Kamatvágás

Shakespeare: A velencei kalmár

Keszthelyi Nyári Játékok

A Keszthelyi Nyári Játékok ideális helyszín: szép, rendezett városka impozáns kastélyának gyönyörű parkjában, lombos fák alatt. Minden bizonnyal kellemes itt egy Haydn-koncert (esetleg Bach, de csak ha a bokrok között van orgona), vagy egy jazz-est. Nyilván remekül feltalálja magát ebben a környezetben egy Ahogy tetszik-előadás vagy egy Szentivánéji álom-bemutató is. Az elmúlt hét évben vígjátékok szerepeltek e nyári színház műsorán: Shakespeare-ek, egy Goldoni-, egy Beaumarchais- és kakukkfiókaként egy Noel Coward-komédia. Ezen a nyáron ismét Shakespeare-művet vitt itt színre Puskás Tamás, hogy októbertől majd a Vidám Színpadon, illetve már Centrál Színházban kínálja a közönségnek. Választása ezúttal A velencei kalmárra esett, ami egyrészt tiszteletreméltóan merész vállalkozás, másrészt viszont nem is lett benne sok köszönet.

Műfaját tekintve A velencei kalmár színmű, s kétségkívül problematikus darab. Nem feltétlenül amiatt, hogy óhatatlanul belekeveredett az antiszemita-e vagy sem vitakörbe. Inkább azért, mert jószerével minden szereplője talányos vagy ellentmondásos. Szinte nincs is a történetnek olyan eleme, amely ne igényelne valamiféle megfejtést arra nézve, hogy ki miért teszi azt, amit elkövet. Van ugyebár a címszereplő, a velencei kalmár, aki – amint ezt az újabb kori recepciók evidenciaként kezelik – szerelmes egy pénztelen aranyifjúba. Önzetlenül és áldozatos barátként jómódú feleséghez kívánja segíteni a fiatalembert, majd durcás búcsúlevéllel hazacibálja őt, hogy esküvője helyett Bassanio inkább az ő várható kivégzésén vegyen részt. Címszereplőnk, Antonio nemes lelkű, jóravaló férfi, aki a darab előtti ráérő idejében zsidó pénzembereket köpköd és rugdos, alighanem gazdasági érdekellentét miatt, talán szó szerint értve a piaci harcot. Gazdag ember, kitűnő kereskedő, aki egy-két hónap alatt el tudja veszteni mindenét, majd a zsidó uzsorás totális megsemmisítésekor kezelésbe veszi annak fél vagyonát. Lehet, hogy megcsalt szerető. Esetleg kissé mazochista hajlamú, depressziós, kiöregedőben lévő playboy, akinek minden pénzt megér, hogy ő legyen a velencei ifjak társaságának központi alakja. Talán valójában egy ábrándos lelkületű, szplínes lírikus, akit lehangol, hogy ebben a világban az anyagiakkal kell érvényesülni. Alighanem muszáj eldönteni róla, hogy kicsoda és milyen, azután már viselkedhet úgy, ahogy abból következik. És akkor még mindig csak Antoniót pipáltuk ki. De ott vannak nehezítésnek a többiek, akik ugyancsak magyarázatot igényelnének.

A sort természetesen a zsidó Shylockkal kellene folytatnunk, aki pénzt kölcsönöz és kamatot szed érte, bár Antonión, a gyűlölt keresztény kalmáron kamat nélkül is segítene, játékos feltétel ellenében. Egyetlen lányát Shylock legszívesebben bezárva tartaná otthon, mint családját az amstetteni rém, de amikor Jessica dicstelenül és tolvajlással súlyosbítva lelép, akkor az odaveszett kincseit siratja jajveszékelve. Kíméletlen bosszúvágytól vezérelve saját kezűleg szabdalna embert, ugyanakkor a legkínosabb igazságokat vágja a magukat magasabb rendűnek tartó velencei urak képébe. Bassaniótól Lorenzón át Portiáig nincs a színműnek egyetlen olyan hőse sem, aki ne ütne szöget a fejünkbe.

