéri és utcaszínházi produkciók láthatók. A fesztivál gazdag választékot kínál, a versenyprogramon kívül izgalmas off-programok állnak a mindenevő érdeklődők rendelkezésére. A gyerekelőadásoknak szülői szempontból fájó jellegzetessége az, hogy leggyakrabban reggel játsszák őket. Nincs ez másképp Kaposváron sem, ahol 9-kor vagy 10-kor indul a napi műsor, és az utolsó esemény este 11-kor off-programban a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves bábszakos hallgatóinak egy-egy egyszemélyes produkciója (hétfőn Nagy Petra, kedden Kovács Domokos mutatkozott be).

A versenyprogram 28 előadását Szűcs Mónika kritikus, szerkesztő válogatta az általa megtekintett közel 130 produkcióból. Biztosra vehetjük, hogy egyetlen magas színvonalú, értékes, fontos produkció sem kerülte el a figyelmét azok közül, amelyek az elmúlt két évben színpadainkon születtek. További tucatnyi előadás versenyen kívül szerepel Kaposváron, köztük külföldi színházak vendégjátékai: a helsinki Dance Theatre Auraco Me-me című táncelőadása, a belga Théâtre de la Guimbarde Sweet&Swing című bemutatója és az antwerpeni Theater de Spiegel Sleevz című táncprodukciója. Versenyen kívüli kiemelt programként látható a K. V. Társulat és a Kolibri Színház Függésben előadása és a Füge – Mentőcsónak koprodukciójában létrejött Újvilág. Az előbbinek a függőségek a tárgya, az utóbbinak a szélsőjobb politikai eszméinek térhódítása tizenéves lakótelepi fiatalok körében. A fenti két téma megpendítése talán már jelzi is, hogy a gyermek- és ifjúsági színházakat foglalkoztatják korunk és életünk kevéssé mesébe illő elemei és történései is. A kiváló Vaskakas Bábszínház fesztiválnyitó előadása, a Kuthy Ágnes rendezte Az új nagyi egy női családról szól: a kisunoka, az anya és a beteg, gondoskodásra szoruló nagymama történetét meséli el. (Tengely Gábor rendező szíves közlése szerint a statisztikai adatok alapján az Alzheimer-kór a családok 30%-át érinti valamiképpen.) A Kolibri Színház A trollgyerek című előadása, Novák János rendezésében tulajdonképpen hasonló problémát – nehezen kezelhető és viselhető másságot – sejtet és érzékeltet lírai és drámai módon. A tatabányai Jászai Mari Színház remek Kutyafül, macskakő, egérútja kisebb kaliberű, kisgyermeki helyzetet dolgoz fel játékos formában: az óvodába menés első napját.

Az ifjúsági bemutatók, szóljanak bár kiskamaszokhoz vagy nagyokhoz, legyenek akár hagyományos színházi produkciók, színházi nevelési programok, interaktívak vagy feldolgozó foglalkozások által keretezettek, mind a realitásokkal ütköztetik fiatal nézőiket, a felnőttvilágba viszik őket, serdülő fiúk-lányok adekvát helyzeteibe. A kassaiak Akárkik produkciója – amelynek színházi-társulati előzménye, hogy Czajlik József két évvel ezelőtt megrendezte Kárpáti Péter Akárki című drámáját Kassán –, a mű gyerekszereplőjének szemszögéből tekint rá az anya halálos betegségtörténetére. Ebből néhány helyzetgyakorlat jellegű jelenet és esetlegesnek tűnő kupaktanácskozás kerekedik a produkció két órájában. Az Igaz történet alapján című előadás (Káva Kulturális Műhely – Közép-Európai Táncszínház – Nemzeti Táncszínház – Bethlen Téri Színház, Sereglei András rendezése) – koreográfiával, illetve a gyereknézőkkel együtt kitervelt mozdulatokkal igyekszik kifejezni egy olyan család problémáit, ahol az apa külföldre ment dolgozni, pénzt keresni.

A Vojtina Bábszínház Lomtalanítása két színész és néhány báb segítségével játssza el két család krízishelyzetét. Az egyikben egy bakfislánnyal, a másikban egy kamaszfiúval nem működik sehogysem a szülő-gyerek kommunikáció. A hét további tanulságos előadásai között ott lesz a Kolibri Színház kettős:játéka, amely a virtuális világ veszélyeit villantja fel. Fiatalok, akik az interneten ismerkedtek meg, mit tudnak egyáltalán egymásról és a valóságról? Jön súlyosabb is. A Nézőművészeti Kft. Soha senkinek című előadása Simkó Katalin főszereplésével megrázó monológ: egy gyereklány vallomása, aki családon belül lett szexuális abúzus áldozata.

A kisgyerekek számára készült produkciók talán egyszerűbb célokat tűznek ki maguk elé, és azokat ihletetten valósítják meg. Juhász Kata Társulatának Felhőcirkuszában zenészek és akrobaták kötik le a legapróbb nézők figyelmét. A dunaújvárosi HEPP!! a cirkusz világába illeszti a gyerekek mindennapi feladatait. A MárkusZínház Hős Miklósa pedig a játék örömével vesz le a lábáról bárkit. Avval az önfeledt örömmel, amivel Pilári Gáborék a hősgyártó laboratóriumukban angyalian elbíbelődnek minden tárgyukkal és teremtményükkel.

A VIII. kaposvári biennálé – megkockáztatom a kijelentést a harmadik napon – két egészen rendkívüli produkciót emel a magasba. Két különlegességet. Mondjuk egy ékkövet és egy természetes igazgyöngyöt. Az előbbi Az időnk rövid története (Vaskakas Bábszínház – ESZME, rendező: Hoffer Károly), az utóbbi a Szociopoly (Mentőcsónak, rendező: Fábián Gábor). Mindkettőnél 13-15 év az alsó korhatár, és számításaim szerint 90-95 év a felső. Addig nem késő megnézni. Az időnk rövid története csupa arány, mérték, gyengéd humor és érzékeny költőiség. A Szociopoly pedig lelemény, életszag, kemény lecke és mellbevágó találkozás a való világgal. Több mint színház. Kár, hogy nem látja egész Kaposvár és a teljes színházi szakma.

*E sorok írója külön köszönetet mond a biennálénak azért, hogy a szűk büdzsé ellenére alvóhelyet biztosítottak számára két éjszakára.

Stuber Andrea