A nők elég nagy probléma

Adjuk fel eleve, hogy A feleségem története előadásán a Füst Milán különös, súlyos, nyugtalanító regényét kérjük számon. Érjük be egy feleség és egy férj történetével. Nem járunk rosszul vele.

Hogy Füst Milán 1942-ben kiadott regénye izgatja a színháziakat, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy többen többször nekiveselkedtek már a műnek. Darvasi László kétszer írt színdarabot belőle, s a Galambos Péter és Faragó Zsuzsa jegyezte színpadi változat sem most először kerül közönség elé, amikor a Magyar Színházban láthatjuk. Galambos Péter rendezőnek és a főszerepet játszó Horváth Lajos Ottónak az első füstös találkozója Tatabányán zajlott 2001-ben. Mostanra, igen helyesen, kicsit hozzákorosították-növesztették Horváth Lajos Ottót a holland hajós, Störr kapitány figurájához.

A Bátonyi György tervezte hangulatos díszlet mozdulatlanul állva is úgy billeg és dülöngél, mint viharban a hajó. Ágyakat és fotelokat borít fűtakaró, kazettás ajtón csíkos fények játszanak. Homályosak az üvegpoharak, repedtek a tükrök, ablakok. Ebben az elvarázsolt, furcsa, borongós térben mintha a kapitány kusza gondolatai között járnánk a szereplőkkel együtt. Störr elvett feleségül egy vonzó, bohókás nőt, Lizzyt, és onnantól kezdve nagy erőkkel lehetetleníti el a házasságukat. Szenvedélyével, féltékenységével, hitetlenségével belehajszolja magukat egy ákozott „se vele, se nélküle” kapcsolatba.

Amit a Magyar Színház előadása ebből a pusztító viszonyból megjelenít, az kevesebb ugyan az eredetinél, de mégis elég eredeti ahhoz, hogy megragadó is legyen. (És persze szinte semmi ahhoz képest, hogy Füst Milán műve voltaképp Störr hézagos tudatának leírása.) De amit a produkció kiragad, az végül is megáll a lábán a színen. A folyton rossz irányba forduló szerelem kétségbeesett energiája tartja mozgásban az előadást. Horváth Lajos Ottó és Balsai Mónika játékában az a szép, ahogy Störr és Lizzy szeretete elkerüli egymást. „Honnan lehet tudni, hogy mit akar a másik?” – kérdezi az egyik szereplő. „A nők elég nagy probléma”  – állapítja meg a másik.

Balsai Móni végtelenül bájos alakításában Lizzy vitathatatlanul szereti a férjét. Egy bolondos, játékos kis nő módján, aki kedvesen uralkodni akar a férfin, de bármikor szívesen be is hódol, ha kell. S a veszélyes játszadozás közben mindvégig magán viseli ennek a látszólag talán együgyű, de nemes női léleknek finom, rezignált szomorúságát.

Horváth Lajos Ottó az a fajta színész, akiben egy kazán működik, s belső erői folyamatosan táplálják a tüzet. Izzás, fortyogás, ropogás, kitörés kavarog, és mindehhez elterelő hadműveletként odafent világít és csodálkozik egy áthatóan kék, gyermeki szempár.

Az előadás harmadik huzamos szereplője, Kodor kissé mesterkélt csatolmány, Galambos Péter inkább csak szemlélőnek teszi oda a színpadra. Talán ebből is következik, hogy az őt játszó Bede Fazekas Szabolcs jobbára kifelé dolgozik: gesztusai és színészi megnyilvánulásai szinte csak valamiféle színpadi alibitevékenységre szorítkoznak.

A negyedik fontos figurát, Miss Bortont Losonczi Katalin játssza, aki – Horváth Lajos Ottóhoz hasonlóan – szintén most debütál a Hevesi Sándor téri társulatban. Egészséges hősnős vehemenciájával ő is azt a kis bizonytalan jó érzést kelti az emberben, hogy a Magyar Színházban talán nem rossz felé mennek a dolgok. A remény gyenge hajtása serjed ki nézői szívünkben. Igyekszünk majd óvni. Kérjük hozzá a színház szíves hozzájárulását és támogatását.

Stuber Andrea