A negyedszázados Katona

Voltaképp máig sem tudható pontosan, hogyan történt a dolog: a Katona József Színház megalakítása. Most már feltérképezhetetlen, évtizedekkel ezelőtti politikai konstelláció eredményeként született a döntés. Az 1978-tól a Nemzeti Színház vezetőiként működő Zsámbéki Gábornak és Székely Gábornak 1982-ben lehetőségük nyílt a kiválásra: önálló színház létrehozására a volt Belvárosi Színház helyén, az 1951-től 1982-ig a Nemzeti kamaraszínházaként szolgáló, Petőfi Sándor utcai épületben.

Egymást választó emberek művészi közössége kapott helyet és módot az együttes működéshez – azóta sem született társulat ilyen szerencsés csillagzat alatt. S nemcsak azok a – zömmel szolnoki és kaposvári – színészek tartottak Székellyel és Zsámbékival, akik velük együtt szerződtek a Nemzetibe. Hanem olyan nagy (és kisebb) öregek is, mint például Major Tamás, Gobbi Hilda, Gelley Kornél, Ronyecz Mária – hogy azok közül említsünk jelentős művészeket, akik már az égi társulathoz tartoznak.

Csehov-bemutató volt az első premier, A manó Zsámbéki Gábor rendezésében, s ugyanez volt az első olyan produkció, amellyel külföldön szerepelt a társulat, 1985-ben, Pozsonyban és Prágában, ahol Bulgakov Menekülését és a Stílusgyakorlatot is eljátszották. (Az utóbbi darab három szereplőjéből – Bán János, Dörner György és Gáspár Sándor – ma már csak Bán tagja a Katonának, viszont a Stílusgyakorlatuk még most is látható, túl az 500. előadáson, a Komédiumban.)

A világsiker, a rengeteg turné, a külföldi díjak korszaka a nyolcvanas évek második felében jött el, ettől kezdve járta be a földet a színház, főként az Ascher Tamás rendezte Három nővérrel (BITEF nagydíj 1987-ben), a Zsámbéki Gábor által színre vitt Übü királlyal és A revizorral (BITEF nagydíj 1989). A színház 1990-től alapító tagként vett részt a Giorgio Strehler elnöklete alatt született, a művészszínházakat tömörítő, párizsi székhelyű Európai Színházak Uniójában, Zsámbéki az elnöki posztot is betöltötte évekig, majd tavaly elhagyta színházával a szervezetet.

A Katona úgy őrizte meg az elmúlt évtizedek alatt a magas művészi színvonalat és a minőség melletti elkötelezettségét, hogy közben természetesen folyamatosan változott is. Székely Gábor 1989-ben kilépett, azóta Zsámbéki Gábor az igazgató, aki mellett a főrendezői posztot Máté Gábor tölti be. Ebben a színházban nemcsak azok vannak otthon, akik valaha létrehozói és alkotói voltak a kaposvári színháznak – Gothár Pétertől Olsavszky Éváig –, de a legifjabb és legtehetségesebb rendezőnemzedékek képviselői is dolgoztak a társulattal (Schilling Árpádtól Bodó Viktorig). Az új színészgenerációk mindig hullámokban érkeztek, s itt nevelődtek-érlelődtek jelentős színészekké. A Katona ma négy rendezőt – Ascher, Bodó, Bozsik Yvette és Gothár – és harminckét színész tagot számlál. Köztük találhatóak nagy öregek (Máthé Erzsi vagy Haumann Péter), emblematikus középkorúak (például Vajdai Vilmos), nagy formátumú fiatalok (Fullajtár Andrea vagy Fekete Ernő) és fénylő tehetségű legfiatalabbak (Hajduk Károly, Keresztes Tamás).

Ilyen gazdag emberi erőforrások mellett érthető és jogos igény volt a további játszóhelyek megteremtése. 1991-ben nyílt a Katona stúdiószínháza, a Kamra (Básti Juli volt a névadó), majd 2003 végén egy Sufnijuk is lett, még kisebb, még intimebb játszóhelyiség gyanánt. Ez utóbbi az anyagi források szűkössége miatt igen ritkán tartott bemutatót. Ám az idei, jubileumi évadban a Katona József Színház munkával, premierekkel ünnepelt. A Notóriusok című sorozatban a magyar színháztörténet különböző érdekes és tanulságos korszakait, eseteit dolgozták fel többé-kevésbé színházi estek formájában. Az emberek veszedelmes közelségében című darab például az ötvenes évek pártos színházi életét képezte le, A „Becses testüket se hanyagolják el!” Bárdos Artúr és a Belvárosi Színház történetét dolgozta fel. A Halljátok végszavam: ártatlan vagyok! Egressy Gábor életét mutatta be, A Rendhagyó Záróra pedig Szacsvay Imréről szóló tévés beszélgetőműsort imitált. A Notóriusok VI. premierjét május 30-án tartják a Kamrában, „Jászai Mari volt, míg élt” címmel.

Stuber Andrea