De minek nyalogatja a papírt? – Rozsda lovag és a kísértet

Ha jobban megnézzük a Thália Színházban bemutatott családi musical, a Rozsda lovag és a kísértet történetét, akkor… inkább ne nézzük meg jobban. Odáig kifejezetten szellemes a mese, hogy a Páncélvárban élő Rozsda nevű lovag hivatalos levelet kap Ólomláb királytól, amelyben figyelmeztetik: immár hat éve nem nyert lovagi tornát, s ha záros határidőn belül nem diadalmaskodik egyet, akkor elveszíti lovagi engedélyét. Lovagunk tehát kénytelen elindulni otthonról – ahol maxi konzervdobozok között él a Koksz nevű házisárkány és Szélvész várkisasszony társaságában –, hogy megnyerhető lovagi tornát találjon. Útjára biciklilovon indul, akárcsak a Nemzeti Színház János vitézének magyar huszárjai. Rozsda menetközben nemigen találkozik senkivel, egy kísértetet leszámítva, és nemigen történik vele semmi. Viszonylag egyszerűen talál magának egy félelmetes ellenfelet, a titokzatos fekete lovagot, kiáll ellene, s bundagyanúsnak nevezhető körülmények között megszerzi a pozíciója megtartásához szükséges győzelmet.

A sztori bizonyára egy epizód abból a tízkötetes sorozatból, amelyet a német Jörg Hilbert kerített Rozsda lovag köré, s amelyhez Felix Janosa komponált változatos stílusú könnyűzenét, a bluestól a swingen át a rockig és a rapig. A fordítás és a magyar dalszöveg Katona Mária munkája. (Muszáj zárójelben kipécéznem egy mondatot, amely hurráélményt nyújtott számomra, mivel tökéletesen illusztrálja a mely vonatkozó névmás hibás használatának súlyos veszélyét. „Félelmet nem ismerve, mely oly jellemző rám” – jelenti ki az egyik szereplő. A mondatban a mely – funkciója szerint – a félelem szóra kell hogy utaljon. De hősünk valószínűleg nem azt kívánja állítani, hogy a félelem jellemző rá, hanem épp az ellenkezőjét. Ehhez azonban nem melyt, hanem amit kellett volna alkalmaznia, mert az utal vissza az egész tagmondatra. Tessék, egy téves mely következtében teljes az értelemzavar.)

Visszatérve a nyelvhelyességtől a produkció helyességéhez, a művet Bozsik Yvette vitte színre, aki már nem először foglalkozik Rozsdával: korábbi kalandjaiból a székesfehérvári színházban készített gyerekelőadást tavaly. Rendezésében értelemszerűen fontos szerepet kap a tánc, a mozgás. Olyannyira, hogy például amikor a három kóbor lovag bármelyike megszólal a Thália nagyszínpadán, akkor azonnal halljuk, hogy ők bizony nem színészek. A kiművelt színpadi beszéd képességével, technikájával nem rendelkeznek. Ők táncosok. Vannak azonban különböző erényekkel rendelkező színészek is a színen. Rozsda lovagot Mohai Tamás játssza fémes hatású öltözékben. Egészen biztos, hogy a tagjait rendesen megolajozták, mert olyan lazasággal mozog, mint akiben nemcsak fém nincs, de talán csont sem. Szemet gyönyörködtető minden könnyed, táncos mozdulata. Házisárkányát, aki kedves, zsémbes, szeretnivaló, cakkosfarkú háziállatnak látszik, Szabó Győző alakítja eleven kedéllyel, valamint jó érzékkel és élénk figyelemmel a gyerekközönség reakciói iránt. A harmadik ásza az előadásnak Vida Péter, aki egy operett-táncoskomikus stílusát és eszköztárát építi be sikeresen a musical modernebbnek ható világába. Rutinosnak mutatkozik abban is, ahogy a publikumot kezeli. Imponálóan dolgozik előadás-hossziglan azon, hogy a végén megkérdezhesse a gyereknézőket, milyen jelzővel szokta is ő „félre” modorban jellemezni királyát. (Elfuserált – mondja be azonnal a mellettem ülő kislány.) Vida elismerésreméltó következetességgel mutatja újra meg újra a nyelvével, hogy ő mint Pacapocak nevű írnok, folyton nyal a királynak.

Nyalásban egyébként az a legrémesebb, hogy egyszer behoznak egy félkar méretű cukorkát, papírján Negro felirat. A szereplő pedig, aki kézhez kapja, ritmikusan úgy tesz, mintha nyalogatná. De minek nyalogatja a papírt? – kérdi mellettem a kislány, teljes joggal.

Az előadást az alkotók hároméves kortól ajánlják, és minthogy családi musicalnek nevezik, minden bizonnyal számítanak a felnőtt nézők tetszésére is. Ezt szolgálhatja a produkció színes, fényes, kicsit revüs látványvilága. (A magam részéről nem erősíthetem meg, hogy evvel célt értek az idősebbeknél.) A Vati Tamás tervezte díszlet három cikkelyt forgat, belül, a tengelyben a négytagú zenekar ül. Remek találmány és kiemelkedően dekoratív a kísértetek órája, amikor is a teljes sötétségben fehér szellemek röpködtek a levegőben. Kísértetek pedig nincsenek, de a Tháliában gyönyörűen keringtek, szálltak a magosba.

Stuber Andrea

Jörg Hilbert – Felix Janosa: Rozsda lovag és a kísértet

Fordító, dalszövegek: Katona Mária

Dramaturg: Németh Ákos

Díszlet: Vati Tamás

Jelmez: Berzsenyi Krisztina

Zenei vezető: Wagner Puskás Péter

Producer: Szemán Béla

Rendező-koreográfus: Bozsik Yvette

Szereplők: Mohai Tamás, Bánovits Vivianne, Egri Bálint, Szabó Győző, Vida Péter, Mészáros András, Vati Tamás, Gombai Szabolcs, Székely Szilveszter, Vislóczki Szabolcs, Hasznos Dóra, Szarvas Kriszta, Tóth Andrea

Thália Színház, 2014. május 2., kb. 500 néző