Irmában Móni

Balsai Mónika tősgyökeres pesti lány, de már hat-hét éve vezető fiatal színésznője a Győri Nemzeti Színháznak. Ezúttal a józsefvárosi „rongyos muskátli” (Az üvegcipő Irmája) és egy falusi kocsmároslány (a Portugál Masnija) képében látogat el a fővárosba.

- Akár Molnár Ferenc-szakértőnek is nevezhetjük…

- Annyi biztos, hogy a Liliom Marikája volt az első szerepem Győrben, Tordy Géza rendezésében. Jaj, kemény ember, szigorúan terelgetett, nagyon féltem tőle! De amikor legközelebb Győrbe jött, engem kért Desdemonának Gáti Oszkár Othellója mellé. A kettő között pedig Ács János nyitogatott, jóleső bizalmat, szeretetet és kíváncsiságot tanúsítva a Mennyei híd próbáin. Emlékszem például, milyen türelemmel figyelte, mire jutok azzal a számomra még ismeretlen helyzettel, hogy el kell sírnom magam. (Szégyenlős ember vagyok, ez a színpadon most már múlik, az életben viszont tartja magát.) Azután játszottam az Ibolyát, a Hattyút és Júliát is, Korcsmáros Györgynél, akit többedik apámként tisztelek, elvégre neki köszönhetem, hogy a pályára kerültem. Közben a Bunburyben látott Guelmino Sándor – véletlenek láncolataként történnek dolgok –, ebből lettek szép feladatok, jó munkák, például Pillantás a hídról Sopronban (Kerekes Évával! Csuja Imrével!), vagy a Szent Lajos király hídja a Magyar Színházban (Béres Ilona mellett!), és közben a Játékszínben is adódott például a Naftalin, Iglódi Istvánnál.

- A Naftalin, vagyis Heltai Jenő szintén a múlt századelő, akárcsak Molnár. Azon ritka fiatal színésznők egyike, akiknek jól áll ez a korszak, ez a stíl.

- Ezek mellett persze boldogan vennék részt másféle munkákban is. Mit nem adnék például valami jó kis alternatív kommandózásért! De most ez is összejön, mert miközben a Magyar Színházban próbálom a Máli néni Margit titkárnőjét, egyúttal a Sirályban készülök Pass Andreával és különböző helyekről jött kollégákkal egy izgalmas produkcióra A vonzás szabályai címmel.

- Irmáról, a bolondos kiscselédről mit mondhatunk?

- Szeretik Győrben Az üvegcipő-előadást, kész rajongótábora van. Látom a színpadról, hogy az első sorokban párok ülnek, eleinte rendesen, külön-külön, de a harmadik felvonásra már szinte összeolvadnak, bújnak, fogják egymás kezét. Nekem Irma olyan, mintha korábbi önmagammal találkoznék. Amikor Győrbe kerültem, akkor voltam ebben a bomlott agyú állapotban, amiben ő. Ilyen voltam, ennyire akartam valamit én is! Amíg próbáltam, rájöttem, hogy már nem vagyok ilyen, de ez a szerep felidézi bennem az akkori vágyaimat, sérthetetlenségemet, féktelenségemet. Jó kicsit visszatalálni ehhez.

Stuber Andrea