„Hogy lehet ennyi arca egy bábnak?”

Mozgató (Budapest Bábszínház)

A Budapest Bábszínház rendszeres színházpedagógiai programot indít ebben az évadban. Elsőként A Hétfejű Tündér és a Tízemelet boldogság című előadásokhoz kötődően, Végvári Viktória színházpedagógus vezetésével és a produkciók alkotóinak részvételével.

Az első lépés a helyszín megteremtése volt: a második emeleten létrehoztak egy meghitt, barátságos helyiséget erre a célra, ahol leülhet, írhat, rajzolhat, vetítést nézhet vagy mozoghat egy egész iskolai osztály. De nem feltétlenül ide várják a kedves nézővendégeket, mert például A Hétfejű Tündérhez kötődő feldolgozó foglalkozás – amelyet harmadik és negyedik általános iskolai osztályosoknk ajánl a színház – magában a díszletben játszódik le. Mintegy 30-35 ilyen „extrás” színházi alkalmat tervez Meczner János igazgató ebben az évadban.

Az egész programsorozat nyitányaként pedagógusokat invitáltak egy csütörtök délután, hogy láthassák, mit kínál a színház a gyerekeknek az előadáson túl. Afféle termékbemutató zajlott tehát az Andrássy úti épületben. A foglalkozáson résztvevő gyerekek szerepét ezúttal a tanítónők játszották, nagy kedvvel egyébként, érdeklődőn és érzékenyen. (Ugyanakkor lefogadom, hogy a kicsik majd kötetlenebb fantáziával fogják értelmezni mindazokat a tárgyakat és jelenségeket, amelyekre a játszók az előadás nyomán felhívták a nézők figyelmét.)

A produkció három színésze, Hoffer Károly, Tatai Zsolt és Teszárek Csaba maga köré gyűjtötte a pedagógusok egy-egy csoportját, s beszélgetni kezdtek arról, kinek mit jelentenek a színen látható tárgyak: ládák, dézsa, félkörív, színes műanyag szőnyeg. Szóba került az is, hogy ki mit gondol arról a szcénáról, amikor a főszereplő kisfiú meglátja a dézsa vízében, hogy ő csúnya. (Mint azt a pedagógusok joggal jegyezték meg, a három színész csodálatos finomsággal mozgatja együtt, összhangban a fiúcska fabábját.) Sorjáztak a megválaszolandó kérdések: belső hangokat hallott-e a gyermek vagy a környezete szólt hozzá? Miként zárta le kis hősünk a vívódó monológot vagy dialógust? Hogyan jelenítenénk meg azt a helyzetet, amikor egy kisgyerek közösségben szembetalálkozik az ítélettel, hogy csúnya?

A hármas kupaktanácsok eszmecseréjének záró momentuma az volt, hogy a csoportok megfogalmazták, mit mondana az előadás végén maga a dézsa, amelyet különbözőképpen definiáltak a résztvevők: a mások igazát kifejező dézsa? az őszinteség dézsája? a remény dézsája? az igazság dézsája? Mi volna a mondandója az után, hogy a megszépült kisfiú már meggondolatlanul levágta a Hétfejű Tündér hat fejét, de a hetediket hűen őrizni és védeni fogja. A megfogalmazott kis szöveget a csoportok kórusban looperre mondták, ami mindösszesen kiadott egy rövid, érdekes kortárs zenei művet.

A pedagógusok az előadás rendezőjével, Kuthy Ágnessel és a dramaturggal, Gimesi Dórával is találkozhattak, beszélgethettek. Megtudtuk, hogy az ügy személyes, mint minden olyan Kuthy Ágnes-rendezés, amely nem kijelölt feladat, hanem saját darabválasztáson alapul. Nagyon személyes kapcsolódásuk van a rendezőhöz az alkotótársaknak is, Gimesi Dóra mellett a bábokat tervező Mátravölgyi Ákosnak. Ők hárman féléves előkészület után fogtak bele a színészekkel való munkába, ennek révén újabb három ember szíve-lelke került bele a produkcióba. A mű szimbolikus volta és vizualitása igen erős, ezért különösen nehéz volt színre vinni. Az „alkalmazásnak” Gimesi Dóra szabta meg a gátját: minden mondatnak Lázár Ervintől valónak kell lennie.

A címben szereplő költői kérdés az egyik elragadtatott pedagógusé, s a többiek bólogatása közepette hangzott el. Egy másik tanítónő felvetette, hogy a Hétfejű Tündér hat fejének levágása talán túl hosszú, túl részletes, túl brutális a nézők számára. Egy kollégája cáfolta: a gyerekeknek ebben nincsenek borzalmas előképeik, egyszerű játék számukra: számolják hangosan a lehullott fejeket. Kuthy Ágnes erre elmesélte, hogy eredetileg nem akarták ezt az aktust megmutatni. A főpróbahéten azonban itt járt Lázár Ervin özvegye, Vathy Zsuzsa, s számon kérte a hat fej lekaszabolásának ábrázolását. Benne kell lennie – mondta. – A drámát nem lehet megúszni.

Nem lehet. Soha, sehol.

Stuber Andrea

Mozgató – színházpedagógiai foglalkozás A Hétfejű Tündér előadása kapcsán

Résztvevők: Végvári Viktória, Hoffer Károly, Tatai Zsolt, Teszárek Csaba, Gimesi Dóra, Kuthy Ágnes

Budapest Bábszínház, 2015. október 8.