Kisvárdai képeslap

Kulturista fesztiválozóink sok mindenről írtak ezeken a képeslapokon, de nem esett még szó a kisvárdai közönségről. Essen most, búcsúzóul.

A határon túli színházak fesztiváljának kétféle közönsége van, szemre is különböző. Az egyik a laza nyaralós cuccokban mutatkozó szakmai publikum. Mindazok a hazai és határon túli színházi emberek – színészektől dramaturgokon át újságírókig –, akik nézik az előadásokat. A másik a helyi, kisvárosi közönség, amely ünneplőbe öltözve megadja a módját a színházlátogatásnak.

Az előbbiek attól jó nézők, hogy zömmel értenek ahhoz, amit látnak. Tudják méltányolni azt, ami egy rossz előadás esetében is méltányolható. Felismerik a befektetett munka mennyiségét és minőségét, netán képesek kicsipegetni a színészi tehetséget egy rendezői fiaskóból is. Ráadásul szeretettel figyelik a kollégáikat. Alighanem ez adta a varázsát az újvidékiek péntek este is eljátszott musical-előadásának, a Rocky Horror Show-nak. Profi módon kialakított díszletben, arénaszerű színházi térben ültünk, ahol a porondon tucatnyi fiatal, alkatilag nem kimondottan zenés-táncos színházra termett színész dolgozott nagy odaadással, kedvvel és rengeteg energiával. Teljesítményük elég sok kívánnivalót hagyott maga után, mégis kiszépült az este annak folyományaként, hogy a nézőtéri tribünökről egy merő szeretetteljes mosoly vette körbe a játszókat.

Ugyancsak meleg fogadtatásban részesült az utolsó napi produkció, Gyarmati Kata Mesterek és tanítványok című darabkája. A fesztiválra összesereglett színészek Puskás Zoltán irányításával tíznapos próbaidőszakkal hozták létre a jól sikerült előadást, amelynek a záróünnepséget megelőzően, a művház színpadon tartották a premierjét a lelkes fesztiválközönség előtt.

A kisvárdai helyi publikum idén mintha kisebb számban látogatta volna a stúdió-előadásokat, a komolyabb darabokat. Változatlanul nagy érdeklődés kísérte azonban a várszínházi programot. A sátorlappal fedett szabadtéri helyszínen általában zenés előadások, illetve komédiák szerepelnek. Kisvárda lakossága és a fesztivál leginkább ezen a helyen talál egymásra, ahol a muzsikáé és a nevettetésé a főszerep. Itt lehet megszerezni azt a felemelő tapasztalatot, hogy a közönségnek tiszta, gyermeki szíve van. A Vajdasági Tanyaszínház Pál utcai fiúk előadásán spontánul megtapsolja nem is annyira a főszerepet játszó Béres Mártát (bár persze őt magát is, később, a végén), hanem inkább magát Nemecsek Ernőt, amikor bátor helytállást tanúsítva elhagyja a Füvészkertet.

A kisvárdai nézők nemcsak érzékenyek, de tapasztalatnak és jóízlésnek sincsenek híján. A fesztivál az eltelt húsz évben nyilvánvalóan nevelő-fejlesztő hatást gyakorolt a színházba járókra. E helyütt rendszeresen megjelenik a kommersz élvonala is, határon innenről és túlról. A tavalyi fesztiválzáró gálán a Thália Színház Hat hét, hat tánc-előadása szerepelt, idén pedig a Férfi és Nő című koncert követte a díjátadást, s aratott nagy sikert, Básti Juli, Udvaros Dorottya, Cserhalmi György és Kulka János felléptével. A kisvárdaiak ma már elég pontosan tudják, hogy mi jó és mi rossz. Az utóbbit – legyen bár igen népszerű musical csapnivaló előadása – legfeljebb udvarias tapssal honorálják. Már rég eljött az ideje annak (sőt, talán el is múlt), hogy Kisvárdára járjunk tanulni. Az is, aki csinálja a színházat, meg az is, aki nézi.

Stuber Andrea