Szorongásmentes színház

A kitágult Karinthy Színházban kecskeméti színészek játsszák a brit színházi atelier-történetet: a korosodó sztárszínésznő szerelmi kalandját a törekvő fiatal sznobbal. Kellemesek és súlytalanok.

Karinthy Márton a színháza 29. évadába úgy fogott bele, hogy a holt szezonban felújíttatta az előcsarnokot, mi több: sikerült megtoldani (rendezői) balról a nézőforgalmi teret. Az újonnan elfoglalt négyzetmétereken tágasabb otthonra lelt a büfé és a ruhatár, és ami a legkomfortosabb érzést kelti: immár bal oldalról is megközelíthetjük vagy elhagyhatjuk a zsöllyét. Vége tehát a mozinézőtér-fílingnek és a zsúfolódásnak a foyer-ban: csinosabb és kényelmesebb lett a budai teátrum. (Még ha a keskeny, fekete, leginkább ravatalozóra emlékeztető színpadukkal tudnának kezdeni valamit!)

A szezon első Karinthy-bemutatójaként a Csodás vagy, Júlia került színre, követve a kecskeméti premiert. A Somerset Maugham Színház című regényéből készült színpadi változat Verebes István könnyű kezét, színpadismeretét és ritmusérzékét dicséri. (Szabó István filmjéből is ismerhetjük a történetet.) Az adaptáció már bizonyított: sikerrel játszotta 1991-ben a Játékszín (Almási Évával) és két évvel később a kecskeméti színház (Bencze Ilonával). Most ismét Kecskeméten vették elő, elsősorban feltehetőleg azért, hogy jól szabott, méretes színészi feladatot biztosítsanak Sára Bernadett számára. A színésznő él is a lehetőséggel, amennyiben poénérzékenyen és kellemes fanyarsággal adja elő a nagy brit színésznőt, akit állítólag a színházi rendező-producer férjjel mutatott harmonikus házassága tesz közkedveltté és irigyeltté. Sára Bernadett Júlia-alakítása biztonsággal és könnyedén mozog a felszínen, s nem próbál egy-egy pillanatra sem beljebb jutni. Oda, ahol a lassan elvirágzó szépasszony esetleg mélyebben éli meg a „fia lehetne” korú és nem igazán méltó fiatalemberrel való szerelmet.

A férjet játszó Márton András szintén tartózkodással fog hozzá a dologhoz. Mosolyt vagy nevetést fakasztó mondatokkal fáradozik, az elvárható eleganciát hozza, de láthatólag esze ágában sincs bíbelődni egy színésznőférj fedett vagy leplezetlen érzéseivel, esetleg egy színházcsináló privát és szakmai gondjaival. A fiatal szerető, Orth Péter figurájának megteremtésénél Szalma Dorotty rendezőt, Cseke Péter játékmestert és Bánki Róza jelmeztervezőt mintha maximálisan lekötötte volna az a szerzői információ, hogy a hős könyveléssel foglalkozik, ezért szegény ifjúnak szemüveget kell hordania és olyan öltönyt, amelynek karján a könyökvédőt idézi a mintázat. Nem is igen sikerül Orthnak ebből az aktakukac skatulyából kikeverednie.

Mivel gördülékeny játékuk ellenére is keltenek hiányérzetet a főszereplők, így minden okunk megvan lelkesebben felemlegetni azokat, akik mellékszerepeket játszanak el nagy kedvvel és lehengerlő rutinnal. Pásztor Erzsi a bölcs, mindent látó öltöztetőnőt adja hűséges odaadással és elragadó pikírtséggel. A minden hájjal megkent Kiss Jenő pedig az ügyelői szerepbe beugró állatkereskedőt formálja meg hibátlanul nagyhangúan és tévedhetetlen humorral. Javára írjuk a Karinthy Színháznak, hogy két, vidéken működő színészágyú budai láthatását biztosítja.

Stuber Andrea