Forog, pihen

Nyolc napig tartott a Tháliában a vidéki színházak fesztiválja, tizenegy produkciót tekinthetett meg a közönség. Az érdeklődést a jegyeladásokban mérve, a veszprémi Adáshiba volt a legkurrensebb előadás (e sorok írója nem is tudott jegyet szerezni rá), s a békéscsabai Lear királyra és a kaposvári Othello Gyulaházánra lehetett a legkönnyebben bejutni. Ebből éppúgy nehéz releváns következtetést levonni, mint a fesztivál programjából. Mármint hogy miért éppen ezek a színházak szerepeltek – Szombathely, Miskolc fájó hiány –, és miért éppen ezekkel a produkcióikkal.

Bereményi Géza igazgató nyilatkozatából tudhatjuk, hogy a műsor összeállítása tulajdonképpen a vidéki színházakkal közösen zajlott, hiszen az ő ajánlásuk alapján, velük egyeztetve alakult ki a program. Ők javasoltak egyet-kettőt-ötöt, a Thália pedig választott közülük. Utaztathatóság, színpadi igények, ráérnek-e a színészek, sikeres-e az előadás – ez mind szóba jöhetett. Ámbár az elhelyezés szempontjából komoly engedményeket is tettek, mert például a debreceni Csokonai Színház Jászai-előadásának mérete oly sok számmal kisebb a Thália színpadánál, hogy itt a nézőtér földszinti sorainak 1-től 5-ig terjedő székeire nem is adtak ki jegyet.

Négy produkciót rögzített a Thália tévéfelvételre szakosodott részlege, az ilyen estéken jobbról-balról 1-1 kamera és operatőr keretezte a színpadképet, a szereplők pedig mikroportba beszéltek. Az ötödik napon, a tatabányaiak Édes Annája előtt Hargitai Iván rendező megtisztelte a publikumot avval, hogy kiállt a nézők elé, megmagyarázta, mennyiben speciális a fellépésük a felvétel miatt, s megértésünket kérte.

Lantos Anikó fesztiváligazgató elmondása szerint a Tháliában szeptember 6. és 14. között az elmúlt évad kiemelkedő produkciót láthattuk, baráti áron. Ha nem téved, akkor azt kell gondolnunk, hogy az átlagos színvonal, amelyekből ezek kiemelkednek, nem kifejezetten magas. A 11 bemutatott darabból 9-nek magyar a szerzője, bár ez csak véletlenül alakult így – ismertette a fesztiváligazgató. Hozzátehetjük ehhez, hogy a 11 hazai író között három kortárs is akadt, Szakonyi Károly, a zalaegerszegi Üveganyát jegyző Krusovszky Dénes és a szegedi Pipás Pistát alkotó Pozsgai Zsolt. Némely interpretációk az írók akár száz vagy kétszáz évvel ezelőtti születési dátumától függetlenül is kortársiasságot mutattak. Ezt elégedetten konstatáljuk, mivel máig nem mondtunk le az erre vonatkozó makacs igényünkről. Rendületlenül ezt sóvárogjuk: a színház itt és most szóljon hozzánk, értessen, éreztessen, érzékeltessen meg valamit a jelenről, rólunk, az életünkről, a világunkról. Ebben a legtovább a nyíregyháziak Tigris és hiénája ment, amely Peer Krisztián, Sediánszky Nóra és Koltai M. Gábor szövegváltozatában, utóbbi rendezésében markánsan és felrázóan rajzolja meg a hatalmi játszmák sok évszázadon átívelő, máig érő vonalát.

Eleven érzékenységet mutat az is, ahogyan a tatabányai Édes Anna-előadás a cselédlétről – a szegénységről, a kiszolgáltatottságról, a megalázottságról, egyben ennek társadalmi veszedelmességéről – beszél, a Kárpáti Enikő által mai ruhákba öltöztetett szereplők és a Cziegler Balázs analitikus díszletébe helyezett történet révén. (A fehér színpadkép egyszerre idéz amfiteátrumot, auditóriumot, és még két, nem -um végű helyszínt: stadiontribünt és tárgyalótermet.) A Galambos Péter által írt és rendezett Jászai is szolgált e tárgyban egy szívszorító nőalázó jelenettel, amikor is Olt Tamás bájos esetlenséggel hódító újságírója sanda bulvárcélzattal elcsábította Ráckevei Anna rideg, ámbár mégis érzőszívű, ötvenéves Jászai Mariját. Aki egyébként a darabban (illetve az emlékirataiban) máig elvilágító, éleslátású megjegyzéseket tesz nemcsak a színészetről, de igazgatókról, politikusokról, Nemzeti Színházról is.

