Nem angyalok – Unokák a polcon

Az Unokák a polcon blikkfangos cím, akármire is gondolhat róla az ember. Megnyugtatásul elárulom, hogy egy kopasz, szakállas nagypapa két kislányunokájáról van szó, akik jól megérdemelt malőr folytán felkerülnek a polcra, nipp méretűvé kicsinyülve, átmeneti időre. Tanulmányi útnak is nevezhetjük, már amennyiben tanulnak belőle.

A Kolozsi Angéla által írt mese részint gyermekszínházi szakértelemről, részint érzékenységről tanúskodik. Az alapkonfliktus, vagy ha úgy tetszik: a pedagógiai mintahelyzet a rossztestvérség. A meg nem értés, viszálykodás, békétlenség két testvér között, akik esetünkben azonos neműek és különböző korúak. Típusprobléma, amellyel a gyermekközönség nem egyke tagjai bizonyára találkoztak már, bármilyen csekélyke is az élettapasztalatuk egyelőre. Kolozsi Angéla történetében egészségesen keverednek a tipikus elemek az atipikusakkal. Például hogy az örökké marakodó testvérpár tagjai nem fiúk, hanem lányok. (Sportos lányok: látványos biciklis antrét kapnak a Budapest Bábszínház előadását rendező Schneider Jankótól.) Vagy hogy az egyedül élő nagyszülő, akinél a gyerekek látogatóban vannak, történetesen nem nagymama, hanem nagypapa. (Avagy egyszerűen felügyeli, szitteli az unokáit, kosztot és kvártélyt is biztosítva.)

A kicsit talán kuszán vagy nyakatekerten előálló bonyodalom tétje az, hogy a gyerekek, ha bajt csinálnak – esetünkben: a tilalom ellenére matatnak a polcon, s véletlenül leverik a porcelánfigurákat, amelyek nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvednek –, tudják-e a hibát helyrehozni, a veszteségeket csökkenteni, a vétket bevallani. E kaland során számukra is személyessé válnak a nagypapa személyes tárgyai, eszmei értékkel bíró porcelánfigurái. Úgy személyessé, hogy megszemélyesülnek a nippek a polcon: például egy kristálypók, amely gyönyörűen mozgatja kecses lábait a bábszínész, Kovács Marianna tíz ujjaként. Vagy a majomszoborcsoport, a nem lát, nem hall, nem beszél triász, amely önálló életre kelve kifogástalanul tölti be három táncoskomikus szerepkörét. (És közülük a Hoffer Károly által megformált majom kiemelkedőt produkál makogva nevetésben.) Van a polcon tyúkanyó természetű sün is (Pallai Mara), tűtüskékkel, hiszen ő eredetét tekintve tűpárna tulajdonképpen. És egy szép üveghal Vendel néven, akinek a balesetben kicsorbul a szája, így nem képes beszélni. Gyengéd gesztus Schneider Jankó rendezőtől, hogy a Vendelt játszó színész arcára – ellentétben a bábokat mozgató többi játékoséval – adat egy kis plusz fényt. Hadd lássuk Csajághy Béla kifejező arcát, ha már az ő elnémult halának nem jut halének (pardon).

Az előadás többféle bábtechnikát alkalmaz. A nagypapa elég meghökkentő látvány: kockás inges élő színész (Teszárek Csaba), akinek nyakán a nagypapa nagy, kopasz, szakállas feje ül. A nippek zömmel egyszerű bábbabák, a két főszereplő kislány pedig nagyméretű, fejcentrikus figura, amelyet hangban-karakterben, testben-lélekben Mórocz Adrienn és Spiegl Anna visz, egy-egy mozgató segédjátékos közreműködésével. A Mátravölgyi Ákos tervezte bábok közül mindenekelőtt a két kislány, Matild és Ottília megragadó: az egyetlen arcukkal képesek hol huncutnak, hol szendének mutatkozni. (A hajuk, a loboncuk, az is sokat segít.) Általában jó dolog, sőt talán egyenesen elvárható, hogy a bábszínház – mint egy adott produkció műfaja, előadási módja – szolgáltasson okot magára. Mutassa meg, mi olyasmire képes, amire az élő színház nem. Az Unokák a polcon esetében a báb adta lehetőség szépen kiteljesedik például abban, hogy a két főhős miniatürizálódik, vagy ahogy papírdaruk szárnyán hasítják a levegőeget. Ez utóbbi jelenetben kulminál és válik egészen musicalszerűvé Szemenyei János zenéje. A musicalszerűséget a magunk részéről tudtuk volna nélkülözni, de az tagadhatatlanul érdekes és élvezetes, amikor a nagypapa a trükktechnikáról énekel fülbemászó dalban, s igen jól sikerültnek hat a kislányok veszekedős duettje is a fotelban.

A Budapest Bábszínház Unokák a polcon előadása szépen kigondolt, mívesen megvalósított, színvonalas produkció. Egyetlen kifogást emelhetünk – emeljük hát –, egy dalszöveg kapcsán (már ha jól hallottuk): a vaj nem fül mögött van, hanem fejen. Azért nem tanácsos napra menni vele.

Stuber Andrea

Kolozsi Angéla: Unokák a polcon

Látvány: Mátravölgyi Ákos

Zene: Szemenyei János

Dramaturg: Gimesi Dóra

Rendező: Schneider Jankó