Major-mozaik

Akár egy képzeletbeli kerekasztalnál, körben foglalt helyet az Ódry Színpadon néhány tucat színházi ember, hogy Major Tamás századik születésnapján megossza egymással emlékeit az egykori színészkollégáról, rendezőről, tanárról, igazgatóról.

Spiró György indította útjára a beszélgetést, aki saját bevallása szerint ugyan nem ismerte Majort - mindössze néhányszor találkoztak és váltottak egy-két Major elvtárs, Spiró elvtárs megszólítású mondatot -, mégis roppant hálás neki, mert róla jutott eszébe, hogy Az Ikszek című regényének a színész Boguslawski legyen a főhőse. Spiró tehát inkább kíváncsian hallgatni jött, mint beszélni. Komplett történetekkel érkezett viszont Pathó István, aki 1965-ben került a Nemzeti Színházba, s szerzett súlyos tapasztalatokat arról, hogy milyen volt az, ha Major, a nagyhatalmú vezető meg akarta keseríteni egy színész életét. Ő mégis – mint elmondta – Major nagy, ünnepélyes, mozgalmi temetésén halkan, tisztelettel elmondott a ravatalnál egy Miatyánkot, de azt is inkább latinul, mert a koporsónak is füle volt.

Csurka László szintén azt az időszakot elevenítette fel néhány humoros epizód erejéig, amikor Major a Nemzeti Színház uraként működött. Hegedűs D. Géza arról mesélt, hogy mit jelentett számára, amikor ifjú színészként egy hetet együtt tölthetett Majorral Csehszlovákiában, Ady-versek tolmácsolása kapcsán. Szántó Judit kritikus azt idézte fel, amikor a színművészeti főiskola dramaturg-kritikus hallgatójaként három hónapig Major rendezőosztályához csatlakozva része volt a Tanár úr óráiban.

Blaskó Péter főként a szolnoki élményeit taglalta, mi mindent tanult akkor, amikor a Puntila urat játszó Major szolgája, Matti lehetett a Brecht-darabban. Blaskó emlékeit aztán más szemszögből világította meg az akkori előadást rendező Székely Gábor. Major színészetének jellemzőiről beszélt, s arról, hogy együttműködésüknek kései szakasza már egy idős, beteg, halálba tartó színész életének utolsó etapja volt.

Szóba került Major kiváló ízlése és hibátlan orra: például A luzitán szörny sikerében rajta kívül senki nem hitt, de neki lett igaza. Az is kiderült, hogy tíz deka töpörtyűt is rendkívüli eleganciával tudott kérni.

Márton András megemlítette a Konyha egykori előadását, amelyben Major Tamás a darabbéli étterem tulajdonosát játszotta. Annak az időszaknak produkciója volt ez, amikor a Nemzetit néhány évig a fiatal Zsámbéki Gábor és Székely Gábor vezette. A Konyhát rendező Zsámbéki Gábor most elmesélte, hogy Major az „Itt minden az enyém!” szövegnél mindig csinált egy kört a kezével. Nagyobb kört, mint amekkora az étterem. Akkorát, mint az egész Nemzeti Színház. És Zsámbékit sosem vitte rá a lélek, hogy szóvá tegye ezt a túl széles mozdulatot. Hiszen valahol tényleg az övé volt ott minden.

Az anekdoták és a Major-bemondások felidézése természetszerűen magával hozta, hogy Major szavait az emlékezők Major stílusában adták elő. Az ilyenformán kialakult ad hoc Major-utánzó versenyben kritikusi véleményünk szerint Csurka László szerepelt a legjobban, de nem sokkal maradt el tőle a Nemzeti egykori ügyelője, Kadelka László sem.

Stuber Andrea