Repülés és zuhanás

Képzeljünk el egy sikeres, hatvanas férfit, akit szakmai sorsa elkényeztetett, cserébe viszont a magánélete kietlen és bűntudattal terhelt. Találkozik egy fiatal lánnyal, aki felnéz rá, hisz benne, bálványozza, s ettől a férfiban feltámad a változtatás vágya. Ha körülnézünk, az eset akár tipikusnak is mondható. De nem az előttünk parkoló BMW tulajdonosáról van szó, hanem Halvard Solness építőmesterről, Henrik Ibsen drámahőséről.

A Solness építőmester témája állítólag akkor ötlött fel Ibsenben (akinek nevét a norvégok így ejtik: Ipszn), amikor Budapesten járt a Nóra bemutatóján, s a budai Siklóval fellibbent a Várhegyre. Úgy érezte, repül. A Solness építőmester  címszereplője is repül majd, csak ő nem felfelé, hanem ellenkezőleg, s ilyenképpen ér tragikus véget a színdarab utolsó jelenetében. Másfelől maga a szerző is megtapasztalta azt az érzelmi felbolydulást, amit egy lelkes és vonzó fiatal lánnyal való találkozás előidézhet egy hatvanas férfiban. (Ibsen egy tiroli nyaralóhelyen jutott ez irányú tapasztalathoz, amikor a tizennyolc éves bécsi lánnyal, Emíliával sétálgatott néhány hétig.)

A mű 1892-ben született meg, ősbemutatójára az év végén került sor Londonban. Nem mondhatni, hogy nagy sikert aratott volna. A kritikusok a legkevésbé sem bántak kesztyűs kézzel a norvég mesterrel.  „Legutóbbi darabjával Ibsen bebizonyította, hogy nagy ember – kezdi az egyik korabeli színibíráló. -  Elvégre csak egy nagy ember bírhat rá egy értelmes színészt és színésznőt arra, hogy egy ilyen értelmetlen, zagyva, teljesen bárgyú darabban fellépjen."

Magyarországon 1905-ben került először közönség elé e késői, szimbolistának titulált Ibsen-darab, a Thália Társaság jóvoltából. A műnek akadtak hívei, ismerjük például Kosztolányi Dezső elismerő véleményét, aki így írt az építőmester megkísértéséről, a Solnesst felhevítő Hilde Wangelről:

„Szeretjük azt a leányt, aki hideg, egészséges kacajjal jön a magas hegyekről, és emlékezteti Solnesst, hogy egykor ő is kopogtatott öregedő mesterek ajtaján. Ezt a légi - nem légies - szerelmet szeretjük, mely a múltban összekötötte a kis iskolás lányt és a diadalmas művészt, s mostan megérteti vele, hogy az építőmester sem építhet szebbet, nagyobbat és maradandóbbat, mint légvárakat. Szeretjük a dráma magasságát. Szeretjük a mélységét. Szeretjük az építőmestert is, mert megtisztul, elbékül, és újra megfiatalodik. Bukása dicsőség. Csődje diadal. Halála pedig új élet.”

Maga a darab mindenesetre elég szerény életet élt nálunk: ritkán játszották Magyarországon. Leginkább az 1969-es vígszínházi bemutatót őrzi a színháztörténeti jóemlékezet, amikor is Várkonyi Zoltán rendezésében Básti Lajos játszotta Solnesst, Békés Rita a feleségét és Béres Ilona Hildét. Most azonban a Radnóti Színházban módunk lesz szemügyre venni a művet, Bálint Andrással a címszerepben.

Nem mondható egészségtelenül kívánósnak az a színházigazgató színész, akinek egy évtized alatt mindössze két szerepre fájdult meg a foga. Bálint András legutóbb a Nem félünk a farkastól George szerepét nézte ki magának, s abból az ambícióból igen szép sikerű előadás kerekedett annak idején Gothár Péter rendezésében, Csomós Marival a feleség, Martha szerepében. Most Kiss Csaba író-rendezőt kérte fel az igazgató arra, hogy segítse őt szerepálma megvalósításában. Kiváló partnerek segítik a vállalkozást: Solness boldogtalan feleségét Kováts Adél formálja meg, a fiatal „csábító” szerepében pedig Marjai Virágot láthatjuk. Felbukkan a történetben egy orvos – ahogy Csehovnál, úgy Ibsennél is szinte elmaradhatatlan figura –, őt Csankó Zoltán játssza. Keres Emil, Adorjáni Bálint és Szávai Viktória lépnek még színre, hogy életre keltsék Solness bámulóit és alárendeltjeit.

A bemutató időpontja: december 21.

Stuber Andrea