Bodóra várva

TAMPER2 SZÍNHÁZI FESZTIVÁL, SEPSISZENTGYÖRGY

A körtét és az almát nem lehet összehasonlítani, de egy fiatal román rendezőnőt egy fiatal magyar rendezővel – miért is ne? Két ifjú színházi alkotó – és munkáik – találkozása az alapvető célja a sepsiszentgyörgyi TAMper2 fesztiválnak. 

Az Andrei Mureşanu Színház tavaly kinevezett igazgatója, Florin Vidamski rögtön előállt izgalmas ötletével: néhány napos fesztivál, egy-egy magyar és román rendező köré szervezve. A gondolatot azonnal tett követte. Az első évben Radu Afrimot és Schilling Árpádot tűzték napirendre, idén pedig Gianina Cărbunariu és Bodó Viktor két-két előadása került terítékre. Gáláns „off-program” gyanánt látható volt ez alkalomból a sepsiszentgyörgyiek két produkciója is. Az Andrei Mureşanu Színház Sofia Freden Kézenfogva című művét játszotta el Radu Afrim rendezésében, a Tamási Áron Színház pedig a maga reprezentatív Yvonne, burgundi hercegnő-előadását, Bocsárdi László rendezését mutatta meg a fesztiválozóknak. (Mindkét darab hazai pályán szerepelt, hiszen a két színház ugyanabban az épületben működik.)

„Pangás van – állapítja meg egy marosvásárhelyi színész –, tavaly sokkal nagyobb volt a nyüzsgés”. Valóban észrevehető, hogy ugyanaz a néhány tucat ember látható mindenhol, helyi szakmabeliek, román, illetve magyar ajkú színháziak. A Katona József Színház Ledarálnakeltűntem-előadásán bukkan fel sok új néző: Bodóra vágyó-váró marosvásárhelyi színészek. (Bodó Viktor négy évvel ezelőtt dolgozott a Tompa Miklós társulatnál: Füst Milán Boldogtalanokját vitte színre, jó munkaként, díjakkal övezve, s az ottaniak azóta próbálják hívni, csábítani vissza őt hozzájuk vendégrendezni.)

Szeretettel fogadja a közönség a Ledarálnakeltűntemet, amely ugyan erősen kompromisszumos formában jelenik meg a nagyszínpadon (a Kamra intim, zárt teréhez, az ottani szűk folyosó-színpadképhez képest), de a színészek lehengerlőek. „Szerencséje van Bodó Viktornak – idéz nézői szavakat az előadás utáni közönségtalálkozót moderáló román kritikusnő, Mihaela Michailov –, hogy ilyen társulattal dolgozhat”. Ekkor a publikum már láthatta a Szputnyik Hajózási Társaság Holt lelkek produkcióját, pontosabban azt, ami most fut ezen a címen. A májusi bemutató óta szinte minden megváltozott az előadásban. Az idők során lassan el-elveszett a gogoli történet, a játék nagyrészt improvizáción alapul. Sepsiszentgyörgyön a szereplők és a nézők szerint az elején jól ment a dolog, azután leült az előadás. Pillanatnyilag a rendező úgy ítéli meg, hogy talán elég is volt ebből, s így, ebben a formában nem görgetik tovább a Holt lelkeket.

A színházi légyott másik résztvevője, az író-rendező Gianina Cărbunariu fiatal kora ellenére igen tekintélyes életrajzot állíthat össze. Jelenleg doktorira készül a I.L.Caragiale Színház- és Filmművészeti Egyetemen, volt ösztöndíjas Londonban, New Yorkban, Írországban, műveit fél tucat nyelvre lefordították, bemutatták német, francia, osztrák, szerb színházak. Saját színészeivel dolgozik Bukarestben, egy Nagyon Kis Színházban, amelynek ez is a neve (Teatrul Foarte Mic). De mostanában épp azt gondolja, hogy nehéz a fővárosban működni, talán inkább el kell menni más városba.

Gianina Cărbunariu első nagy sikereit 2003-ban aratta, a maga által írt és rendezett Stop the Tempo című előadással, valamint A bátraké a szerencsével. 2004-es alkotása, a mady-baby.edu megjárta a világ számos színházi fesztiválját, egyebek közt Budapesten is látható volt tavaly, a Kortárs drámafesztiválon. A TAMper2 is ezt hívta meg, valamint a Szado-mazo blues bár című, 2007-es produkciót, amelyet a sepsiszentgyörgyi színház gépkocsibejárójában felépített színpadon vezetnek elő a játszók.

A Maria Manolescu darabja alapján született produkció szó szerint kirakatszínház: a szado-mazo blues bár ötletét kitaláló szereplők mögötti üvegfal az utcára nyílik, így nézőpont kérdése, hogy merre játszódik a színház, s hol a közönség. Hiszen az utcai járókelők, akik megállnak s bebámulnak, a két szereplőn túl a publikumot látják. (Mondják, hogy Bukarestben nagy forgalmú járda és hatsávos út fut a színtér mögött, ami bizonyára több spontán akciót és hatást vált ki, s nagyobb interaktivitást biztosít az előadásnak. Sepsiszentgyörgyön szerényebb a játszók és a közönség nézettsége.)

A két főszereplő – Virgil Aioanei és Rolando Matsangos – ötletesen és lendületesen dolgozik, bár hogy min, azt meg nem mondom, mert egy szót sem értek a szövegből. (Elmaradt a fordítás vagy feliratozás.) Viszont segíti a tájékozódást és az ismerkedést  Gianina Cărbunariuval az a kétnyelvű kötet, amelyet a fesztivál jelentetett meg. A jövő szépen cseng című szellemes, futurisztikus Cărbunariu-opust, valamint a Ledarálnakeltűntem Bodó Viktor- és Vinnai András-féle  szövegét tartalmazza a könyvecske.

A Szado-mazo blius bár és a Ledarálnak… előadása alapján az egyszeri néző arra juthatott, hogy Gianina Cărbunariu és Bodó Viktor illenek egymáshoz. Aki összehozta őket, nem tévedett. A közös vonások: eredetiség, mozgalmasság, humor, a váltások dinamizmusa, a hatások halmozása, a nézők megtréfálása, játék a színházzal, plusz a műpénisz mint kellék. Örömüket lelhették egymás színházában.

Stuber Andrea