Valamilyen út végén

A színházi produkcióknak is megvan a maguk sorsa. De akad köztük, amelyikkel mégis más történik, mint ami meg volt írva. Ilyen, kalandos életű vállalkozás a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház idei Bodó-projektje, a Fotel.

– Eredetileg a Katona József Színházban bemutatott Bodó Viktor-Vinnai András: Motel folytatását akarták megírni.

– El is készült, díjazták is a Katona József pályázaton, csak aztán Nyíregyházán a próbaidőszak alatt egyre távolabb kerültünk tőle. Igyekeztem visszaterelni a Motel szellemét, de valahogy folyton kitessékelődött az anyagból. Kell tudni elengedni a dolgokat, ezt mostanában tanulom. Ahogy kell tudni elengedni a már bemutatott produkciókat is. A Kamrában játszott Kafka-adaptáció, a ledaráltakeltűntem három éve megy, de csak nemrégiben hagytam abba, hogy újabb és újabb jeleneteket rakjak bele vagy vegyek ki belőle. Ami a Motelt és a Fotelt illeti, végül is csak annyi a közük egymáshoz, hogy mindkettőben elmebajosok szerepelnek, és ez az utóbbinál már a helyszínből is kiderül. Megpróbáltuk elképzelni: mi van egy pszichiátriai intézet lakóinak fejében, mondjuk egy átlagos reggeli negyedórában. Sokat improvizáltunk, a társulat lestrapáltan, az évad legvégén, én szintén lestrapáltan, egy porckorongsérv pokoli fájdalmai közepette. Ihlettelen, ötlettelen, görcsös próbaidőszak volt.

– Azt mondja, hogy nem lett jó az előadás?

– Ez a leggyengébb a nyíregyházi munkáim közül.

– Nem tudom vitatni. Nem mintha nem láttam volna mind a hármat. Éppen azért nem, mert igen. Hogyan alakult ki a színészcsapat, amelyikkel Nyíregyházán dolgozik?

– Nem ismertem a társulatot, amikor az M, vagy mégsemet rendeztem. Voltak színészek, akiket érdekesnek találtam, másokat pedig Tasnádi Csaba ajánlott. A jó igazgató kitalálja, hogy kit kivel érdemes összeereszteni. Engem nem egyszer ért az a meglepetés, hogy nagyszerűen lehetett dolgozni olyan színésszel, akire magamtól nem gondoltam volna. Például Nyíregyházán Koblicska Kálmán – aki az Esztrád sokkban játszott –, vagy a Katonában Máthé Erzsi, akivel a Motelben hozott össze a jó sors és Zsámbéki Gábor.

– A Fotelt nagyszínpadon mutatták be Nyíregyházán, évadnyitó premierként, viharos fogadtatással.

– Az első estén klasszikus bukás volt, előadás közben távozó, széket és ajtót csapkodó nézőkkel. Bántott ez engem. Gyötrődöm, ha a nézőknek nem tetszik a művünk. Értettem bizonyos bajaikat – sok a füst, egy színész meztelenre vetkőzik (nyíregyházi nagyszínpadon erre még nem volt példa), nem világos számukra, hogy mi történik –, ezek arra hívták fel a figyelmemet, hogy az előadással kapcsolatos kommunikációt is sokkal komolyabban kell vennem. A műsorfüzet például semmit nem segített a közönségnek, hiszen mi még a Motelnál tartottunk, amikor nyomdába ment. Felmerült bennem, célszerű volna odaállnom az ajtóhoz, és ha olyan nézőt látok, akiről felteszem, hogy nem fog tetszeni neki, mentegetőzve előrebocsátanám: nem fog tetszeni. És lehet, hogy ezzel mindjárt át is billenteném, felborítanám az elvárásait, és akkor esetleg mégis sikerülne eljuttatni hozzá valamit a jót akarásunkból. A Fotel ügye végül is szerencsésen alakult, átkerült a kamaraszínpadra, ahol megtalálta a helyét és a közönségét. Itt-ott változtattunk, követhetőbbé tettük, s talán a botrány hatására is, de sokan megnézték, valóságos tábora lett.

– Elégedetlen?

– Már egy ideje nem vagyok boldog attól, amit rendezőként csinálok. Még mindig nem találtam rá a történetre, amit el akarok mondani. És a módja sincs meg. Rengeteg energiám ment el arra, hogy erős és hatásos előadásokat rendezzek, de szinte mindegyik túl nyers lett. Miközben azt szeretném, hogy a közönség jól járjon. Elértem valamilyen útnak a végére, az biztos. Nagy változás kellene, úgy érzem, és mondom is a színészeimnek. Társulatot alapítottam, Szputnyik Hajózási Társaság néven. Olyan emberekkel, akik elég bátrak és kíváncsiak ahhoz, hogy a nulláról indulva, pénz nélkül belevágjanak. Úgy fest, hogy a lehetőséget megkapjuk. Bemutattuk a Holt lelkeket, bár ez még nem jelent semmit. Egyrészt mert nem az igazi helyén játszottuk, másrészt mert én még soha előadással el nem készültem a premierre. A továbbiakban közös produkciókat szeretnénk létrehozni magyar és külföldi partnerekkel. Utazunk majd, visszük a munkáinkat mindenfelé az országba. Most alakul a csapat, körvonalazódik hogy pontosan milyen irányba is menjünk.

Stuber Andrea