Színészolimpia

A közkedvelt Molnár Ferenc-vígjátékok között számos olyan akad, amelyik úri környezetben játszódik, és ez ma megnehezíti a bemutatását. Nemcsak azért, mert ilyen közegben most kevesebb színész mozog autentikusan a színpadon, mint száz évvel ezelőtt, hanem a legprózaibb anyagi okok miatt is. A Játék a kastélyban előadásához például ki kell állítani egy dekoratív olasz kastélybelsőt. (Persze csak ha hagyományos, klasszikus stílusú produkcióra gondolunk. De a tapasztalatok azt mutatják, hogy ezek a Molnár-darabok ezt követelik, ebben a stílusban szállítják a sikert.) Az Olympia egy olyan osztrák fürdőhelyen játszódik, ahol a Monarchia legfelsőbb köreibe tartozó magas rangú vendégek időznek. Ennél feljebb már csak A hattyú van, amelynek egy hercegné kastélya a színhelye, és még a trónörökös is fellép benne.

A Karinthy Színház az Olympia bemutatására vállalkozott, Korcsmáros György rendezésében. Karinthy Márton bizonyára az összes pénzügyi lehetőséget kimerítette annak érdekében, hogy a produkció illúziókeltő legyen. Egészében a látvány többé-kevésbé meg is felel ennek, bár ahhoz túl hosszan ülünk a nézőtéren három felvonáson át, hogy észre ne vegyük a takarékosságra utaló megoldásokat. Horesnyi Balázs festett falakból álló díszlete úgy hat, mintha két különböző helyről lenne összeszedve. A színpad két szélén álló cirkalmas falrészek színei és ornamentikája nem egészen egyezik a középsőkkel, amelyek centrumában egy Mucha-nőalak hajladozik. Aztán amikor a harmadik felvonásban a bordó függönyök mögötti falak is feltárulnak, azokon újabbféle mintázatokat látunk.

Ami a Tordai Hajnal tervezte jelmezeket illeti, tanulmányt írnék tanácstalanságomban az előadásban felvonuló női ruhák megfoghatatlan változatosságáról. Az előadás elején Egri Kati Linája és Pásztor Erzsi Eugéniája szemet gyönyörködtető, elegáns, előnyös estélyi dresszben jelenik meg. Amikor Balsai Móni Olympiája érkezik, az ő öltözéke már kétesebb benyomást kelt. Megfáradt-rózsaszín toalettjén ajándékcsomagolásra emlékeztetnek az öv és a hajdísz csokrai, masnijai, lógói. Különösen kellemetlen, hogy a színésznő csuklójára erősített fehér keszkenő olcsó anyagnak látszik, gyűrődékeny, és foszlik a sarka. A harmadik felvonásbeli reggelihez a dámák elvadulnak: a főméltóságú asszony mintha strandruhában mutatkozna a szalonban, fején a dísz is elmenne virágos fürdősapkának, s amit még felvett magára, az tisztára iskolaköpeny a modernebb, műszálas hetvenes évekből. Olympia hercegnő ruhája itt sem mentes a karácsonyfadísz-elemektől: dekoltázsa mentén csillogók fityegnek.

A hökkenettel telt fenti leírás ne vegye el senki kedvét: a szereplők megnyerőek. Korcsmáros György rendező szolgálatkészen és célirányosan vezényli a játszókat, a stílussal nincs gond. A ritmussal is csak olyankor, amikor nem megy flottul a dialógus, mert a színészek szövegmondása még híján van a tökéletes pontosságnak és begyakorlottságnak. Ha az meglesz, minden meglesz. Mivel a Karinthy Színház Olympia-előadásának valamennyi fellépője kiválóan alkalmas arra a feladatra, amelyet be kell töltenie.

A címszerepben Balsai Móni újabb fényes bizonyítékát adja annak, hogy hibátlan ízlésű, kifogástalan stílus- és arányérzékű Molnár-színésznő. Ahogy Az üvegcipő Irmájaként vagy a Liliom Julikájaként finom, nézőolvasztó alakítást nyújtott, úgy ebben a darabban is jól érvényesülnek színésznői erényei. A huszárkapitányt, akivel fürdőhelyi kalandba keveredik, Marton Róbert játssza. Snájdig férfi, felszegett fejjel, olajosan hátrasimuló hajjal. Mindent el lehet hinni neki, a kardcsörgéstől a lovasbravúrig. Csak azt nem, hogy valóban olthatatlan szerelemre gyulladt a hűvös özvegy hercegnő iránt. Ahhoz túlságosan élvezi, hogy elégtételt vesz. Meglehetős kajánsággal figyeli Olympiát, amint küszködik és vergődik kínos helyzetében. Nincs benne empátia, szánalom, szívbéli tapintat. Minden jel arra utal tehát, hogy az önérzetén és a hiúságán ejtett mély sebet gyógyítja durva bosszújával. Ez egy romantikamentes, teljességgel életképes színészi verziója Molnár Ferenc hősének.

Olympia darabbeli édesanyja, Pásztor Erzsi bámulatos frissességgel és elevenséggel adja a főúri hölgy gőgjét, modorát és vehemenciáját. Rezerváltság, az nincs benne egy hangyabokányi sem. Széles mederben hullámoznak érzelmei és hangulatai a cselekmény fordulatainak nyomán. Élénk reakcióinak komikusságával néha már-már a bohózat határát súrolja a színésznő. De ki hányná a szemére ezt, amikor a hősnő kétségbeejtő helyzetében oly elragadóan tud egy illedelmes műnevetést titkos zokogássá fajítani? Mellette Egri Kati egy igazi nagy Lina: lepcses szájú bécsi úrinő, akinek pletykaéhségét és intrikusi buzgalmát bizonyos rokoni és osztályszeretet gyengédsége színesíti. Szirtes Gábor pontos, mint egy svájci óra, még ha – tónusát tekintve – kissé túl is húzták. Bezerédi Zoltán a bónusz a szereposztásban, az ő alázatos, mérsékelten gyors felfogású, ostoba nézésű csendőre. Lehet, hogy ez a hatósági személy nem tudja, mennyi a hány óra, ha eltelt tíz perc. De a színész, aki benne van, úgy játszik az ő bájos butaságával, hogy előírásszerűen felkelti a nézőben a Molnár-hősök iránti nélkülözhetetlen szeretetet. Nem többet, nem kevesebbet, nem mást. Éppen azt.

Stuber Andrea