Szárnypróbálgatás

Rostand: A Sasfiók

Debreceni Csokonai Színház

A Sasfiók csak elvétve került színre nálunk az elmúlt évtizedekben. Feltehetően nem azért, mintha Rostand kiment volna a divatból, jóllehet műveit a maga idejében nem tartották sokra a színházi szakírók. Kosztolányi Dezső szavait azért is érdemes ideidézni, mert ő szebben és költőiebben fogalmazott, mint korabeli pályatársai vagy kései utódai. Azt írja Rostand-ról A Sasfiók kapcsán: „Felkapja az ötleteket, kivétel nélkül, akár olcsók, akár drágák. Ezekből építi óriási cukorpalotáját, hatalmas tortakastélyát, melynek krémes lepény a fala, szárított gyümölcskúp a tornya, szobrai csokoládéból készültek, s szökőkútjából is édes pezsgő csobog.” Tudjuk tehát, hová tegyük ezt a gazdagon áradó, nagy hevű romantikus drámát.

Ám ha figyelembe vesszük, hogy a Cyrano vissza-visszatérő darabja a magyar színházak repertoárjának, akkor A Sasfiók viszonylag ritka felbukkanására külön okot kell keresnünk. Talán az a magyarázat, hogy az ifjú reichstadti herceg figurájára nehezebb megfelelő színészt találni, mint a nagyorrú gascogne-i vitézére. Kiváltképp, mert a Sasfiók címszerepe sokáig ingadozott, hogy nőt vagy férfit követel-e. Ismeretes, hogy első megtestesítője a nagymamakorú Sarah Bernhardt volt. A magyarországi szerephagyomány szerint is többnyire nadrágos színésznők mutatkoztak Napóleon fiacskája képében. Kosztolányi a huszonkét éves Darvas Lilivel látta a darabot a Magyar Színházban, bár ugyanitt az 1908-as ősbemutatón még férfiszínész, Törzs Jenő birtokolta a címszerepet. Váradi Arankát, Hettyey Arankát jegyzi a színháztörténet híres Sasfiókként, a későbbi időkből pedig Gobbi Hildát. Sajátos vegyes megoldás volt a Petőfi Színházé 1956-ban: kettős szereposztásban tűzték műsorra a drámát, Somogyvári Rudolf, illetve Bánki Zsuzsa bevetésével. A legutóbbi felújításokon fiatalembereknek jutott a feladat: a Madáchban Viczián Ottónak, Szegeden Mészáros Tamásnak, s most Debrecenben Krisztik Csabának.

Evvel el is jutottunk a debreceni bemutató lényegéig, lételeméig és legfőbb érdeméig. Vidnyánszky Attila – akár szerepet kerített színészhez, akár színészt kerített szerephez – a tökéletességhez jutott el Krisztik és a reichstadti herceg párosításával.

Vidnyánszky rendezésétől egyébként nem áll távol a Kosztolányi-féle leírás, ennek folytán a debreceni Csokonai Színház előadása elsősorban – szép. A díszletet és jelmezeket tervező Alekszandr Belozub kifinomult ízléssel teremtette meg a produkció terét, az egyszerűséget kombinálva a túldíszítettséggel. (Ideje is konstatálnunk: abban, hogy Vidnyánszky Attila munkáira általában jellemző a határozott formavilág és az erős atmoszféra, nem csekély a tervező alkotótárs szerepe. Egyébként a zenei körítés is mindig markáns – ebben ezúttal a romantika a meghatározó.)

Az előadás domináns színei a fehér és az arany, de közéjük hasít olykor a vörös, akár a vér, akár a színházi bársonyfüggöny színeként. A színpad mélyén blendeszerű rés nyílik – ahogy a felső része ferdén ereszkedik alá, a nyaktilót is felidézi persze –, mögötte egy álló tükör fordul meg olykor a vízszintes tengelye körül, felénk szórva a rá zuhanó fényt. A tükör hátulja festmény: Napóleon a lovát ugratja. Ezen fog majd haldokolni a herceg. (Hogy pontosabbak legyünk: itt fogja bevégezni. Hiszen voltaképp hat felvonáson át haldoklik.)

A világos falakkal határolt térben – fölülről hatalmas, virágzó faág hajlik be – mindössze néhány többfunkciós tárgy mutatkozik: egy lóval keresztezett tricikli, melyen szépen és méltóságteljesen begördül az első jelenetben a reichstadti herceg és az ő kicsinyített mása. (Minthogy Krisztik előtt egy kisfiú ül, aki bájosan és ügyesen éri el azt a hatást, amit a rendező a gyerekszereplő alkalmazásával megcélozhatott.) Van aztán egy még bonyolultabb háromkerekű járgány is, az zongorát, ülőbútort és szekrényt egyesít. További szép darab az átlátszó műanyagból készült nagybőgő, melynek hegyes lába mintha még olyan gondolatot is felvetne Metternichben, hogy egy könnyelmű pillanatában esetleg leszúrná II. Bonapartét. A nagy Napóleon fiát, aki a maga „vegyes” származásával és tisztázatlan nacionáléjával (osztrák is, francia is, mindenekelőtt pedig sarja annak a kínos császárnak) oly sok gondot okoz a kancellárnak, a Habsburg háznak, sőt talán egész Európának.

A herceg környezete formális, álságos és politikus. Trill Zsolt Metternichként egészen halk, szinte gyermekien lágy hangon fuvoláz, mégis nyilvánvaló, hogy kemény, félelmetes ember, és a szava döntő: ő irányítja az udvart. Mária Lujzát Szűcs Nelli – milyen szép! – lányos rebbenékenységgel és nőies gyengeséggel adja. Kóti Árpád amolyan kedélyes, jó nagypapit formál Ferenc császárból, akit kancellárja korlátoz nemes cselekedeteiben. Kárörvendő szemlélők, valamint lelkes, de hasznavehetetlen hívek keringenek az ifjú Habsurg-unoka körül. Köztük és ellenükre kellene felnőnie a nagy feladatokhoz Ferencnek (Franznak/Francois-nak), aki azt mondja a rá esküdőknek: Zsenim ha nincs is, van lelkiismeretem. Még háromszáz álmatlan éjt el kell töltenem. (A debreceniek Forgách András fordításában játsszák a drámát. Ez a szöveg nem oly költői, mint Ábrányi Emilé, viszont kifejezetten játékos. Kedvenc rímpárom belőle a gógyiért – Gautier-t.)

          Krisztik Csaba Sasfiók-alakításának technikai összetevőit, ha nézzük, minden dicséretes. A színész beszéde tiszta, érthető és jól értelmező. Mozgásában ott rejtőzik a fizikum ereje – elég néhány katonás lépést tennie a wagrami csata megelevenítésekor, s látjuk, hogy egy táncost, egy tornászt is sejtet ez a test. Arcán, szemében ott ég a tűz – fűti a tüdőbajos herceget gyötrő láz. Egyszerre törékeny és szívós, bátortalan és határozott. Egy nagyra hivatott, lendületes, bukásra ítélt romantikus hős. Krisztik nagyszerű játéka valamiképpen túl is mutat Rostand reichstadti hercegén. Nemcsak azt az ifjút idézi meg, hanem egy korosztályt, egy mindenkori nemzedéket is. Azokat az ifjú embereket, akik hisznek is magukban, meg könnyen el is bizonytalaníthatóak, akikben van tehetséges, de nem feltétlenül bátrak, akik jobbíthatnák a világot, ha a világnak esze ágában lenne javulni kicsit.

Stuber Andrea