Dunának, Névának egy a hangja

Kis túlzással azt mondhatjuk, hogy a szentpétervári Zenés Komédia Színház afféle filiáléja a Budapesti Operettszínháznak. Az évek óta tartó együttműködés nyomán már több mint fél tucat olyan produkció került az orosz teátrum repertoárjára, amely megegyezik az itthon látható – vagy korábban láthatott – bemutatóval. A műfaj internacionális jellege támogatja ezt a művészeti és üzleti modellt, és olykor még az üzemmenet buktatóin is átsegít. Tudniillik előfordult már, hogy amikor a budapesti Bajadérből az összes tenor kidőlt, akkor a Néva partjáról érkezett a megmentő beugró, aki az egyik színrevitelben épp olyan otthonosan mozgott, mint a másikban.

A két színház legújabb vállalkozása Johann Strauss A denevér című operettjének bemutatója. Budapesten Dr. Bőregér címen vitte színre a klasszikus szilveszteri mulatságot Kerényi Miklós Gábor, de mivel a pétervári premier Letucsaja mis néven fut, ezt bátran és természetesen fordítjuk vissza mégiscsak A denevérnek.  Magyarországon 2005 decemberétől láthatta a művet a Nagymező utcai közönség, és évekig szerepelt műsoron. Most az alkotói stáb újra elővette mindazt, ami már megvolt – Khell Csörsz díszletét, Lőcsei Jenő koreográfiáját, Kerényi Miklós Gábor ismert rendezői eszközeit –, és reprodukálta a pétervári színpadon.

Az előadás legmarkánsabb és legmeghatározóbb eleme a színpadkép, amely felnagyított tárgyakból áll össze. Mintha Gulliver szilveszterezne egy mulatóban, s az ő asztalát látnánk. Óriási pezsgősüveg, poharak, szerpentinek, zsebóra, kockacukor, kártyalapok. Khell Csörsz díszletének kedves vonása, hogy szinte előadás-hossziglan lefoglalja a nézőt, mivel nem mindenről rí le rögtön, hogy micsoda. Ám idővel az ember felismeri, hogy például a hintaszékül szolgáló tárgy egy szelet alma, a lépcsőről pedig, amikor elfordítják, kiderül, hogy dominóból épült. A túlméretezés természetesen azt is érzékelteti, hogy – Csehov Csebutikin doktorával szólva – az emberek mégiscsak kicsik. Könnyen elvesznek az ilyen kavalkádban, ahol kicsinyes és gonosz bosszú eredményeként kuszálódnak össze nők és férfiak viszonyai egy alkoholos, gátlástalan és kevéssé tisztánlátó éjszakán. (Apropó Csehov: A denevér premierjét megelőző napokban a pétervári MHAT a Három nővért mutatta be Lev Dogyin rendezésében, de ehhez az előadáshoz sajnos nem volt szerencsénk.) (Apropó alkoholos éjszaka: a honosítás jegyében a pétervári előadás hősei inkább isznak vodkát, mint pezsgőt.)

A budapesti Dr. Bőregért operett-show-ként hirdették, kész átverés játékokkal fűszerezett fülledt, erotikus estét ígérve. A rendező a darab mélylélektani síkjára is felhívta a figyelmet, amelyre bizonyára a nyitány alatti előjátékkal célzott. Ekkor ugyanis a bécsi Volksgartenben álló Johann Strauss-szobor megelevenedett mása és dr. Sigmund Freud figurája táncolt el kis betétet. (Bár a bécsi pszichiáter identifikálása már Pesten sem volt egyszerű, Péterváron pedig mintha teljesen elsikkadt volna a név- és lakcímtáblája.)

Miután a nyitány elzúgott a fejünk felett, megismerjük Adélt, Rosalindát, Alfrédet és Eizensteint, s megállapíthatjuk, hogy humán erőforrásaikat tekintve a péterváriak bizonyára irigylésreméltóan gazdagok. Rosalinda (Karina Csepurnova) igazi primadonna: magas, sudár, karcsú, telt keblű, vörös fürtös delnő, operai szopránnal. Az Adélt játszó Valentyina Mihajlova ugyanaz szőkében. Eizensteint lobogó hajjal, könnyeden, elegánsan adja Alekszandr Trofimov, s sorba vehetnénk az összes további szereplő kiváló adottságait: a hangi és alkati megfelelések hibátlan meglétét. A szereplők mikroport nélkül is áténeklik a 750 férőhelyes színházat. (Ugyanakkor par exellence színészi alakításokról nehéz értekezni az előadás kapcsán, mert e tekintetben Kerényi Miklós Gábor rendező láthatólag nem támasztott a műfaji sablonok elővezetésénél nagyobb és komolyabb igényeket.) Mégis sorjázhatjuk tovább a teljes odaadással és ambiciózusan dolgozó szereplőket egészen a csoportosokig. Például az Orlovszky herceg kozmopolita bálján résztvevő hindu úriemberig, aki a betétszám alatt egy nemlétező süteményt fogyaszt el létező villával létező kistányérról, s minden egyes falat, amit bekap, precízen és elkülönítetten kidolgozott evésszám. (Hol küzdelmesen nyiszatol, hol leesik a nyesedék, hol megforgat, hol lenyal és így tovább.)

Maga az estély – az emigráns orosz herceg által rendezett, már-már orgiába fúló társas összejövetel – kissé meglepi a pétervári közönséget. (A mellettünk ülő orosz kritikus a szünetben fejcsóválva mondja partnernőjének – ezt kifüleltük –, „mi ezt a bált fényesebbnek és arisztokratikusabbnak ábrázolnánk”.) Kerényi Miklós Gábor elképzelésében inkább emlékeztet valaminő magyar-orosz baráti társasági összejövetelre, ahol a vendégek lelkesen lobogtatnak piros-fehér-zöld papírzászlókat, míg a magát magyar grófnénak kiadó Rosalinda estélyi ruhájából látványosan kibomlik a nemzeti színű uszály.

Az orosz publikum számára mindenképpen meglepetéssel szolgálhatott a premier, mivel náluk korábban a darab erősen átdolgozott helyi változatát játszották, amelyet a műfaj nagy öregjeire alapoztak. (Ha jobban belegondolunk, A denevér nálunk is elsősorban úgy van meg, Latabár Kálmán részeges börtönőrével. Péterváron is egy szakavatott komikus, Valerij Nyikityenko játssza a figurát lógó-lengő karokkal, majomszerű mozgással. „Menya zavut Frosch. James Frosch – mondja.)

A nézők ismerkedése az eredetihez visszatérő verzióval talán nem zökkenőmentes – a bemutatóan feltűnően gyorsan távozott a közönség fele a taps kezdetén –, de Kerényi Miklós Gábor rendezése bizonyára révbe ér majd észak (egyik) Velencéjében.

Stuber Andrea