Elhúzták Molnár nótáját

A doktor úr

Korcsmáros György régóta ápol munkakapcsolatot mind Böhm Györggyel, mind pedig Molnár Ferenccel. A kötődés jellegzetes momentuma volt, amikor Korcsmáros a győri Nemzeti Színház igazgatója és rendezője lévén maga játszotta el Böhm György színrevitelében az Egy, kettő, három magánszámát. Ezúttal A doktor úr kapcsán fogtak össze, hogy a Budapesti Operettszínház produkciójaként közönség elé jusson a zenés darab, amelyet Böhm György Molnár Ferenc komédiájából és Zerkovitz Béla nótáiból eszkábált össze. (Illetve bizonyos dalok eleve nem voltak idegenek a darabtól, mások meg igen.)

A Tháliában látható produkció kevéssé tünteti fel a vígjáték mestereként Molnárt. Egyrészt azért, mert A doktor úr ifjúkori zsenge; a francia vaudeville-ekre hajaz, és a színvonala nem éri el a szerző későbbi műveiét. Másrészt mert a színházi alkotók – felrúgva a bohózat prózai ritmikai képletét – operettet csináltak belőle, ennek minden személyzeti követelményével: primadonnával, bonvivánnal, szubrettel, táncoskomikussal együtt. Azután pedig előadatták hagyományos operettstílben. Értve ez alatt, hogy ha a létrejött darabot – tegyük fel – bemutatták volna 30 évvel ezelőtt az Operettszínházban, vagy mondjuk 1965-ben egy szegedi dali társulatban, akkor a játék eszköztára alighanem ugyanaz lett volna, mint e mostanié. A belépők, a poénok, a tónus, a hangsúlyok, a perdülések, a táncok – mind „archaikus” operettfogások. Ennek a hagyománykövetésnek érdekes képviselője a vitathatatlan szaktudású Peller Károly, aki fiatal kora ellenére máris birtokolja az összes manírt, amit csak magára szedhet hosszú pályája során egy operettszínész.

A Nagymező utca egyik oldaláról a másikra átköszönt produkcióhoz Túri Erzsébet tervezett a darabbéli házigazda bizonytalankodó ízlésére utaló, enyhén szecessziós szalondíszletet néhány operettlépcsővel és egy Mucha-szerű Justitia-képpel az előszobában. Itt fogad dr. Sárkány ügyvéd, vagyis a dinamikus Földes Tamás. Először azt kell elhinnünk róla, hogy egy osztályba járt harminc évvel ezelőtt avval a Cseresnyés nevű emberrel, akit Benkóczy Zoltán domborít, majd pedig azt, hogy éjszaka csíkos betörőálruhát öltve kóborol a városban, nem pontosan tudni, miféle csavaros becsvágytól fűtve. Dr. Sárkány legdrágább embere, legfontosabb munkatársa Puzsér János hivatásos betörő. Őt szokta a védőügyvéd diadalmasan felmentetni a bíróság előtt.

A szép karriert befutó Puzsért, az ismert bonyodalom után, Faragó András alakítja nagy szakmai biztonsággal. Ismert bonyodalom alatt azt értjük, hogy a szerepet eredetileg Bajor Imre próbálta – mert az Operettszínház nemcsak a saját, népszerű sztárjaival igyekszik csábítani a közönséget, hanem színészi tapasztalatokkal rendelkező médiaszereplőket is szívesen bevet –, ám Bajor megbetegedése miatt gyors váltással Faragó lépett be az előadásba, hogy megtegye, amit egy joviális buffó Puzsérként megtehet. Hasonló módon, a konvencióknak megfelelően végzi a dolgát Kalocsai Zsuzsa Sárkányné szépasszony képében, döntésképtelenül flörtölve Csató rendőrfogalmazó úrral. Utóbbit Szombathy Gyula játssza vendégként, bizonyítva, hogy tökéletesen képes beilleszkedni az Operett társulatába, hiszen élénken és energikusan vonultatja fel az egyenruhás csábító összes közhelyes sablonját. A már említett Peller Károly mellett hamvas és huncut fiatal lányként Kékkovács Mara bájoskodik – tényleg bájos –, s az ifjú pár fölé magasodik Lehoczky Zsuzsa, aki imponáló reprezentánsa ama biztosra menő játékstílusnak, amikor a poént akkora tálcán kínálják fel nekünk, hogy lehetetlen kikerülni. Ilyen értelemben itt szinte senki nem kímél bennünket, még a Szobalányt megformáló Bódi Barbara is úgy érzi, hogy fel kell hívnia magára a figyelmet olyan hangokkal és mozdulatokkal, amelyek eléggé távol esnek az emberábrázolás kategóriájától.

Korcsmáros György rendezésében talán az a legelszántabban kimunkált viccesség, amikor három szereplő együtt, ugyanavval a körbetekergő mozdulattal mutat valahová. A legnagyobb sikert pedig az aratja, amikor a rendőrfogalmazó leleplezi Puzsért, aki állítja, hogy villamossal jött a Podmaniczky után. „Ne hazudj, nem is járnak a villamosok!” Erre hatalmas nevetésben és váratlan nyílt színi tapsban tör ki a BKV-sztrájk sújtotta publikum. Addig fel sem tűnt, hogy az előadást itt, most, nekünk játsszák. Lehet, hogy hirtelen rádöbbentek a nézők: te jó isten, ez élőben megy?

Stuber Andrea