Nem rózsabimbó – Süsü, a sárkány kalandjai

A Süsü, a sárkány elfogadómese. Hőse a fogyatékkal élő sárkány, akinek csak egy feje nőtt. Nyolc testvére bezzeg 24 fejet számlál összesen, ahogy ez egy háromfejű atyakirálysárkány gyermekeitől joggal elvárható. Süsüt a család kitagadja. Pedig sem a sárkányok, sem az emberek felől nézve nem olyan rémisztő ő, mint amilyennek látszik. Torz, félelmetes külseje jámbor, szelíd, naiv természetet takar. Nyugodtan tekinthetjük őt az amerikai animációs sztár, Shrek jól sikerült előzményének is. Másrészt a Süsü szabadítómese. Kimenekíti a főhőst státuszából, szerepköréből. Ez a sárkány nem arra van predesztinálva, amire sárkánykollégái általában. Őt nem legyőzi a királyfi, hanem megsajnálja, megkedveli, barátjául fogadja. Sőt cinkosává teszi egy megbundázott bajvívásban.

A feladat nagyobb részét – a csonka sárkány megkedveltetését – az író, Csukás István végezte el. A további tennivalók a megjelenítőkre vártak, akik szintén kiválóan és hiánytalanul teljesítettek, amikor a hetvenes évek végén televíziós bábsorozattá lényegítették át a mesét. Azt a frottírzöld sárkányt, aki pillangólepkék után röpköd ugrabugrálva és közben Bodrogi Gyula hangján bájosan énekel bugyuta dalocskát, mind ismerjük és szeretjük. Biztosra mentek tehát a színházi alkotók, amikor a sztorit, a zenét (Bergendy István dalait) és a figurákat feltálalták a színházi gyerekközönségnek, 2008-ban a József Attila Színházban, Harangi Mária rendezésében. Abból a produkcióból többen is részt vesznek most a Játékszín legújabb Süsü, a sárkány kalandjai-bemutatójában. A rendező Háda János nemcsak volt kollégákat hozott Angyalföldről, hanem nyilván tanulságokat is. Például szakított az akkori kerettörténettel, és kizárólag a Süsü-mesére koncentrál.

A címszereplőnek van némi biodíszlet jellege a színpadi változatban. Nemcsak azért, mert az őt játszó színésznek nem lehet arca, hiszen be kell bújnia a nagyméretű bábfigurába. Hanem mert a cselekmény fontosabb pontjain nem ő cselekszik – vele inkább csak megtörténnek a dolgok, más szereplők különbözői ambíciói nyomán. Ott van például hierarchia szerint elsőként a királyi udvar, ahol fagyos a hangulat, mert itt is egy didergő király (Háda János) ül a trónon, márpedig hidegben nem lehet uralkodni. Aztán a királylány (Laurinyecz Réka), akinek nincs életpályamodellje. A Dada (Zakariás Éva), akit belülről fűt a temperamentum. A Kancellár (Bor Viktor), aki nem sok hasznot hajt. Továbbá katonák, favágók, sárkányfűárus. Maga a vékonydongájú királyfi (Dolmány Attila) akkor fut be az első rész utolsó szakaszára, amikor már épp túljutottunk 35-40 percen, amely idő múltán szinte egyszerre látszik elfogyni a 2-5 éves korú nézők türelme és koncentrálóképessége.

A királyi háznak, illetve a produkciónak jelentős az udvari bolond kontingense: három főből áll. A triász nemcsak színesíti az előadást, de kedvesíti is a délelőttöt. A bohócok ugyanis szinte jegyszedői minőségben lépnek fel a nézőtéri bejáratnál, mosolyogva, szívélyes vendéglátóként. Ráadásul egyikük, a piros-feketébe öltöztetett Harlequin-figura az előadás alatt végig színpadon van jeltolmácsként, közvetíti a dialógusokat, sőt a dalszövegeket is. S minthogy a profi jeltolmácsok általában erős mimikával dolgoznak, élmény nézni Spinnerné Takács Erikát, pontos gesztusait, arckifejezését. (Ugyanakkor a Dadát játszó Zakariás Éváról elmondhatjuk, olyan szépen artikulál, hogy őt alkalmasint szájról olvasni sem lehet nagyon nehéz.)

Az előadás látványvilága természet alapú. Fák, virágok, lugasok. (Persze mű.) Néhány oszlop forog ki-be, jelzendő, hogy a világban vagyunk vagy a palotában. Egyszerűnek ható díszlet, mégis képes gondot okozni: a színészek hosszan és ismétlődőn küszködnek egy hol csukódni, hol nyílni nem akaró szárnyas ajtóval. A szín jobboldalán függönyparaván kínál lehetőséget arra, hogy a szereplők kicsinyítve, báb alakban is megjelenhessenek. Nem mondhatni, hogy ez a műfaji és technikai váltás erős funkcióval bír ott a színpad sarkában. De nyereség a mini Süsü-figura, amely kisebb alakban mégis játékszerűbb, puhább, könnyebben mozog, és Háda János hangján jobban tud hasonlítani a Bodrogi Gyula hangjára, mint Dányi Krisztiánén. A nagy, zöld Süsü-jelmezt ugyanis Dányi Krisztián veszi magára, akárcsak korábban a József Attila Színházban. Lépeget egyik lábáról a másikra, tánc gyanánt meg-meglengeti maga mögött méretes farkát.

Színészileg az előadás jobbára a kézenfekvő klisékkel dolgozik, s ki-ki egy-egy jellemző mesehősvonást rajzol fel. A társulat zöme korrekt minimálprogramot teljesít, s akad, aki ezen túl jól is énekel. A két katonát – akik a rajzfilmsorozat oly szeretnivaló figurái – Gieler Csaba és Maday Gábor játssza. Madaytól kedves gesztus, hogy katonája álmában szopja kicsit az ujját. Ezt a színészi invenció méltányolható jeleként lehet láttamozni.

Stuber Andrea

Csukás István – Bergendy István: Süsü, a sárkány kalandjai

A "Jármika" Jövőkép Gyermek Alapítvány produkciója

Bábtervező: Lévai Sándor

Díszlet- és jelmeztervező: Kovács Yvette Alida

Rendező: Háda János