Sokáig tartson

Egy társulat nélküli színháznak is lehetnek vezető színészei és színésznői. Vannak is: Orlai Tibor színházában például kétségkívül Hernádi Judit az egyik, akire előadásokat, sőt műsortervet alapoznak. Elsőként az Udvaros Dorottyával ketten előadott A Bandy-lányok született 2011-ben, majd a Római vakáció következett, amelyben Hernádi Judit tulajdonképpen nemcsak eljátszotta, hanem meg is alkotta a szerepét. Azután jött a Hitted volna?, a Happy Ending, a Mindent Éváról. A színésznő most egyszemélyes zenés estre készül Hernádi pont címmel, amelynek a győri Vaskakas Művészeti Központban lesz a bemutatója március 19-én.

Alighanem mindenkinél jobban tud szabadon úszni, hiszen évtizedek óta társulat nélküli színésznőként éli a szakmai életét.

Volt először egy nyolcéves szép korszakom a Vígszínházban, ahol megtanultam, hogy nehezen illeszkedem skatulyákba, és nem igazán esik jól alkalmazkodni a társulati rend és a műsorterv követelte szabályokhoz. 1986-ban hagytam el a Szent István körúti teátrumot, amelyre ma is úgy nézek, mintha… No de erről most nem mondok többet, mert lesz egy blokk az estemben, amitől talán úgy érzik majd a nézők, hogy még mindig fáj nekem a Vígszínház, pedig már nem. De nem akarok túl sokat elárulni előre az előadásról.

Volt közben a kilencvenes évek közepén kétszezonnyi tagsága a Művész Színházban. Ezt hagyjuk? Igen, látom, ezt hagyjuk. Vendégszereplőként eljátszott nagy szerepeket különböző színházakban, és közismert a 13 éves korszaka a televízióban, a Heti hetes műsorban. Azt szerepnek tekinthetjük?

Nem, én ott mindig magamat adtam, a saját véleményemet mondtam. Azzal a naivitással, hogy az ember talán rávilágíthat egyre s másra, és ezzel esetleg hozzájárul valamiféle kis megoldásokhoz.

Visszaigazolom, hogy ennek a műsornak a nézői személyesen vélték ismerni. Az én anyukám például úgy mesélgette nekem, mi volt Jucival, mintha egy rokon ügyeiről számolna be. De a markáns politikai véleménynyilvánításával valószínűleg nemcsak nyert közönséget, hanem veszített is.

Tisztában voltam ezzel, figyelmeztettek is rá, de úgy voltam vele, hogy ezek a nézők engem már korábban sem szerettek, csak akkor még nem tudták, hogy miért nem. Idővel belefáradtam a műsorba, és nekem így jó, hogy már nem vagyok benne. Mostanra olyan fájdalmas és szörnyű dolgok lettek a világban, amiket már meg sem lehetne próbálni humoros mondatokkal helyre tenni.

Nyilván válogat a színészi feladatok között. Körvonalazható, hogy milyen szerepekhez van leginkább kedve?

Kedvem? Kedvem szinte soha semmihez nincsen. Ha egyszer azt mondanám tíz perccel előadáskezdés előtt, hogy van kedvem bemenni a színpadra, akkor a partnereim okvetlenül hívják ki a mentőket! A döntéseimet – hogy milyen feladatot vállalok el – öt szempont befolyásolja: mit, hol, kivel, hányszor és mennyiért. Előfordul, hogy a negyedik pont a meghatározó. Mert ha valami nem jó, akkor legalább ne sokáig tartson. Az sem véletlen egyébként, hogy a készülő estben éneklem a Szörnyen lusta lány vagyokat. De erről sem mondok többet, nehogy túl sok mindent eláruljak előre az előadásról.

Pelsőczy Réka a Hernádi pont rendezője, akivel most már harmadszor dolgozik. Rájöttek egymás ízére?

A Római vakációnál még nem találtuk egymáshoz a bejáratot. Én a munkát már abbahagytam volna ott, ahová jutottunk, de ő mindig csavart rajta még egyet, és neki lett igaza. Aztán a Mindent Évárólban is sok mindenben kiegészítettük egymást. Megtanultunk együtt dolgozni. Soha nem ugyanott rekedtünk meg, és különbözőképpen tudtunk továbblendülni. Szeretem, amikor nem engedi, hogy a könnyebb megoldást válasszam. Amikor kitaláltam ezt az estet – nyilván összefügg ez azzal, hogy mindjárt hatvanéves leszek, és ilyenkor mégiscsak összegezget az ember –, felmentem hozzá és előadtam, mit szeretnék és hogyan. Rögtön voltak ötletei, és tudtam, hogy nem fog békén hagyni. Ha mást kérnék fel a rendezésre, az esetleg rám bízná a dolgokat: úgy lesz jó, ahogy akarod, te tudod a legjobban, stb. Réka viszont meg akar győződni arról, hogy tényleg úgy akarom és tudom-e. Jelenleg ülünk az asztalnál és brainstormingolunk. Az elejét kell jól megcsinálni – minden darabnál ez a helyzet –, mert a vége már megy magától. Lesznek előpróbák a zenészekkel, végül tíznapos próbaidőszak egyben. A négy zenésznek különösen örülök. Néha úgy izgulok emiatt az egész miatt, hogy véletlenül az éjszakai krémemet kenem fel nappalra.

Említette ezt a hatvanéves dolgot. Az a típusú nő és az az alkatú színésznő, akinek nem számít az idő múlása.

Magam is azt hiszem, hogy még sokáig lehet majd rám szerepeket osztani. Nincs semmi gondom a korosodással, fel kell használni arra, amire lehet. Például abban a folyamatban, ami a színészet alapja: az ön- és világismeretre való törekvésben. Úgyhogy egyáltalán nem félek az öregedéstől. Fiatalon meghalni, ahhoz sem lett volna semmi kedvem. Azt hiszem, játszhatok majd az idők végezetéig, ha csak nem lesz valami olyan betegségem, ami gátol. Akkor meg majd lehetne könyvet írni. Nem feltétlenül azért, hogy megjelenjen és mások elolvassák. Hanem mert az is olyasmi, amivel az ember rendet tehet önmagában.

Stuber Andrea