Jézus a színen

December 24-én megünnepeltük Jézus születését. Azóta eltelt néhány hét, most nézzük, mi lett a gyermekből. Megjelenik-e színpadon? Milyen módon dolgozzák fel életét és halálát színházi formában?

A Jézus-ábrázolás kezdetei az igen távoli múltba nyúlnak – elég csak a passiójátékokra vagy a betlehemzés karácsonyi szokására gondolnunk. Ha még messzebbre nézünk vissza, felfigyelhetünk az ókori Róma ünnepelt színészére, Genesiusra, aki avval aratta legnagyobb sikereit, hogy színpadon tette gúny tárgyává Jézus alakját, elnyerve a keresztényeket üldöző Diocletianus császár kegyeit.

A későbbi évszázadokból csemegézve az érdekesség kedvéért Obernyik Károly munkáját emelnénk ki mint olyan irodalmi vállalkozást, amelybe a szerző sokat fektetett, hozama pedig egyáltalán nem lett. Obernyik Kölcsey Ferenc tanítványa, majd titkára volt. (Hozzávetőleg úgy szolgált mesterének, mint Eckermann Goethének.) Fiatalon fogott bele Messiás című drámájába, s egész életében csiszolgatta. 1855-ben meghalt, és sem addig, sem azóta senkinek nem jutott eszébe, hogy színre vigye a művet.

A jelenkori színházi korszakot nézve feltűnő – ámbár egyáltalán nem megmagyarázhatatlan –, hogy Jézus Krisztus alakja viszonylag gyakran tűnik fel zenés, illetve táncos színpadi művekben. Elsőnek valószínűleg a Jézus Krisztus Szupersztár ugrik be sokaknak. Andrew Lloyd Webber musicalja alighanem a legnépszerűbb, legsikeresebb modern változata a bibliai történetnek. Amióta a nyolcvanas években a politikai konstelláció kedvezni kezdett a mű itthoni játszásának, azóta valamennyi – zömmel szabadtéri – bemutatója népszerű volt a közönség körében. Halványabb fényű és hatású, de szintén nem sikertelen verziója a témának a Godspell című musical, amely utánjátssza modern környezetben, fiatalok közegében a jézusi szenvedéstörténetet.

Van saját zenés evangéliumunk is: Tolcsvay László, Müller Péter és Müller Péter Sziámi szerezték a kilencvenes évek elején, Mária evangéliuma címen. Ebben a nagyszabású musicalben az alkotók Jézus anyja szemszögéből igyekeztek ábrázolni a jól ismert históriát. (Egyébként ez a mű ad lehetőséget arra, hogy fiatal, tenor musicalbonvivánok többszörösen is Krisztussá avanzsáljanak, repertoárjukon tudva mind a webberi, mind pedig a tolcsvays Jézus-szólamot.)

A táncos alkotókat szintén foglalkoztatja tárgyunk, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az 1982-ben született A próba című balett, amely Fodor Antalt, Bachot és Presser Gábort nevezheti szerzőinek. A művet – amelyben a Jézus-eset a bibliai történetet eltáncoló társulatban kopírozódik le – szép emlékezetű produkcióként őrzi a táncszínháztörténet, pár évaddal ezelőtt fel is újították az Erkel Színházban. Markó Iván a Győri Balettel szintén elkészítette a maga változatát, Jézus, az ember fia címmel.

Az elmúlt évtizedek egyik legemlékezetesebb feldolgozásának Balogh Elemér és Kerényi Imre Csíksomlyói passióját tekinthetjük, amelyet 1981-ben mutatott be a Nemzeti Színház társulata a Várszínházban, majd sok éven át játszotta. Több mint négyszáz előadáson élvezhette a közönség az ízes, népies, zenés játékot, annak alapján, ahogyan a csíksomlyói ferencrendi kolostor szerzetesei a XVIII. század hetvenes éveiben összegyűjtötték a nagypénteki misztériumjátékokat. Kézenfekvő felemlítenünk az Adáshiba című színdarabot is, amelyben Szakonyi Károly a tévét megbűvölten néző Bódog család körébe küldte be Emberfi nevű, megváltónak érkezett hősét. Ez a szatíra 1970-ben söpört végig a magyarországi színházakon.

Ha e pillanatban szétnézünk, két Jézus-figurát lajstromozhatunk, s meglepő módon mindkettő női személy. Pintér Béla és Társulata Az őrült, az orvos, a tanítványok és az ördög című előadásában Máté Edina kirúgott teológusnövendék, a Szentanya egyetlen lánya keveredik az emberek közé, akik annak rendje és módja szerint elveszejtik őt, miközben felidéződik előttünk számos ismert epizód, a csecsemőgyilkosságoktól kezdve a csodatételekig. A másik darab Martin McDonagh Párnaember című műve – az egri színház játssza –, ahol egy kislány azonosítja magát Jézussal, s mostohaszülei végig is vezetik őt a stációkon, a keresztre feszítéssel bezárólag.

Elmondhatjuk tehát színházi értelemben: Jézus él.

Stuber Andrea