Huszadik

Egy lelkes kisvárdai népművelő, Pribula László volt az, aki a dolgot kitalálta. Abból indult ki, hogy a nagyjából húszezer lakosú, szabolcsi városka három határ közelében fekszik. Miért is ne lehetne hát Kisvárda egyfajta központja, fóruma, találkozóhelye a határon túli magyar színjátszásnak? Pribula művelődésiház-igazgató meg is valósította az elképzelését; létrehozta az I. Nemzetiségi Színházi Találkozót. 1989 júniusában zajlott az egyhetes rendezvény, az Ungvári Zenés Drámai Színház Lézerszínháza, a Magyar Területi Színház Kassai Thália Színpada és a Szabadkai Népszínház szereplésével.

Azóta sokat változott a világ, például megszűntek azok az országok – a Szovjetunió, Csehszlovákia és Jugoszlávia –, ahonnan az első találkozó résztvevői érkeztek. A kisvárdai fesztivál a maga „leánykori nevét” előbb Magyar Nemzeti Színházak fesztiváljára, majd Magyar Nemzetiségi Kisebbségi Színházak fesztiváljára változtatta, 1992-ben pedig kikötött a végleges, Határon túli magyar színházak fesztiválja elnevezésnél. Ebben a negyedik esztendőben immár szakemberekből álló zsűri is felállt, hogy díjakkal jutalmazza a legjobb teljesítményeket. Ekkor nyolc színház vett részt a találkozón, valamennyi a Felvidékről és Erdélyből jött, míg a vajdaságiakat drámai módon távol tartotta a délszláv háború.

A tizedik alkalom, az 1998-as fesztivál szakmai értelemben komoly áttörést hozott. Ekkor olyan jelentős előadások szerepeltek Kisvárdán, amelyek a határon belüli színházi szakma és közönség számára is egyértelművé tették, hogy a határon túli teátrumok minőségi munkát végeznek. (Egyébként a mennyiségük is gyarapodott az évek során, hiszen például Kárpátalján megalakult a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház, avagy létrejött Erdélyben a gyergyószentmiklósi Figura Színház, Szabadkán a Kosztolányi Színház, s ezek az intézmények, ha igen nehéz körülmények között és nagyon szerény lehetőségek birtokában is, de színvonalasan működnek azóta is.)

Húsz év alatt természetesen a fesztivál szervezésében is történtek változások. A kilencvenes évek közepétől Nyakó Béla, a művelődési központ igazgatója lett a legfőbb koordinátor, a művészeti vonalat pedig eleinte Horváth Z. Gergely rendező határozta meg, majd Szűcs Katalin Ágnes és Darvay Nagy Adrienne kritikusok lettek a program válogatói. A rendezvény fejlődése a számadatok alapján is látványosnak mondható. Az 1989-es első randevúra százan érkeztek, a második alkalommal már négyszáz vendéget fogadott a város. 1996-tól kezdve, vagyis amióta a bábszínházak és a színművészeti főiskolák is bekapcsolódtak a sorozatba, ezernél is többen fesztiváloznak, azt pedig megsaccolni sem mernénk, hogy az elmúlt években hányan fordultak meg júniusban a találkozó programjain. A résztvevők száma minden bizonnyal meredeken emelkedik, mivel a kisvárdai fesztivál jellemzően az az esemény, amit ha egyszer meglátogat valaki, akkor a következő évben újra menni akar, és aztán ez menthetetlenül szokásává válik.

A jubileumi, huszadik fesztivál – június 19. és 28. között – olyan lesz, mint a korábbiak, csak még gazdagabb. Nyakó Béla fesztiváligazgató eddig is rendkívüli találékonyságról tett tanúbizonyságot a tekintetben, hogy a városnak mely tere, terme, helyisége, zuga, hodálya vagy szeglete vethető be színházi vagy előadóművészi produkció színtereként. Fogadott be játszókat – a művelődési ház színháztermén és a Várszínházon túl – zsinagóga, iskola, sátor, várkert. Az idei újdonságok között utcaszínházi előadások szerepelnek, s egy kávéházban is találkozhatunk majd egyszemélyes produkciókkal.

Lesznek szakmai beszélgetések, workshopok, s mindenekelőtt végigülhetnek a megszállott érdeklődők naponta három előadást, átfogó képet kapva a beregszászi, a komáromi, a kassai, a nagyváradi, a sepsiszentgyörgyi, a gyergyószentmiklósi, a marosvásárhelyi, a székelyudvarhelyi, a temesvári, a szatmárnémeti, a csíkszeredai, a dunaszerdahelyi, az újvidéki és a szabadkai magyar színházak elmúlt évadáról. Végül pedig díjátadás és gálaest, megkoronázva Básti, Cserhalmi, Kulka és Udvaros Dés–Bereményi-koncertjével.

Stuber Andrea