A fesztivál tisztán-pusztán szórakoztató igényű előadásai közé sorolhatjuk a pécsi Picasso kalandjait, amelyben Méhes László rendezőnek a Pesti Színházban már megvalósított koncepcióját fejlesztette tovább kreatívan a társulat. Ügyesen fordították át a filmet másik műfajba: színházba oltott táncos revübe (vagy fordítva, táncos revübe oltott színházba). Az Othello Gyulaházán című Gádor Béla-vígjátékkal a kaposvári társulat voltaképp a fából faragott vaskarikát. Úgy játsszák a darabot, amelyben egy vidéki színházi társulat a Marica grófnő helyett végre Shakespeare-t próbálja beadni a csak zenésre vevő publikumnak, hogy Tasnádi István még populárisabb átirata nyomán bőségesen előadnak a Csárdáskirálynő című klasszikus operettből is. A szolnokiak Sárga liliomja 100 évvel ezelőtti borús romantikus színházi sikert igyekezett feltámasztani korabeli stílben, a Pipás Pista pedig szintén a múlt századelőig nyúlva vissza, népi zenés horrorral tett a közönség kedvére.

A kecskeméti Hangyaboly a nehézkes díszlete ellenére is viszonylag flottul ment Dér András rendezésében, bár azt nem tudtuk meg, mit is akarnak a színrevivők az ugyancsak XIX. század eleji zárdai nevelődéstörténettel. A békéscsabaiak Lear királya tűnt a legnagyobb igényű vállalkozásnak, de a brit rendező modern külsőségekhez erősen vonzódó, ám beljebb nem jutó rendezése nem váltotta be a színház előzetes hírverésére alapított nézői reményeinket. A Jókai Színház egyébként az előadáson túlmenően is kínált bemutatkozó programot délután, csabai ízek kóstolóját például.

Egy ilyen fesztivál legnagyobb öröme, ha kedvelt, jó, érdekes színészeket látunk, akikhez, pesti lévén, ritkán van szerencsénk. Ajándékként teszem el tehát Ráckevei Anna érett, színésznői teljességét Jászai Mariként, Olt Tamás sármját, Köles Ferenc pompás sziporkázását Picasso apjaként. Kelemen József eleganciáját a gyulaházi színigazgató szerepében, Törőcsik Franciska Édes Annájának szolgálatkész, lebbenő sietségét, Czitor Attila Edgarjának zavart pillantását a megbolondult Lear oldalán. Aztán a Hangyaboly négy iskoláslányát (Trokán Nóra, Decsi Edit, Krajcsi Nikolett, Dobó Enikő), az ő szemnek és szívnek is jóleső virulásukat. Szabó Márta ősnői ősanyai Predszláváját a Tigris és hiénából, Molnár Nikolett szép alkatát, ifjú hősnői lényét a Sárga liliomban, Szabó Gabi impozáns színészi munkáját Pipás Pistaként. A felsorolásból az tűnik ki, hogy a színésznők mezőnye jobban teljesít.

A zsűri tagjai – Jókai Anna író, Jónás István rádióigazgató, Molnár Piroska színész, Szekeres Adrien énekes és Zoboki Gábor építész –, minden bizonnyal nehéz helyzetben voltak. Már csak azért is, mert a programban előfordultak időbeli ütközések, amikor is egyszerre zajlott előadás a nagyszínpadon és a stúdióban. (Jómagam így nem láttam az Üveganyát, a Jászai ellenében.)

A legjobb előadásnak a kecskeméti Hangyabolyt ítélték, a színészi alakítások közül pedig Ráckevei Annáét (Jászai), Besenczi Árpádét (Üveganya), Kerekes Éváét (Édes Anna) jutalmazták. Különdíjjal a pécsi Picasso kalandjait tüntették ki. A Magyar Teátrum újság legígéretesebb pályakezdőként Vaszkó Bencét (Tigris és hiána) díjazta, a kultúra.hu az Othello Gyulaházán előadást, a Vidéki Színházigazgatók Egyesülete Szabó Gabit és a Pipás Pistát. Az MTVA megosztott díjat adott a veszprémi Adáshibának és a békéscsabai Lear királynak. A fesztivál betöltötte hivatását.

Stuber Andrea