A keszthelyi előadás nem látszik bíbelődni a figurák és a helyzetek adta bonyodalmakkal. Puskás Tamás gyors lejáratú, élénk ritmusú eseménysorként pergeti a cselekményt. Segítségére van ebben Horesnyi Balázs képzőművészeti szépségű díszlete, amelynek meghatározó eleme a gazdagon faragott, hosszú ülőfülke. Mintha a bírák helye lenne egy patinás törvényszéki épületben, esetleg a legmagasabb méltóságok sora a katedrálisban. Itt ülnek a színészek tizenketten, nem hagyva el a játékteret az előadás alatt. Amikor jelenetük következik, felállnak, kinyitják a fülkesor kerítéskapuját és előrejönnek a színpadi emelvényre. Dolguk végeztével visszaülnek a helyükre, ahonnan – ha nincs más teendőjük, átöltözködés például – jobbára rezzenéstelenül nézik az eseményeket. Talán csak Kovács Vanda reagál olykor, egy-egy mesterkéltnek ható fejbillentéssel vagy finom mosollyal, a partnerek játékára. Két feketeruhás szolga – Magyar Attila Lanzelo Gobbója és Borbás Gabi Arlecchinója/Balthasarja – nem illik be a díszes sorba, ők ketten jobboldalon, egyszerű széken várakoznak. Ül egy szemlélődő baloldalon is, Harcsa Veronika, aki néhányszor énekel az előadásban, jazzes dallamokra, angolul, útról, aranyról, könnyekről, börtönről.

A szereplők folyamatos jelenléte egyfelől jól szolgálja a játék gördülékenységét. Átdíszletezés és időigényes járások nem lévén, minden megy, mint a karikacsapás. Másfelől viszont elidegenítő hatást is kelt. A néző lassan már nem is lát számottevő különbséget a közömbösen ülő színészek és az éppen játékban lévők arckifejezése között. Kiváltképp ha több jelenetben – például a belmonti ládikás próbatételnél – álarcot viselnek a szereplők, amely eltakarja szemüket és orrukat Mindennek tetejébe Portia álarcának ékei visszatükrözik a fényeket, s a csillogástól az sem látszik a színésznő vonásaiból, amit a maszk fedetlenül hagy. Pedig Kovács Vanda Portiaként nőies, gőgös és okos határozottsággal éli meg azt a praktikákkal körített szerelmi akcióprogramot, amelyet végrehajt Bassanióért. Bassaniót Janicsek Péter hozza egy vonzó cowboy pózaival: alapállásként csípőre tett kézzel és szétvetett lábakkal. Antonióként Simon Kornél igyekvőn operál haraggal, dühvel és kétségbeeséssel, de túl fiatalnak, túl könnyűnek és túl szerencsésnek hat ebben a megfoghatatlanul mélabús karakterben. Mihályfi Balázsra, mint annyiszor, ezúttal is a harsány kedélyességet bízták. Vári-Kovács Péter és Balogh Anna élvezetes elevenséggel alkotják meg a hőseinket körülvevő velencei társaságot. (A szép színekkel és anyagokkal dolgozó Rátkai Erzsébet fényűző férfiöltönyöket, mutatós, combzsebes brokát nadrágot adott rájuk.) A Jessica-Lorenzo párost játszó Radnay Csillát és Bárnai Pétert érintették leginkább a húzások (dramaturg: Radnay Annamária), így Shylock lányának szintén nem egyszerű története, esetleges drámája végképp elsikkad az előadásban.

A nagy szerep Haumann Péteré. Shylockja méltóságteljes külsejű, ősz szakállú ember, felszerelkezve a színész jól ismert gesztusaival. Energiáinak nagy részét a második előadáson láthatólag a szöveg pontos felidézése köti le. Dühöng, átkozódik, megrendül, ahol kell. Feltűnő, hogy nincsenek kétségei, másodpercekre sem. Bírói engedélyre azonnal viszi a kését Antonio szívéhez. Legyőzetése látványos és kétségtelen. Összeroppant öregemberként, bizonytalan léptekkel, meg-megingva hagyja el porig aláztatása színterét. Nem tudni, lesz-e ebből a Haumann-figurából nagy Shylock-alakítás valaha.

Stuber Andrea